Balkon, 2008 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám
6 2 □ G 8 2 tér festmények, amelyek a konzervatív amerikai mentalitást (Báli tánc, Tökéletes teríték, 2005) hivatottak reprezentálni. Az egész szériát a meglepően jellegtelen, mégis hátborzongató időzítő rántja össze, amely csupán egy termosztatot ábrázol, mégis egyértelmű utal a terrorizmusra, illetve arra, hogy az egyszerre időtlen és idejétmúlt konzervatív hozzáállás nem feltétlenül vezet a legmegfelelőbb (proper!) lépésekhez a terrorizmussal szemben. Amíg a Proper inkább a terrorizmus által kiváltott társadalmi és politikai traumára, illetve „hisztériára” reagál, addig a 2000-ben készült Mwana Kitoko (Szép fehér ember) sorozat magára a terrorizmusra, pontosabban az állami terrorizmusra. A sorozathoz egy 1999- es tényfeltáró könyv adta az ötletet, amely meggyőzően bizonyította a belga kormány szerepvállalását az első szabadon választott kongói miniszterelnök, Patrice Lumumba 1961-es meggyilkolásában.20 Amíg a Proper a terrorizmus elleni háború kapcsán az amerikai mentalitás esztétikai és ideológiai alapjait tárja elénk, addig a Mwana Kitoko a tényfeltáró újságírás eszközeivel igyekszik rekonstruálni egy ügyet, illetve az ügy potenciális ideológiai kontextusát. A Proper különlegességét az adja, hogy a zsáner műfaján (portré, csendélet, interieur) keresztül - vagyis nem oda illő (improper!) eszközökkel - reagál egy történelmi eseményre és egy politikai helyzetre, és nem a várható és korrekt kommentárt nyújtja, hanem bizonyos szempontból „mellébeszél", „félrenéz”, és mégis a történések mögé lát. Tulajdonképpen a műfaji hierarchia dekonstruálásával egyfajta virtuális történeti festészetet művel: úgy beszél az eseményekről, hogy konkrétan nem azokról beszél. A Mwana Kitoko viszont a maga rejtélyességével, tényfeltáró jellegével és posztkolonialista kritikájával éppen egy lehetséges, hagyományos intenciójú történeti festészet mellett foglal állást.21 Persze maga a terrorcselekmény, a Patrice Lumumba elleni kongói merénylet itt sem jelenik meg, de Tuymans rekonstruálja a helyszínt, és felvonultatja a történet szereplőit. A tragikus esemény hiánya azonban egyértelmű, és arra utal, hogy ez a fajta festészet elsősorban az ideológiáról és az események szükségszerű rekonstrukciójáról szól. Vagyis nem annyira a valósról, hanem inkább a szimbolikusról, illetve annak (narratív) konstrukciójáról. Arról, hogy legalább tíz - igen gondosan megválasztott - kép szükséges egy történeti tény létrehozásához, ami nem csak az esemény ábrázolását, de meggyőző értelmezését is magába kell, hogy foglalja. Történelem utáni tartonatok A nagybetűs „Történelem” felszámolása igen messzire vezetne,22 pillanatnyilag legyen elég annyi, hogy a jelenkori művészettörténeti kutatásokkal összhangban a kortárs művészet kontextusában nem felelőtlenség történeti festészet helyett történelem utáni festészetről beszélni!23 Ha történetfilozófiailag kellene állást foglalnom, akkor azt mondanám, hogy számomra a Fukuyama-féle teleologikus, üdvtörténeti jellegű lezárásnál szimpatikusabb Fredric Jameson és Jean Baudrillard narratívája, mely szerint nem a történelem ér véget, hanem a történeti tudat oldódik fel egyre erőteljesebben a jelenben és a prezentizmusban.24 Röviden és velősen: a számítógépek és a globalizáció korszakában permanens (folyamatos) és instant (azonnali) jelenben élünk. Ha hozzávesszük ehhez az ideológiai komponenseket is, akkor igen durván fogalmazva egyrészről az emberi jogokat szavatoló liberális demokráciában, másrészről viszont globális, technotudományos kapitalizmusban. A továbbiakban ebben a szellemben mutatnám be röviden a „Történelem” két lehetséges végpontját Francis Fukuyama és Hayden White nézeteit konfrontálva. Jöjjenek először az időbeliséget megfordítva Fukuyama és Huntington nagy narratívái.25 Fukuyama szerint a „Történelem" végéhez a totalitariánus rendszerek bukása és a liberális demokrácia világméretű győzelme, illetve hegemóniája vezetett el. Fukuyama nézőpontjából a liberális demokrácia a lehetséges politikai rendszerek legjobbika, és ennyiben a politikai és demokratikus fejlődéstörténetként leírt történelem végpontján áll, beteljesítve a hegeli indíttatású teleologikus Történelem végcélját. Fukuyama egyik legfőbb vitapartnere, Samuel P. Huntington is osztja a liberális demokrácia üdvös hegemóniájának eszméjét, de Fukuyamával szemben egyáltalán nem gondolja azt, hogy elérkeztünk volna a történelem demokratikus végpontjához. Szerinte a nyugati keresztény kultúr-á1 Tuymansról és a Mwana Kitoko sorozatról egy átfogó értelmezés: Stefan Beyst: The Secret Charms of Luc Tuymans. (2007) (http://d-sites.net/english/tuymans.htm) Tuymans kommentárja a művekhez: Yasmine van Pee: Unnatural Resources. Luc Tuymans onfighting the literal and mistrusting images. Modern Painters, 2007/10.11-13. Lásd még a 2001-es Velencei Biennálé Belga Pavilonjának katalógusát Robert Storr és Jean Hoet tanulmányaival. Luc Tuymans: Mwana Kitoko (Beautiful White Man). SMAK, Gent, 2001, 22 A történelem végének számos egymással nehezen összemérhető diskurzusa és narratívája létezik. Előbbiek közül az ideológia-kritikát és a történetfilozófiát emelném ki, utóbbiak közül pedig a német Nietzsche-recepciót, különös tekintettel Arnold Gehlen posthistoire terminusára, a francia Hegel-recepciót (Alexandre Kojéve-vel az élen), a Jean-Francois Lyotard-féle posztmodern állapotot a nagy narratívák végével, és a történelem Jean Baudrillard-féle „hőhalál”-át az időbeliség és a történetiség felszámolódásával. Ezek egy részének alaposabb áttekintéséhez lásd: Juhász Anikó: A posthistoire kapuzárása. Pro Philosophia Füzetek, 17-18.1999. 51-70. 23 David Green - Peter Seddon (eds.): History Painting Reassessed. The Representation of History in Contemporary Art. Manchester University Press, Mancester, 2000. A szerkesztők bevezetőjükben a történelemtudomány (egészen pontosan Flayden White narratológiai fordulata) felől közelítenek a történelem végéhez. 24 Fredric Jameson: Postmodernism, or The Cultural Logic of Late Capitalism. Duke University Press, Durham, 1991. Magyarul részletek: A posztmodern, avagy a késői kapitalizmus kulturális logikája. Ford. Erdei Pálma. Jó Szöveg, Budapest, 1998. Illetve: Jean Baudrillard: The Illusion of the End. Stanford University Press, Stanford, 1994. 25 V.o.: Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember. (1992) Európa, Budapest, 1994. és Samuel P. Fluntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. (1996) Európa, Budapest, 1998. Luc Tuymans________ Tökéletes teríték, 2005 http://www.artnet.com/magazineus/features/saltz/ saltz11-10-05.asp 20 Ludo De Witte: The Assassination of Lumumba. (1999) Verso, London, 2003.