Balkon, 2008 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám

körön kívül még további hat-hét (sic!) kultúrkör uralja a Földet, és ezek várható összecsapása fogja meghatározni a világ képét. Huntington az iraki konfliktus (Öbölháború) ismeretében mindenekelőtt az iszlám és a nyugati kultúra világméretű összecsapását prognosztizálta, és a szeptember 11-e utáni terrorizmus elleni (világ)háború bizonyos tekintetben igazolta is jóslatait. A probléma „csupán” annyi, hogy ez a Nyugat (egy részének) háborúja, és ilyen minő­ségében kilátástalan és értelmetlen. Az eltérő kultúrák megértése fel sem merülhet egy olyan háborúban, amelyet az amerikai rezsim a jó és a rossz mitikus összecsapásaként tálal. Huntington kritikájához amúgy elég fellapozni Edward Said írásait arról, hogy milyen mitikus és regényes narratívák és ideológiák mentén értelmezi a Nyugat a Keletet,26 de általában véve a történelem, illetve a történelemtu­domány vége kapcsán röviden fel kell idézni Hayden White narratológiai, illetve retorikai 25 Edward Said: Orientalizmus. (1978) Európa, Buda­pest, 2000. Konkrétan szeptember 11-ére, és Huntington nézeteire reflektál: A tudatlanság összecsapása. (2001) In: Kovács - Németi, 2002. 33-37. Rudi bácsi, 1965, olaj, vászon, 87 x 50 cm http://www.gerhard-richter.com/art/detail. php?paintlD=5595 Gerhard Richter_________ tér fordulatát is.27 Ez természetesen egy egészen másfajta diskurzus, amely egy­általán nem beszél a történelem vagy a történelemtudomány végéről, viszont azt képviseli, hogy nem létezik egyetlen, igaz és helyes történelem, és a szer­zők személyéből és ideológiai hátteréből adódóan nem létezik egyetlen, igaz és objektív történelemtudomány sem. White ennek ellenére nem relativista, kizáró­lag az objektív realizmust és a naiv dokumentarizmust kritizálja. Nem azt állítja, hogy nem létezik a valóság és a történelem, hanem a nyelvi fordulattal (a nyelv apacitása, a beszélő elkötelezettsége) összhangban azt, hogy a történelmi esemé­nyek cselekményesítése (enplotment) során a történetírók mindig ismert és bevett narratívákat (tragédia, komédia, románc, szatíra) és retorikai formulákat alkalmaz­nak. És ebből nem csak az adódik, hogy a történet menetét és végkifejletét erősen meghatározza a szerző ideológiai orientációja, de az is, hogy a valóság és a fikció, a tudomány és a művészet egyáltalán nem választható el olyan élesen, mint azt egyesek hinni szeretnék. Nagyon sommásan Fukuyama és White virtuális vitája valahol az állam és az egyén, az ideológia és az ágens konfliktusaként is értékel­hető. Az egységes, globális, jóléti demokrácia áll szemben a különféle személyes történetekkel, amelyek párhuzamos világok, alternatív értelmezések és ellent­mondásos ideológiák felé vezetik a tekintetet. Talán a terrorizmus mediális és képzőművészeti reprezentációinak diszkrepanciája is segíthet belátni, hogy a nagy narratívák sosem lesznek képesek kielégítően értelmezni az egyedi jelenségeket. Történeti festészet Richter és Tuymans is történelmi eseményekre reflektál, de a sorozatok egyes festményei afelé mutatnak, hogy Richter ebben az esetben is rendületlenül képeket fest, méghozzá fotókat, tehát „valós" referenciával rendelkező képeket, miközben Tuymanst inkább a belső képek érdeklik, az elme és az emlékezés képei, valami, amit Lacan nyomán a megjeleníthetetlen „valós’’-sal szembeállítva „szimbolikus" képeknek is nevezhetnénk. Mintha mindig a konkrétumtól (fotó, újságkivágás) elinduló Richter lenne az objektív realista, Tuymans pedig egyfajta szubjektív realizmust képviselne, amely inkább a befogadóra koncentrál. Az egyedi képet és az objektív valóságot azonban mindketten megmunkálják. Richter alapvető technikája a blur,28 a homály, amely egyszerre több forrásból (pixeles medialitás, nyomda­­technika, életlen fotó, rögzített mozgás, elkapott pillanat, a személyes emlékezés pontatlansága) is táplálkozik. Tuymans pedig filmes technikákat alkalmaz, extrém kamera-beállításokat és vágásokat, meglepő nagyításokat és furcsa nézőpontokat. Richter képei első látásra mindig ismerősek és otthonosak, Tuymans viszont meg­próbálja elidegeníteni a látványt, a szokatlanra, a különösre helyezi a hangsúlyt. Tematikai szempontból közös pont a II. világháború, de Richter amerikai bombá­zó-repülőgépeket (Bombázók, 1963) és náci családtagokat (Rudi bácsi, 1965) fest, Tuymans pedig lágereket (Gázkamra, 1986) és prominens náci vezetőket (Heydrich, 1988). A háború poklát és véres valóságát egyikük sem kísérli meg ábrázolni. Némi magyarázattal szolgálhat erre, hogy Richter pornográf képeket és világháborús tö­megsírokat rakott egymás mellé az Atlaszban. Tuymans pedig a kollektív emlékezet működésére hivatkozik, illetve arra, hogy a borzalom hiánya néha kísértetiesebb és rémisztőbb egy ábrázoláson, mint maga a borzalom. A háború ártatlan áldoza­tai tehát egyikőjüknél sem láthatók, a filmektől és a médiától eltérően nem élnek (vissza) a valós rettenetének és borzalmának illúziójával. Ez alól az 1377. október 28. és a Mwana Kitoko sem kivétel, mégis mindkettő működik, és komoly érzelmi és politikai reakciókat képes kiváltani. Vagyis mindkettő történeti festészet a javából, de annak nem a klasszikus, akadémikus, hanem inkább kritikai realista válfaja azzal a jelentős különbséggel, hogy már nem kötelezi el magát egyetlen nagy narratíva (fejlődés, hanyatlás) és ideologikus (bal, jobb) történelemkép felé sem. Richter 1988 folyamán közismert és híres sajtófotók alapján tizenöt festményt készített a RAF tagjainak életéről és haláláról. Ha az eseményeket és a képeket 27 V.o. Hayden White: A történelem terhe. Osiris, Budapest, 1997. E kötet és White kritikai ismer­tetéséhez: Cyáni Gábor: Történelem. Tény vagy fikció? BUKSZ, 1999/ősz, 273-283. A történettudo­mány retorikai, illetve narratológiai fordulatáról. Kisantal Tamás - Szeberényi Gábor: Hayden White „hasznáról és káráról". Narratológiai kihívás a történetírásban. Aetas, 2001/1-2.116-133. Ugyanebben az Aetas számban olvasható White programadó bevezetője a Metahistory című 1973-as kötetéből: A történelem poétikája. Ford. Kisantal Tamás és Szeberényi Gábor. Aetas, 2001/1-2.134-164. 28 V.ö.: Gertrud Koch: The Richter-Scale of Blur. October, 62,1992/Autumn, 133-142. 7

Next