Bán István: Szarvasbőgés - X-trém sportjaim 8. (2007)

A róka fogta bika

észre se veszem a szarvast. Még így is alig tudtam felderíteni a bodzabokrok között. Tovább vizsgálódom. Nagy nehezen látom, hogy fekszik. Ez a leg­rosszabb, hisz a lehető legkevesebbet mutatja magából, és még az is taka­rásban van. Próbálok az agancsra koncentrálni. Ismét megmozdul, és jól látszik mindkét szár végén a korona. Az egyik 3, a másik 4 tompa ágból áll, rögzítem a tényt a sokadik számolás után. Az izgalomtól még egyesével is alig tudok számolni. Eszembe is jut egy pillanatra Mária néni apáca matek tanárnőnk, aki amikor a versenyekre edzett, rájött, hogy egyesével nehezen számolok, 7-el nehezen szorzók, keverem az abc-t és nem tudom a rokonsá­gi viszonyokat. Először azt hitte, hogy hülyéskedem, de ez volt maga a vé­res valóság, így a Laricsev-példatár mellett még ezt is csináltuk. Hála kitar­tásának, mert neki is köszönhetem a tanulmányi verseny győzelmeket. Úgy látszik ilyen izgalmas helyzetben ismét akadozik a számolás. Ez a bika az agancsa alapján reményteljes fiatal példány, így kímélendő. Tovább kutatok a bokrok között. Aprólékos távcsövezgetés után észreveszek egy másik bi­kát is. A helyzet még izgalmasabbá válik, mert ez felállt. Lehet, hogy meg se láttam volna, ha nem kel fel a fekvéséből. így viszont jobban látom. A teste alapján középkorú bika. Agancsát 6 kilóra becsülöm. Mindkét oldalon van szemág, de nincs jégág. Elég erősek a rózsák. Mindkét száron a középág lecsúszott. Bal oldalon félig szembevillás s egyik ága kissé dugóhúzó alakú. A jobb oldali szár vége furcsa, mert enyhe spirál dárdában végződik, de még alatta van egy girbe-gurba koronaág. Az agancs egész világos majdnem csontszínű, akár porcelán trófeának is nevezhetnénk. Egyértelműen nem való az állományba, ezért elhatározom, hogy meglövöm, ha tudom. Rézsűt szembe áll, szerencsére még nem vett észre. Testét ágak fedik. Egy szajkó kezd rikácsolni. Hogy a rosseb essen beléd, kívánom neki, de ő csak mondja a magáét. A bikának valami nem tetszik. Egész lénye gyanakvó. Ez a hülye madár még elriasztja. A bika az elugrás határán van. Lassan felemelem a puskámat, kibiztosítok. Az előkelő tartású agancsos nagy úr lép egyet, ami­kor is oldalra fordul és lapockájának egy tenyérnyi darabja tisztán látszik. A szálkereszt tüskéjének hegyét a folt közepébe teszem és elhúzom a ravaszt. Hatalmas dörrenés, a bika szökell egy nagyot, vágtázni kezd, de néhány ugrás után nagy ágrecsegés közben összeesik. Ebben a pillanatban elönt a vadászláz! Egész testem reszket, elhagy az erőm. Egy fának támaszkodom, csőre töltök, és negyed órát várok. Hirtelen elbújik a nap, és mint egy sötét fal köd közeledik. Ellenállhatatlanul ér ide, nedves nyelvével körbenyal s mindent eltakar a szemem elől. Néhány perccel ha előbb jön, meg se látom a bikát. Előbb a róka, most a köd, két óriási szerencse. Lassan a bikához me­gyek. Egy bodzabokorra zuhant rá s most itt állok mellette. Olyan, amilyen­nek láttam. Leveszem a kalapomat és tisztelettel így búcsúztatom. Nem tu­199

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék