Bányászati és Kohászati Lapok, 1934 (67. évfolyam, 1-24. szám)

1934-11-17 / 22. szám

491 Közgyűlés. Pet­he Lajos elnök: Tisztelt Közgyűlés! Az Egyesület elnökének elhalálozása folytán reám hárul a feladat, hogy egyesületünk hagyományai szerint foglalkozzam a lefolyt egyesületi év fontosabb eseményeivel, míg a többiekre a titkári jelentés terjeszkedik majd ki. Már a május 12-én tartott és Zorkóczy Samu tiszteleti és működő elnö­künk emlékének szentelt választmányi ülésen megemlékeztem az ő elhunytéval egyesületünket ért nagy veszteségről. Ettől függetlenül sem kell az itteni jelenlévőknek hosszasabban fejtegetnem, hogy ki volt ő és eltávozása mit jelent számunkra. Az az impozáns részvét, mely a magyar mérnöki kar egyetemét és összes testületeit, valamint a társadalmi és közgazdasági élet jelentős tényezői részéről oly spontán nyilatkozott meg, mindennél világosabban megmutatta, mennyire ismerték és becsülték őt mindenütt, mennyire értékelték személyét és munkáját. A beszédek és nekrológok, melyek e szomorú alkalommal elhangzottak, illetve a sajtóban napvilágot láttak, minden oldalról, minden szempontból meg­világították személyét és életművét. Méltatták a Rimamurányi szolgálatában, majd annak irányításában sok éven át végzett fáradhatatlan és eredményes munkáját; a magyar vasipar tör­ténetében neki helyet biztosító jelentős kezdeményező és organizáló tevékeny­ségét; — a szakegyesületek, a testületek és az Alma Mater életében kifejtett odaadó lelkes áldozatkész működését, szakok és pártok felett állását, méltatták mint vaskohászt és mint embert, mint lankadatlan munkást és mint hivatott vezetőt. Éin erről a helyről páratlan szakszeretetét szeretném kiemelni, egyesüle­tünkhöz való viszonyát, mely mindvégig a legmelegebb és legszorosabb volt. Elő­kelő pozíciót, osztatlan megbecsülést, kitüntető tisztségeket ért el, lelkéhez, szívé­hez legközelebb mégis az egyesületet és kollegáit, a szakot engedte. Egyesületünk céljait senki nagyobb szeretettel és önzetlenebb odaadással nem szolgálta, nem támogatta nálánál. Számos magas egyesületi tisztsége között legtöbbre tartotta egyesületünk elnökségét, helyesebben azt a bizalmat, mely őt ismételten az elnöki székbe, emelte. Másutt viselt tisztségeit úgy fogta fel, mint az egyesület megbecsü­lését és azokat javunkra törekedett hasznosítani. Ez a vonás, személyének az egye­sülettel és céljaival való fenntartás nélküli azonosítása az, amely emlékét leg­­maradandóbban fogja közöttünk fenntartani. Amidőn még e helyen is kifejezést adok annak a reményemnek, hogy az egyesület — az említett választmányi ülés határozatának megfelelően —­ mielőbb módot fog találni Zorkóczy elhunyt elnökünk emlékének hozzá méltó megörökí­tésére, áttérek megnyitóm második pontjára, a hazai szén-, vas- és acéltermelés alakulásának ismertetésére. Bányászatunk és kohászatunk termelése — az általános gazdasági helyzet­hez igazodva — 1929-től tavalyig állandó visszaesést mutatott. Igaznak bizonyult azon megállapítás, hogy a szén-, vas- és acéltermelés közel volt az abszolút mély­ponthoz. Súlyos esztendők után először a múlt év nyarán mutatták a statisztikai adatok gazdasági életünknek és ezzel a bányászati és kohászati termelésünknek lassú, de biztató javulását. Azóta ez a javulás állandósult. De beszéljenek a számok: A Csonkaország széntermelése 1929-ben volt a legnagyobb: 78.7 millió q. Azóta a termelés évről-évre csökkent és úgy, hogy 1933-ban már csak 67.1 millió q-t tett ki. A­z. év első 8 hónapjának termeléséből következ­tetve, ez évre mintegy 74 millió q széntermelés várható. Bár ez a mennyiség az 1929. évi maximális termelésnél még mindig 6%-nál kisebb, de a tavalyit már 10%-kal felülmúlja. Lényegesebb a javulás a kohászati termelés és pedig mint a nyersvas, mint az acéltermelés terén. Nyersvastermelésünk, mely az 1929. évi 3.7 millió q maxi­mális mennyiségről 1932-ben 0.7 millió q-ra (azaz 82%-kal) 1933-ban 0.9 millió q-ra (azaz 76%-kal) csökkent; a folyó évben az első 3 évnegyedi termelés alapulvétele

Next