Barikád, 2011. július-szeptember (3. évfolyam, 27-39. szám)

2011-07-07 / 27. szám

28 BARIKÁD 2011. július 7. www.barikad.hu a, de igaz, egy követendő román példa Egy tervezett alkotmánymódosítás szerint Romániában az állam minden olyan vagyont lefoglalhatna, amelyet a tulajdonosa nem tud igazolni. Ennek nyomán utánajártunk, mire adnak lehetőséget a hatályos magyar jogszabályok. A vagyonosodási vizsgálatok indításának okai Bajba kerülhetnek Románia leggazda­gabb emberei, amennyiben az ország alkot­mánya Traian Basescu államfő elképzelése szerint változik. Tudni kell, hogy a törvény­telenségek árán szerzett javak ma is elkoboz­hatok Romániában, az államelnök azonban változtatna: szerinte úgy kell módosítani az alkotmányt, hogy az állam lefoglalhasson minden vagyont, amelyet a tulajdonosa nem tud igazolni. A román alkotmányba még nyolc évvel ezelőtt került be az a passzus, amely bizto­sítja a magántulajdon sérthetetlenségét. Ki­mondja, hogy a törvényesen szerzett javakat nem lehet elkobozni, s ami nagyon lényeges, hogy egyben vélelmezi a vagyonszerzés tör­vényességét. Emiatt a román joggyakorlat szerint a bíróságok csak abban az esetben rendelik el az elkobzást, ha a vagyon bi­zonyíthatóan bűncselekmény eredménye. Traian Basescu azzal is igyekezett alátá­masztani az alkotmánymódosítás szüksé­gességét, hogy emlékeztetett: a vagyonszer­zés törvényességének vélelmezése egyetlen másik európai alkotmányban sem szerepel. Ezt a kitételt Mark Gitenstein, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete egyenesen a lopás törvényessé tételeként értelmezte. Monica Macovei egykori igazságügyi miniszter még Basescu javaslatával sem tel­jesen elégedett, az ő elképzelése szerint an­nak is el lehetne kobozni a vagyonát, aki a kenőpénzt adja, amennyiben nem tudja bi­zonyítani, hogy javait legális úton szerezte. Macovei hozzátette, hogy a politikai elitnek és a közvéleménynek is meg kell szoknia, hogy a lefoglalást nem feltétlenül előzi meg büntetőeljárás. Lássuk mi a helyzet Magyarországon! A hazai adószabályok arra adnak lehetősé­get, hogy ha a magánszemély bevallott (és leadózott) jövedelme nem áll arányban va­gyonával, életvitelével, akkor az adóhatóság becsléssel állapítsa meg az illető valós jöve­delmét. Az ilyen típusú, ún. vagyonosodá­si vizsgálat esetén megfordul a bizonyítási kötelezettség: az ellenőrzött személy köteles bizonyítani, hogy az adóhatóság által be­csült jövedelem forrása legális. Az eljárás ne­hézsége, hogy az érintett sokszor valamely hozzátartozója nevére íratja a megszerzett vagyontárgyat, így arra az adóhivatalnak nincs rálátása. Gyurcsány Ferenc 2006 végén jelentette be, hogy 2007-ben az adóhivatal tízezer da­rab vagyonosodási vizsgálatot fog elvégezni. Ehhez fel kellett bővíteni az APEH személyi állományát is. A vizsgálatok megindításának oka sokfé­le. Leggyakoribb a más hatóságok (Földhi­vatal, gépjármű-nyilvántartás) adatai alap­ján az adóhivatal tudomására jutott nagy értékű ingatlan- vagy gépjárművásárlás. Számottevő a saját cég „negatív” készpénz­­állományát eltüntető tagi hitel feltárása miatt elrendelt vizsgálatok száma is. A köz­hiedelemmel ellentétben viszont mindössze négy százalék a szakmai berkekben csak Sí-faktornak (Sárga Irigység - a szerk.) ne­vezett, lakossági bejelentés alapján indult vagyonosodási vizsgálatok aránya. Ezek a legtöbbször volt házastárs, volt munkaadó vagy munkavállaló, esetleg más haragos által tett bejelentések. Az adóhivatal ilyen esetekben is­­ elkerülendő az „árnyékra vetődést” - más hatóságok adatai alapján előzetesen megpróbálja leellenőrizni a beje­lentés valóságtartalmát. barikád □ Bejelentés ■ Kapcsolódó vizsgálat □ Tagi hitelre vonatkozó adat □ Központi elrendelés □ Nagy értékű ingatlan vásárlása ■ Más hatóság jelzése 14% ■ Tartósan veszteséges 1% egyéni vállalkozó ■ Minimálbér alatt valló 5%■ Nagy értékű gépkocsi vásárlása 18% Forrtó: APEH adatkte­s­­ Egyéb ok, vagy több ok együttesen Szabadkőművesek, magyarok és Gigi Becali A legfrissebb adatok szerint Románia leggazdagabb embere Gigi Becali, a Steaua Bukarest hajmeresztő nyilatkozatairól ismert tulajdonosa. Vagyonát jelenleg mint­egy hárommilliárd dollárra becsülik - írja a penzcsinálok.transindex.ro. Becali ta­valyi nyilatkozata szerint korábban volt olyan, hogy billenőkocsival szállította haza a bevételt, miután több nagybani piacon kifizették neki a Törökországból hozott áruját. „Nem tudtam hova rakni a pénzt, lepakoltam az udvarra. Aztán fogtam egy celofánfóliát és befedtem, hogy éjszaka, ha esik, ne ázzon el. Azt hiszem, összesen­­ valutába átszámolva — vagy egymillió dollár volt” — mesélt a kilencvenes évekről Becali. Pályafutását birkapásztorként kezdte, majd ingatlanügyletekkel folytatta, s termé­szetesen számos nagy értékű vállalatban van érdekeltsége. Becali ellen jelenleg a Korrupcióellenes Ügyészség folytat eljárást: arra kíváncsi­ak, hogyan akarta lefizetni 1,7 millió euróval a kolozsvári Universitate focistáit, hogy azok verjék meg a CFR-t (a kolozsvári vasutast - a szerk.) annak érdekében, hogy a Steauáé legyen a bajnoki cím. A pénzt egy bőröndben, Becali megbízotta­­inál foglalta le a rendőrség. A leggazdagabb román szerint egyébként magyar sza­badkőműves összeesküvés áll a CFR sikerei mögött. Becali államelnöki álmokat is dédelget, szerinte az államfői tisztséghez vezető út „a kereszt és a román nép harca lesz”. „Nincs senki olyan a román politikában, aki engem legyőzne. Felettük állok morális, menedzseri és keresztényi szempontból, de a társadalmi helyzet szempont­jából is, mert én egy palotában lakom, míg ők, mielőtt beléptek volna a politikába, csak tömbházban. Én már császár vagyok, az elnökségért való indulás visszalépés nekem” - közölte a vállalkozó. Becali irodájának falán egy olyan festmény látható, mely őt Keresztelő Szent Jánosként ábrázolja. Óriási összegeket szokott templom­építésre adományozni, és többször előfordult, hogy tétmeccs előtt a görögországi Athosz-hegyre utaztatta az egész Steaua-csapatot, hogy áldás szálljon a lábukra.

Next