Barikád, 2011. július-szeptember (3. évfolyam, 27-39. szám)

2011-07-07 / 27. szám

Év • • Magyarok, buli, történelem és nemzeti rock Aki idén nyáron nem az „Official” Sziget Fesztivál melegsátrába készül mulatni, annak is bőven lesz lehetősége igényes szórakozásra. A nemzeti fesztiválok évről évre népszerűbbek, és nem csak csonkaországban, hanem a gúnyhatáron túl is. A többnapos összetételek, hagyományőrző napok 2011 nyarán is várják azokat, akiknek e tróntud szórakozás közben is fontos a nemzet­­tudat. Rockmaraton Akik a nemzeti rockot szeretik, azok a Malomvölgyi Arborétumban július 4-10. között dübörgő Rockmaratont is kedvelni fogják. A legolcsóbb rockfesztiválon egy hét alatt négy színpadon 130 zenekar lép fel, köztük az Ismerős Arcok. Matyóföldi Folklórfesztivál A csodás népművészetéről ismert Mezőkö­vesd központja ad otthont több száz népi táncosnak és együttesnek. Augusztus 5-től 7-ig matyó lakodalmi meneten, majd a cso­portok zenés-táncos felvonulásán vehetnek részt az érdeklődők. Ősök Napja A Kurultaj szervezői, a Magyar-Túrán Ala­pítvány, Bugac önkormányzata és a Túrán Szövetségben együttműködő hagyomány­­őrzők közösen szervezik az első Kárpát-me­dencei Ősök Napját. Július 29-31. között Bugacon a magyarság legnagyobb őse­it ünnepük számos remek programmal: lovasíjász- és harcászati bemutatók, lo­vasbirkózás, íjászverseny, régészeti kiállítás, tudományos előadások és szórakozás reg­geltől estig. A tavalyi Kurultaj helyszínén, a szervezők szerint jobban belátható küzdő­téren, sokkal nagyobb nézőtérrel, egy szín­paddal, egy előadósátorral és egy táncházzal várják a látogatókat. XI. Magyar sziget A Verőce melletti Csattogó-völgy üdü­lőfaluban a HVIM idén augusztusban is megrendezi a nemzeti fesztiválok közül az egyik legnépszerűbbet, a Magyar Szigetet. A program még nem végleges, de az biztos, hogy a „szigetre” látogatók augusztus 1-től 7-ig Magyarország legnagyobb nemzeti ér­zelmű találkozóján vehetnek részt. Lesz bő­ven nemzeti rock, hagyományőrzés, kézmű­ves program, filmvetítés, sport és persze jó sok pálinka. Az sem hátrány, hogy az egyéb fesztiválokon elkért horribilis jegyárakhoz képest itt csak 2800 forint egy napijegy. A részletes program a www.magyarsziget.hu oldalon található. VI. Turul Fesztivál 6. alkalommal száll fel a turul Tatabányá­ról 2011. július 23-án. A szervezők könnyen megközelíthető helyen, a Puskin Művelődé­si Házban és annak tágas udvarán várják a kultúrára és szórakozásra vágyó közönséget. Lesz itt is íjászkodás, jurtabemutató, nem­zeti árusok, gyereksarok és persze koncert is. Fellép a Fehér Virágok, a Túrán, a Farka­sok és a Romantikus Erőszak is. Nádasdy Történelmi Fesztivál Július 22-24. között Sárváron, a Nádasdy­­várban repülhetünk vissza a végvári vitézek idejébe. A Fesztivál hétvégéjén a közönség a vár falai mögött rengeteg hagyományőrző programon vehet részt és látványos bemu­tatókkal emlékezhet meg a nándorfehérvári diadal 555. évfordulójáról. Szombat esti ki­emelt rendezvény kivételével, mely alkalmá­val egy látványos várostrom is megtekinthe­tő, a teljes fesztivál ingyenes. Történelmi Vigasságok Egerben Július 14-24. között tíz lovagrend, illetve történelmi hagyományőrző egyesület vesz részt a Dobó téren megrendezett fesztivál programjaiban. A kor lovagi eszményeit törekednek átmenteni a mába, és pár napra vidám hangulatú, sokszínű időutazás hely­színévé változtatják Eger városát. 201­1.július 29-3.1. Bugac BARIKÁD 201 I. július 7. www.barikad.hu 26

Next