Barikád, 2012. július-szeptember (4. évfolyam, 27-39. szám)
2012-08-16 / 33. szám
nagyobb uralkodója, Mátyás király kortársának, a hódító II. Mehmed szultánnak: „Ugyanaz a vér folyik ereinkben s Felségednek, mint idősebb fivérünknek tetszését keressük.” A magyar nemzet Álmos fejedelem vezetésével, hét törzs szövetségeként jött létre a IX. században. Már az ő uralkodása alatt elkezdődött a Kárpát-medence birtokba vételének zseniális stratégiai művelete, amit később fia, Árpád fejedelem végzett be. Ebben az időben a legrészletesebb leírást Bölcs Leó bizánci császár művében olvashatjuk, aki a magyarokat következetesen „törköknek” nevezi. A szeldzsuk törökök anatóliai uralmát végleg biztosító manzikerti csata (1071) sikerét a törökök a mai napig annak tulajdonítják, hogy mikor a bizánci seregben szolgáló magyar katonák meglátták a török hadijelvényeket, azokat sajátjukként ismerték fel, és átálltak a rokon nép oldalára. Szintén élénken él a török nép emlékezetében, hogy Bizánc bevételekor (1453) az ostrom sikerében jelentős része volt az akkor még újdonságnak számító ostromágyúknak, amelyeket egy magyar ember, bizonyos Urbán mester vezetésével öntöttek. Közismert, hogy nyelvünk a török nyelvekkel mutatja fel a legtöbb közös szót, többek közt a legfontosabb ősi mezőgazdasági kifejezéseket. Népdalkincsünk szintén rengeteg közös vonást hordoz, ami Bartók Bélát is arra ösztönözte, hogy Anatóliában gyűjtsön ősi török népdalokat. De közel áll egymáshoz gasztronómiánk és a mindennapi élet számos más vonása is. A török iskolában a gyerekek kétely nélkül tanulják azt, hogy magyarok és törökök egymás rokonai. Minket amolyan „nyugati türköknek” vagy „keresztény törköknek” tekintenek, így is viszonyulnak hozzánk. Száműzött szabadságharcosok menedéke török földön Történelmünk tragikus, mégis felemelő részéhez tartoznak azok a Habsburg-ellenes szabadságharcok, amelyek - Bocskai küzdelme kivételével - végül vereséggel végződtek. Ezeknek a felkeléseknek az utóéletében volt egy közös vonás: a török földre menekülés és a szultán részéről a menedék biztosítása. Így telepedett le Thököly Imre és Zrínyi Ilona Izmitben (ma: Kocaeli), II. Rákóczi Ferenc és kísérete Rodostóban (ma: Tekirdag) és Kossuth Lajos Kütahyában. Az 1848-49 utáni emigráció honvédtisztjei közül sokan - így Bem, Guyon, Kmetty és mások — az ottomán hadseregben harcoltak tovább az oroszok ellen. Ezekben a menedéknyújtásokban persze stratégiai megfontolások is szerepet játszottak, de a mindennapok során száműzöttjeink személyesen is tapasztalhatták a megkülönböztetett szeretetet és figyelmet, ami csak távoli rokonoknak jár. A török porta minden esetben jelentős nyomással szembesülve biztosította a menedékjogot. A Kossuthéknak oltalmat biztosító Abdulmedzsid szultán eltökéltségét jól mutatják következő szavai: „Ha minden egyes magyarért ötvenezer oszmán alattvaló pusztul is el, akkor sem adom ki őket.” Hozzáfűzte, Török-magyar barátság hogy erre kényszeríti őt „Törökország hagyománya és becsülete, valamint saját padisahi becsülete és tisztessége is”. Rákóczi és Mikes Rodostóban II. Rákóczi Ferenc 1717 után tartózkodott az Oszmán Birodalom területén. Kíséretével 1720-ban érkezett Rodostóba, amely települést III. Ahmed szultán jelölte ki lakóhelyként a fejedelem számára. A törökök a Habsburg diplomácia követelése ellenére sem voltak hajlandók kiadni vagy Kis-Ázsiába telepíteni az emigránsokat. A város nyugati szélén, az akkori örmény negyedben a szultán 24 házat biztosított a bujdosóknak. Minden emigráns - a fejedelemtől kezdve egészen a legalacsonyabb rangúig - fejpénzt kapott a török szultántól, amit havi járandóságként utaltak ki nekik, és ebből kellett fenntartaniuk magukat. A menekültek ezen kívül földet műveltek és állatokat is legeltettek. Maga Rákóczi híres volt kézügyességéről: a mai napig látható a múzeumban az általa faragott karosszék. A száműzötteknek a település kellemes környezetnek tűnt: a tenger, a gabonaföldek és a gyapotmezők, a szőlőskertek, gyümölcsösök, a hegyekre futó dombhátak, a vadakkal teli rengeteg erdők változatos környezetet biztosítottak. Ahogy Mikes Kelemen írta: „Mi itt igen szép, kies helyt vagyunk... bizonyos, hogy suhuk a fejedelemnek jobb lakóhelyt nem adhattak volna.” Rákóczinak a városban - amelyet ma Tekirdagnak hívnak — szinte kultusza van. Egykori lakóházát felújították és — a Magyar Nemzeti Múzeummal együttműködve — múzeumként működtetik. A ház előtti utat Rákóczi sugárútnak hívják. A mögötte lévő kis utcát pedig a költő halálálának 250. évfordulóján, 2011-ben Mikes Kelemenről nevezték el. A város legszebb, tengerparti parkjának közepén II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem szobra áll, körülötte emlékpark. A városban minden évben egyhetes „magyar napokat” tartanak, amelyen nemzeti kultúránk számos reprezentánsa képviselte már hazánk gazdag népi hagyományait és művészetét. A magyarok iránti tiszteletet talán az is jól jelzi, hogy bár turistaként jártam a városban, erről hírt szerezve a város polgármestere és kormányzója egyaránt a hivatalában fogadott. Az Országgyűlés Magyar-Török Baráti tagozatának elnökeként csak a legnagyobb örömömet és elismerésemet tudtam kifejezni azért, hogy történelmünk egyik legnagyobb alakjának, a morális és intellektuális óriásként messze kora fölé magasló II. Rákóczi Ferencnek és kíséretének emlékét ily nagy szeretettel és odafigyeléssel ápolják Rodostó (Tekirdag) városában. Rákóczi, Kossuth és Bartók emléke a mai napig hidat képez a két nemzet között. Hegedűs Tamás A száműzöttek befogadása is megalapozta azt a fegyverbarátságot, ami az I. világháborúban is megmutatkozott. Kevésbé ismert tény, hogy Gallipolinál ott harcoltak a Monarchia katonái, köztük magyar honvédek is. Galíciában pedig 30 ezer török katona harcolt a magyarokkal vállvetve az orosz betörés ellen. barikád 2012. augusztus 16. 1