Bárka, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 3. szám - Györke Ildikó: Az új irodalom a századvégen

GYÖRKE ILDIKÓ Az új irodalom a századvégen (A novellista Justh Zsigmond) A századvégi fin de siécle tragikus sorsú írója, Justh Zsigmond a modern magyar irodalom kialakulásának egyik legizgalmasabb kezdeményezője és egyik legfájóbb vesztesége. Életműve, alig tucatnyi novellája, Naplója, útirajzai, tor­zóban maradt regényciklusa még töredékességében is figyelemre méltó. Szándékoltan távolodik el a tradícióktól, szándékoltan csatlakozik a szá­zadvég „ködlovagjaihoz”, tudatosan akar művész lenni, tudatosan vállalja a századvégi művésztípus „kozmopolita”, „dekadens” és „pesszimista” jelzőit. Szemléletét a kor determinizmusa, társadalom- és világlátását ugyanakkor kö­vetkezetes idealizmusa határozta meg. Előkelő nemesi család sarja, aki ha nem is tartozott a magyar arisztokráciá­hoz, otthon érezte magát e világban, barátait, Keglevich Imrét, Batthyány Gézát, Csáky Istvánt, Széchenyi Lajost e körből választotta, életmódjukat belülről látta és láttatta műveiben. A felhőtlen gyermekkor élményétől korán megfosztatott: apja 10 éves ko­rában megvakult, anyja nem igazán értette meg a gyorsan fejlődő érzékeny lelkű gyermeket. „Hiányzott belőlem a napsugár... tizennegyedik évemben már pesszimista voltam” — írja egyik levelében. Ifjúkorát hamar beárnyékolja a végzetes betegség, a téli hónapokat — tüdőbajára gyógyulást keresve — a délvidéken tölti: Itália, Görögország, Dél- Franciaország, Spanyolország, Algír, Egyiptom halálba vezető kálváriájának állomásai. Családi indíttatásból jogot és nemzetgazdaságtant tanul Pesten, Kielben, Zürichben, majd Párizsban végzi egyetemi tanulmányait. A francia fővárosban életformáló hatást tesz rá a felső körök élete és a modern francia forradalom. A párizsi szalonok kedveltje, és bár tiszteli az iro­dalom élő és halott nagyjait, Taine-t Flaubert-t, Balzacot, Zolát, a Goncourt­­okat, elismeri Tolsztoj, Dosztojevszkij, Turgenyev művészetét (ez utóbbit az orosz irodalom egyetlen olyan művészének tartja, akit utánoznia érdemes a nemzeti tartalom és formai könnyedség egyesítésében), érdeklődése azonban inkább a „modern dekadensek” felé fordul: Antocolcit és Sarah Bernhardt-ot barátjaként tiszteli, az analitikus Bourget-t, Lamartre-t, Coppee-t, Leonte de Lisle-t csodálta. A szalonok világának talmi ragyogása azonban nem fedi el előtte a francia

Next