Bárka, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Györke Ildikó: Az új irodalom a századvégen
szellemi élet ürességét. „Túlságosan sok itt a póz, igen távol állunk az igazságtól” — írja legközelebbi barátnőjének, Czóbel Minkának. Előkelősége, műveltsége itthon is központi helyet biztosított számára. Született szervező volt és született vezéregyéniség. Sajátos tehetsége, hajlama volt a társasági élet szervezéséhez. „Egészen különös módon tudta barátait összetartani — emlékezik rá Feszty Árpádné. —Szétszórva Indiában, a Szaharában, Párizsban, Pesten vagy Szenttornyán, soha nem láttuk egymást, de ismertük egymás lelkivilágát, érzéseit, külsejét, betegségeit, örömeit, szenvedéseit. Tíz életet éltünk egymáson keresztül.” Alapító tagja volt a Hét-nek, a pesti arisztokrata ifjúságból „Debating Society” néven — angol mintára — kört szervez, melynek célja a „szellemi kiképzés szemmel tartásával olcsón mulattatni”. Itt olvassa fel első irodalmi alkotásait Kieltől Koppenhágáig címmel, itt tart előadást Az ember tragédiája és a Faust viszonyáról, itt kezdi boncolgatni párizsi benyomásait A francia szellem nyilatkozatáról címmel. A rövid életű Magyar Műpártolók Köre a párizsi irodalmi szalonok légkörét példázza. Feladata „az egyes társadalmi rétegek és az írói, művészi világ közeledését elősegíteni”. Társulatával egy olyan művelt, tájékozott, tevékeny, modern nemzeti reformarisztokrácia létrehozását kívánta megvalósítani, amely minden osztály kölcsönös megelégedésére a magyar kapitalizmust fejleszteni, irányítani s az adott korlátok között tartani lett volna hivatott. A Békés megyei szentetornyai birtokán Tolsztojhoz hasonlóan, tanítani akarta népét és ő maga is tanulni akart a békési paraszttól. Ezért szervezte meg a vasárnapi iskolát, ezért építette görög stílusú parasztszínházát, ezért játszatta parasztjaival akár a legnehezebb klasszikusokat (Shakespeare: Makrancos hölgy, Moliére: Képzelt beteg, Aristophanes, Plautus műveit) is. Elragadtatással írja Szabolcska Mihálynak 1893 júliusában: „Tán tudod, hogy én itt egy kis színtársulatot is szerveztem a mi idevaló parasztjainkból. És nagy kedvvel csinálják, s mily jól. Csak látnád a kis Molnárnét meg Kulcsár Pál kasznárunkat. Túltesznek nem egy pesti kókleren [...]. Csodálatos is ez a magyar nép; aratás közben ráér, hogy Moliére képzelt betegét elremekelje.” A magyar irodalomban a nyolcvanas évtized közepétől, illetve a kilencvenes évektől sajátos funkció-eltolódás következett be. Igaz, a nagyközönség előtt a századvégen még Jókai, a századfordulón pedig Mikszáth epikája a meghatározó, a korforduló individualizációs élményvilágára (a megváltozott Páris, 1893. október 5. In: Justh Zsigmond Naplója és levelei. Vál. és bev.: Kozocsa Sándor, Bp., 1977, 672. 2 Feszty Árpádné: Akik elmentek. Bp., 1923, 68. 3 Justh Zsigmond Naplója, i. m. 662.