Bárka, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Györke Ildikó: Az új irodalom a századvégen
szi, filozófiai és politikai téren egyaránt igen eklektikus, egymást kizáró világértelmezések formálják gondolkodását (patriarchális népszemlélet, magyar, feudális, nemesi gondolkodás, a francia felvilágosodás eszmevilága, a századvégi modern irodalmi irányzatok). Irodalomtörténeti értéke jelentős; az esztétikai tapasztalatok változási folyamatában jól kitapintható állomás ez a korszak Justh Zsigmond írásain keresztül. Mert pontosan azt a korszakváltást, azt a recepcióban bekövetkező változást szemléltetik művei, amelyek a századvég művészi gondolkodását meghatározzák. A mű immanens értékei alapján azonban — az irodalmi művek sorában — feltehetően később sem fogja az olvasóközönség a magyar irodalom kiemelkedő alkotásai közé sorolni műveit. Petelei vagy akár Mikszáth Justhnál kevésbé tudatos művész ugyan, de sokkal nagyobb a műszervező erejük. Petelei egyszólamú, Mikszáth ötletszerű, de ezen belül művészetük egységesebb és kimunkáltabb, mert az irodalmi átlényegítés szervesebb. Ugyanakkor nem róható fel Justhnak az, hogy a századvégen az új műfaji jelrendszer még nem letisztult, nemcsak az alkotók, de az irodalomtudomány és az irodalomkritika számára sem. Értékelésénél figyelembe kell venni, hogy Justh Zsigmond a folyamatban benne lévő és a folyamatot leginkább csak megélő művész. Az idézeteket a következő kötetekből vettük: Justh Zsigmond: Káprázatok, Bp., 1887. A puszta könyve, Bp., 1892. Delelő és egyéb elbeszélések, Bp., 1895. 109