Bárka, 2009 (17. évfolyam, 1-6. szám)

2009 / 4. szám - Bogdán László: A varázstükör

BOGDÁN LÁSZLÓ ◄ A varázstükör Részlet a Ricardo Reis Tahitin című könyvből Az ebédlő üres, az asztalról már szorgos kezek eltakarították a vacsora romjait, egy tálcán gondosan kikészített üres poharak, mellettük egy findzsában kávé, egy másikban tea, vörös- és fehérboros üvegek, whiskys palack, szóda. Bonbonok, keksz, gyümölcsök, banán, narancs, ananász... „Akkor igyunk egy kortyot - javasolja Alvaro, és tölt magának egy pohárba fehér bort. - Kiszáradt a szám a nagy élmény alatt. Hol elviselhetetlen meleg volt, hol hideg...” A többiek komoran töltenek. Terve vörösbort, Borges whiskyt, Lovecraft, Móra és Guedes szódát, az angolok vörösbort isznak. Suarez (aki meg sem szólalt egész este, csak kidülledt szemmel bámulta Pessoa árnyát) kiveszi a hűtőből egy üveg sört, kinyitja, kitölti egy kriglibe, nézzük, ahogy emelkedik a sörhab. „És ez volt a mi mesterünk - mondja szomorúan, kortyolva söréből. - Mintha megváltoztatta volna a halál.” „Mintha nem ő írta volna az ezoterikus verseket — búsong Search is. — Úgy beszélt, mint egy könyvelő...” „Neked mit tölthetek?” — fordul felém Alvaro. „Whiskyt” — mondom, és leülök. „Egy kissé engem is megviselt a dolog - tölt és elém tolja a poharat. - Ő beszél rációról, aki utolsó éveiben okkult tudományokkal foglalkozott és Rosencreutzról írt verset. Furcsa...” „Mintha nem is ő lett volna — kortyos borából a szomorú Cross. — Miközben a rejtvényújságba gyártottam kérésére, ami mégis inkább. Saját váteszi elhivatottságán kívül, láthatólag már csak a természetfeletti izgatta, nem tudjátok, de a végén már alkímiával is foglalkozott, hitt a bölcsek kövében, csillogó szemmel mondta nekem, ha sikerül, halhatatlan lesz, mint Borges úr hőse... Persze valamit elhibázott, az egyik retorta szétrobbant, aztán másodszor a kemence robbant szét, túlságosan befűtött, s a tűzoltókat is ki kellett hívni. Ennek ellenére bizakodó volt. Már közel járok a megoldáshoz, kedves Cross, mondogatta... S most lám, megró minket, hogy összekeverjük az irodalmat a valósággal, hogy valóságos személyeknek fogjuk fel az irodalmi hősöket.” „Ha ugyan ő volt valóban? — tűnődik Search. — Hacsak nincs közöttünk egy médium, aki...” — rémülten hallgat el s komoran bámul maga elé. „Dönthettek, vagy Lovecraft, vagy én lehetünk azok - nevet Borges. Mint kiderült, ti nem...” „Az ő szelleme volt — mondja határozottan Móra. — Ismerjük mindannyian, erről felesleges vitázni.. .Inkább hívjuk be a többieket s kezdjük el a nyomozást. Lovecraft úr említette, hogy van egy ötlete...” Guedes felugrik, odalép a könyvtárszoba ajtajához, csak most látom, hogy remeg a visszafojtott idegességtől - vajon mi dúlhatta fel ennyire? -, szertartásosan kopogtat, kinyitja az ajtót és beinvitálja a társaságot. Először Lídia és Noah jelenik meg, majd Pauline, aki azonnal Guedes nyakába veti magát, és könnyezve öleli, mintha attól félne, hogy elveszítheti, majd Morau, Vaitua és Tehura is megjelennek, férjeik mellé ülnek, és kíváncsian, a félelemtől kerekre táguló szemmel bámulnak minket. „És a szomszédok?” — kérdezi Borges. — Merre kóvályognak az éji homályban?” „Az udvaron vannak, mivel gyanús zajok hallatszottak, Pomare azonnal kiment, és Titi is követte, hogy ne legyen egyedül.”