Bárka, 2009 (17. évfolyam, 1-6. szám)
2009 / 4. szám - Bogdán László: A varázstükör
„Túlságosan messzire beúsztunk!” — hallom Lídia ijedt hangját. Sietősen fordulunk meg, és az erősödő szélben, a feltámadó hullámok között vergődve, minden erőnket összeszedve, igyekszünk kifelé. A parton percekig fekszünk, a kimerültségtől félájultan a homokon, majd feltápászkodva, kissé rendbe szedve magunkat, egymást átölelve sétálunk vissza a házba. „Hol voltatok ennyi ideig? — kérdezi döbbenten Álvaro — Már azt hittük, elraboltak a pincében hahotázó, titokzatos idegenek, és a keresésetekre akarunk indulni.” „Ellenőriztük a terepet — motyogom. — Nagy a birtok.” „S közben úszkáltatok is?...” „Hőség van.” „Akkor elkezdhetjük! — mondja türelmesen, sorsába beletörődve Lovecraft, fehér zsebkendőjével törülgetve verítékező arcát, szabatosan fejti ki: — Már éjfélre jár, háromkor el kell indulnunk, tulajdonképpen már nincs is idő alvásra. Majd alszik, aki elfáradt, miután visszatértünk. — Köhög. Iszik egy korty szódavizet. — A szertartás egy varázstükörrel kapcsolatos mágikus praktika része, Grillot de Givry ismerteti nagy művében. (41) Részletesen leírja, hogy hogyan lehetséges tolvajt fogni a varázstükör segítségével. Kell mindenekelőtt megszentelt gyertya, vagy szentelt víz. Van ilyesmi a házban?” — néz rám türelmetlenül. Én riadtan kapom fel a fejem, úgy érzem, elvesztem az előbb, még mindég Lídia engedelmes, forró testét ölelve rajzolgatom benne szeszélyes palimpszesztjeimet, szerelmem legtitkosabb s csak számára érthető üzeneteit. Lovecraft kissé ingerültebben ismétli meg a kérdést. „Van-e a házban megszentelt gyertya, vagy szentelt víz?” „Van - bólintok diadalmasan. - Adventkor itt járt a kolostorfőnök, hozott szentelt vizet is, gyertyát is szentelt. Ott vannak a komódon.” —mutatom. „Kell továbbá egy varázstükör? Van?” „Van — lépek a komódhoz, s kiveszem a fekete tükrömet, amelyet még mesteremtől, Alberto Caeirotól, az imaginárius nyájak őrizőjétől kaptam ajándékba. Lovecraft döbbenten nézegeti, de egyelőre nem kérdez semmit, a tükör elé helyezi a gyertyát, és meggyújtja, majd zavartan körbepillant. „A szertartáshoz szükséges egy szűzlány is...” „Itt van Pauline” — mondják egyszerre mosolyogva a lányok. A szólított elvörösödve emelkedik fel. „Vagy már megtörtént a dolog? — kuncog Noah. — Mert akkor futhatunk körbe, amíg egy érintetlen leányt találunk a környéken.” „Hova gondolnak - ugrik fel sértődötten Guedes. — Erre majd csak az esküvő után kerülhet sor.” „Istennek hála — nevet Álvaro. — Akkor tehát nem kell szűzleányt keresnünk...” „Maga leül erre a székre, kedves, a tükör elé és meggyújtja a gyertyát, valaki pedig eloltja a villanyt. Egy percig nézegeti a gyertya lángját a sötétben, és igyekszik nem gondolni semmire, majd a következő szavakat mondja: Fehér angyal, szent követ, szentséged s szüzességem okán fedd fel előttem, ki lopta el a kék háromszöget? (41) A tolvaj arcmása, ha Grillet de Givry-nek hinni lehet, ezután megjelenik a víz tükrében.” „Sokra megyünk vele, ha nem ismerjük” - jegyzi meg szarkasztikusan Cross. „Mindegy — legyint Bernardo Soares —, de legalább látni fogjuk az arcát, tudni fogjuk, hogy kit keressünk.” De Lovecraft nem válaszol, mindannyian Pauline-t nézzük, remegve ül le a tükör elé, reszkető kézzel gyújtja meg a gyertyát, annyira ideges, hogy két gyufaszál is eltörik s csak harmadszorra sikerül.