Bárka, 2014 (22. évfolyam, 1. szám)
2014 / 1. szám - Sajó László: Nekrológ: ad notam Ladányi Mihály: Nekrológ
Nekrológ ad nótám Ladányi Mihály: Nekrológ Ezerkilencszáznyolcvanhat szeptember huszadikán egy vidéki tanyán megpihent Ladányi Mihály költő, viszonylag fiatalon. Egy kis szódabikarbónát kért csemői szomszédjától, hazaballagott, azután beesett a présházba és meghalt. Mindegy, mi végzett vele: szívroham, magány, cukorbaj, csalódás vagy életundor. Hullaszállítók jöttek és barnára mázolt fadobozba rakták, s most itt fekszik egy szál zakójában, alul meztelen, most is üzekedésre készen. Nyakában a szegénység dögcédulája, mellkasa kitüntetések nélkül és konok vörös szívvel. Mellette egy kapukulcs, egy bicska, három méter cukorspárga. Maradt utána a sezlon mögött eldugva pár üveg sör, és az örökösök, akik kitakarítanak utána, rekedt káromkodásait kiszellőztetik. Gyászoló gyertyabál füstölög fekete dongákra, gerendákra, egérszaros padlóra. Ha látnád, röhögnél a markodba, milyen sokan vagyunk! Én is rendőri segítséggel jutottam be a temetőbe. Hömpölyög a tömeg a Nagy Színésznő koporsója mögött, kit előtted temetnek. Téged hevenyészve ravataloznak föl, minek is a halotti pompa, erre a rövid időre. Kis októberi nap van, csütörtök, amikor a legnehezebb, és jó neked, hogy ezt már nem tudod, mert főzelékszagban ázó részletfizetés-dátumok úsznak feléd a temetőben. Most meghatódni illenék, mielőtt itt rohadsz mindörökre. Szemed lezárták, ők nem tudták, de te örökre befogtad a szádat. Fel van kötve az állad, így hát kizárt dolog, hogy a búcsúbeszédbe belepofáznál. Jöttél a Körözs mentiből, Tóth Márton rideg pásztor unokája, zsellérek dallal vert unokája, SAJÓ LÁSZLÓ ◄ 49