Állami gimnázium, Bártfa, 1908

—­4 magyarázta meg; a vidéki tanulókat többször meglátogatta szállá­sukon. Magasabb, IV. fokú fegyelmi büntetés alkalmazására 2 e­­setben volt szükség. Az évi tanítási anyagot a helyi tanmenet szerint elvégeztük. 5. Az egészségi állapot eme a testi nevelés. Mankovics Rezső dr., városi tiszti főorvos, kórházi igazga­tó, gimnáz, iskolaorvos háromszor vizsgálta meg az intézetet és a tanuló ifjakat s állandóan figyelemmel kisérte a tanulók testi­nevelését és az intézet környezetének tisztántartását. Fertőző be­tegség az intézeti növendékek közt nem volt; azok egészségi álla­pota igen jó volt. A testgyakorlás egész éven át, a kötelező délutáni játék 5 hónapon át akadálytalanul folyt. A testgyakorlás alól 2 tanuló volt fölmentve szervi szívbaj miatt. A tanulók a Tapolyban kijelölt helyen a játékvezető tanár felügyelete alatt fürödtek, de fürödhettek a malomárok fölé épí­tett kisebb fajta úszóhelyen is, a­mennyiben azt az igazgatóság a tanulók számára kibérelte. A tanulók a korcsolya egyesület újonnan létesített jégpályá­ján mérsékelt díjon korcsolyázhattak. 6. Tanulmányi kirándulás. Ezen iskolai év örök időkre emlékezetes lesz az intézet azon növendékei előtt, akik a miniszterileg jóváhagyott kirándulási ter­vezet szerint az ezen évre kijelölt budapesti kirándulásban részt­­vehettek. 1909. ápr. 4-én 23 tanuló indult 2 tanár vezetése mel­lett Budapestre. Reggel 6-kor indultak, 9-kor érkeztek Kassára. Itt megnézték a középületeket, a történelmi nevezetességű helye­ket, műemlékeket, II. Rákóczy Ferenc sírját stb. 1 óra tájban folytatták — külön kocsiban — útjukat s esti 8­2 órakor érkez­tek Budapestre. Kitűnően voltak ellátva az „Orient“ szállóban és a Rőser-féle internátusban. Ápr. 5—7-én megtekintették, a főváros nevezetességeit előre megállapított sorrendben , ápr. 8-án Vill-koz érkeztek vissza. — Hogy a kirándulás sikerült, nagy­részt Kirner Dezső tanár buzgalmának köszönhető, aki körülte­kintő gondossággal végezte az előkészületeket s gyűjtötte össze az év elejétől havi részletekben a kirándulási összegeket. A ki­rándulást — minthogy Kimert fegyvergyakorlatra hívták be —

Next