Állami gimnázium, Bártfa, 1911
nyílásából, amely hatalmas, erős tevékenységben lévő vulkánhoz hasonlított. Időnkint ki-ki ömlött a megolvadt tüzes anyag, s káprázatos szikraeső alakjában hullt szerte-széjjel. Időközben bedobálták a körtébe az acél javítására szolgáló mangánt, tükörvasat stb., a beadott anyagok egy része gyönyörű, zöld, kék, vörös színekben párolgott el a kicsapó lángszönben, amely a legváltozatosabb színekben tündöklött. Most próbát vettek hosszú vaskanállal a körtéből, melyet lehűtve széttörtek, a törési felület mutatja, jó-e már az anyag. Most beszüntették a levegő futtatását, s hatalmas, szikrázó tűz zuhatagként ömlött alá a megolvadt acél, az időközben odatolt kocsikba, amelyek azt további felhasználásra, tova szállítják. A körte közelében pokoli hőség uralkodott, el is nevezte egyik útitársunk, a pokol előcsarnokának. A villamos forrasztást s a 15 ezer kilós óriási kalapácsot megtekintve az ágyúlöveggyártó műhelybe mentünk át. Nagy tömegben láttuk itt felhalmozva a páncélgránátokat, a hadihajók eme rettegett ellenfeleit, amelyek szép kúp alakban simára esztergályozva, várták elszállításukat az arsenálba. Végezetül a szög és csavar sajtoló műhelyeket megtekintvén, megköszöntük kedves vezetőinknek szerzett okulásunkat s szívélyes kalauzolásukat, villamoson a városba mentünk. E napi programmunkat az Avas hegy tetején teendő sétával akartuk befejezni. A rekkenő hőség után igen kellemes volt a hűs esti jégben e szépen parkozott hegyen tett sétánk. A hegy tetejéről remek kilátásunk nyilt az impozáns, egyre terjeszkedő városra, a Bükk hegységre s a szép, tisztán látszó tokaji Nagy hegyre. Jó vacsora után nyugalomra tértünk, hogy másnap idején megérkezhessünk 6 óra után induló vonatunkhoz. Kényelmes kocsinkat ismét megkapván, gyorsan haladtunk utunk második állomása, Rozsnyó felé. A gazdag termésű borsodi és délgömöri mezőkön áthaladva, mindjobban emelkedett a vidék, s bejutottunk a Sajó szűk völgyébe.