Állami gimnázium, Bártfa, 1913
BÁRTFA KRÓNIKÁJA, a tanulóifjuság használatára. 1247. IV. Béla király egy oklevele először említi a Bártfa nevet. A bártfai cisztercita szerzetesek panaszt emeltek a királynál, hogy az Eperjes vidékére telepített németek (szászok) határaikat háborgatják. A király az oklevélben leírja a bártfai ciszterciták földjének határait és helyreigazításukkal Tegus, sárosi ispánt bízza meg. Városról még szó sincsen, csak Bártfa-földről (terra Bardoha.) Kitűnik ebből az oklevélből, hogy e vidéken a XIII. században magyar telepesek laktak és mivelték a földet, továbbá, hogy e vidéken keresztül már akkor létezett egy Lengyelországba vezető királyi országút (via regalis.) Érdekes, hogy a bártfai savanyúvizű források már akkor is ismeretesek voltak. 1320. Bártfa város alapítója és szervezője Károly Róbert. 1320-ban kelt az alapító oklevél, mely kiváltságokat biztosít úgy a telepeseknek, mint az olasz Lőrincnek, Károly Róbert egy vitézének. Az úgynevezett Széphelyen (Schönfeld) levő Bártfa városának régebbi és ezentúl letelepülő „vendégei“ (hospites) 10 évi mentességet kapnak mindennemű adótól és földváltságtól; azonban tíz év múlva földváltság fejében minden városi telek után évi fél magyar forintot fizetnek 3 részletben, termésükből pedig a tized fele a plébánosé, fele a királyé. Bírájuk lesz Lőrinc, mert a várost benépesíti, s ezt a méltóságot utódai is örökölni fogják. A cisztercitákról nem tesz az oklevél említést, azok a XIV. század elején elhagyták ezt a vidéket. 1352: Nagy Lajos király kőfalakkal és bástyatornyokkal erősítteti meg a várost és megengedi, hogy minden évben a város védőszentjének, Szent Egyednek, napján s utána 7 napon át vásárt tartsanak, és pedig a teljes vámmentesség és szabad kereskedés biztosítása mellett.