Bécsi Napló, 1987 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1987-01-01 / 1. szám

Kádár elvtárs meglátásai Az MSZMP főtitkára december 12-én este nyilatkozatot tett a Magyar Rádióban és Televízióban. Amolyan öreg harcosként sorjában elmondta, miért van az úgy, ahogy van. Nagy általánosságban felvázolta a nemzetközi helyzetet, a Szovjetunió jószándékú politikáját, az általános békeigényt. Nem tért ki a jelen feladatai elől sem, hangsúlyozva, hogy előbb kell megtermelni a javakat és csak azután kerülhet sor a kiosztásukra. A jelentkező gazdasági válság egyik oka ebben rejlik. Igaz, a magyarországi áruk nem felelnek meg a nemzetközi piac követelményeinek és egyebek, de ez csupán ösztönzés lehet a megfeszített, lelkiismeretes munkára. A legfontosabb a gazdasági élet rendezettsége, mert minden más erre épül. Kádár nem tért ki az 1956 után érdeklődő kérdés elől sem, mindjárt az elején hozzátéve: az már történelem. Furcsa módon nyilatkozatának tengelyét mégis ez a történelmi pont képezte, elismételve és megmagyarázva a tőle ismert igazmondás modorában ellenforradalmi elméletét. Sokatmondó félmondatban megjegyezte, hogy a súlyos okok között a revizionizmus eljutott az osztály- és hazaárulásig. Ennek valamiféle rehabilitálására lát kísérletet, ellenben nem fejtette ki, melyik oldalról, és ő ehhez hogyan viszonyul. Amíg az egyik oldalon kisajátítja magának az igazságot és elvárja önmagával szemben a teljes bizalmat, az 1956-os felkelés követeléseitől elvitatja az őszinteséget. Szerinte hiába hangoztatták, hogy meg akarják őrizni a szocialista vívmányokat, nem akarják visszaállítani a kapitalizmust, nem ez a szándék vezette őket. Vagyis Kádár elvtárs a szíveket és veséket vizsgálva szocialista mélytudattal mindent jobban tud. Tényleg végleg a múlté és legfeljebb tudományos vizsgálódás tárgyát képezheti, ezért is elriasztó például a következő megfogalmazású kitétele: „Volt a magyar történelemnek egy Horthy Miklós nevű figurája, akit a proletárdiktatúrát fegyveres erővel leverő antanthatalmak raktak az ország nyakára. Fasiszta államvezető volt, akit a második világháború elsöpört innen.” Nem állhatta meg persze, hogy ne vonjon mérleget a 30. évfordulóról is: ,,Mostanában — nem egészen a mi szándékunk szerint — sok szó esett 1956-ról. Azok a propagandaforrások, amelyek nem különösképpen szeretik a szocialista társadalmi rendszert, a kommunistákat, valamiféle kampányt indítottak az események újraértékelése céljából. Az akkori valóságot szeretnék a lényegéből kifordítani, azért kapott nagy sajtót ez a harmincadik évforduló Nyugaton. A hangulatkeltés bizonyos értelemben nálunk is érződött, ezért mi is felidéztük, mi történt valójában 1956-ban. Az emberek újra olvashattak erről az időről annyit amennyit csak bírtak. HOGYAN ÉRVÉNYESÜLJÖN A FELELŐSSÉG? A Bécsi Napló ez évi 3. számában megjelent, nagyobb részében önmagam számára is fájdalmas gondolatsorom az 5. számban Vezényi Pált késztette hozzászólásra. Örvendek, hogy az aggasztó körülmények szóvátétele nem csupán süket fülekre talált, de tartok tőle, hogy ez a hozzászólás nem a felvetett problémák egészséges megoldására vonatkozó javaslatot tartalmaz. Szóvá kell tennem néhány kételyt, amelyek olvasása során ébredtek bennem. Említett cikkem a magyar emigráns értelmiségiekhez szól. Igyekszem őket benne rábeszélni, hogy térjenek vissza a nyugati magyar szervezetekhez, vegyenek részt azok életében, és igyekezzenek azok tevékenységét a becsületes humánum, az etikai szilárdság és az egymás iránti szolidaritás megszabta mederbe terelni. Vezényi Pál ennek a gondolatnak a megvalósítását maroknyi intellektuális csoport kilátástalan szélmalomharcának nevezi. Javaslata szerint az intellektuális elitnek új csoportosulásokat (klubokat) kell alapítania, amelyeknek idővel át kell venniük azoknak a jelenlegi szervezeteknek a hangadó szerepét, amelyeknek a működése nem a magyarság jól felfogott érdekvédelmének és folytonosságának biztosítása irányában hat. Ez az indítvány az enyémmel szemben reálisabbnak tűnik ugyan, de kétféle veszélyt is rejt magában, a megosztottság fokozódásának és az elitér szerezetek etikai silányodásának a veszélyét. Közelebbről: A magyar emigráció megosztottsága ugyan bizonyos fokig a plurális véleménynyilvánítás lehetőségét tükrözi, de csoportonkénti és egyénenkénti szembenállásának a mai képe nem egészséges, tehát nem írható alá. Akkor sem, ha a társemigrációk szórványában, sőt egységes nemzettestben élő népek sorában is hasonló jelenségek tapasztalhatók. Következésképpen csak azok a törekvések lehetnek helyesek, amelyek ezt a szétziláltságot felszámolni igyekeznek. Vezényi Pál indítványa kísértetiesen idézi azt a módszert, amikor egy csoport adott szervezet ellenegyesületét alapítja meg. (Egyesek ezért nevezik az emigráns szervezkedéseket éles pejoratív éllel ,,egyesületesdi" játéknak.) Eredménye csak a megosztottság fokozása lehet, tehát semmiképpen sem tekinthető a jövő helyes útjának. A javasolt újonnan létrehozandó elitér szervezeteket (klubokat) a meglévőknek azon részétől, amelyek vezetése bizonyos alapvető morális integritást nélkülöz, támadások fogják érni. Az utóbbiak szokott módszereivel, áskálódás, feljelentés, rágalmazás, stb. útján. Ezek ellen a fegyverek ellen a becsület és tisztaság védtelen. Az előzők csak úgy tudnak majd védekezni, ha átveszik az utóbbiak módszereit, ha hozzájuk silányodnak. Ennek a fázisnak a bekövetkezte után viszont már nem lesznek képesek eszményeik gyakorlati keresztülvitelére. Összegezve: a szellemi elit csoportosulásainak (klubjainak) a szervezése nem lehet a magyar emigráció nehéz problémáinak megoldásához vezető út. Ettől a megállapítástól azonban el kell különíteni olyan szervezetek létrehozásának a szükségességét, amelyek célfeladatok ellátására alakulnak ott, ahol azokat a meglévő egyesületek nem képesek ellátni. Ilyen esetekben indokolt új csoport (egyesület, klub, kör, stb.) alapítása. Az ilyen esetek azonban egyediek, nem tekinthetők általános szükséglet megnyilvánulásának. Vitatható még Vezényi Pál hozzászólásának néhány megállapítása: 1. A nyugaton élő magyarságot élesen kategorizálja menekült, emigráns és kivándorló csoportokra. Ez didaktikailag és logikailag egyaránt helytelen. Egyrészt újabb csoportokat állít egymással szembe, tehát fokozza az említett és helytelenített megosztottságot, másrészt fikción alapul. Azon a feltételezésen, hogy ha nem az a politikai rendszer és idegen megszállás lenne ma Magyarországon, ami van, az általa kivándorlónak nevezett réteg akkor is más hazát keresne. A történelemkutatás az ilyen, feltételezésen alapuló, szemléletet tudománytalannak nevezi. A történelmi jelen értékelése vonatkozásában talán nem lehet ilyen súlyos szavakat használni, de meg kell állapítani, hogy az ilyen megfigyelésmód nagyon felületes. 2. Állítása szerint egyes magyar vezetők azért állnak az emigráns szervezetek élére, hogy tudatosan elidegenítsék a magyarságtól tagjaikat. Ha ilyen emberek lennének közöttünk, azt kellene mondanunk, hogy hagyjunk abba mindenféle magyarságmentési tevékenységet. Ám szerencsére nem így van. Lehet, az ún. emigráns közéleti tevékenység motorja sok esetben az idegen környezetben nem élvezett sikerélmény keresése, de hogy ennek az örve alatt bárki is képes közülünk társai elmagyartalanítására, azt nem lehet elhinni. Végezetül meg kell említenem, és nem állásfoglalásom szilárdságát akarom ezzel gyöngíteni, hogy a Vezényi Pál hozzászólásában felszínre kerülő egyéb környezetmegfigyelési megállapítások eredményeként témakörünk jelentősen gazdagodott, és bátor őszinte hangja tiszteletre méltó. NAGY CSABA A Bécsi Napló a fenti cikk közlésével lezártnak tekinti Az írástudók felelőssége címmel megindított vitát. MEGHALT BUDAPESTEN EGY VOLT MINISZTER. Szabó Jánosnak hívták. 89 évet élt s jóllehet magyar nevet viselt - tulajdonképpen a Népszabadság nekrológjából derült ki - szovjet polgár volt és szovjet érdekeket képviselt. Ez a Szabó János valamikor valahol Nagy-Magyarországon született. 1919-ben a magyar Vörös Hadsereg katonája volt. Azután a Felvidéken amely Csehszlovákiához került az ottani KP tagjaként tevékenykedett. 1929-ben a Szovjetunióba távozott és ott erről hallgat a magyarországi sajtó a hírhedt NKVD munkatársa lett, s persze szovjet állampolgár és a szovjet kommunista párt tagja. Magyarországra Szabó János csak 1950-ben tért haza , mindjárt magas állásba került. Sőt, 1951-ben kinevezték belügyminiszter-helyettessé. Ez volt az az esztendő, amikor Sztálin biztosra vette: kitör a III. világháború! Minden felelős magyarországi poszton olyan a Szovjetunió számára megbízható funkcionárius került, akik kritikus helyzetben elsősorban és kizárólag szovjet érdekeket képviseltek, így az NKVD-ügynök bizonyos Szabó János is. Mi lett vele később Sztálin halála után? A rákosista párt Központi Ellenőrző Bizottság tagja, az MDP központi vezetőség tagja maradt. Változatlanul beleszólása volt az ország ügyeibe, természetesen a Szovjetunió által megkívánt módon. Az 1956-os forradalom után 59 évesen „nyugdíjazták . De hogy a kiemelt nyugdíj mellett ne szenvedjen szükséget, a párt Szabót az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa választmányába (vagyis „igazgatóságába") delegálta, amiért nyugdíján kívül, magas „tiszteletdíjakat” kapott. És kitüntetések sorát, amiket a Népszabadság külön felsorolt. Szabó János meghalt. A párt saját halottjának tekinti. A hódoltsági rendszer egyik kivételezettje volt: a magyar néphez való tartozását csak magyar neve jelezte. Vajon hány és hány ilyen „Szabó János” tevékenykedett 1945. után Magyarországon? ÁBEL JENŐ ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo 1986. december 14-én 87 éves korában elhunyt PÁGER ANTAL a magyar színészet nesztora. Budapesten 83. évében meghalt GREGUSS ZOLTÁN színművész. TILTAKOZÁS A TISZATÁJ C. FOLYÓIRAT ÜGYÉBEN 114 író, kritikus, művész és tudós tiltakozó levele az MSZMP Központi Bizottságához és a Minisztertanácshoz Tisztelt Központi Bizottság! Tisztelt Minisztertanács! Kötelességünknek tartjuk, hogy az ügyben illetékes legfőbb testületek tagjainak tudomására hozzuk megdöbbenésünket és felháborodásunkat azzal az eljárással és döntéssel kapcsolatban, amely legutóbb a ,,Tiszatáj" szerkesztőit, s így a magyar szellemi élet egyik legfontosabb folyóiratát sújtotta. Gyakorlatilag megszüntettek egy folyóiratot, amely nemcsak a hazai irodalmi szellemi élet kiemelkedően igényes, színvonalas orgánuma volt, de anyaországi otthonává tudott lenni — hosszú időn át szinte egyedül — a határainkon kívül, elsősorban a szomszédos országokban élő kiváló magyar írók műveinek is, és ezzel teljes összhangban tudatos kezdeményezője és ápolója évtizedeken át a szomszédnépek irodalmával, szellemi életével való kapcsolatainknak. Mindez nem szorul külön bizonyításra, a Tiszatáj havi számai hosszú évekre visszamenőleg önmagukért beszélnek. Ezzel szemben igazolni kellene azt, az igazgatási apparátusból némelyek által a nyilvánosság előtt hangoztatott vádat, amely szerint a szerkesztők (valamennyien párttagok!) sorozatosan „közléspolitikai" hibákat követtek el. A több hónapig elhúzódó eljárás során senki nem nevezte meg ezeket a hibákat és senki sem mondta meg, miféle „közléspolitika" jegyében minősülhetnek azok hibának. Ugyanakkor az illetékes miniszterhelyettes nem restellte a Magyar Nemzet hasábjain, a fenti vádakon túl, antidemokratikus szerkesztői gyakorlattal megvádolni a lap szerkesztőit, az egész ügyet pedig úgy feltüntetni a nyilvánosság előtt, mintha az csupán a megyei pártbizottság belső ügye volna. Mi pedig most azt kérdezzük: mennyiben minősülhet az említett eljárás és a Tiszatáj szerkesztőivel szemben hozott döntés demokratikusnak? Hogyan hozható ez összefüggésbe a szocialista kulturális politika alapelveivel és az alkotóműhelyek önállóságáról hangoztatott elvekkel? Mi köze van ennek az intézkedésnek az Országgyűlés által éppen ebben az időszakban elfogadott sajtótörvény szelleméhez? Mi a lap felfüggesztése óta mindvégig bíztunk abban, hogy végül a politikai belátás és ésszerűség győzedelmeskedik majd a döntés meghozatalában. Reméltük, hogy érvényesülni fog a szellemi értékek tisztelete és a demokratikus alapelvek tiszteletben tartása némelyek hatalmi gőgjével, indulatával és önkényével szemben. Csalódással kell tudomásul vennünk, hogy nem így történt. Az ország érdekei azt kívánnák, hogy felelősségteljes párbeszéd és együttműködés jöjjön létre a politikai irányítás és a szellemi élet képviselői között. Ami most történt, nem ezt a célt szolgálja. Úgy látszik, vannak a hatalom hivatali szervezeteiben olyan személyek, akiknek vagy más céljaik vannak, vagy rosszul sáfárkodnak a rájuk ruházott hatalommal. Elsősorban az Önök dolga és lehetősége mérlegre tenni felelősségüket és olyan helyzetet teremteni, amelyben a kölcsönösen kívánt és olyannyira szükséges párbeszéd és együttműködés esélyeit ne aknázhassák alá a jövőben hasonló intézkedések. Kérjük a Központi Bizottság és a Minisztertanács titkárságát, hogy a testületek tagjaival ismertessék meg levelünket és tolmácsolják tiltakozásunkat. Levelünket tájékoztatásul elküldjük a Csongrád megyei pártbizottságnak. Budapest, 1986. november 12. MEGÚJUL A HÚSIPAR. Január elsejétől megszűnik Magyarországon az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt. Az évente mintegy 50 milliárd forintos (1 US dollár / 45 forint) termelési értéket előállító, 37 ezer embert foglalkoztató tröszt vállalatai önállóan gazdálkodnak majd ezután. A döntést az indokolja, hogy az elmúlt években romlott a cég jövedelmezősége: míg 1981-ben 2,8 milliárd forintos nyereséget értek el, tavaly 800 millió forint veszteséggel zárták az évet. Ebben döntő szerepe volt annak, hogy miközben a termelési költségek folyamatosan növekedtek, a világpiaci húsárak lényegesen, mintegy 40 százalékkal csökkentek. A húsipar a nyershústermelést az 1970. évi 308 ezer tonnáról a nyolcvanas évek közepére évi 650-700 ezer tonnára növelte, aminek harmadát exportálják. A híres magyar szalámi termelése 9 ezer tonnáról évi 12 ezer tonnára, a vágottbaromfi-termelés 93 ezer tonnáról évi 192 ezer tonnára, ezen belül az export 57 ezer tonnáról 156 ezer tonnára emelkedett. A megváltozott világpiaci körülmények miatt azonban az állattenyésztés és a húsipar jövedelmezősége az elmúlt években romlott. A húsiparban most a tröszt megszüntetésével megnő a termelő vállalatok önállósága, amitől a meglévő tartalékok jobb kihasználását, a piachoz való rugalmasabb alkalmazkodást, a hatékonyság és a gazdaságosság növekedését várják. KIRÁLYSÍRKUTATÁSOK: A székesfehérvári romkertben 1984-ben kibontották az ott eltemetett királyok és hozzátartozóik, továbbá nádorok és egyházi személyiségek földi maradványait őrző sírkamrákat. Az előkerült csontok kutatásával megbízott tudományos munkaközösség már befejezte a vázcsontok szétválogatását, végzett az előzetes rendezéssel, a töredékes koponyák ragasztásával és mintegy 3500 csontváz részleges anatómiai rekonstrukciójával. A további munkálatok még várhatóan két évet vesznek igénybe. A csontokat a következőkben antropológiai, genetikai, toxikológiai és kémiai vizsgálatoknak is alávetik, azzal a céllal, hogy tudományosan megalapozott dokumentumot készíthessenek a Székesfehérvárott eltemetett királyokról és hozzátartozóikról. A BÁBOLNAI MEZŐGAZDASÁGI KOMBINÁT közös vállalatot hozott létre Magyarországon a McDonald’s International (USA) céggel gyorséttermek megvalósítására és üzemeltetésére. Az első üzletet ez évben nyitják meg Budapesten a belvárosi Régiposta utca és Aranykéz utca sarkán. A Tolna megyei Alsóhetényben fellelték egy IV. századi erőd és település temetőjének sírkápolnáját, amelyhez hasonló nincs az egykori római birodalom Duna- és Rajna-vidéki provinciáiban. A félkőíves, hatszögletű és négyzetes toldalékokkal bővített épületet a település magas rangú keresztény papjainak temetkezőhelye volt. Az egyik szárnyépület falainak belső részét kék festéssel, virág- és csillagmintákkal díszítették. A berendezés márványból készült. A kápolna közelében levő egyik téglasírban megmaradt az aranyszállal hímzett kendő, amellyel a halott arcát takarták be annak idején. A Sopron melletti Kópházán, a határsávban vasbányára és vaskohóra bukkantak; a lelet elemzésekor arra a következtetésre jutottak, hogy ezek Árpád-, illetve középkoriak. Az oktatásügy és idegennyelv-tanítás jelentős vállalkozásaként, két tannyelvű képzés indul ez év őszétől több hazai gimnáziumban. Az 1987-88-as, illetve az azt követő tanévben a tervek szerint 15 fővárosi és vidéki gimnázium osztályaiban tanulhatják a diákok a közismereti tárgyakat idegen nyelven. Az angol, francia, német, olasz és spanyol nyelvű gimnáziumok ötévesek lesznek: az ide felvett diákok a nulladik évben a szaktárgyakból már meglévő ismeretek szinten tartásához szükséges minimális óraszámok mellett elsősorban az idegen nyelvet tanulják, így az első évtől a történelem, a matematika, a földrajz és a fizika, a második tanévtől pedig a biológia tananyagát már idegen nyelven sajátíthatják el. E tárgyakból természetesen az érettségit is az adott nyelven teszik le, s a tudásszintjüktől függően közép- vagy felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítványt is kapnak. A két tanítási nyelvű iskolákba matematikából és anyanyelvből kell felvételizniük a pályázónak, az idegen nyelv ismerete nem feltétel. Ezzel is szeretnék azt elérni, hogy ne csak azok kerüljenek gimnáziumokba, akik az illető nyelvet már jól ismerik. Hosszú lejáratú megállapodást írt alá Budapesten Tóth László Pál a Mogürt igazgatója és Horst Münzner, a Volkswagen AG elnökhelyettese. Mindkét részről nagy jelentőséget tulajdonítanak a kooperációs együttműködésen belül a haszonjárművekkel - autóbuszokkal és speciális járművekkel — kapcsolatos együttműködésnek. — Az 1990-ig szóló keretmegállapodás szerint a következő években a magyar szállítások ellenében Volkswagen személygépkocsik érkeznek Magyarországra. Ez év végéig már 5000- 10 000 Volkswagen bővíti a megvásárolható személygépkocsik választékát. • Az angol Lloyds biztosítási társaság a közeljövőben Magyarországon is ügynökséget kíván létesíteni. • Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke 1986. december 1-i hatállyal „Magyarok Nagyasszonya Társaság” elnevezéssel karitatív női szerzetesrend működését engedélyezte. _ Hatvan éve báró Kemény János marosvécsi kastélyában megalakult az erdélyi magyar polgári költők, írók baráti köre. Ennek a jubileumnak tiszteleg a Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállításával. A kiállításon bemutatják a nemrég elhunyt erdélyi festő, grafikus Nagy Imre rajzait, amelyeken a Helikon Társaság köréhez tartozó valamennyi jelentősebb alkotót megörökítette: Tamási Áron, Bánffy Miklós, Nyírő József, Reményik Sándor, Kós Károly, Áprily Lajos portréit első ízben láthatja a közönség. Az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) január 12-18. között magyar hetet rendezett, amelyre vendégül látta Magyarországról az összes rádióra alkalmazható műfaj képviselőjét, így az 1. állomás (Ö1) 8 órai adásában reggelenként magyar zenét közvetített vasárnappal bezárólag amikor Petőfi verseiből nyújtottak válogatást. Az esti műsorban Az ember tragédiáját közvetítették. A hét folyamán az Alte Schmiede nevű irodalmi- és művésztanyán naponta felolvasásokat rendeztek, amiket a későbbiek folyamán közvetíteni fog az Osztrák Rádió. Életének 88. évében elhunyt Bárdos Lajos Kossuth- és Erkel-díjas kiváló művész, zeneszerző, karnagy és zenetudós, az Országos Magyar Cecília Társulat tiszteletbeli elnöke, a magyar egyházi zene nesztora. Kodály tanítványa volt, a kórusművészet őrzi és énekli tovább nagyszerű műveit. Karvezetői tevékenységéhez fűződik a Palestrina-kórus, majd a Budapesti Kórus megalapítása. A Zeneművészeti Főiskola egyházzenei tanszakát vezette megszüntetéséig.