Bécsi Napló, 1988 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1988-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ JÓNÁS PÁL A MAGYAR KÖZGAZDASÁG FURCSASÁGAI JÖVEDELEMADÓ ÉS MUNKANÉLKÜLISÉG Január elsejével Magyarország elsőként vezette be a kommunista országok között a jövedelemadót. Az ország lakossága 1988-ban fontos állomáshoz érkezett: megismeri az alacsony abesszíniai béreknek és a magas svéd jövedelemadóknak egy furcsa keverékét. A második nagy újítás, ahogy azt Kupa Mihály, a pénzügyminisztérium titkárságának egyik vezetője kijelentette, az lesz, hogy az új évben a veszteséges vállalatok felszámolásának következtében mintegy 200 000 dolgozó kerül átképzésre vagy... ki az utcára. Ennyien hagytuk el az országot 1956-ban. De ezzel a folyamat még nem fejeződik be. A magyar adminisztráció óriási, minisztériumok, állami és városi hivatalok tömöttek, gyakran olyanok vannak vezető állásokban akikre semmi vagy csak nagyon kevés szükség van. Összevonások, racionalizálások sok kiadást takaríthatnának meg. Ezzel a programmal is elsők vagyunk a szovjet blokk államai között. Vizsgáljuk meg miért van szükség ezekre a drámai intézkedésekre és mi lesz a várható hatásuk. * * * Milyen lesz a jövedelemadó? A magyar munkavállalók átlagos fizetését 1630 dollárra becsülik s az új rendelkezések szerint ebből 8 százalékot kell majd jövedelemadóként befizetni az állam kincstárába. Persze lesznek különböző adólevonások, de az első két gyerek után nem lesz kevesebb az adó. Egy további nyolc százalékra teszik a mindenkit egyformán érintő, de főleg a szegényeket sújtó fogyasztási adót. Ugyancsak az adóalapba kerül a második és harmadik állásban keresett jövedelem, amely eddig mentes volt minden tehertől. Ez a levonás a kereső lakosságnak kb. egyötödét érinti. A jövedelemadó a legfelsőbb kategóriában 60% lesz. Ilyen magas jövedelemadó csak Svédországban található, ahol noha a termelőeszközöket magánkézben hagyták, egy jóléti állam fenntartása érdekében állami tulajdonba vették a jövedelmeket. A komoly bevételeket Magyarországon többek között írók, művészek, sportemberek és maszekok kapják. Érdekes, hogy a magyar írók valahogy civilizálatlannak, kultúraellenesnek tartják azt, hogy ők is fizessenek adót. Ezt a gondolatot fejtette ki a komoly jövedelmű Boldizsár Iván parlamenti beszédében. * * * A szocialista országok felesleges munkaerőt eddig nem bocsátottak el még akkor sem, amikor nem volt rájuk szükség. ,,A szocialista gazdaság egyik történelmi jelentőségű vívmánya” — tanítják a szemináriumokban — ,,a teljes foglalkoztatottság.” A számlát ennek az illúziónak a kikényszerítéséért a dolgozók fizetik. De elképzelhető, hogy most talán lesz valami változás. Magyarország munkaereje 4,9 millió. Feltételezésünk szerint a munkavállalók legalább 10%-a rejtett munkanélküli és ezen azt értjük, hogy jobb szervezéssel és eredményes munkával félmillióval kevesebb munkás tudná az év nemzeti jövedelmét megtermelni. Ha az ország komolyan veszi a racionalizálást úgy a jövő évben félmillió igazi munkanélkülivel kell számolnunk, ha nincsen tőke és terv új és valóban produktív beruházásokra. A gazdasági előjelzések az új évre komorak. A vállalatoknak, a kormányzati rendelkezések szerint, a dolgozókat kárpótolni kell a jövedelemadóra fizetett összeggel és így január elsejével a bérek mintegy nyolc százalékkal fognak emelkedni. Azonban, amint azt jól tudjuk, a béremelést a vállalatok azonnal áthárítják a fogyasztókra. A megélhetési költségek emelkedése felnyomja az árszínvonalat , ez pedig leszállítja a felemelt nominálbérek értékét. Ugyan mi értelme van ennek a játéknak? Ugyanakkor, ha az ország komolyan veszi a külföldi adósság visszafizetését, úgy beszélhetünk egy várható magyar gazdasági válságról. Sajnos arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a bevezetésre kerülő reformok minden ellenállás ellenére szükségesek és ezek keserű következményei elkerülhetetlenek. A vetés beérett s most kell fizetnie az országnak a korábbi évtizedek expanziós terveiért, a kielégíthetetlen importigényért, a beruházási éhségért, az ország szakembereinek elpocséklásáért, nem beszélve a hivatalok irracionális komplipackázásairól. Most nézheti a Grósz-kormány a számlát. Vajon megértik-e végre a kommunista vezetők, hogy komoly dolog a pénzügyi kudarc? Megértik-e, hogy minden rendszerben, tekintet nélkül az ideológiára, van valami, amit kockázatnak neveznek? Megértik-e, hogy a szovjet típusú gazdaságban is szükség van a munkások hatékony, okos munkájára és a vállalati vezetők önálló gondolkodására? Elképzelhető, hogy az ország bolsevik vezetői még mindig hisznek az utópiában hogy a Párt minden kérdést meg tud oldani, ha hűségesen követi a marxizmus—leninizmus tanításait? Medgyessi Péter pénzügyminiszter parlamenti beszédében hangsúlyozta, hogy az új rendelkezések nem hoznak új jövedelmeket, csupán azt teszik lehetővé, hogy a kormányzat megállapíthassa, melyek a sikeres és melyek a veszteséges vállalatok. Ugyan miért nem lehetett ezt eddig kiértékelni? A nyugati vállalatok könyvelési rendszerében annak megállapítása, hogy vajon egy vállalat nyereséggel vagy veszteséggel dolgozik, gyerekjáték. Az üzem a termelését a piacon pénzért értékesíti és kiadásait kizárólag vagy főként ezekből a bevételekből fedezi. A szocialista országokban azonban a nómenklatúra, az adminisztrátorok felső rétege különböző érdekeket képviselve megváltoztatja a piaci ár, bér, nyereség arányait és az üzemekbe való különböző beavatkozások miatt képtelenség kiértékelni, hogy a vállalatok nyereségesek-e vagy ráfizetésesek. Ez az oka annak, hogy a kommunista államokban az igazgatók kapcsolatai sokkal fontosabbak mint a vállalataik eredményei. Kedvező elbírálás, eredmények és veszteségek újabb súlyozási rendszere nagy költséggel és kevés bevétellel dolgozó vállalatokat tehet eredményessé. Ez alatt az idő alatt a keményen dolgozó profitábilis üzemeknek fizetniük kell nyereségük 90%-át mint adóterhet, s ezt a kormányzat részben arra használja, hogy szanálja a költségvetési korlátokat figyelembe nem vevő veszteséges vállalatokat. De alapjában sem a nyereség, sem a veszteség nem számít, mert ezek a mutatók csupán számviteli összefüggésben léteznek. Az ember, ha nem beszél újra és újra magyar dolgozókkal a napi problémákról, könnyen elcsúszhat. Még mi is, nyugatra menekült magyarok, akik általában kritikusan nézzük honunk merev direktívákon alapuló gazdasági életét, gyakran azonosulunk azokkal az európai vagy amerikai barátainkkal, akik kívülről közelítik meg a magyar gazdasági valóságot. Ők felületes turista élmények hatására és egyes nyugati újságoknak a magyar reform sikeréről szóló felszínes beszámolói alapján leegyszerűsített sztereotípiákat fogadnak el s lassan, harmincegy év után, már mi is ezt tesszük. Most azonban a Hiltont, Halászbástyát és a Mátyás pincét ábrázoló képeslapok mögül előtűnik a szocialista gazdaságok jellemzője, a lakosság fogyasztási hiányainak intenzitása. A hiányok, amint ezt Kornai Jánostól megtanultuk, hiányokat szülnek és megjósolhatjuk, hogy a bekövetkező események miatt a legközelebbi hónapokban Magyarországon a kereslet magasan túl fogja szárnyalni a rendelkezésre álló készleteket. Nem kétséges, ezek a nehézségek és a várható rosszabbodás sajnálatos Magyarországon, amely országot sokan a szovjet Gulág legvidámabb barakkjának tartották, s amely húsz évvel ezelőtt egy liberális gazdasági kísérletbe kezdett, és megtett néhány bizonytalan lépést a piacgazdaság irányába. A költő Eörsi Istvánnak volt igaza, aki a vállveregetőknek azt javasolta, hogy a rosszat nem a rosszabbhoz, hanem a jóhoz kell hasonlítani. Különböző korlátok azután lefékezték a reformot és a kommunista vezetők megtorpantak a merev sztálini tervgazdaság felszámolásában. Otthonosan és kellemesen érezték magukat a korlátok között. Most ezért az egész ország lakosságának kell keményen megfizetnie. (Alvó öregasszony a lehúzott roló előtt.) Sokak által irigyelt jedi, hogy ott nemcsak jó az élet, de könnyű mega magyarországi helyzet, mert a köztudatban eler gazdagodni is. A gráci CHRISTIANA HUNGÁRIA egyesület 1987. december 18-án du. 4 órakor a „Segítőnővérek" kolostorában tartotta szokásos karácsonyi ünnepélyét. ÖKONÓMIAI ANZIKSZ Az 1987-es esztendő a Szovjetunió és szatellit országai számára a gazdasági növekedés üteme lelassulásának, a gazdasági válság rémének esztendeje volt, ami alól Magyarország sem kivétel. A 80-as évek — különösen 1985—86 — megmutatták, hogy súlyos helyzetben van a magyar gazdaság. A tervgazdálkodás bevezetése óta szerzett tapasztalatok szerint a központilag megfogalmazott célok csupán részleteikben valósultak meg. Ennek egyik oka, hogy a koncepciók a célok elérését hivatott eszközrendszert népgazdasági érdekből kiindulva határozták meg, az egyéni és csoportos érdekeknek mind a mai napig nincs kidolgozott rendszere. Ugyanakkor nem elhanyagolható tényező az sem, hogy mind a politikai, mind a gazdasági vezetés valamennyi szintjét közepes, vagy kifejezetten kis képességű egyének foglalták és foglalják el. Ha a nem is olyan távoli múltra visszatekintünk, azt látjuk, hogy az 1968- ban bevezetett új gazdasági mechanizmus csak nagyon rövid ideig működött sikeresen. 1972-től kezdve azonban a reform ellenzéke megerősödött. A mindenható párt és az állami bürokrácia jelentős hányada, akik hatalmukat és privilégiumaikat féltve elégedetlenkedtek, előbb a reform néhány képviselőjét, majd magát a reformot is megbuktatták. Az életszínvonal pedig egyre süllyedt, ami arra kényszerítette a hatalomból kirekesztetteket, hogy megpróbáljanak segíteni magukon. Ilyen előzmények után alakult meg 1979 októberében a SZETA, a Szegényeket Támogató Alap és már az év karácsonyán — egyéni gyűjtések eredményeképpen — pénzt tudott osztani az arra rászoruló családoknak. Az ezt követő időszakban sokan követelték a SZETA-tól, hogy azért harcoljon, hogy az állam az adókból többet fordítson szociális célokra. A SZETA azonban nem bonyolódott bele ilyennemű politikai csatározásokba, hanem elfogadva a szociálpolitika jelenlegi diszfunkcionális intézményrendszerét, napjainkban is végzi hatékony karitatív munkáját. Arra a kérdésre, hogy szükség volt-e egyáltalán egy ilyen nem hivatalos szervezet megalapítására, csak egyértelmű igennel lehet válaszolni. A SZETA létének szükségességét támasztja alá, ha akaratlanul is, az a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által koordinált (tehát hivatalos) bizottság — melyben részt vettek különböző párt- és tudományos intézmények és intézetek, valamint minisztériumok — jelentése, mely kiszámította a létminimumot, vagyis azt az összeget, ami feltétlenül szükséges a puszta létfenntartáshoz, sőt egy úgynevezett „társadalmi minimumot” is, a szerény, de társadalmilag még elfogadható életkörülmények költségeit. Ezek szerint: Mindehhez hozzá kell számítanunk a KSH legutóbbi — 1982-es — jövedelmi felvételét, ami szerint az összlakosság 19%-a a társadalmi minimum szintje alatt, 7,3%-a pedig a létminimum-szint alatt él. Ezen belül a háromgyermekes családok egynegyede nem érte el a társadalmi minimumot, a négygyermekesek 25%-a pedig a létminimumot sem. Összességében - a KSH szerint - 780 000 ember él a létminimum alatt. Az ország mai gondjainak jó része nemcsak a gazdasági, hanem a társadalom egyéb alrendszerei működésének a hiányosságaira vezethetők vissza. Ezért a kibontakozás nem várható, ha csupán a gazdaság teljesítőképességét javítják. Az innovációs készség lehetetlen a munka- és bérfegyelem, a munkamorál, a demokratizmus fejlesztése és a szocializmus eltorzult értékrendjének korrigálása nélkül. Egy diktatórikus rendszer - jelen esetben a magyar -, válság idején is görcsösen ragaszkodik a termelés bővítéséhez ahelyett, hogy az infrastrukturális hálózat bővítésére törekedne, hogy aztán ez a bővülő infrastukturális hálózat segítse a válság felszívását és az új konjunktúra beindulását. A gazdasági mutatók viszont világosan hanyatlásról beszélnek Csinán néhány nélhl Az egy főre jutó havi személyes rendelkezésű jövedelem (Ft): év aktív inaktív összes háztartásokban társadalmi 1982 2470 2210 2430 minimum 1983 2640 2330 2590 1984 2850 2550 2800 1985 3040 2760 2990 létminimum 1982 2010 1840 1990 1983 2160 1950 2130 1984 2330 2130 2300 1985 2490 2320 2460 Érdemes megvizsgálni azt is, hogy ezek a jövedelmek milyen fogyasztást tesznek lehetővé: átlagos társa- mini- létminiumum dalminium havonta havonta Ft/fő Ft/fő élelmiszerre lakásfenntar100 75 1014 66 845 tásra (fűtéssel, világítással együtt) 100 90 441 75 364 minden egyéb 100 60 1536 50 1252 „WÜSTENROT" TANÁCSADÁS DÍJTALANUL - autó-, baleseti és jogügyi biztosításokban - takarékossági befektetések és adóleírásokban - lakás- és telekvásárlási kölcsönök intézésében - élet- és nyugdíjbiztosításokban Mag FÜLÖP LÁSZLÓ 1080 Wien, Blindengasse 7-9 1 ~ f_____ _ As 3