Bécsi Napló, 1992 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1992-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ AZ MVSZ RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSE gondolatok a magyarok világszövetségéről A Magyarok III. Világkongresszusa (1992. aug. 19—21) előtt nagy garral összehívott rendkívüli közgyűlés, mely Budapesten 1991. dec. 11—12-én zajlott le, valóban zajlott. Már az előkészítés körül heves viták dúltak. Kik akarták, miért akarták, elsietett, későn bejelentett, előkészítetlen... Nem megyünk, mert a régiek vannak benne most is, — hogyan változzon meg, ha mi nem is lépünk be — a vélemények erősen megoszlottak. Különböző lapok cikkekben, olvasó levelekben és félmondatokban foglaltak állást a MVSZ vezetőség ill. közgyűlés ellen, vagy mellett, vagy megosztva. A kormány, ill. a már javarészt megújhodott követségek is megmozdultak, sejtetni engedvén, hogy a MVSZ „legitimitását" csak átalakulása után hajlandók elfogadni. Ezek után „gong"szóval kezdődött a találkozó. Sütő András, a tiszteletbeli elnök az egybegyűltekhez írt levelében a rendkívüli közgyűlés kiváltó okait és követelőit „agresszív nyomásnak" nevezte, melynek társadalmi háttere csekély. Azzal folytatta, hogy aki a már megújult vezetőséget „kollaboránsoknak" nevezi, „fanatikus hitnyomozó", ezért ennek engedni: „kapituláció". Befejezésül közölte, hogy azonosítja magát a lemondásra kényszerített vezetőséggel, hisz „torony dőltével annak gombja sem marad a helyén". A sajtóban ugyan gomb helyett gong jelent meg, de ez az elírás sem hozta meg a buddhista pagodák nyugalmát. A beszámolókat, — Dobos Lászlóét és Komlós Attiláét — hozzászólások követték. Volt, aki valóban a Szövetség megújhodásáról beszélt, de sokan bemutatkozásra, vagy öntömjénezésre használták a sokszor túllépet 5-5 percet. Ami azon a szerdai napon világossá vált: — Sok egyesület szándékozik belépni, de sok helyen ezzel a tagság a megújhodásra akar várni, vagy arra, hogy a saját megfelelő fóruma ezt megszavazza. — A nyugatiak erősen támadták a „régi, megmaradt" embereket. — Czine Mihály, Pomogáts Béla — míg Komlós Attilát otthoni protestáns körök és Pátkai Róbert londoni evangélikus püspök kritizálták hevesen. Utóbbi volt a rendkívüli közgyűlés egyetlen ellenzője a lemondó vezetőségből. — A kisebbségiek kiemelték, hogy az MVSZ Komlós Attila óta foglalkozik az ő problémáikkal, s benne érezhetően megbíznak. A tényleges közgyűlés csütörtökön kezdődött, s végződött is volna, a tervek szerint. Czine Mihály beszéde után, melyben bejelentette a vezetőség lemondását, Komlós Attila az immáron volt főtitkár is úgy nyilatkozott, hogy a személyét ért kritika miatt, és az egység érdekében nem óhajtja jelöltetni magát az új vezetőségbe. A levezető elnökség megbízása után Bertalan Imre, az amerikai magyar reformátusok püspöke kért szót, és bejelentette, hogy Komlós Attila félreállítása esetén az általa képviselt tagegyesületek — köztük az 1929-es alapítótag amerikai református egyház — felfüggesztik tagságukat. A nem eléggé határozott és szakértő levezető elnökség kezéből többször is kicsúszott a közgyűlés fegyelmezett, céltudatos és demokratikus elvek szerinti levezetése. Kínos elaprózással a következő megállapodások születtek: — A Világkongresszusig — tehát 9 hónapra — ideiglenes, 15 tagú elnökséget választ a közgyűlés, melynek feladata egy új alapszabály kidolgozása is lesz. — Az ideiglenes elnökség elnöke, főtitkára, 1 alelnöke és 2 póttagja magyarországi, míg a kisebbségi és a nyugati szórványmagyarság 2-2 társelnökkel, 1-1 alelnökkel és 2-2 póttaggal képviselteti magát. Ezután a szekciók félrevonultak ebédelni és 5-5 jelöltjüket kiválasztani. A levezető elnökség azon szarvashibája, hogy t.i. a 3x5 jelöltből a plénumnak már fölösleges lesz 15 elnökségi tagot megválasztani, sokak figyelmét elkerülte. Előzetesen még Komlós Attila több küldött kérésére bejelentette, hogy „kész a megmérettetésre". Bár több jelölőbizottság igencsak kaotikusan működött, a délutáni ülésszakra sikerült — az utólagosan hozzájelöltekkel együtt - 21 (+3 számvizsgáló bizottsági tag), összesen 24 jelöltet bemutatni. A következő problémát a szavazási eljárás eldöntése jelentette. Hogy ez gyakorlatilag a jelölőbizottságokban már eldőlt, még mindig sokan nem érzékelték. Végül is sikerült Pásztor László — többször módosított — javaslatában megegyezni, mely az egyéni szavazatok, a kis, nagy, és óriás-egyesületek szavazatait egy mértani sorba rendezte. Az estébe forduló viták után végre kiosztásra kerültek a szavazólapok, melyeken hiányoztak az utójelöltek, és a posztok megjelölése, mármint, hogy kit mire jelöltek. Megkezdődött a jelöltek egyperces bemutatkozása. Bár ezt előzőleg külön felszólalásokban kérték, eléggé meglepően csak két jelölt említette meg pártállami kapcsolatait. A többinek , úgy látszik, nem volt ilyen múltja. A jelöltek nevei és a választási eredmények: Bertalan Imre, USA, ref. püspök, utójelölt, kiesett, Dávid Gyula, Románia, 401 szavazattal, beválasztották, Csörgits József, Horvátország, 50 ezer DM vérdíj, 404 szavazattal beválasztották, Dobos László, Szlovákia, író, 385 szavazattal beválasztották, Fodó Sándor, Ukrajna, a KMKSZ elnöke, 359 szavazattal beválasztották, Gorka Pál, GB, 262 szavazattal beválasztották, Horváth Béla, AUSH, MDF parlamenti képviselő, utójelölt, kiesett. Kincses Előd, ROH, Romániában körözött ügyvéd, 333 szavazattal beválasztották. Komlós Attila (+), H, a Reformátusok Lapja főszerkesztője, 251 szavazattal beválasztották. Márton András, H, utójelölt, kiesett. Porhogáts Béla, H, író, történész, utójelölt, kiesett, Pusztaszeri László, H, az Új Magyarország szerkesztője, utójelölt, kiesett, Somogyi Balázs, USA, 255 szavazattal beválasztották, B. Szabó Péter, CH, 255 szavazattal beválasztották, Szeredi Ervin, H, ügyvéd, 294 szavazattal beválasztották, Szíjártó István, H, Eötvös Kött. igazgatója, 269 szavazattal beválasztották, Szilassy György, H, MDF parlamenti képviselő, 298 szavazattal beválasztották, Szutrély Péter (+), D, urológus, utójelölt, kiesett, Tőkés István, CAN/H, mérnök, a püspök testvére, 263 szavazattal beválasztották, Vinczeffy Zsolt, H, a Gödöllői Agráregy. tanára, 313 szavazattal beválasztották, Zolcsák István, Brazília, 298 szavazattal beválaszották. (*) kitértek pártállami kapcsolataikra Feltűnő, hogy az utójelöltek közül, akiknek neve nem szerepelt a szavazólapokon, senki nem jutott tovább. Ez nyilván a levezető elnökség mulasztására vezethető vissza. A jelölés és választás között - kissé meglepetésszerűen - többen elnöknek javasolták Csoóri Sándort, akit az addigi összes megegyezés mellőzésével az összegyűltek közfelkiáltással meg is választottak. Valószínű, ez volt az a vészfék, amit az előrelátóbbak az MVSZ szétesésének esetére jónak láttak beépíteni. Vacsora közben megérkezett az újonnan választott elnök, és miután megköszönte megválasztását, következett a választás eredményének nyilvánosságra hozatala, majd a közgyűlés legkínosabb része: a főtitkári szék betöltése. Míg Komlóst a közgyűlés kisebbségi tagjai és a nyugatiak egy része támogatta, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az időközben megjelent Entz Géza miniszterelnökségi államtitkár, és a két, a jelölőlistán is szereplő MDF parlamenti képviselő ezt mindenképpen meg akarják akadályozni. Több próbálkozás után Kincses Elődöt választották ellenjelöltnek, akit a Romániában őt fenyegető eljárás miatt többen a főtitkári feladatok ellátására alkalmatlannak találtak, míg mások azt kifogásolták, hogy az MVSZ miért hagyja magát megfélemlíteni Romániától. Végül is hála Csoóri közreműködésének és Kincses, valamint Komlós belátásának, Kincses Előd lett az új főtitkár, Komlós Attila pedig ügyvezető alelnökként fogja folytatni a Magyarok III. Világkongresszusának előkészítését. A létrejött kompromisszum — jóval éjfél után — sokakban keserű szájízt hagyott hátra. Mind a kisebbségek, mind a szórvány magyarság néhány képviselője ott helyben bejelentette tiltakozását a megújuló magyar állam egészen régi stílusú beavatkozása ellen. Mikor fogja megérteni végre a magyar kormány, hogy a kisebbségi és a szórvány magyarság nem egyik vagy másik párttal, vagy valamilyen állami szervezettel, mint a belügyminisztérium vagy a miniszterelnökség, keresi a kapcsolatot a Magyarok Világszövetségében, hanem a magyarhoni kultúrával, társadalommal, a magyar néppel. Ehhez az állami támogatás biztosan szükséges, és a magyar Deák Ernő cikke a Magyarok Világszövetségéről (Bécsi Napló 1991/6.), amely szervesen illeszkedik a szövetség jövőjét eldöntendő viták és események szövevényébe, az alábbi reflexiók közlésére indított. A Magyarok Világszövetségével kapcsolatban két kérdés látszik meghatározó jelentőségűnek: az egyik a szövetség munkájának és tevékenységének tartalmát érinti, a másik pedig legitimitását. E két kérdés összefüggése nyilvánvaló és nem szorul külön bizonyításra, hiszen az összmagyarságra vonatkozó értelmes munkát csakis egy minden szempontból hiteles szervezet végezheti. Deák Ernő a magyar nemzet fogalmából indul ki. Noha az az elv, mely szerint a magyar nemzetet mindazok teszik ki, „akik hozzátartozónak vallják magukat”, feltétlenül igza, önmagában véve mégsem elegendő ahhoz, hogy a magyar nemzetet definiáljuk. A „magyar nemzet” és általában véve a „nemzet” fogalma egy olyan metafizikai kategória, amelynek van számos empirikusan levezethető jelentése, akár a történettudomány vagy a néprajz felől közelítjük meg, akár a nyelvészet vagy a közvélemény kutatás oldaláról nézzük. A nemzet fogalmát legfrappánsabban Renan határozta meg, de mi magyarok beérhetjük Teleki Pál egyik aforizmájával: „Ki magyar? Magyar az, akiben a magyar érzés egyeduralkodóvá válik.” Úgy gondolom, hogy a Deák Ernő által emlegetett „vallomás” elvét követve nem juthatunk nyugvópontra, egyrészt azért nem, mert szociológiai értelemben a dolog kivitelezhetetlen, másrészt pedig azért nem, mert a magyar nemzet fogalmához nemcsak a most élők sokasága tartozik, hanem elődeink, a múlt generációi és ugyanúgy utódaink, a jövő generációi is. Deák Ernő cikke gondolatébresztő és sok jó felvetést tartalmaz. Gyengéje az, hogy alapvetően a (volt) emigráció szemszögéből láttatja a problémákat. Ez egyébként tökéletesen érthető, hiszen a Magyarok Világszövetsége, mint a kommunista állam eszköze, a politikai emigráció semlegesítésére törekedett. Elfogadhatatlan számomra Deáknak az a megállapítása is, miszerint az új világszövetség „szinte kizárólag” a kisebbségben és szórványban élő magyarság érdekeit hivatott képviselni. Figyelembe véve az elmúlt 45 év történelmét ugyan teljesen érthető a „gyámkodástól” való félelem, de mindent egybevéve ez most mégis alaptalan. Jó lenne, ha a nyugati magyarság és az otthoniak végre komolyan vennék Hanák Tibor intelmeit ,,A magyar-magyar párbeszédről” című cikkében (Bécsi Napló, 1991/ 4.). Arra vonatkozóan pedig, hogy a megváltozott körülmények között a szórvány magyarság a magyar ügy érdekében mit tehet, érdemes idézni Perényi Zsigmond (Külföldi Magyarok Világkongresszusának majd 1938- tól a Magyarok Világszövetségének elnöke) 1929. augusztus 22-én tartott ünnepi beszédének egy passzusát: „Azzal, hogy hasznos és megbecsült polgárai vagytok az új hazának, mert a magyar munka, a magyar kitartás, a magyar tehetség diadala dicsőséget hoz a magyar névnek... és szolgálni tudjátok azzal, hogy nem tagadva magyar származásotokat, mindenütt — ahol szavatoknak súlya van — hirdetői, védői lesztek a magyar igazságnak, a magyar érdeknek. De nem üres szólamokkal, hangos lármával, hanem komoly, céltudatos munkával belekapcsolva más nemzetek gondolatvilágába a magunkét, az ő érzelmeik szemüvegén keresztül értve meg szenvedéseinket — az ő érdekeiket, összeegyeztetve a mienkkel.” Ez az idézet elvezet mondanivalóm lényegéhez: ha beszélünk a Magyarok Világszövetségének jövőjéről, érdemes visszatekinteni a múltba, nem azért, hogy a múlt „reakciós kultuszába” merüljünk, hanem a tisztánlátás érdekében. Rövid távon a teendő tehát a jelenlegi vitába beleszőni a világszövetség múltját, publikálni a szövetség alapszabályait, számotvetni azzal, hogy mi volt a világszövetség 1945 előtt. Ezt követheti majd hosszú távon a világszövetség történetének tudományos feldolgozása. A világszövetség múltjával már csak azért is foglalkozni kell, mert a szövetség körüli vitákban a múlt arra a kommunista múltra szorítkozott, amely oly súlyosan kompromittálta a Magyarok Világszövetségét. „ÁLMOS” Molnár Dénes: Öregasszony államnak hosszú távon ez megtérülő és hasznos befektetés, ellenben a hatalompolitikai beavatkozás nemcsak elveket sértően helytelen, de sokak elfordulása miatt a magyar államnak káros. SZEMERÉDI TIBOR : HOGYAN KERÜLT SOR A SOPRONI NÉPSZAVAZÁSRA? (Folytatás a 2. oldalról) Az osztrákoknak sikerült töröltetni az erdészeti és bányászati akadémia hallgatóit a szavazók jegyzékéből. Az antant tábornoki bizottság a népszavazást Sopronban december 14-re, Brennbergbányán 15-re, a nyolc környékbeli faluban pedig 16-ra tűzte ki. Az osztrákok az utolsó pillanatban a népszavazásnak két nappal való elhalasztását javasolták, amit az antant tábornoki bizottság nem teljesített, mivel a szavazásra az összes előkészületek megtörténtek. Erre az osztrákok népszavazási biztosaikat december 13-án visszahívták, ezért a szavazás csak antant és magyar ellenőrzés mellett folyt le. A 27 069 szavazásra jogosultból leszavazott 23 561 polgár, ezek közül Magyarországra szavazott 15 334, Ausztriára 8227. Érvénytelen volt 502 szavazat, tehát a népszavazás 65.1: 34.9 százalékarányban Magyarország javára dőlt el. Sopron városban csak a III. szavazókerületben és Brennbergbányán esett a szavazatok többsége Ausztriára, valamint Ágfalva, Balf, Fertőrákos, Harka és Sopronbánfalva községekben. Magyarországra szavazott a magyar Nagycenk majdnem teljesen, a horvát Kópháza és a német Fertőhöz. Az osztrák kormány tiltakozott a népszavazás ellen és annak a megismétlését kérte. A Nagykövetek Tanácsa azonban az osztrák panaszt elutasította, mert azonosította magát a soproni antantmisszió azon véleményével, hogy egy megismételt népszavazás lényegében nem hozna más eredményt. Báró Villani Frigyes ma már nem titkos jelentése szerint magyar részről óvatosan 60 %-os eredményre számítottak; a Sopronból Ausztriába menekültek vegyes érzelmei az ÖDENBURGER HEIMATDIENST és így közvetve az osztrák kormány előtt is ismeretesek voltak, így Schober hivatalnok kormánya nem látta értelmét az osztrák-magyar viszony további kiélezésének. Sopron Magyarországnál maradt, a határkiigazítások következtében pedig Lovászad vasmegyei község utólag Ausztriához került. Ólmod, Alsó- és Felsőcsatár, Nagy- és Kisnarda, Szentpéterfa, Pornóapáti, Német- és Magyarkeresztes, Horvátlövő pedig magyar fennhatóság alatt maradt. (A részletek iránt érdeklődő olvasóknak ma már gazdag magyar és német nyelvű irodalom áll rendelkezésére.) Lopás következtében a cikk első változatát nem tudtuk közölni az előző számban. A szerző szívességéből új szöveget adunk közre. Szerk. DR. FOGARASSY LÁSZLÓ (Pozsony)