Bécsi Napló, 1994 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1994-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ GIESS­WEIN SÁNDOR EMLÉKEZETE Hatvan éve, 1923. november 15-én halt meg Giesswein Sándor. Mellszobra a magyaróvári temp­lom kertjében látható. Gyakorta elmentem mellette jómagam is, s azt hittem, hogy a kegyes hívők plé­bánosukra emlékeznek benne. Csak mostanában, az elfeledett, s elfelejtésre ítélt múlt feltárásakor kezd megvilágosodni, hogy Giesswein Sándorban olyan tu­dós személyiségre emlékezhetünk, aki a magyar ka­tolikus egyházban meglehetősen ritka, a társadalmi haladás és a baloldali mozgalmak iránt megértést és rokonszenvet mutató pap, politikus és társadalomtu­dós volt, s keresztény szociológus. Az egykori katoli­kus források a prelátust egyértelműen mint a hazai keresztényszocialista mozgalom megteremtőjét, kie­melkedő alakját, és a keresztény szociális eszmék ki­váló művelőjét tartották számon. Giesswein Sándor 1856. február 4-én született Tatán, német anyanyelvű családban. Tatán a piaris­táknál kezdte gimnáziumi tanulmányait, majd Győr­be, a bencésekhez járt. A teológiát Bécsben a Pazma­­neumban és Budapesten végezte. 1881-től a győri ka­tolikus tanítóképző tanára lett. A múlt század nyolc­vanas éveiben elsősorban a társadalomtudományok érdekelték. De vonzódott a teológiához, a bölcselet­hez és a pedagógiához is, s a görögön és a latinon kí­vül több ókori nyelvet is ismert. 1895-ben Győrött a városi törvényhatósági bizottság tagjává választotta. Amikor megalakult a Katholikus Néppárt, bekapcso­lódott a katolikus társadalmi mozgalmakba. 1898- ban megszervezte az első keresztény munkás egyesü­letet, ahol kipróbálhatta a keresztény szociális elmé­letet. 1899-ben ő is részt vett Bécsben az ún. keresz­­tényszociális kurzuson, itt a liberalizmus, marxiz­mus, kapitalizmus bírálata mellett megpróbálták föl­vázolni a keresztény szociális elképzeléseket. 1901- ben Giesswein kezdeményezésére Budapesten is tar­tottak keresztény szociális kurzust. 1903-ban a Ke­resztény Szociális Egyesületek Országos Szövetségé­nek elnöke, 1903-ban a Szent István Társulat alelnö­­ke. A felső klérus azonban gyanakodva tekintett rá, de a közvélemény akaratával nem kívánt szembehe­lyezkedni. Giesswein ugyanis elutasította a jobbolda­li katolicizmust ugyanúgy, mint a konzervatív katoli­kus politikát. S vonzódása a liberalizmus és a szocia­lizmus eszméi iránt is tapasztalhatóak. Sokan őt lát­ják a püspöki szék várományosának, belőle azonban soha nem lett püspök, a hívekhez ragaszkodó, a való­ságot látó, a szociális egyenlőtlenségek ellen lázadó Giesswein kívül rekedt az ún. katolikus társadalmon. Megpróbálja fölvázolni a keresztényszocializmus fo­galmát is. Társadalmi problémák és a világnézet című munkájában (1907) ezt írja: „A keresztényszocializ­mus szó elnevezése ama társadalompolitikai irány­nak, mely a keresztény etika alapján akarja útját áll­ni a hatalmaskodó individualizmus által előidézett társadalmi igazságtalanságoknak, s az egészséges tár­sadalmi fejlődést ilyen természetű társadalmi refor­mok életbe léptetésével óhajtja biztosítani." Politikai pályája a Néppárttal indul, de 1910 táján eljut a liberális katolicizmuson alapuló keresztény­­demokrata nézetig, s ez a pártból való kilépéséhez vezetett. Ugyanis ő a kereszténydemokráciát a liberá­lis-demokratikus polgárosodást kívánó szociális poli­tika szellemében értelmezte. A Néppárt viszont a konzervatista kereszténység talaján állt. Giesswein a háború alatt és azt követően is a pacifizmus oldalán­­ állt, s ez újabb támadási felületet jelentett. A keresz­tény humanizmus szellemében támadta az antiszemi­tizmust, s általában a faji megkülönböztetést. 1923. november 15-én halt meg. Végrendeletében a Szent István Társulatra hagyta könyvtárát. Részvényeit felosztotta a Győr Egyházmegyei Papi Nyugdíjegye­sület és a győri székesegyház között. A győri szegé­nyek között 500 ezer koronát osztatott ki. Amikor 1947-ben zászlót bontott a Demokrata Néppárt, nem véletlenül tette le voksát Giesswein szellemisége mellett. A népi demokratikus forrada­lommal szemben ugyanis egy kereszténydemokrata programot kívánt szembeszegezni. Barankovics Ist­ván 1947. augusztus 10-én mondta róla: „a mi nagy előfutárunk Giesswein Sándor. A modern szociális és demokratikus keresztény politika tiszta forrása, amelyből mi meríteni akarunk, Magyarországon először Győrben fakadt fel. Méltó és igazságos tehát, hogy itt bontsuk ki újra a zászlót, ahol azt az első igehirdető felemelte, ezzel is hódolván a modern ke­resztény demokrácia és az evangéliumi szocializmus korán érkezett és későn igazolt nagy magyar kezde­ményezőjének szelleme előtt." Aztán ismét hall­gatás borult Giesswein Sándor nevére, szellemiségét felejtésre ítélték. A rendszerváltást követően természetes a munkás­sága iránti érdeklődés: azon ritka személyiségek közé tartozott ő, aki a keresztény tanokat és a szociális érzékenységet ötvözni tudta, akit előmenetel és stal­­lumok nem kápráztatnak el, aki jobbítani szeretett volna. Ezért emelt szobrot neki Magyaróvár hálás kö­zössége. BÖRÖNDI LAJOS A­. ..EURÓPA ■ -Cl­UB MŰSOR TEVEZETE Január 27. csütörtök MATUSKA MÁRTON, újvidéki újság­író előadása az 1944 őszén történt bácskai magyar népirtásról .,A megtor­lások napjai" címmel. február 10. csütörtök MARKÓ BÉLA - FARKAS ÁRPÁD (Marosvásárhely Sepsiszentgyörgyi az RMDSZ­ elnökének és a Háromszék c. napilap főszerkesztőjének szer­zői estje. február 24. csütörtök KÖZÉP EURÓPA INTÉZET b­e­­­mutatkozó estje. Kiss Gy. Csaba, Gereben Ferenc, Éger György, Tóth Zoltán tart rövid referátumot kü­lönböző témakörökről. Hely: PAZ­MANEUM. idő: 19.30 óra. BRUNO BUCHWIESER 1919 - 1993 A gyászjelentés szerint a múlt év december 15-én elhalálozott Dkfm. Dr. Bruno Buch­­wieser az Osztrák Ifjúmunkás Mozgalom és a bécsi Európaház alapítója valamint ezek veze­tőségének elnöke, tiszteletbeli főkonzul, a Dr. Karl Renner-díj és más számos kitüntetés birtokosa volt. A második világháborúban mint fiatal ön­kéntes vett részt. Ott egy súlyos lelki megráz­kódtatás döntően megváltoztatta a háborúról addig alkotott véleményét. A hírhedt sedani harcmezőn az egyik tűzharc rövid szünetében segélykiáltás hallatszott: „Kamerad, Kame­rad". Buchwieser a hang irányába rohant, fel­emelte a súlyosan sebesült katonát és bajtár­saihoz hurcolta. Akkor döbbent rá, hogy a se­besült fiatal francia tiszt volt. Még néhányszor — egyre halkabban — nyöszörgött a sebesült: „Kamerad". Néhány perc múlva egy osztrák bajtárs karjában örökre elnémult. Buchwiesel ettől a pillanattól kezdve min­den erejét a háborúskodás megakadályozására, valamint a kölcsönös megértés, a békés e­­gyüttélés és együttműködés szolgálatába állí­totta. A gondolkodásában, értékrendjében bekö­vetkezett változás lényeges előfutára doktor­munkájával kapcsolatos témaválasztása: „A kalap". Ezzel a gazdaságföldrajzi és techno­lógiai témával promovált 1945. április 6-án Bécs ostromának második napján. Apja, Bruno Buchwieser, műszaki tanácsos, építkezési vállalkozó volt. Üzemét a háború teljesen megsemmisítette. Az idős Buchwieser rezignáltan nézte az okozott károkat. Az új­donsült Doktor Buchwieser építész és civil­mérnök nővérével, Helene Koller­ Buchwie­­serrel átmenetileg átvette az üzem vezetését. Dr. Buchwieser rövidesen megjelent Innitzer kardinálisnál, átadta apja üdvözletét és jelen­tette, hogy cégük azonnal kész megkezdeni a részben lerombolt Szt. István székesegyház felépítését. Ehhez azonban hiányzott az épí­tésvezető. A kardinális a problémát könnye­dén megoldotta: a Szent István dóm újjáépí­tésének vezetőjévé Dr. Bruno Buchwiesert nevezte ki. A fiatal vállalkozó fő feladata volt, hogy a munkálatok lefolytatásához megbízható szak- és segédmunkásokat toborozzon. Az ifjú Buchwieser ezzel azonban többre vállalkozott. Céljául tűzte ki fiatal, Bécstől távol született munkásai helyzetének javítását. Azok elhelyezésével, fizikai és szellemi gondo­­záásval és továbbképzésével kívánta ezt elérni. Apja beleegyezésével és támogatásával a dóm közelében lévő Himmelpfort u. egyik há­zának félromos, üres helyiségeiben létrehozta az első „ifjúmunkás szállót". Optimista élet­­felfogása, hitet és remény sugárzó egyénisége, szervező és kivitelező képessége mágnesként vonzotta a lelkesedésre képes munkásokat. E­­zek az úttörő szellemmel rendelkező fiatalok lettek az alapító tagjai Buchwieser „Osztrák Ifjúmunkás Mozgalmának". A mozgalom cél­kitűzései már az ötvenes évek közepére kiraj­zolódtak. Ifjúmunkásfalvak létesítése a fiatal munkások szociális helyzetének javítására, a szakképzés mélyítése, demokratikus gondol­kodásra és tevékenységre nevelés. „Ifjúsági klubok" alapításával a nagyvárosban élő munkásfiatalok újszerű gondozása, továbbá a családalapítást tervező tagok számára lakás­­biztosítás megfizethető áron a „családi alap" 1955. szeptemberi létesítésével. Buchwiesert egy holland tisztelője és támo­gatója „gyakorlati idealistának" nevezte. Ez a gondolkodás- és cselekvésforma valóban jelle­mezte őt. A mozgalom egyik kezdetben feltűnést keltő eredménye az első ifjúmunkás­falunak a kitűzött időpont előtti megvalósí­tása volt. Innitzer kardinális 1952. szeptember 29-én áldotta meg az első, hochleiteni ifjúmunkás­falut, mely 200 fiatal részére nyújtott szolid komfortú otthont. A díszvendégek között ott volt többek között Figl szövetségi kancellár, Beck-Griessau kereskedelmi, Maisei szociális­miniszter és a gazdasági kamara elnöke, Julius Raab is. Azonban ez az első ifjúmunkásfalu lényege­sen több volt, mint egy kényelmet biztosító tanoncotthon: újfajta faluközösség volt. Lé­pésről lépésre valósult meg önkormányzata, postahivatala, tűzoltósága, zenekara, sport­egyesülete, amatőr színjátszó csoportja, rokkantakkal dolgozó cipőüzeme, kertészete és mezőgazdasága. Nem utolsósorban felépült a kétrészes, kétbejáratú temploma, a katolikus és protestáns hívők számára. Az Osztrák Ifjúmunkás Mozgalom az ötve­nes évek közepéig három feladatkörben tevé­kenykedett eredményesen. Sem alapítója, sem elnöke, sem alapítótagjai nem gondolhattak arra, hogy a közeljövőben az eddigi feladat­kört jelentőségben és nehézségben messze fö­lülmúló új kihívással kell számolniuk, mely Európa középkeleti és délkeleti részéről jön. A világ még emlékszik az 1956. októberi eseményekre és a mintegy 200.000 magyar menekültre. Kevésbé ismertek az egyes mene­kültcsoportok problémái, illetve Ausztria la­kosságának velük kapcsolatos hozzáállása. Egyik legégetőbb problémát az egyedülálló fiatalok helyzete jelentette. A menekültügyi bizottság 25—30 %-ra becsülte azok számát, akik a határ átlépésekor még nem töltötték be a 21-ik évüket. A menekült magyar fiatalok zöme kezdet­ben nem tudott mit kezdeni az ölébe hullott szabadsággal. Gyakran vissza is élt vele. A ma­gántulajdon iránti érzéketlenség, a tekintély­tisztelet teljes hiánya, a nagyfokú önzés sok nehézségbe sodorta őket. Illetékes belügyi szervek és a fiatalok sorsá­ért felelősséget érző magyar menekültek felis­merve ezt az égető problémát, mindent meg­kíséreltek, hogy a táborokból kiemeljék eze­ket a fiatalokat és más környezetben helyez­zék el őket. A megoldást az ENSZ menekültügyi bi­zottsága nemzetközi szociális szolgálatának (ISS) és az osztrák belügyminisztériumnak közös terve jelentette. Ugyanis megegyeztek kifogástalanul működő osztrák internátusok, otthonok vezetőségével bizonyos számú táborlakó magyar fiatal felvételére. Az ENSZ menekültügyi bizottsága vállalta ott-tartózko­­dásuk idejére — tanoncidejükre — az önköltség fedezését. Dr. Bruno Buchwieser az elsők között je­lentkezett magyar menekült fiatalok befoga­dására. Néhány ifjú megismerése után 45 he­lyet biztosított számukra Jungarbeiterdorf­­ban (ifjúmunkásfaluban) vállalva a kísérlet nem csekély kockázatát is. Az ifjúmunkásfaluban 1958 kezdetétől 1961 végéig 125 magyar fiatal talált hosszabb­­rövidebb időre otthonra. Ezek egy része mint betanított munkás, illetve mint képzett szak­munkás helyezkedett el és talált magának megélhetést Ausztriában, többen közülük Észak-Amerikában (USA, Kanada). Hatan a középiskola elvégzése után egyetemi, illetve főiskolai tanulmányokba kezdtek. Torma Bé­lát (1942-es évfolyam, kivándorlásáig segéd­munkás) Észak-Amerikában pappá szentelték. 8 fiú visszatért Magyarországra. Az ÖJAB egyéb intézményeiben (interná­tusok, klubok) további 250—300 magyar fia­tal talált hosszabb-rövidebb időre menedéket. Élvezhették az ÖJAB-közösségek nevelő ha­tását, jellemformáló baráti légkörét, erkölcsi támogatását, szórakozási formáit. Természetes, hogy 40 évvel ezelőtt az akkor még közelmúlt nevelésének hatása alatt ezt ilyen világosan nem láttuk. Ma azonban a poli­tikailag, erkölcsileg és világnézetileg éretlen, tájékozatlan fiatalok akkori veszélyes helyze­te sokkal tisztábban állt előttünk, így ponto­sabban felmérhetjük az osztrák intézmények, személyek, közöttük Dr. Buchwieser vállako­zásának nagy jelentőségét. VARGA JÓZSEF EGY KALANDOR BÉCSBEN Itt volt. Megöblögette a hangját a Pazma­­neum ősi falai között. Beszélt arról, miként segítette hatalomra a Magyar Demokrata Fó­rumot 1990-ben, miként tették tönkre a ma­gyar mezőgazdaságot, miként adják el „színes üveggyöngyökért" Magyarországot az idege­neknek, beszélt „őseinkről", a sumérokról, s arról, hogy miként lett „Mária országa a kurvák országa" - sorolni is alig lehet a széles skálán mozgó témákat. A legtöbbet egy Tor­­gyán József nevű emberről beszélt. S közben gyanúsítgatott, rágalmazott, nem utolsósorban az elhunyt miniszterelnököt. Egyformán volt ízléstelen és demagóg, jogi képzettsége elle­nére meglepően tudatlan. Követelte a ,rend­­csinálást", ami az ő értelmezésében aligha más mint diktatúra mindenki ellen, aki nem hisz őbenne. Egy bizonyos­­ fellépése nem vált a magyar demokrácia díszére. 1 . LAPZÁRTA minden páratlan hónap 5-én! TELEFAX : 505 36 78 A BORNEMISZA PÉTER TÁRSASÁG RENDEZVÉNYEI Irodalmi estek Bécsben (7, Lindengasse 44), 18.00 órakor, 1994. február 6. Tornai József (Budapest) író, költő, szerzői estje, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, március 6. Horváth Andor (Bukarest—Kolozsvár) író, főszerkesztő, egyetemi tanár szerzői estje. Új sorozat indul, lehetőleg a hónap harmadik keddjén, mindig Bécsben (6, Capistrangasse 2/151, 19.00 órakor „Irodalom a könyvtárban" címen. A felkérést eddig elfogadták: Dallos György (Bécs— Budapest) író, Gülch Csaba (Enese) szerkesztő és Kőváry György (Bécs) író, műfordító. A Bornemisza Péter Társaság 35 éves jubileuma alkalmából 1995 tavaszán — Bécsben első ízben: Bornemisza Péter, Magyar Elektra (1958), a Maros­vásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Társulata előa­dásában. A Bornemisza Péter Társaság 1994-es tevékenysé­gét ismét felajánlja, illetve kiterjeszti Ausztria tarto­mányi székhelyeire és az érdeklődő, magyarok is lak­ta településekre. Az ausztriai magyar irodalmi társaság ügyvivője — 1994. január 1-től Sz. I. Mag. Kászoni Zoltán, író, tanár. BOLZA ILONA KITÜNTETÉSE A magyar miniszterelnök beterjesztésére Göncz Árpád köztársasági elnök kimagasló é­­letútja elismeréseként a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntette ki Bolza Ilonát, aki magas kora ellenére fárad­hatatlanul dolgozik, magyar ügyekben fela­datot vállal. Mint önéletrajzában vallja, hazá­ja érdekében dolgozik, és ez a munka nem rö­vid lejáratú lelkesedés, hanem folyamatos te­vékenység felelősséggel és veszéllyel járó fela­datok teljesítése több, mint fél évszázad óta. Először ápolónői szolgálatra jelentkezett a Magyar Vöröskeresztnél, ami aztán Magyar­­ország németek általi megszállása után ki­mondottan kockázatot jelentett, hiszen az önkéntes főápolónő őrnagyi rangban volt üzenetváltó Horthy Miklós kormányzó és a bujdosó Bethlen István között. Tevékeny­ségének humanitárius jellege ellenére el­marasztalta, sőt, kiközösítette a „felszaba­dult" Magyarország, ezért érthető volt, hogy 1956-ban ő is a menekültek sorsát vállalva Ausztriában keresett magának karitatív tevé­kenységet. A Szent István egyesület és a róm. kat. lelkészségen túlmenően aktív közvetí­téssel „avatkozott be" a bősi vízlépcső ügyé­be. Jelenleg a három éve megalakult Apor Vilmos Emlékbizottság országos elnöke szerepét tölti be. A NATO A VARSÓI SZERZŐDÉS MEGSZŰNTE UTÁN Folytatás az 1. oldalról már. A volt kommunista blokk — mint már említettem — valamennyi állama szeretne csatlakozni a NATO-hoz. A Kreml — Jelcin vezetése alatt is — ellenzi e terveket. S máris kezdődik az ismert nyugati „játék", ami ezúttal végzetessé válhat Kelet- és Közép-Európa népei számára. Rühe német honvédelmi miniszter decemberben úgy nyi­latkozott, hogy új országok NATO-felvétele kérdésében nem lehet vétójogot biztosítani Oroszországnak. Néhány nappal később már kontrázik Verheugen, a Szociáldemokrata Párt főtitkára és kijelenti: A NATO-t nem sza­bad kiterjeszteni a volt Varsói Paktum or­szágaira. Én az utóbbi megnyilatkozásban egyfajta német nacionalizmus megnyilvánulását látom, ami semmibe veszi a kis népek akaratát, ön­rendelkezési jogát. Az a nacionalimus, ame­lyik mindig hajlandó az erősebbnek engedni a gyengék rovására. A változatlanul óriási atom­erővel rendelkező Oroszországot kell talán fél­teni a magyaroktól, a csehektől, a lengyelek­től? És nem fordítva? A volt NDK is ma NATO-terület, azzal a megkötéssel, hogy ott nem állomásozhatnak NATO-csapatok. Miért ne lehetne ezt a megoldást keresni ott is, ahol most egy félelmetes vákuum terpeszkedik? Ha ez továbbra is fennmaradna, aligha kétséges, hogy az orosz hegemóniától megszabadult or­szágok megint csak orosz befolyási övezetbe kerülnének. Különösen akkor, ha két év múl­va az orosz elnök neve nem Jelcin lesz, hanem Zsirinovszkij... (Az Amerikai Egyesült Államok kormánya év elején bejelentette, hogy nem tartja kívánatosnak a NATO- tagállamok kibővítését oly módon, hogy közvetlen Oroszországgal legyenek határosak. Ennek megfele­lően a jan. 10., brüsszeli tanácskozás sem hozott többet üres ígérgetéseknél. Szerk.­ DR. BEZERÉDJ ZOLTÁN 2

Next