Bécsi Napló, 1994 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1994-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ GIESSWEIN SÁNDOR EMLÉKEZETE Hatvan éve, 1923. november 15-én halt meg Giesswein Sándor. Mellszobra a magyaróvári templom kertjében látható. Gyakorta elmentem mellette jómagam is, s azt hittem, hogy a kegyes hívők plébánosukra emlékeznek benne. Csak mostanában, az elfeledett, s elfelejtésre ítélt múlt feltárásakor kezd megvilágosodni, hogy Giesswein Sándorban olyan tudós személyiségre emlékezhetünk, aki a magyar katolikus egyházban meglehetősen ritka, a társadalmi haladás és a baloldali mozgalmak iránt megértést és rokonszenvet mutató pap, politikus és társadalomtudós volt, s keresztény szociológus. Az egykori katolikus források a prelátust egyértelműen mint a hazai keresztényszocialista mozgalom megteremtőjét, kiemelkedő alakját, és a keresztény szociális eszmék kiváló művelőjét tartották számon. Giesswein Sándor 1856. február 4-én született Tatán, német anyanyelvű családban. Tatán a piaristáknál kezdte gimnáziumi tanulmányait, majd Győrbe, a bencésekhez járt. A teológiát Bécsben a Pazmaneumban és Budapesten végezte. 1881-től a győri katolikus tanítóképző tanára lett. A múlt század nyolcvanas éveiben elsősorban a társadalomtudományok érdekelték. De vonzódott a teológiához, a bölcselethez és a pedagógiához is, s a görögön és a latinon kívül több ókori nyelvet is ismert. 1895-ben Győrött a városi törvényhatósági bizottság tagjává választotta. Amikor megalakult a Katholikus Néppárt, bekapcsolódott a katolikus társadalmi mozgalmakba. 1898- ban megszervezte az első keresztény munkás egyesületet, ahol kipróbálhatta a keresztény szociális elméletet. 1899-ben ő is részt vett Bécsben az ún. keresztényszociális kurzuson, itt a liberalizmus, marxizmus, kapitalizmus bírálata mellett megpróbálták fölvázolni a keresztény szociális elképzeléseket. 1901- ben Giesswein kezdeményezésére Budapesten is tartottak keresztény szociális kurzust. 1903-ban a Keresztény Szociális Egyesületek Országos Szövetségének elnöke, 1903-ban a Szent István Társulat alelnöke. A felső klérus azonban gyanakodva tekintett rá, de a közvélemény akaratával nem kívánt szembehelyezkedni. Giesswein ugyanis elutasította a jobboldali katolicizmust ugyanúgy, mint a konzervatív katolikus politikát. S vonzódása a liberalizmus és a szocializmus eszméi iránt is tapasztalhatóak. Sokan őt látják a püspöki szék várományosának, belőle azonban soha nem lett püspök, a hívekhez ragaszkodó, a valóságot látó, a szociális egyenlőtlenségek ellen lázadó Giesswein kívül rekedt az ún. katolikus társadalmon. Megpróbálja fölvázolni a keresztényszocializmus fogalmát is. Társadalmi problémák és a világnézet című munkájában (1907) ezt írja: „A keresztényszocializmus szó elnevezése ama társadalompolitikai iránynak, mely a keresztény etika alapján akarja útját állni a hatalmaskodó individualizmus által előidézett társadalmi igazságtalanságoknak, s az egészséges társadalmi fejlődést ilyen természetű társadalmi reformok életbe léptetésével óhajtja biztosítani." Politikai pályája a Néppárttal indul, de 1910 táján eljut a liberális katolicizmuson alapuló kereszténydemokrata nézetig, s ez a pártból való kilépéséhez vezetett. Ugyanis ő a kereszténydemokráciát a liberális-demokratikus polgárosodást kívánó szociális politika szellemében értelmezte. A Néppárt viszont a konzervatista kereszténység talaján állt. Giesswein a háború alatt és azt követően is a pacifizmus oldalán állt, s ez újabb támadási felületet jelentett. A keresztény humanizmus szellemében támadta az antiszemitizmust, s általában a faji megkülönböztetést. 1923. november 15-én halt meg. Végrendeletében a Szent István Társulatra hagyta könyvtárát. Részvényeit felosztotta a Győr Egyházmegyei Papi Nyugdíjegyesület és a győri székesegyház között. A győri szegények között 500 ezer koronát osztatott ki. Amikor 1947-ben zászlót bontott a Demokrata Néppárt, nem véletlenül tette le voksát Giesswein szellemisége mellett. A népi demokratikus forradalommal szemben ugyanis egy kereszténydemokrata programot kívánt szembeszegezni. Barankovics István 1947. augusztus 10-én mondta róla: „a mi nagy előfutárunk Giesswein Sándor. A modern szociális és demokratikus keresztény politika tiszta forrása, amelyből mi meríteni akarunk, Magyarországon először Győrben fakadt fel. Méltó és igazságos tehát, hogy itt bontsuk ki újra a zászlót, ahol azt az első igehirdető felemelte, ezzel is hódolván a modern keresztény demokrácia és az evangéliumi szocializmus korán érkezett és későn igazolt nagy magyar kezdeményezőjének szelleme előtt." Aztán ismét hallgatás borult Giesswein Sándor nevére, szellemiségét felejtésre ítélték. A rendszerváltást követően természetes a munkássága iránti érdeklődés: azon ritka személyiségek közé tartozott ő, aki a keresztény tanokat és a szociális érzékenységet ötvözni tudta, akit előmenetel és stallumok nem kápráztatnak el, aki jobbítani szeretett volna. Ezért emelt szobrot neki Magyaróvár hálás közössége. BÖRÖNDI LAJOS A. ..EURÓPA ■ -ClUB MŰSOR TEVEZETE Január 27. csütörtök MATUSKA MÁRTON, újvidéki újságíró előadása az 1944 őszén történt bácskai magyar népirtásról .,A megtorlások napjai" címmel. február 10. csütörtök MARKÓ BÉLA - FARKAS ÁRPÁD (Marosvásárhely Sepsiszentgyörgyi az RMDSZ elnökének és a Háromszék c. napilap főszerkesztőjének szerzői estje. február 24. csütörtök KÖZÉP EURÓPA INTÉZET bemutatkozó estje. Kiss Gy. Csaba, Gereben Ferenc, Éger György, Tóth Zoltán tart rövid referátumot különböző témakörökről. Hely: PAZMANEUM. idő: 19.30 óra. BRUNO BUCHWIESER 1919 - 1993 A gyászjelentés szerint a múlt év december 15-én elhalálozott Dkfm. Dr. Bruno Buchwieser az Osztrák Ifjúmunkás Mozgalom és a bécsi Európaház alapítója valamint ezek vezetőségének elnöke, tiszteletbeli főkonzul, a Dr. Karl Renner-díj és más számos kitüntetés birtokosa volt. A második világháborúban mint fiatal önkéntes vett részt. Ott egy súlyos lelki megrázkódtatás döntően megváltoztatta a háborúról addig alkotott véleményét. A hírhedt sedani harcmezőn az egyik tűzharc rövid szünetében segélykiáltás hallatszott: „Kamerad, Kamerad". Buchwieser a hang irányába rohant, felemelte a súlyosan sebesült katonát és bajtársaihoz hurcolta. Akkor döbbent rá, hogy a sebesült fiatal francia tiszt volt. Még néhányszor — egyre halkabban — nyöszörgött a sebesült: „Kamerad". Néhány perc múlva egy osztrák bajtárs karjában örökre elnémult. Buchwiesel ettől a pillanattól kezdve minden erejét a háborúskodás megakadályozására, valamint a kölcsönös megértés, a békés együttélés és együttműködés szolgálatába állította. A gondolkodásában, értékrendjében bekövetkezett változás lényeges előfutára doktormunkájával kapcsolatos témaválasztása: „A kalap". Ezzel a gazdaságföldrajzi és technológiai témával promovált 1945. április 6-án Bécs ostromának második napján. Apja, Bruno Buchwieser, műszaki tanácsos, építkezési vállalkozó volt. Üzemét a háború teljesen megsemmisítette. Az idős Buchwieser rezignáltan nézte az okozott károkat. Az újdonsült Doktor Buchwieser építész és civilmérnök nővérével, Helene Koller Buchwieserrel átmenetileg átvette az üzem vezetését. Dr. Buchwieser rövidesen megjelent Innitzer kardinálisnál, átadta apja üdvözletét és jelentette, hogy cégük azonnal kész megkezdeni a részben lerombolt Szt. István székesegyház felépítését. Ehhez azonban hiányzott az építésvezető. A kardinális a problémát könnyedén megoldotta: a Szent István dóm újjáépítésének vezetőjévé Dr. Bruno Buchwiesert nevezte ki. A fiatal vállalkozó fő feladata volt, hogy a munkálatok lefolytatásához megbízható szak- és segédmunkásokat toborozzon. Az ifjú Buchwieser ezzel azonban többre vállalkozott. Céljául tűzte ki fiatal, Bécstől távol született munkásai helyzetének javítását. Azok elhelyezésével, fizikai és szellemi gondozáásval és továbbképzésével kívánta ezt elérni. Apja beleegyezésével és támogatásával a dóm közelében lévő Himmelpfort u. egyik házának félromos, üres helyiségeiben létrehozta az első „ifjúmunkás szállót". Optimista életfelfogása, hitet és remény sugárzó egyénisége, szervező és kivitelező képessége mágnesként vonzotta a lelkesedésre képes munkásokat. Ezek az úttörő szellemmel rendelkező fiatalok lettek az alapító tagjai Buchwieser „Osztrák Ifjúmunkás Mozgalmának". A mozgalom célkitűzései már az ötvenes évek közepére kirajzolódtak. Ifjúmunkásfalvak létesítése a fiatal munkások szociális helyzetének javítására, a szakképzés mélyítése, demokratikus gondolkodásra és tevékenységre nevelés. „Ifjúsági klubok" alapításával a nagyvárosban élő munkásfiatalok újszerű gondozása, továbbá a családalapítást tervező tagok számára lakásbiztosítás megfizethető áron a „családi alap" 1955. szeptemberi létesítésével. Buchwiesert egy holland tisztelője és támogatója „gyakorlati idealistának" nevezte. Ez a gondolkodás- és cselekvésforma valóban jellemezte őt. A mozgalom egyik kezdetben feltűnést keltő eredménye az első ifjúmunkásfalunak a kitűzött időpont előtti megvalósítása volt. Innitzer kardinális 1952. szeptember 29-én áldotta meg az első, hochleiteni ifjúmunkásfalut, mely 200 fiatal részére nyújtott szolid komfortú otthont. A díszvendégek között ott volt többek között Figl szövetségi kancellár, Beck-Griessau kereskedelmi, Maisei szociálisminiszter és a gazdasági kamara elnöke, Julius Raab is. Azonban ez az első ifjúmunkásfalu lényegesen több volt, mint egy kényelmet biztosító tanoncotthon: újfajta faluközösség volt. Lépésről lépésre valósult meg önkormányzata, postahivatala, tűzoltósága, zenekara, sportegyesülete, amatőr színjátszó csoportja, rokkantakkal dolgozó cipőüzeme, kertészete és mezőgazdasága. Nem utolsósorban felépült a kétrészes, kétbejáratú temploma, a katolikus és protestáns hívők számára. Az Osztrák Ifjúmunkás Mozgalom az ötvenes évek közepéig három feladatkörben tevékenykedett eredményesen. Sem alapítója, sem elnöke, sem alapítótagjai nem gondolhattak arra, hogy a közeljövőben az eddigi feladatkört jelentőségben és nehézségben messze fölülmúló új kihívással kell számolniuk, mely Európa középkeleti és délkeleti részéről jön. A világ még emlékszik az 1956. októberi eseményekre és a mintegy 200.000 magyar menekültre. Kevésbé ismertek az egyes menekültcsoportok problémái, illetve Ausztria lakosságának velük kapcsolatos hozzáállása. Egyik legégetőbb problémát az egyedülálló fiatalok helyzete jelentette. A menekültügyi bizottság 25—30 %-ra becsülte azok számát, akik a határ átlépésekor még nem töltötték be a 21-ik évüket. A menekült magyar fiatalok zöme kezdetben nem tudott mit kezdeni az ölébe hullott szabadsággal. Gyakran vissza is élt vele. A magántulajdon iránti érzéketlenség, a tekintélytisztelet teljes hiánya, a nagyfokú önzés sok nehézségbe sodorta őket. Illetékes belügyi szervek és a fiatalok sorsáért felelősséget érző magyar menekültek felismerve ezt az égető problémát, mindent megkíséreltek, hogy a táborokból kiemeljék ezeket a fiatalokat és más környezetben helyezzék el őket. A megoldást az ENSZ menekültügyi bizottsága nemzetközi szociális szolgálatának (ISS) és az osztrák belügyminisztériumnak közös terve jelentette. Ugyanis megegyeztek kifogástalanul működő osztrák internátusok, otthonok vezetőségével bizonyos számú táborlakó magyar fiatal felvételére. Az ENSZ menekültügyi bizottsága vállalta ott-tartózkodásuk idejére — tanoncidejükre — az önköltség fedezését. Dr. Bruno Buchwieser az elsők között jelentkezett magyar menekült fiatalok befogadására. Néhány ifjú megismerése után 45 helyet biztosított számukra Jungarbeiterdorfban (ifjúmunkásfaluban) vállalva a kísérlet nem csekély kockázatát is. Az ifjúmunkásfaluban 1958 kezdetétől 1961 végéig 125 magyar fiatal talált hosszabbrövidebb időre otthonra. Ezek egy része mint betanított munkás, illetve mint képzett szakmunkás helyezkedett el és talált magának megélhetést Ausztriában, többen közülük Észak-Amerikában (USA, Kanada). Hatan a középiskola elvégzése után egyetemi, illetve főiskolai tanulmányokba kezdtek. Torma Bélát (1942-es évfolyam, kivándorlásáig segédmunkás) Észak-Amerikában pappá szentelték. 8 fiú visszatért Magyarországra. Az ÖJAB egyéb intézményeiben (internátusok, klubok) további 250—300 magyar fiatal talált hosszabb-rövidebb időre menedéket. Élvezhették az ÖJAB-közösségek nevelő hatását, jellemformáló baráti légkörét, erkölcsi támogatását, szórakozási formáit. Természetes, hogy 40 évvel ezelőtt az akkor még közelmúlt nevelésének hatása alatt ezt ilyen világosan nem láttuk. Ma azonban a politikailag, erkölcsileg és világnézetileg éretlen, tájékozatlan fiatalok akkori veszélyes helyzete sokkal tisztábban állt előttünk, így pontosabban felmérhetjük az osztrák intézmények, személyek, közöttük Dr. Buchwieser vállakozásának nagy jelentőségét. VARGA JÓZSEF EGY KALANDOR BÉCSBEN Itt volt. Megöblögette a hangját a Pazmaneum ősi falai között. Beszélt arról, miként segítette hatalomra a Magyar Demokrata Fórumot 1990-ben, miként tették tönkre a magyar mezőgazdaságot, miként adják el „színes üveggyöngyökért" Magyarországot az idegeneknek, beszélt „őseinkről", a sumérokról, s arról, hogy miként lett „Mária országa a kurvák országa" - sorolni is alig lehet a széles skálán mozgó témákat. A legtöbbet egy Torgyán József nevű emberről beszélt. S közben gyanúsítgatott, rágalmazott, nem utolsósorban az elhunyt miniszterelnököt. Egyformán volt ízléstelen és demagóg, jogi képzettsége ellenére meglepően tudatlan. Követelte a ,rendcsinálást", ami az ő értelmezésében aligha más mint diktatúra mindenki ellen, aki nem hisz őbenne. Egy bizonyos fellépése nem vált a magyar demokrácia díszére. 1 . LAPZÁRTA minden páratlan hónap 5-én! TELEFAX : 505 36 78 A BORNEMISZA PÉTER TÁRSASÁG RENDEZVÉNYEI Irodalmi estek Bécsben (7, Lindengasse 44), 18.00 órakor, 1994. február 6. Tornai József (Budapest) író, költő, szerzői estje, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, március 6. Horváth Andor (Bukarest—Kolozsvár) író, főszerkesztő, egyetemi tanár szerzői estje. Új sorozat indul, lehetőleg a hónap harmadik keddjén, mindig Bécsben (6, Capistrangasse 2/151, 19.00 órakor „Irodalom a könyvtárban" címen. A felkérést eddig elfogadták: Dallos György (Bécs— Budapest) író, Gülch Csaba (Enese) szerkesztő és Kőváry György (Bécs) író, műfordító. A Bornemisza Péter Társaság 35 éves jubileuma alkalmából 1995 tavaszán — Bécsben első ízben: Bornemisza Péter, Magyar Elektra (1958), a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Társulata előadásában. A Bornemisza Péter Társaság 1994-es tevékenységét ismét felajánlja, illetve kiterjeszti Ausztria tartományi székhelyeire és az érdeklődő, magyarok is lakta településekre. Az ausztriai magyar irodalmi társaság ügyvivője — 1994. január 1-től Sz. I. Mag. Kászoni Zoltán, író, tanár. BOLZA ILONA KITÜNTETÉSE A magyar miniszterelnök beterjesztésére Göncz Árpád köztársasági elnök kimagasló életútja elismeréseként a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntette ki Bolza Ilonát, aki magas kora ellenére fáradhatatlanul dolgozik, magyar ügyekben feladatot vállal. Mint önéletrajzában vallja, hazája érdekében dolgozik, és ez a munka nem rövid lejáratú lelkesedés, hanem folyamatos tevékenység felelősséggel és veszéllyel járó feladatok teljesítése több, mint fél évszázad óta. Először ápolónői szolgálatra jelentkezett a Magyar Vöröskeresztnél, ami aztán Magyarország németek általi megszállása után kimondottan kockázatot jelentett, hiszen az önkéntes főápolónő őrnagyi rangban volt üzenetváltó Horthy Miklós kormányzó és a bujdosó Bethlen István között. Tevékenységének humanitárius jellege ellenére elmarasztalta, sőt, kiközösítette a „felszabadult" Magyarország, ezért érthető volt, hogy 1956-ban ő is a menekültek sorsát vállalva Ausztriában keresett magának karitatív tevékenységet. A Szent István egyesület és a róm. kat. lelkészségen túlmenően aktív közvetítéssel „avatkozott be" a bősi vízlépcső ügyébe. Jelenleg a három éve megalakult Apor Vilmos Emlékbizottság országos elnöke szerepét tölti be. A NATO A VARSÓI SZERZŐDÉS MEGSZŰNTE UTÁN Folytatás az 1. oldalról már. A volt kommunista blokk — mint már említettem — valamennyi állama szeretne csatlakozni a NATO-hoz. A Kreml — Jelcin vezetése alatt is — ellenzi e terveket. S máris kezdődik az ismert nyugati „játék", ami ezúttal végzetessé válhat Kelet- és Közép-Európa népei számára. Rühe német honvédelmi miniszter decemberben úgy nyilatkozott, hogy új országok NATO-felvétele kérdésében nem lehet vétójogot biztosítani Oroszországnak. Néhány nappal később már kontrázik Verheugen, a Szociáldemokrata Párt főtitkára és kijelenti: A NATO-t nem szabad kiterjeszteni a volt Varsói Paktum országaira. Én az utóbbi megnyilatkozásban egyfajta német nacionalizmus megnyilvánulását látom, ami semmibe veszi a kis népek akaratát, önrendelkezési jogát. Az a nacionalimus, amelyik mindig hajlandó az erősebbnek engedni a gyengék rovására. A változatlanul óriási atomerővel rendelkező Oroszországot kell talán félteni a magyaroktól, a csehektől, a lengyelektől? És nem fordítva? A volt NDK is ma NATO-terület, azzal a megkötéssel, hogy ott nem állomásozhatnak NATO-csapatok. Miért ne lehetne ezt a megoldást keresni ott is, ahol most egy félelmetes vákuum terpeszkedik? Ha ez továbbra is fennmaradna, aligha kétséges, hogy az orosz hegemóniától megszabadult országok megint csak orosz befolyási övezetbe kerülnének. Különösen akkor, ha két év múlva az orosz elnök neve nem Jelcin lesz, hanem Zsirinovszkij... (Az Amerikai Egyesült Államok kormánya év elején bejelentette, hogy nem tartja kívánatosnak a NATO- tagállamok kibővítését oly módon, hogy közvetlen Oroszországgal legyenek határosak. Ennek megfelelően a jan. 10., brüsszeli tanácskozás sem hozott többet üres ígérgetéseknél. Szerk. DR. BEZERÉDJ ZOLTÁN 2