Bécsi Napló, 1997 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1997-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ AZ ÁLDOZAT ÉRTÉKE Ötven évvel ezelőtt, 1947-ben hosszú időre kiha­tó események történtek Magyarországon. Már az új év is rosszul kezdődött: január 5-én „Köztár­saságellenes összeesküvés” címen hivatalos közle­ményt olvashattak a polgárok a kommunista Sza­bad Népben. A Belügyminisztérium közlése szerint: „Az államvédelmi szervek az utolsó hetekben vesze­delmes és széles körű köztársaságellenes összeeskü­vést lepleztek le... Az összeesküvés céljául a köztár­saság és a demokratikus állami rendszer erőszakos úton való megdöntését, „jogfolytonosság” alapján a Horthy-rendszer visszaállítását tűzte ki. A hatalom erőszakos átvételét készítették elő, s céljuk elérését katonai fegyveres felkelés kirobbantásával akarták biztosítani. A fegyveres felkelés időpontját a béke­­szerződés aláírásának, illetőleg a szovjet hadsereg kivonulásának időpontjában határozták meg.” Ekkor már 55 személy volt az ÁVÓ foglya. Az újság szerint „valamennyi letartóztatottnak reakci­ós, fasiszta múltja van, s Szentiványi (helyesen Szent-Iványi) kivételével mindannyian az ún. „Ma­gyar Közösség” nevű titkos szervezet tagjai voltak.” Az egyik lefogott, Arany Bálint szabadulása után megírta emlékiratait. Ez 1990-ben Püski Sándor ki­adásában meg is jelent, „Koronatanú (Emlékirat 1945—57)” címmel. Ebben a szerző leírja, hogy 1946. december 26-án Rajk László (kommunista belügyminiszter), Ries István (szociáldemokrata igazságügyminiszter), Péter Gábor (az ÁVO kom­munista vezetője) és mások előtt kijelentette, „hogy annak a Magyar Testvéri Közösségnek az eszméit és tanításait, amelyeket én a magam mód­ján éltem át, és amelyekhez ma is ragaszkodom, nem lehet semmilyen címen a vádlottak padjára ül­tetni”. Majd hozzáteszi: „ha ezt az önzetlen, hazafi­as munkára vállalkozó és azt végző egyedekből álló társaságot gyanúsításokkal és alaptalan vádakkal il­letik, ezzel azt érik el, hogy a mai vádlók kerülnek majd a vádlottak padjára a történelem ítélőszéke előtt.” Prófétai szavak. (Azóta az összes vádlottat rehabilitálták, és az egész processzust törvénytelen­nek minősítették.) A Magyar Közösség a harmincas években ala­kult önvédelmi célból. A nácik egyre erősödő gaz­dasági, politikai és szellemi expanziója ellen akarták egybefogni a magyarságukhoz ragaszkodó, tiszta erkölcsű, áldozatkész és — természetesen magyar származású—embereket. Törvényszerű volt, hogy a Közösség kapcsolatba került Teleki Pál munka­társaival, más náciellenes csoportokkal, s lényeges szerepe volt a Magyar Függetlenségi Mozgalom megszületésében. Ekkor már a Hitler-ellenesség meghatározó szempont, így természetes, hogy a Közösség tagjai szervező és összefogó szerepet vál­laltak nemcsak az ellenállási mozgalomban, hanem a zsidómentésben is. A háború után a Magyar Közösség lassan ren­dezte sorait, vezetőszerve a „vezértanács” csu­pán 1946 novemberében alakult újjá, tehát alig néhány héttel a letartóztatások előtt. A belügyi tájékoztató szerinti irányító szerv, az úgynevezett Hetes Bizottság „szívósan dolgozott” a koalíció szétrobbantásán, de valójában sem ez, sem a ka­tonai csoport nem készített elő semmiféle puc­­­csot, csupán a békekötés utáni időkre vonatkozó elgondolásaikat vitatták meg. Egyébként a Kato­napolitikai Osztályon (a Honvédelmi Minisztéri­um ÁVO-ján) nevezték el ezt a politikai jellegű baráti társaságot „Hetes Bizottság”-nak, mely­nek különben nem minden tagja tartozott a Ma­gyar Közösséghez. Ennek a baráti körnek meg­határozó egyénisége volt Saláta Kálmán nemzet­­gyűlési képviselő. Véleménye szerint a Szovjet­unió támogatását élvező kommunisták elleni harcban a Kovács Béla, Nagy Ferenc és Varga Béla vezette ún. „paraszti centrum” a legfonto­sabb politikai erő, amely alkalmas arra, hogy a békekötés után — a parlamenti többségre tá­maszkodva — önállóan alakítson kormányt. Az elsöprő 1945-ös választást követően, a nemzetközi politikai helyzetnek és a hazai körül­ményeknek megfelelően, koalíciós kormány ala­kult, kisgazda miniszterelnökkel. (Gondoljunk csak arra, hogy ekkor Francia- és Olaszország­ban is — kommunista részvételű — koalíciós kormány működött, és hogy Magyarországot szovjet csapatok tartották megszállva.) A Kisgazdapárt igyekezett — társadalmi súlyá­nak megfelelően — minden területen növelni saját embereinek a számát, a kommunisták meg arra tö­rekedtek, hogy a Szovjet Hadsereg árnyékában 1945 elején megszerzett túlhatalmukat megőriz­zék. 1946 őszére patthelyzet alakult ki, vagyis egyik erő sem rendelkezett döntő fölénnyel, de két ijesztő tény figyelmeztette Rákosiékat a belső realitásra. Az egyik az 57 százalékos kisgazda győzelem volt, mely a valóságban 83 százalékos demokratikus el­kötelezettséget jelentett, a másik pedig az 1946 szeptemberében Budapesten megrendezett pa­rasztnapok félmilliós tömege. Ilyen eredmények felmutatására a kommunisták képtelenek voltak. Belátták, hogy demokratikus úton, vagyis a nép támogatásával nem képesek a hatalom meg­szerzésére. Elhatározták hát, hogy egy konstruk­ciós perrel törik meg a Kisgazdapárt erejét. 1946 őszén — Rákosi, Révai, Gerő és mások tollából — ilyen mondatok jelentek meg a Szabad Nép­ben: „Harcba indulunk. A cél: visszaverni a jobboldali reakciót...” (szept. 22.); „...elhatároz­tuk, hogy végre rendet teremtünk... Erre a célra minden eszközt fel fogunk használni...” (szept. 28.); „...a Kisgazdapártot az ország kisebbségét kitevő reakciós erők uralják.” (okt. 6.); „Ez a reakciós jobbszárny az, amelyet ki kell söpörni a Kisgazdapártból... Ki ezzel a szeméttel a koa­lícióból!” (dec. 11.); „Nem fogjuk tűrni, hogy népellenes összeesküvések fokozzák a nyomo­rúságot és gyalázzák meg az ország jó hírét.” (dec. 15.); „A reakció legveszedelmesebb része az, amely elsősorban a Kisgazdapártba befura­kodva, a kormányzáson, a koalíción belül foly­tatja harcát a demokrácia ellen.” (1947. jan. 1.) Január 5-én aztán nyilvánosságra hozták a „köztársaságellenes összeesküvés” leleplezését és 55 személy őrizetbe vételét. A vád pillanato­kon belül kiterjedt kisgazda politikusokra is. A Kisgazdapárt vezetői, sőt, az érintett személyek (pl. fiam Tibor, Kiss Sándor stb.) is — ártatlan­ságuk tudatában — nem ismerték fel, hogy az egész ügynek mi a célja (a Kisgazdapárt szétve­rése) és mi a jelentősége (kisebbségként több­ségre kerülni). Bizonyosak voltak, hogy az igaz­ság győzni fog a bírósági tárgyalásokon s kiderül a vádlottak ártatlansága. Sokan önként lemond­tak képviselői mentelmi jogukról is. A már decemberben letartóztatott Arany Bá­lintnak azonban sikerült kijuttatni egy levelet, mely­ben tájékoztatta Nagy Ferencéket a lényegről: a vádlottakból válogatott kínzásokkal a párt vezetőit, elsősorban Kovács Bélát kompromittáló vallomá­sokat kényszerítenek ki. Hám Tibornak például öt nap és öt éjjel kellett a fal mellett állnia, a végén már önkívületi állapotban beszélt. Arany Bálintnak az NKVD budapesti börtönében két hétig éjjel­nappal járkálnia kellett, kínjában megtanult járva aludni. A vallatási módszerek közül a verés sem hi­ányzott. Egyesek drog hatása alatt vallottak. Egyi­kük később elmondta, hogy nem tudta megkülön­böztetni a vízszintest a függőlegestől. Ekkor megkeményedtek a kisgazdák. Rajk követelését, hogy függesszék fel Kovács Béla mentelmi jogát, visszautasították. Rákosiék azonban már mindenre és „minden eszköz fel­­használására” el voltak szánva. De még mindig nem érezték magukat elég erősnek ahhoz, hogy egy képviselőt a parlament hozzájárulása nélkül letartóztassanak. 1947. február 25-én a Szovjet Hadsereg egyik alakulata, két tábornok irányításával elhurcolta lakásáról Kovács Bélát. Az álarc lehullott: a Szovjetunió nyíltan beavatkozott Magyarország belügyeibe, mégpedig katonai erőszakot alkal­mazva. Hiába követelte Nagy Ferenc, hogy a párt főtitkárát adják át a magyar hatóságoknak, a kommunista nagyhatalom nem merte ezt vál­lalni. De a nyugati demokratikus hatalmak több­szöri tiltakozása is eredménytelen maradt. Kovács Béla elhurcolását többhetes huzavona előzte meg. Barátai felajánlották, hogy külföldre menekítik. Ő visszautasította ezt: „Nem kell, hogy „veszély nélkül” átjuttassatok a határon. Az ellenállás folytatása nemcsak a parlament padjai­ról, de nem is csak fegyverrel lehetséges. Ne be­csüljétek le az áldozat értékét. Ha meg kell lenni, a pincebörtönökben folytatjuk, amit elkezdtünk. A föld alatt termést hozó erők működnek!” A „föld alatt termést hozó erők” néhány év múlva, 1956-ban ígéretes termést mutattak a magyar földeken, de a szovjet tankok eltaposták Kovács Béla és a többi magyar mártír fegyverte­len ellenállásának a gyümölcseit. S ma? Azokban a szerencsés országokban, ahol a kom­munisták nem tudták megszerezni a hatalmat, az a szó, hogy „posztkommunista”, csupán egy politikai terminus technikus. Mi azonban belehalljuk a szov­jet martalócok csörtetésének zaját, a meggyötört vádlottak zavaros vallomásait, a verőlegények üvöl­tését és az áldozatok jajszavát, a kivégzőosztagok fegyvereinek ropogását, a magyar nép 45-ös álmai­nak széttaposását. Talán ezért nem tud a nép a kommunista rendszer csúfos bukása után hét évvel sem hinni a demokráciában. Kovács Béla nemcsak hitt benne, de életét is e hitnek áldozta. Ő mondta: „Ne becsüljétek le az áldozat értékét!” Ezt kellene megtanulni Tőle! TÖRÖK BÁLINT A LAKITELKI NÉPFŐISKOLA ALAPÍT­VÁNY (H-6065, Lakitelek, Felsőalpár 3, telefon: 003676/449 211, fax: 003676/449 212, igazgató: Le­­zsák Sándor, szervező: Lezsák Sándorn, ügyvezető igazgató) olyan programokat szervez a jövőben, me­lyek a nyugati magyarok érdeklődésére is számot tarthatnak. Az 1997. évben az alábbi programokra lehet jelentkezni: 1. Magyar anyanyelvű tábor 12—16 éves korú fia­talok számára (jelentkezési határidő: 1997. március 31.). A nyelvi tábor időpontja: 1997. július 13—26. Részvételi díj: 450 USD, amely tartalmazza a szállás, napi négyszeri étkezés költségét, az előadások, kon­zultációk és kirándulások díját, valamint az uszoda szabad használatát. 2. Népzenészek néptáncosok szakmai alkotótá­bora 1997. augusztus 9—16. között. Részvételi díj: 250 USD. A zenét tanítja: a TÉKA együttes, táncta­nítók: az Állami Népi Együttes szólótáncosai. Jelent­kezési határidő: ugyancsak március 31-ig. 3. Sakkozó magyarok 2. világversenye. Nyílt (open) verseny. Kilenc fordulós, svájci rendszerben. 1. forduló 1997. augusztus 4-én 10.30 órakor, játsz­maidő: 2x másfél óra (36 lépés), majd 2x30 perc óraleesésig. Nevezési határidő: 1997. június 15., azonban 120 fő sakkozó nevezését követően a je­lentkezést a szervezők lezárják 4. Sakkozó magyarok 2 világversenye, gyermek­­verseny. 14 éven aluli magyar származású gyerekek részére. 1. forduló: 1997. augusztus 4-én 10.30 óra­kor. VII. forduló: 1997. augusztus 8., 9.00 óra. Játsz­maidő: 2x1,5 óra (36 lépés), majd 2x 15 perc óra­leesésig. Nevezési határidő: 1997. június 15, amit 30 sakkozó gyermek nevezését követően lezárnak Részvételi díj: 11 000,- Ft. A kísérő szállásdíja 12 000, - Ft. • ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A KISEBBSÉGKUTATÁSRA Az 1991-ben alapított kisebbségkutatás a témá­ban egyetlen információs orgánumként tájékoz­tatja olvasóit a kisebbségi kérdés tudományos iro­dalmáról: számonként 40—45 (túlnyomórészt ide­gen nyelvű) forrásból közöl alapos ismertetéseket és esetenként több forrásra alapozott szintéziseket. A folyóirat rovatai mutatják a nemzeti-nemzetiségi kérdéskör multidiszciplináris természetét, így tag­lalja a nemzeti és etnikai kisebbségek szociológiá­ját, kultúráját, irodalmát, történetét, valamint a kapcsolódó jogi és politikai aspektusokat. Hang­súlyosan jelennek meg benne a kisebbségben élő magyar nemzeti közösségekre, a magyarországi nemzetiségekre, továbbá Közép- és Kelet-Euró­­pa interetnikus viszonyaira vonatkozó tanul­mányok, elemzések. Az 1996. évi 3. számtól kezdve originális tanul­mányokat is közöl a kisebbségkutatás: ezek a szerkesz­tőség felkérésére egy-egy jelentős vagy éppen aktuális témát dolgoznak fel. 1997-től tervezzük a folyóirathoz csatlakozó könyvsorozat kiadását, amelynek köteteit előfizetőink kedvezményes áron vásárolhatják meg. KISEBBSÉGKUTATÁS Szemle a hazai és külföldi irodalomból Megjelenik negyedévenként Főszerkesztő: Cholnoky Győző Kiadó: Hatodik Síp Alapítvány Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1055 Bp, Fálk Miksa u. 18—20. Előfizetési díj: 1 200 Ft/évfolyam Előfizethető a kiadónál az Esztergom és Vidé­ke Takarékszövetkezet 219-98698-631001150- 12001572-3/Kisebbségkutatás számláján. Adományokat ugyanerre a számlára lehet utalni. MIÉRT MEGY AZ OSZTRÁK TŐKE MAGYARORSZÁGRA? Az osztrákok 5500 beruházással 22 milliárd schillinget fektettek be Magyarországon. Ez az 5500 cég az összes külföldi beruházás 22 szá­zalékát jelenti. Csak a németek és az amerikaiak múlják felül az osztrákokat, így is a magyar piac tíz százalékát uralják az osztrák vállalatok. A ki­lencvenes évek elején az osztrákok ugyan jobb helyzettel dicsekedhettek, de ahogy Magyaror­szág stabilizálódott, a külföldi tőke beáramlása felerősödött, Ausztria pedig kis ország az Ame­rikai Egyesült Államokhoz vagy az egyesült Né­metországhoz viszonyítva. Mivel az osztrák gazdaságra a kis- és kö­zépvállalatok a jellemzőek, így magyarországi beruházásaikat Melega Tibor követ találóan minimultiknak nevezi (Bank és Tőzsde külön­­szám 1995). Voltak akik csak egymillió forintot fektettek be, mert egy kft alapításához az volt a minimális követelmény. Mi ez összehason­lítva az ötszázezer schillinges osztrák mini­mum tőkével? Ezek a kisbefektetők nem vala­mi gazdasági csodára spekuláltak, hanem Magyarországon ingatlant akartak vásárolni. Korábban külföldi magánszemélyeknek eh­hez a Pénzügyminisztérium engedélye kellett, míg egy kft-nek sokkal egyszerűbb volt ingat­lanhoz jutnia. Voltak olyanok is, akik nem annyira ingatlant akartak, hanem vámmentes és ÁFA-mentes szolgálati autót, mert erre is volt korábban lehetőség. Természetesen a nagyobb befektetőket más vonzotta Magyarországra. A legfonto­sabb, hogy a piac egy részét megszerezzék. Ez különösen a bankoknak, a biztosítóknak, a szolgáltatóknak, a nagy- és kiskereskedők­nek az érdeke (Standard, 1995.1.16.). A ma­gyar jogalkotás fejlettsége és a két ország földrajzi közelsége is szerepet játszik ebben. Kelet-Európában a munkaerő és a nyers­anyag olcsó, de a magyar munkaerő a leg­­szakképzettebb a térségben. A magyar veze­tők a legtapasztaltabbak, hiszen korábban a gulyáskommunizmus alatt sem szigetelődtek el teljesen a Nyugattól. Ráadásul nem esik nehezükre a piacgazdaság szabályai sze­rint cselekedni. Ehhez jön, hogy a belső pi­ac gép-, környezetvédelmi-, gyógyszer-, textil- és autóipar termékeivel még nem telí­tett (EU Magazin 94/10). A magyar bérek a többi kelet-európai országhoz hasonlítva magasak, de a termelékenység és a szak­­képzettség ezt ellensúlyozza. Amikor a GE Tungsram a termelését Nagy-Britanniából, Németországból és Ausztriából Magyaror­szágra telepítette, döntését a fenti okokra vezette vissza (Presse, 1994.3.14.) és ezt igazolja, hogy a cég az európai kutatóbázi­sát is Magyarországra vitte. Más vállalatok csak azért mentek Magyarországra, hogy az ottani cégeket tönkretegyék. Ez különö­sen igaz a mosószergyártókra. A beruházá­sok okai között még meg kell említeni Ma­gyarország hitelképességét is, ami az oszt­rákok szerint növekedni fog. A privatizáció során a 471 állami vállalat kö­zül 116-ot szereztek meg az osztrákok, ame­lyek több, mint 52 milliárd forintot érnek. Ezen a területen viszont Németország és az Ameri­kai Egyesült Államok mellett Franciaország is megelőzi Ausztriát. Ezt többek között az áram- és gázszolgáltatók privatizációja okoz­ta, ahol az osztrák befektetők csak rövidtávú gazdasági érdekeket vettek figyelembe, így a stratégiai meggondolású pályázók az osztrák ajánlat háromszorosát kínálták. Ennek követ­keztében csak az EVN Ausztria szerzett része­sedést a Kögázban. • Osztrák vállalatok már a monarchia idején megjelentek Magyarországon. A Creditanstalt 1857-ben Pesten bankfiókot nyitott és 1989-ben az elsők között tért ide vissza. Mivel a Bank Austria a CA tulajdonosa lett, a két bank össze­hangolja magyarországi működését, amivel a versenyhelyzetüket jelentősen erősítik. A Győr—Sopron—Ebenfurti Vasút Rt-t 1872-ben császári engedéllyel alapították és a Trianont valamint a kommunizmust is átvé­szelte, sőt, nemrég az osztrákok növelték a részesedésüket. A legnagyobb sikertörténet a Julius Meinl cégé, amely már 1900-ban üzletet nyitott Ma­gyarországon és 1948­-ban egész üzletháló­zattal rendelkezett, amit államosítottak. A vas­függöny eltávolítása után 1991 júniusában a Billa ajánlatát felülmúlva 360 millió schillingért megszerezte a Csemege vállalat 51 százalé­kát. 1992 márciusában a Nyugat üzletlánc 56 százaléka is az övé lett, amelyhez még a to­vábbi privatizáció során még néhány közértet szerzett. A kommunizmus alatt a Berthold and Stem­pel cég volt az osztrák befektetők egyik előlo­­vasa, amely cég 1960-ban ha százszázalékos leányvállalatot alapított Kelet-Európában, az egyiket Magyarországon. Utána 1989-ig nagy szünet következett, de 1992-ben az osztrák vállalatok már minden ágazatban megjelen­tek, jelentős volt a jelenlétük az építőiparban (Bramac, Wienerberger és Bau-Holding), az élelmiszeriparban (Agrana, Mautner Markhof, Unilever Österreich és Brau AG), a papíripar­ban (Prinzhorn-csoport) és a kereskedelem­ben (Julius Meinl és Kleider Bauer) (Standard, 1992.10.24.). Vessünk egy pillantást két jelentős ágazat­ra: a kiskereskedelemre és a biztosítókra. A kiskereskedelmi cégek időben felismerték az új kihívást, hogy megfelelő üzletlánc kiépíté­sével piaci helyzetüket megerősíthetik, így a Ruházati Boltokból Kleider Bauer, a Szivár­ványból Humanic és az Aranypókból Palmers lett. Billa, Spar, Herlango és Liska is megje­lent, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Baumax pedig 1996 szeptember negyedikén kilencedik üzletét nyitotta meg. Az osztrák biztosítók is otthon érzik ma­gukat Magyarországon. A magyar piac har­madik legnagyobb biztosítója a Providencia Osztrák—Magyar Biztosító, amelynek 78 százaléka az osztrák EA-Generali csoport tulajdona. Egy másik magyar leányvállalat­tal, a Generali Budapest Biztosítóval együtt az EA-Generali 17 százalékos piacrészese­déssel rendelkezik. A bécsi Nordstern-Colo­­nia 1995-ben jelent meg Magyarországon és a hatodik helyet birtokolja. 1996 augusz­tus elején 45 százalékkal a Wiener Städtis­che a Gloria Biztosító résztulajdonosa lett (Standard, 1996.8.13.). Egyedül a Grazer Wechselseitige boldogtalan, mert bár az ál­tala alapított Prima Austria 4000 szerződést kötött, de ehhez nem volt meg a jogköre és még mindig nem kapta meg a szükséges engedélyt. A legújabban megmutatkozó tendenciák szerint az osztrákok legszíve­sebben százszázalékos részesedést sze­reznének Magyarországon. Az osztrák be­ruházások csökkenése észlelhető, de így is az 1996-os évben januártól szeptemberig 246 új osztrák beruházást regisztráltak. A „Gewinn” osztrák gazdasági magazin ál­tal közölt ezer osztrák cég kelet-európai érde­keltségei közül 384 Magyarországon és ebből 222 Budapesten található (TopGewinn 1996/3). Magyarországon különösen a nyu­gati megyékben jelentős az osztrák befekte­tők száma. Az Osztrák Gazdasági Kamara szeretné Kelet-Magyarországot vonzóbbá tenni és ezért e területről január 28-án Bécs­­ben szemináriumot tartottak, amely remélhe­tőleg felkelti az osztrák vállalatok érdeklődé­sét Kelet-Magyarország iránt. A privatizáció sem zárult még le. Erőművek, Hungarocamion, Főtaxi vagy az Alföldi Nyomda még eladó (csak a legaktuálisabba­kat említve) és a stratégiai ágazatokon kívül az értékesítésre váró vállalatok is több milliárd dollárt érnek. PÉNZES ATTILA 4

Next