Bécsi Napló, 1997 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1997-07-01 / 4. szám

BÉCSI NAPLÓ Hogyan tovább, bécsi magyarok? (vitairat) Régen keresem a választ, az alább leírt jelen­ségre. Találtam is, nem is egyet, de most nem ez az érdekes, írásom szándéka a közös gon­dolkodásra és cselekvésre való ösztönzés. 1997. január 28-án volt a Collegium Hungari­cumban Sára Sándor, A vád című filmjének be­mutatója. A közönség (350 fő) hálás tapsával és sok elismerő szavával köszönte meg a film ren­dezőjének a megrendítő élményt. Április 6-án Makovecz Imre építész volt a Bornemisza Péter Társaság vendége. A Pálffy-palotában tartott előadás és az azt követő beszélgetés szép estét szerzett a jelenlévőknek (kb. 150 fő). Április 10-én Fekete Gyula író tartott előa­dást az „Europa”-Club rendezésében, egy a magyarság sorsát drámaian érintő témáról, a Pázmáneumban, kb. 100 fő előtt. Három hónapon belül, három ismert szemé­lyiség látogatott Bécsbe. (Lehet, hogy több is, de most a példa a fontos.) Nem hiszem, hogy til­takoznának, mikor azt állítom, mindhármuk a nép-nemzeti oldal ismert képviselője. Ez csak azért fontos most, mert feltételezem, hogy aki az egyikre kíváncsi, kíváncsi a másikra is. Tehát sokkal többen láthatnák és hallhatnák az ilyen rendezvényeket. Talán a rendezők nem akarják, hogy e fontos gondolatokat minél nagyobb szá­mú bécsi magyar hallhassa? Vagy valami más oka van? Miért fizet a Bornemisza Péter Társaság te­rembérleti díjat, mikor a Központi Szövetség klubhelységei rendelkezésre állnak? Miért hagyja az „Europa"-Club vezetősége a nagy­számú érdeklődőt összezsúfolódni, sokakat állni, mint például Tőkés László püspök láto­gatásánál, ahelyett, hogy a Collegium Hunga­ricumban rendezne neki estet, ahol a legna­gyobb terem van? Sokan haza mentek, mert nem fértek be a Pázmáneum, ez esetben szű­kösnek bizonyult dísztermébe. És mennyien lettek volna még, ha nem csak az „Europa”­­ Club tagsága kap értesítést? Az előadók biz­tos szívesebben beszélnek nagyobb közön­ség előtt. Ha egy fontos előadásra pl. csak 100 fő jön össze, amikor 200 is meghallgatná, ez szellemi pazarlás. Az, hogy a Központi Szövetség kulturált helységei jobbára kihasz­nálatlanul állnak, már anyagi pazarlás. A fenti jelenségek oka, biztos nem a buta ön­zés. Mi lenne, ha volna egy hely, ahol minden magyar, ha nem is otthonra, de egy közös fedél­re találna? Ha pedig a Központi Szövetség helyi­ségei nem elég nagyok, miért ne állhatna ren­delkezésre, akár a Collegium Hungaricum, mint a „Magyar Ház”, ami, mint jó házhoz illik, fedelet adna bizonyos alkalmakkor, minden klubnak és szervezetnek, egyszóval minden magyar­nak? (A burgenlandi horvátok pl. Bécs IV. kerü­letében saját kulturális központot üzemeltetnek, ahol még ifjúsági klub, sőt óvoda is működik. Havonta 3500-an fordulnak meg a helyiségek­ben. Szerk.) Ott állhatna minden rendezvénynél, kik rendezik azt, és így a dicsőség megmaradna. Akkor az „idegenek” is láthatnák, hogy a kitűnő vezetőkkel, milyen szép és tartalmas élet folyik ezekben a klubokban, egyletekben, egyesüle­tekben, társaságokban és mozgalmakban. Ta­lán még egymás rendezvényeire is benéznének. Lenne ám csodálkozás, hogy ott is csak magya­rok ülnek! Van igény erre a bécsi magyarság­ban? Érdekli-e őket, mit csinálnak, hogyan élnek és gondolkodnak a „többi magyarok”? Ha nekik nehezükre esik az első lépést megtenni, akkor ennek a gesztusnak szerin­tem az anyaország hivatalos intézményétől, a Collegium Hungaricumtól kellene kiindulnia egy „nagyvonalú" ajánlattal. Még akkor is, ha tudom, feladataik szerteágazóak, de nekik van a legjobb felszereltségük (moziterem, könyvtár, stb.). Például, hogy kéthavonta egy­szer rendezzék itt a különféle klubok és egye­sületek előadásaikat a széles nagyközönség számára. A többi esetben a kis közösségek, a megszokott körben maradhatnának. Ez jó al­kalom lenne a házigazdának is felhívni a fi­gyelmet egyéb programjaikra. Meg lehetne osztani a postaköltségeket. Egyeztetni lehet­ne a címlistákat. A helyiségek használatáért a rendező klub állná a pohár bor és a pogácsa számláját vagy csinálná a büfét. Kint lehetne az ablakban egy állandó hirdetőtábla az „összes” bécsi magyar klub, szervezet, stb. fontosabb programjaival. Ez egyszerre hirdet­né a sokszínű társasági életet kifelé, az érdek­lődő pedig tudná, itt informálódhat. Azok az összmagyarságot érintő témák illetve előadá­sok, melyek várhatóan nagy érdeklődésre számíthatnak, fontos, hogy elérjenek minél több embert! Ezen rendezvények alkalmával lehetőség lenne, rendszeres tagdíjat fizető támogatók „toborzására” is. Apropó, tagdíj! Számomra, aki több klub és közösség programjait láto­gatom, lapjait és értesítőit rendszeresen ka­pom, természetes, hogy a megadott tagdíjat, illetve előfizetési díjat pontosan fizetem. Hogy e csekély pénzösszegek fizetése miért fontos, arról, úgy hiszem, felesleges beszélni. Ezért érthetetlen, és szégyenletes, (én szégyelném magam, hogy sok társaság esetében még 25 %-ot sem ér el azok száma, akik fizetnek a rendszeresen kapott információért. Arról nem is szólva, ha a programokat még látogatják is. Az, hogy ezek a magyar közösségek fennma­radjanak, életfontosságú, mindannyiunk érde­ke! Az is nagyon fontos, hogy minél több fiatal legyen sorainkban. Ha nem csábítjuk a fiatalo­kat érdekes programokkal magunk közé, egy­két évtized még és először nyugdíjas klubok­ká alakulnak, aztán lassan eltűnnek ezek a tár­saságok és velük együtt a magyar élet is. Ezért is lenne szükséges az összefogás. Befejezésül még egy példa. Minden év au­gusztusában megrendezi a bécsi Magyar Ró­mai Katolikus Lelkészség Szent István-napi ün­nepségét a Szent István dómban. Erre az alka­lomra több ezer (!) magyar testvérünk jön Ma­gyarországról és a határokon túlról. Az ünnepi szentmisét követően a délután folyamán a dóm előtti téren táncolnak, zenélnek és éne­kelnek a különböző, népművészetünket ápo­ló csoportok. Milyen szép volna, ha ez az ün­nep első szent királyunk tiszteletére az egész ausztriai magyarság közös ünnepe lenne! Ál­lítsunk egy dobogót, ahol az ideérkezett együttesek mellett felléphetnének a burgen­landi, bécsi, linzi stb. csoportok is. A színpad­ról nagy tábla hirdethetné magyarul, németül és angolul, mit ünnepelünk, hogy tudja, mit lát és hall az itt sétáló ezernyi osztrák és külföldi. Biztos, hogy van közöttünk elég rátermett fia­tal, akik a különböző műsorszámok előtt ma­gyarul, németül és angolul elmondanák, mit látnak a nézők. Persze egy fedett pódium len­ne a legjobb, mert tavaly is esett. Már hallom is! Ez mind sokba kerül és a Róm. Kát. Lel­készség ereje is kevés megszervezni egy ilyen szintű bemutatkozást. De, ha ezt a napot és alkalmat minden ausztriai magyar saját ünne­pének tekintené, biztos összegyűlne a kívánt pénz és ha a szervezési feladatokat is testvérien megosztanánk, a siker nem maradna el. Mutassuk meg magunkat, hitünket és kultú­ránkat! Ünnepeljünk együtt! Ha sikerülne, el­sősorban mi gazdagodnánk. Érdemes ezekről beszélni? Szerintem igen. De a legfontosabb, hogy történjen valami. REHA GYÖRGY KODÁLY ÉS TAMÁSI EMLÉKEST BURGENLANDBAN Meggyőződésünk, hogy egy népcsoport, egy nemzet valódi összetartó ereje nem igazából az anyagi javak, a pénz, mint inkább a közös törté­nelmi múlt, a hagyomány, a hit, a szokás, a kul­turális értékek. Ezeknek ismerete, továbbvitele, átörökítése egyfelől garancia a nemzethez tarto­zás tudatos vállalásának, másfelől egy adott nemzetnek az idő gödrébe való névtelen el­süllyedését, vagyis továbbélésének, fejlődésének alapját jelenti. Ennek a gondolatnak a jegyében közösen rendezi meg ez év szeptember 19-én, pénteken, 19 óra kezdettel Oberpullen­­dorf/Felsőpulyán a városháza dísztermében az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, Felsőpulya városa és a Burgenlandi Magyarok Kulturális Egyesületé­nek felsőpulyai csoportja Kodály Zoltán és Ta­mási Áron emlékünnepségét. Az egyetemen német—magyar szakos tanár­nak készülő, majd később európahírű zenetu­dóssá, zeneköltővé váló Kodály Zoltán halálának 30. évfordulójának megünneplésére az az üzenet kötelez bennünket, melyet a tudós a következő­képpen fogalmazott meg: „A népzene az egész­séges nemzet életének annyira szerves része, hogy ott találjuk mindenütt: jelen van a művészetben, a közoktatásban, a társadalmi élet megnyilvánulá­saiban. Mindig a nemzeti élet satnyulásának jele, ha a népzene valamely téren háttérbe szorul. ” Tamási Áron születésének 100. évfordulóján azon erdélyi író emlékének adózunk, akinek rej­telmes varázsa nem is annyira világképe újszerű­ségéből fakadt, hanem abból a bensőséges érzés­ből, amellyel a legköznapibb gondolatokat, gon­dokat a legsajátabb tulajdonává avatta. Művein át újrateremti saját világát, mely zárt és tágas, minden ízében székely és általánosan emberi. Nemzeti kultúránk két kimagasló egyéniségé­nek ünnepségére ezennel minden érdeklődőt szeretettel meghívunk és várunk. Ez év február 1­2-én tartotta tisztújító köz­gyűlését a Svédországi Magyarok Országos Szö­vetsége. A 31 tagegyesületbe tömörült 5300 tag régi-új elnöke Bihari Szabolcs, alelnöke Kalocsi Gitta lett, akit a Magyar Ház Közösség választott elnökévé. Elhunyt 79 évesen a svédországi ma­gyarság egyik fő összetartója, dr. Rezsőfi Alajos. Az osztrák—magyar kapcsolatok kiépítését tervezi a „Club Pannónia” „Az osztrák—magyar kapcsolatok további ki­építése és több aktív klubtag beszervezése ezen tervek megnyeréséhez”, így jellemzi Dr. Halász Lajos, a bécsi központú „Club Pannónia (Oszt­rák—Magyar Társaság)” új főtitkára azon fel­adatokat, amelyeket ő a március végén tartott közgyűlésen megválasztott vezetőség megbízá­sából, mint fő célt maga elé tűzött. A ma 59 éves, Veszprémben született Dr. Halász Bécs statisztikai hivatalában főtanácsosként dolgo­zik, a bécsi egyetemen végezte tanulmányait és szak­mai körökben főleg a kelet-európai gazdaság tudo­mányos megfigyelőjeként ismert szakember. Mint mondja, „tanulmányaim kezdete óta arra törek­szem, hogy a közös osztrák—magyar múlt és jövő által megszabott feladatok megvalósításának ügyét szolgáljam”. Ezért vállalta el a Budapestre visszatért volt főtitkár — és a „Club Pannónia” új magyaror­szági társelnöke, Dr. Czeglédi József — eddigi posztját, mert — mint állítja, „épp most, amikor a szabad Európa tovább terjeszkedik keleti irányban, nekünk, osztrákoknak és ezen belül elsősorban ausztriai magyaroknak, fel kell karolnunk minden olyan kezdeményezést, amely a Club által főfeladat­ként megjelölt célok megvalósítását szolgálja.” Az új főtitkár nyomatékosan rámutat arra, hogy a Club Pannónia nem az itt élő magyarok új szervezete vagy a meglévő egyesületek konkurrenciája akar lenni, hanem elsősorban azon osztrák gazdasági ve­zetőket, idegenforgalmi szakemberrektorokat, a sajtó képviselőit fogja össze, akiknek szakmai érde­ke és feladata a magyarországi kapcsolatok jobb is­merete vagy kiépítése. „Ehhez persze szükséges, hogy még több befolyásos szakember erősítse mind­két baráti országban sorainkat.” A főtitkár adatai szerint a hét évvel ezelőtt ala­pított Clubnak mindmáig 317 rendes tagja van, hozzájuk tartoznak vezető osztrák politikusok, diplomaták, menedzserek és újságírók. „Nekik — úgy tervezzük — több szakmai programot és előadásokat akarunk nyújtani, amelyek a két ba­ráti nép múltjával, jelenével és jövőjével foglal­koznak, tervezünk további közös szakmai célú utazásokat Magyarországra, ahol az ottani klub­tagokkal az emberi és szakmai kapcsolatok kiépí­tésére vagy elmélyítésére törekszünk.” Az új főtitkár céljai közé tartozik továbbá nemcsak Bécsben és Burgenlandban az ott már meglévő élénk klubélet további fellendülését tá­mogatni, hanem többek közt Alsó-Ausztria és Stájerország szövetségi tartományokban új ér­deklődőket megnyerni a Club Pannónia céljai­nak. Az idei klubélet kiemelkedő eseménye (a tavaly ősszel Budapesten megtartott „Jövőkong­resszus” után) az október 20-án kezdődő, négy napra tervezett „Történelmi Konferencia” meg­rendezése lesz. Ezen Dr. Glatz Ferenc, az MTA elnökének vezetésével mindkét ország vezető tu­dósai és politikusai kísérletet tesznek az első vi­lágháború óta eltelt időszak közös politikai és történelmi elemzésére, különös tekintettel a tria­noni békeszerződés kihatására mindkét szom­széd országra. A Club Pannónia munkája iránt érdeklődők­nek további felvilágosítással szolgál a Club bé­csi titkársága, A-1010 Wien, Parkring 12/III./6. emelet, a Magyar Idegenforgalmi Kirendeltség címén. A telefonon érdeklődők a 0043/1/513 91 22 számon jelentkezhetnek. POGÁNY JENŐ­ GÉZA Még egyszer Sára Sándor A VAD című filmjéről A Bécsi Napló idei március—áprilisi számában hosszabb interjú jelent meg Sára Sándorral, abból az alkalomból, hogy 1997. január 28-án mutatták be a Collegium Hungaricumban megrázó erejű filmjét A vád­at. Én is ott láttam ezt a kitűnő fil­met, amely felkavart és elgondolkodtatott. Isko­láimat a 60-as években jártam Magyarországon, így nem tanulhattam azokról a dolgokról, ame­lyekről a film beszél. Sárától megtudhattuk, a filmet enyhén szólva nem reklámozzák (Eddig kb. 700-an­­ ! - látták moziban.) Ezért is javasoltam az előadás utáni közön­ség­rendező találkozón, hogy mindent köves­sünk el azért, hogy e filmet minél többen lássák, főleg a fiatalok. Hívjuk fel a figyelmet a filmre, ajánljuk, beszéljünk róla. Emlékszem, ezen gon­dolataimat megtapsolták és mások is csatlakoz­tak ehhez a szándékhoz. Ezért szólok most. A film még hetekig kísért gondolataimban. Ek­kor írtam egy levelet a valamikori budapesti gim­náziumomnak, (az én időmben Steinmetz Miklós, ma Hunyadi Mátyás nevét viseli) hogy ha kedvük lenne A vád­ra elvinni a diákokat, — és mivel tu­dom, sok más mellett, ilyesmire sincs pénz — én szívesen kifizetem a mozijegyeket. Nemsokára jött a válasz, ha komolyan gondolom, akkor június 12-én lenne alkalmas. Mivel Pestszentlőrincen, ahol a gimnázium van, már egyetlen mozi sincs (!), így a négyszáz 14—17 éves fiatal, a kispesti Hunyadi moziban nézte meg a filmet. Sára Sán­dor örömmel elfogadta meghívásom az előadás utáni beszélgetésre. Amíg élek, biztos nem felejtem el ezt a napot. Mikor megláttam a sok fiatalt, egy leírhatatlan iz­galom lett rajtam úrrá, mi lesz, ha a dolog rosszul végződik. A film nehéz, felnőtt embert is megvisel, akkor hogy reagálnak majd a fiatalok, akikről „tudjuk”, „semmilyen ” komoly dolog őket nem ér­dekli. Reszkető lábbal köszöntöttem őket, majd számomra is elkezdődött egy idegtépő másfél óra. Minden pillanatban azt hittem, most szalad ki va­laki, nem bírva tovább a megterhelést. De nem így történt! A film végén felharsanó taps és az azt követő egy órás beszélgetés, már maga volt a boldogság. A jelenlévő első három évfolyam tanulói már fél­lábbal a vakációban és annak ellenére, hogy a rendezővel való beszélgetés nem volt kötelező, a 400 diák 80 %-a (!) ott maradt és egy órán ke­resztül záporoztak az okosabbnál okosabb kér­dések Mikor elbúcsúztunk azt kérdezték mikor találkozunk a legközelebb. Sára Sándornak is az volt a véleménye, hogy egy jól sikerült, felemelő hangulatú találkozás volt. Hogy miért mondom el mindezt?Azért, hogy hasonlóra biztassam azokat, akik e sorokat ol­vassák. Van értelme a fiatalokkal beszélni. Sza­baduljunk meg kényelmes előítéleteinktől. Le­het, hogy külsejük, zenéjük és sok egyedük szá­munkra idegen, de szeretetre és okos szóra, sze­rettei és okos szóval válaszolnak. Eddig is opti­mista voltam, most még inkább az vagyok. Meg kell találnunk velük a közös hangot, a jövőnk érdekében. Nekünk, Ausztriában élő magyaroknak nem olyan nagy összeg annak a néhány száz mozijegy­nek az ára. (Az itt leírt esetben 10 OS/fő volt.) Ve­gyük fel a kapcsolatot valamikori iskoláinkkal. Ne maradjon segítő szándékunk — csak a film hatása alatt tett — egy ígéret a sok közül. Legyen magánszemély vagy bármely ausztriai közösség a lényeg hogy ne hagyjunk egy ilyen fontos filmet el­tűnni. Aki szeretne segíteni, de nincs ideje, vagy más okból nem tud intézkedni, (levelezés, telefon­álás stb.) az jelezze segítő szándékát a szerkesztő­séghez küldött levélben, mert én szívesen átválla­lom a szervezést. Tegyünk valamit egy remek filmért, a magyar if­júságért, a magyar jövőért! A. G. SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE BÉCSBEN 1997. augusztus 23-án déli 13 órai kezdettel ün­nepeljük Szt. István napját Bécsben. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Bosák Nándor Debrecen—Nyíregyházi megyéspüspök úr. A ma­gyar papok koncelebrálnak. Immár hosszú évek óta ezt az ünnepet a bécsi Stephansdomban tart­juk, egyre növekvő zarándokcsoportok részvételé­vel. (1996-ban mintegy 6000 zarándok volt jelen). Ebben az évben is felhívjuk a plébániák, lelkészsé­gek figyelmét ünnepségünkre s kérjük minél nagyobb számban jöjjenek s velünk együtt ünnepeljenek. Ebben az esztendőben szombaton tartjuk a szentmisét abban a reményben, hogy a zarándok hí­veket papjaik is elkísérik és velük ünnepelnek. Azért is szerveztük így, hogy a zarándoklatról hazatérve ne kelljen munkába menetel idejével számolni. Az utóbbi esztendőkben jöttek ének-zene-tánc­­csoportok is és a magyar népművészet kincseinek szabadtéri bemutatójával sok ezer nézőt ragadtak lelkesedésre. Most is hívjuk és kérjük, vegyék szí­vükre hívásunkat és jöjjenek, mutassák be magyar népünk kultúrkincseit mindannyiunk örömére. További felvilágosításért forduljanak írásban vagy telefonon a Lelkészséghez: Wr. Ung. Röm. Kat. Seelsorgeamt, Döblergasse 2/30b, A-1070 Wien, Austria, Tel: 00431/526 49 72 MVSZ HÍRLEVÉL AZ MVSZ VÉDNÖKI TESTÜLETE Budapesten 1997. július 8-án tartotta alakuló ülését, mely nagy szótöbbséggel Tőkés Lászlót, a Ki­rály­hágó-mel­léki Református Egyházkerület püspökét választotta a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökévé. Tőkés László előtt a szintén erdélyi Sütő András 1991 és 1996 között töltötte be ezt a tisztséget. Az MVSZ tizenöt tagú Védnöki Testülete egyhangúlag megválasztott tagjai: Prof. Czine Mihály irodalomtörténész, Makovecz Imre építészmérnök, Nemeskürty István kultúrtör­­ténész, Solymosi Frigyes kémikus, egyetemi tanár, Szokolay Sándor zeneszerző, mind­annyian Magyarországról, dr. Bertalan Imre lelkipásztor (USA), Esterházy-Malfatti de Mon­­terretto Alice bárónő (Olaszország), prof. Kes­­serű István (Argentína), gróf Nádasdy Ferenc (Kanada), dr. Szilvay Géza zenetudós (Finn­ország), dr. Czirják Árpád érseki helynök (Erdély), dr. Erdélyi Géza püspök (Felvidék), Gulácsi Lajos püspök (Kárpátalja), Körmendi Ferenc professzor, atomfizikus (Jugoszlávia) és Tőkés László püspök (Erdély). 8

Next