Bécsi Napló, 1998 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1998-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ XIX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1998. JANUÁR—FEBRUÁR MEGJELENIK KÉTHAVONTA ÁRA 20.— OS Erscheinungsort Wien P. b. b. VERLAGSPOSTAMT 1040 WIEN BURGENLAND—MAGYARORSZÁG—EURÓPA — Bécsi Napló interjúja Karl Stix burgenlandi tartományfőnökkel és Gerhard Jellasitz tartományfőnök-helyettessel . 1. kérdés: Sokan felkapták a fejüket Stix tartományfőnök úr legutóbbi néhány az EU bővítésével kapcsolatos fejtegetésén, amennyiben Burgenlandbra nézve hátrányosnak minősítette ezt az eshetőséget. 2. kérdés: Lapunkban a közelmúltban felvetettük azt a kérdést, nem lenne-e előnyös az idegenellenesség csökkentése szempontjából, ha a távolabbi országokból felfogadott vendégmunkások helyett a Pannon—Kárpátok térségéből származó idénymunkásokat foglalkoztatni. Mi önnek ezzel kapcsolatosan a véleménye? 3. kérdés: Karl Stix tartományfőnök úr a bécsi „Kurier"-ral folytatott beszélgetésében azon szövetségi tartományok számára, amelyek a fokozott határbiztosítás miatt többletkiadásra Karl Stix kényszerülnek, financiális kiegyenlítést és szolidaritást követelt. Milyen megközelítésben lehet közérhetővé tenni ezt a problémát? 4. kérdés: Az 1848-as év mind Ausztria, mind Magyarország történetében fontos szerepet játszott. Igaz, a „népek tavaszára"„tél" következett, amely október végén Bécsben, 1849-ben Világossal és Araddal a forradalom leverését jelentette. A neoabszolutizmus több, mint egy évtizedének kellett elmúlnia ahhoz, hogy 1867-ben a kiegyezéssel a két nép ismét egymásra találjon. Ma, 150 évvel később, hogyan ítéli meg Ausztria és Magyarország akkori sorsdöntő óráit? 5. kérdés: Az utolsó 150 év történetét felmérve, hogyan hangzik üzenete a határ mindkét oldalán élő népekhez. Gerhard Jellasitz J. : Igazat kell adnom önnek, hogy a továbbterjeszkedés kérdésében kinyilvánított egyes nézeteimet — mondjuk finoman — „megkurtítva közölték”. Éppen ezért eleget tettem Kovács László külügyminiszter úr meghívásának és január utolsó hetében Budapesten széleskörű véleménycserére került sor. Pontosan és nyomatékosan megfogalmazva: jöjjön a keleti terjeszkedés, de most még nem a „mikor” kérdéséről, hanem a tartalomról kell tárgyalnunk. Ha tehát Magyarország az Európai Unióba való felvételét kéri — és tapasztalatom szerint semmi jel nem mutat arra, hogy ezt a lépést nem fogja megtenni — akkor még egy jó csomó „házi feladatot” kell megoldania. Ugyanakkor Ausztriának és főleg Burgenlandnak is meg kell barátkoznia a megváltozó adottságokkal. A mostani 1:10-hez arányú munkadíj-különbözet vonzóerőként hatna és adott esetben a magyar szakmunkások többsége azonnal elárasztaná a burgenlandi munkaerőpiacot. Ez viszont ahhoz vezetne, hogy a burgenlandi őslakosok elvesztenék munkahelyüket. Ezzel egyidőben Magyarországon fellépne a szakmunkáshiány. A burgenlandi kis- és középüzemek áthidalhatatlan konkurenciával állnának szemben. Éppen ezért mindig azt a nézetet képviseltem, hogy Magyarország felvételére az Európai Unióba csak a munkadíj, a népjólét és a környezetvédelem kérdésében fennálló különbségek relatív kiegyenlítése után kerülhetne sor. Tehát még egyszer és nyomatékkal: most nem Magyarországnak az Európai Unióba történő felvételének időpontjáról legyen szó, hanem a tartalmakról, melyeket adott esetben átmeneti határidőkkel, mint például a határátlépések kérdésében, „garnírozhatnánk”. 2. A munkaerőpiac minden határt leomlasztó kiterjesztése nemcsak az európai munkaerőpiacot befolyásolja, hanem az egész világon egy semmiképpen sem lekicsinyítendő szociális problémát jelent. Jóllehet a gazdaság sok téren rekordokat döntött, eddig mégsem sikerült a munkanélküliségnek határt szabnunk. Egymagában az Európai Unión belül 18 millió munkanélkülivel kell számolni. Ez persze szociális téren robbanóanyagot jelent, amely elsősorban az idegenellenességben nyilvánul meg. Burgenlandban sikerült az elmúlt évben egy eddig soha nem tapasztalt számú munkahelyet betöltenünk. A több, mint 80 000 munkavállaló közel 10 százaléka külföldi és ezek közül a legtöbb a magyar. Mi rá vagyunk utalva ezen munkaerők segítségére, de ügyelnünk kell arra is, hogy ezt a mágikusnak számítható 10 százalékos küszöböt ne lépjük túl. Egyes etnikai népcsoportok előnyben vagy hátrányban részesítését semmiképpen sem tartom célravezetőnek. 3. : Burgenlandnak, mint a legkisebb szövetségi tartománynak leghosszabbak a határai az Európai Unión kívül eső országokkal. Elsősorban a Schengeni egyezmény előírásainak megfelelően hatalmas pénzösszegeket köt le. Ezért tiltakozunk, hogy egy kis tartomány, mint a mi Burgenlandunk egyes-egyedül viselje el a kiadásokkal összefüggő nehézségeket. Mi egy szövetségi alapokon felépített köztársaság tagjai vagyunk. Ezért nemcsak a többi szövetségi tartománnyal szemben, de a központi kormánnyal szemben is a legnagyobb nyomatékkal fogom továbbra is képviselni álláspontunkat. Sőt, környezetemet szolidaritásra fogom kérni és késztetni. 4. : Én az Európai Unió továbbterjesztése kérdésében a barátok közötti kötelező álláspontot képviselem. Azon az állásponton vagyok, hogy változatlanul fennállanak Ausztria és Magyarország közt a történelmi kapcsolatok. Hiszen Burgenland maga ezen közös történelem létesítménye. Ennek megfelelően közös körzeti regionális tanácsot alkottunk Vas és Győr—Moson—Sopron vármegyékkel. Legutóbbi budapesti tartózkodásomkor felvetettem egy közös Euro-régió megalkotásának tervét is. 5. : Az üzenet szavai csak a következők lehetnek: közös történelmünket alapul véve azt hangsúlyozzuk kiváltképp, amiben erőink megegyeznek. Ha ehhez tartjuk magunkat, tervünk megvalósítható: egy közös gyökerekből fakadó és óhajtott közép-európai régió felépítése. 1. A bővítés kérdése nem eléggé sokoldalúan foglalkoztat bennünket. Még mindig nem tudatosult eléggé, hogy miféle kegyet nyújt és lehetőségeket tár elénk a kommunizmus kimúlása és a vasfüggöny lerombolása. Mint burgenlandi, 1989-ig zsákutcába kényszerítve kellett élnem és ebben az állapotban éreztem, hogy egy erőszakkal vont politikai határ pont ott ver éket, ahol évszázadokon át kultúra, gazdaság és társadalom egységet képeztek. „Össze fog nőni mindaz, ami összetartozik” fogalmazta egykor a nyugat-kelet-német viszonylatról Willi Brandt időközben elhunyt nyugatnémet kancellár. Most egyesek megijedtek ettől az egybekeléstől. Egyes kételkedők könyvvitelében arról szerzünk tudomást, hogy tulajdonképpen az egészet nem is engedhetnénk meg magunknak, hiszen a mi jólétünk bajba kerül, a gazdaság nincs a változásokra kellőképpen felkészülve, munkahelyek kérdésessé válnak stb. Valószínűleg ez azonban csak fél igazság. Másrészt viszont a történelmi tanulság azt mutatja számunkra, hogy földrészünkön béke és szabadság további hosszú időre egymástól el nem választható fogalmak maradnak. Ha pedig nem sikerülne a közép-kelet-európai államokban a demokráciát, a szociális piacgazdaságot és a relatív magas életszínvonalat nemcsak időlegesen, hanem véglegesen biztosítani, akkor Európa vizein ez a közös csónak csak felkavart örvényeken hánykolódna. „Nemcsak azért, amit megteszünk, hanem azért is, amit elmulasztottunk, felelősek vagyunk” — állítja a mondás és ezzel a bővítés kérdésében történő megtorpanást helyesen jellemzi. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért vitatkozunk a mai Európában a közös pénzügyi segítségnyújtásnál tizedszázalékokról, amikor nem is olyan régen kommunista rezsimeknek még könnyű kézzel többszáz milliárdos kölcsönöket nyújtottunk, amelyeket most persze teljes veszteségként leírhatunk. Ausztria egymaga többszáz milliárdos kölcsönökkel hosszabbította meg a kommunista diktatúrák létét, Németország a rokonlátogatások megkönnyebbítését óriási összegek átengedése árán érte el, stb. Most egyszerre Európának inába szállt a bátorsága, ha fizetési kötelezettségről van szó. A legnagyobb munkahely-tartalékok magukban a keleti országokban váratnak magukra, ott mindenütt hatalmas az utolérés és a befektetés szükségessége. Ezért emelem fel szavam Magyarország mielőbbi felvételéért az Európai Unióba, mert számunkra ez a lépés a határ mindkét oldalán csak előnyökkel járna. 2. Tulajdonképpen már most is az a valóság, hogy a Kelet-Ausztriában foglalkoztatott külföldiek többsége az ön által említett térségből jön. Ez már maga a földrajzi adottságokkal is magyarázható. Szerintem nem lenne hasznos külön törvényszerű rendeletekkel megoldani ezt a kérdést, hiszen az én pártom világnézetéhez tartozik hasznosítani a piacgazdálkodás erőinek szabad működtetését. A munkaerőpiac is a kereslet és kínálat alapján rendeződik. Ha pedig a mi vállalkozóink az ön által előnyben részesített területekről jövő munkaerőkkel megelégedettek, akkor magától értetődően, szükség esetén ezen munkaerő soraiból fogják a további keresletet is fedezni. 3. Magától értetődően egy olyan kisebb szövetségi tartomány mint Burgenland egyes egyedül nem képes a megszigorított határbiztosítás miatt megnövekedett többletkiadásokat önnön erejéből fedezni. És ezért fontos a központi közegek nem éppen kicsinyesnek mondható hozzájárulási készsége. Viszont ennek a problémának legjobb megoldását a fennálló és védendő határoknak további eltolását keleti irányban, tehát az Európai Uniónak mielőbbi kibővítésében látnám. Ez számunkra nemcsak a határbiztosítás felelősségteljes feladatának megszüntetését jelentené, hanem azt is, hogy Burgenland hosszú idő múltán megint nem a Közösség keleti bástyavonalát jelentené, hanem megint Európa kellős közepére — tehát arra a helyre helyezne vissza bennünket, amelyre különben is mindenkoron teljes joggal igényt tartottunk. Folytatás a 2. oldalon Az Északatlanti Védelmi Szervezet még az Európai Unió kibővítése előtt Oroszország határáig fog terjedni. Mint ismeretes, az Egyesült Államok által gyakorolt befolyás miatt jogosan angolul North Atlantic Treaty Organization-nak nevezett és a NATO névrövidítésen ismert katonai tömörülés még az ezredforduló előtt fel akar venni több kelet-közép-európai államot, köztük Magyarországot. Ezzel a történelmi bővítéssel nem csak a volt Szovjetunió által felépített hatalmi szféra utolsó geostratégiai maradványai tűnnek el Európa térképéről, egyúttal az Öreg Kontinens megosztottsága is befejeződik, ha nem is gazdaságilag, de legalább ami a szövetségi rendszert illeti. Vagyis nem egészen. Európa kellős közepén megmarad egy katonai vákuum. Két ország képezhetné ezt, ha a kettő egyforma lenne. De mivel Svájc inkább arról híres, hogy költséges, de hatékony védelemmel rendelkezik, csak egy maradna hírmondónak — annak a bipoláris világ hírmondójának, mely Közép-Európában a semleges sávot jelentette. Ha nem ügyel rá kellőképpen, akkor Ausztria marad meg egy elmúlt világ képviselőjeként. Pillanatnyilag ugyanis az osztrák belpolitikában nagy vita folyik a helyzet fenntartásáról vagy felszámolásáról. Felszámolni talán nem is kellene, mert 1955-ben Ausztria önként nyilvánította ki örökös semlegességét. Inkább arról lenne szó, hogy belépjen-e Ausztria a NATO-ba vagy sem? A belépéssel ugyanis nem kellene feladnia politikai semlegességét. Az utóbbi időben minden jel arra mutat, hogy a Szociáldemokrata Párt — a Zöldek támogatásával — időhúzással szeretné eldönteni a dolgot. Ha az úgynevezett opciós jelentés, mely taglalni hivatott a NATO-tagság előnyeit és hátrányait, idén még várat magára, meg lehetne úszni a dolgot döntés nélkül, gondolják nyilvánvalóan Viktor Klima szövetségi kancellár barátai és tanácsadói. Akkor a magyarok, csehek, lengyelek és észtek belépnek , és megint lehet várni, amíg új bővítési tárgyalásokra kerül sor. Egy ilyen burokba zárták a szociáldemokrata ideológusok a konstruktív vitákat. Pedig Klima koalíciós helyettese Wolfgang Schüssel Néppártját ugyancsak szorosan elkötelezte a NATO-tagság mellett. Ugyan található ott is politikus, aki (mint az Europa egységes Közös Piaci pénznem összefüggésében) a szuverenitás feladásáról beszél. De mivel a Szabadságpárti Jörg Haider ezt sokkal hangosabban tudja mondani, a Néppártban inkább csak suttogják a kifogásokat. Ezért a NATO-vita szerencsére nem lesz tartós kihatással a koalíció működésére. Túl sok a napi probléma, túl gyakran kell gyorsan és nagyobb koalíciós harcok nélkül dönteni,mintsem hogy akárki is avval foglalkozna, mit jelent a mai világban a semlegesség. Vagy mint Andreas Rudas, a szociáldemokraták főtitkára nemrég fogalmazott: „Ez elvi kérdés, amely viszont nem befolyásolhatja a kormánymunkát.” Ha már az elvi kérdéseknél tartunk. Az osztrák nagykoalíció nem éppen arról híres, hogy ezekről alapos viták alapján dönt... Ha viszont az osztrák kormány az említett elvdeficit miatt a kelet-közép-európai országok felvétele előtt nem tudja eldönteni, hogy NATO- tag akar-e lenni vagy sem, akkor legalábbis az Európai Unión belül meggyűlhet a baja. Mint ismeretes, a gazdasági és pénzügyi egyesülésnek biztonságpolitikai vetületei is vannak. Ausztria mindig is feltűnően hallgatag, ha például arról van szó, hogy az EU katonai szerepet vállal-e más világrészeken (mint nem is olyan régen a volt Jugoszláviában). És mivel a Politikai Unió ideje is el fog jönni, a bécsi kormány nem fogja megúszni döntés nélkül. A mai világhelyzetben vajon be kell-e lépnie egy közép-európai országnak a NATO-ba? Ez feltehetően ugyan nem kényszer, de azért ajánlatos. Ha például arra gondolunk, milyen nehézségek árán tudott Ausztria szert tenni használt vadászrepülőgépekre, akkor nem kérdéses, mi lenne az előnye a tagságnak a világ egyetlen erős katonai szervezetében. Svájccal ellentétben a mai osztrák hadsereg egy támadót minden bizonnyal még néhány napig sem tudna feltartóztatni. Tehát katonai elgondolásból mindenképp jobb lenne Ausztriának a NATO-n belül. Ha csak nem abban reménykedünk, hogy nemsokára úgy sem kell katonaság. Nem ritka ugyanis olyan véleménynyilvánítás, hogy Közép-Európában a következő húsz, harminc évben úgy sem lesz szükség fegyveres védekezésre. De sajnos ez a remény, ha a mindennapi híreket hallgatjuk, egyszerű álmodozás. Mert pillanatnyilag ugyan Észak-Írország és a Baszkföld kivételével nem szerepel európai vérontás a hírekben. De ez a tény — mint a volt Jugoszlávia utódországaiban láttuk — pillanatok alatt megváltozhat. Nem is beszélve arról, hogy mi történik akkor, ha valamilyen radikális csoportok kikiáltják a „szent háborút” a nyugati világ ellen. MARTOS PÉTER ÁLOM ÉS VALÓSÁG TÉTRE, HELYRE, BEFUTÓRA... — Választási esélyek Magyarországon — A választási rendszer másokat és gyakorlatilag alig engedi új mozgalmak bekapcsolódását a politikai életbe. Ráadásul 1993-ban további megszorítást eszközöltek a rendszeren azzal, hogy 4 %-ról 5-re emelték a pártok számára a parlamentbe kerülés küszöbét, így az Országházba bekerülni nehezebb, viszont kiesni annál könnyebb, méghozzá a visszakerülés csekély reményével. A küszöböt el nem ért pártok szavazatait a választási eredmények arányában tovább osztják a sikeres pártok között. A választások második fordulójában a nagy pártok még nagyobbak lesznek. 1990-ben az első fordulóban 24 %-ot szerzett Magyar Demokrata Fórum végül a képviselői helyek 42 %-át szerezte meg, 1994-ben viszont az első fordulóban 33 %-ra érdemesült Magyar Szocialista Párt a mandátumok 51 %-át söpörte be. A győztes tehát tarol és ezzel túlzott, jórészt ellenőrizhetetlen lehetőséget kap a 4 éves kormányzásra. Ha a kétharmados többséget is megszerezte, akkor végképp csak saját belátásától függ, mennyit érvényesít a következő választásokig érdekeiből. Folytatás a 3. oldalon A politikai rendszerváltozáskor csaknem mindenki meg volt győződve arról, hogy a lehető legjobb, legdemokratikusabb választási rendszert sikerült kidolgozni. A követett minta elsősorban a német szisztéma volt. Ennek előnyei és hátrányai valóban egyensúlyban vannak, de menetközben kiderült, hogy egészen más megoldásra lett volna szükség, egy még a jövőjét kereső, alakuló, formálódó világban, mint egy kiforrott, gazdaságilag is prosperáló országban. Ugyanis a német rendszer — együtt a széles körű kancellári jogkörrel — elsősorban a stabilitás és a kormányozhatóság érdekét szolgálja azzal, hogy a választásokon győztes párt valósággal bebetonozza magát az elkövetkező ciklusra, ráadásul minisztereit is megvédi a külső támadásoktól, bizalmatlansági indítványoktól, ha a kancellár-miniszterelnök úgy kívánja, Magyarországon túl korán került sor ennek a kétségtelenül stabil és áttekinthető kormányzati választási rendszernek az alkalmazására, mert nehezíti a valóságos politikai viszonyok érvényesülését, a 4 éves ciklusokon belüli iránymódosí