Bécsi Napló, 2006 (27. évfolyam, 1-6. szám)

2006-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ XXVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2006. JANUÁR-FEBRUÁR MEGJELENIK 2 HAVONTA ÁRA: 1,50 Euro Erscheinungsort Wien Österreichische Post AG • 027032898 M R b. b. VERLAGPOSTAMT 1010 WIEN ELSORVADHAT A DEMOKRÁCIA Platon azt vallotta, akkor jó a kormányzás, ha bölcsek állnak az állam élén; az ő megfogalmazá­sában: a királyoknak bölcseknek, a bölcseknek ki­rályoknak kell lenniük. Arról is szólott, hogy rossz polgár az, aki nem törődik városa, mai értelem­ben állama sorsával. Az azóta eltelt sok-sok évszá­zad megérlelhette volna a társadalmakat arra, hogy napjainkban kimondottan anakronisztiku­san hangozzék mindkét idézett magállapítás. Ha kissé körülnézünk európai vagy közelebbről kö­zép-európai térségünkben, rögtön megviláglik e két közéleti kérdés változatlan időszerűsége, a ve­lük való foglalkozás szükségszerűsége. Mindennapi életünket egyre inkább a gyakor­lattá vált megszorítások, a személyes mozgástér beszűkítése jellemzi. Az állampolgár a II. világhá­ború utáni újrakezdéskor ráhagyatkozott az érde­keit vállaló politikusokra, mert megbízott bennük. Természetesen különbséget kell tenni ebben a vo­natkozásban Nyugat és Kelet között. Keleten már 1945-ben kérdéses volt, hogy a Szovjetunió árnyé­kában kibontakozhat-e a demokrácia. Ennek elle­nére szinte hihetetlen lendülettel indult meg az élet, a politikai korlátozások ellenére valamennyi cselek­vő hitt a megvalósuló demokratikus államban. Az eredmény valamennyi érintett országban is­mert. A túlságosan gyengének és hiszékenynek bi­zonyult polgári táborok a maguk megosztottságá­ban meghátráltak az erőszak előtt. Mire a kétség­­beesés eszközeként a nyílt ellenszegülést válasz­tották, már késő volt, mert senki nem kelt védel­mükre a korlátlan és gátlástalan egyeduralommal szemben. A megtorlás évei, majd a konszolidáció időszaka egyetlen okulással jártak, változásra nem lehetett számítani, s az egyes ember teljesen egye­dül maradt mindennapi kiszolgáltatottságával. Nem maradt más hátra, mint az alkalmazkodás és a megalkuvás. Mindez az emberek második termé­szetévé vált. Hiába bukott bele a rendszer végül is saját ellentmondásaiba, a rendszerváltozás úgy érte a „szocialista“ társadalmakat mint az éppen sza­badlábra helyezett rabokat, akik - Vaclav Havel ha­sonlatával élve - álltak a börtönkapuk előtt, de nem tudtak mit kezdeni az új helyzettel, mivel teljesen ismeretlen volt számukra, éppen ezért szinte vissza­kívánkoztak korábbi bezártságukba, mert ott leg­alább kiismerték magukat, biztonságosabban érez­ték magukat, mintegy helyükön voltak a dolgok. Ez a fajta beidegződés nagyban rányomja bélye­gét a posztkommunista társadalmakra. Az egyik ol­dalon az értelmetlenség kényszerképzeteként a többség változatlanul úgy véli, nem érdemes mi­hez kezdeni, mert úgysem használ semmit, a má­sikon a megszokásból kifolyólag továbbra is mint­egy felsőbb parancsra vár, mert nincs kezdemé­nyezési hajlam, amihez az is hozzájárul, hogy az emberek aligha ismerhetik lehetőségeiket. A kö­vetkeztetés: mielőtt ismét balul ütnének ki a dol­gok, legjobb, ha nem tesznek semmit. Mindez a vázolt értelemben inkább a társada­lomra, a közösséggel szembeni gondolkodásra jel­lemző. Egyénileg ugyanis valamilyen módon min­denki boldogulni akar, de mivel megtanulhatták az emberek, hogy önmagukon kívül senkire sem számíthatnak, senkiben sem bízhatnak, ügyeske­déssel, ravaszkodással igyekeznek érvényesülni. Ebben a vonatkozásban két dolog emelhető ki: az érvényesülés kizárólag anyagi természetű, az anyagi javak megszerzése szempontjából viszont közömbösek az eszközök. Az eluralkodott közfel­fogás gyakorlati oldalról közelíti meg és kezeli a kérdéseket, elvi, erkölcsi szabályok aligha vannak befolyással a döntésekre. Mielőtt kialakulhatott, megerősödhetett volna a demokrácia, máris olyan jelenségek ütötték fel fejüket, amik kimondottan veszélyhelyzetet jelen­tenek. A Die Presse 2006. január 7-i számában na­gyobb lélegzetű cikkben éppen ez irányban fejti ki Vaclav Havel, volt cseh államfő és író nézeteit. „Az európai integrációs törekvések közös alapját képezi azon értékek és ideálok elosztása, amelyen felépül egész civilizációnk“ - kezdi Havel, majd kö­zelebbről kifejti, mi képezi ezen értékeket, ideálo­kat: „az emberi lényeg egyedülvalóságának, ha­sonlóképpen a szabadságnak, a polgári társadalom­nak elve, a jogállam, demokrácia, magántulajdon, piacgazdaság valamint a különböző nemzetek, nép­csoportok, vallások, kultúrák és civilizációk egymás­­mellettiségének tiszteletére irányuló akarat.“ A vasfüggöny lebontásával Európának egyedül­álló alkalom kínálkozott demokratikus elveken fel­épülő államközösség létrehozására. A közös érté­keket érintő egyetértés ellenére mégis olyan aka­dályokba ütközünk, amik miatt kérdésessé válik, va­jon megvalósulhat-e egyáltalán az integráció. Ennek oka - Havel véleménye szerint - minde­nekelőtt az, hogy az európai egyesülés folyamatát kizárólag technikai, adminisztratív alapon képze­lik el, és mintha ez elégséges is lenne megfelelő struktúrák, intézmények és törvényes normák ki­dolgozására. Amennyiben Európa demokratikus alapokon akar egyesülni, mindenekelőtt tisztában kell lenni azzal, hogy kontinensünk jelenlegi de­mokratikus rendszere egyáltalán nem magától ér­tetődő valami, hanem mindnyájunk bevetése szükséges működéséhez. A demokrácia egyáltalán nem hullott az ölünkbe, éppen ezért nincs is biz­tosíték arra, hogy változatlanul és minden időkre fennmaradjon. Az európai demokráciát az az alattomos veszély fenyegeti, hogy feladjuk a folyamatosan szükséges párbeszédet, és így minden feltűnés nélkül mint­egy szabad akaratból lemondunk polgári jogaink­ról. Amellett, hogy kifelé valamennyi demokrati­kus berendezés, ide értve a szabad választásokat is, működik, alig áttekinthető politikai-gazdasági és közvéleményt alakító struktúrák terjeszkednek. A posztkommunista államok példája mutatja, hogy aránylag gyorsan ismét gyakorlatba jön a dolgok adminisztratív úton való rendezése. Mélyen gyö­kerező értékek, a jogtudat, demokratikus tapasz­talatok és hagyományok nélkül a társadalom na­­ gyon is hajlamos a politikai cinizmusra, korrupci­ óra, maffia módszerekre, amik végül is fenyege­tik a nyílt társadalom alapjait. Ugyanis egyik napról a másikra új hatalom jö­het létre, amely ebben a fiatal és tapasztalatlan környezetben felfedezi a kölcsönösség és egymás­ba kapcsolódás csábító lehetőségeit. A nyugati de­mokráciákban egészen természetes védekező me­chanizmusok kifejlesztésére nem állt elég idő ren­delkezésre, ennek folytán a megcsömörlött nyil­vánosság behódolt annak a felülről rátukmált vé­leménynek, hogy a személyes szerepvállalásnak a nyilvánosságban nemcsak hogy nincs értelme, de nem is való a képviseleti demokráciához, mind­azonáltal a demokratikus intézmények, alkotmá­nyos mechanizmusok, de a szabad választások puszta ténye is már önmagában biztosítja a demok­ráciát. Polgári csoportok aktivitásait a parlamenti demokrácia megkerülésének nyilvánították, a csökkenő érdeklődés és az önmagát feladó nyil­vánosság következtében a fiatal rendszer pedig elkezdett ismét önmagába zárkózni. A polgári elhelyezkedésben a polgár mind in­kább mint fogyasztó fogalmazódik meg. A reklám, marketing, reality shows és a szórakozás ömlesz­­tésével a társadalom egy része önkéntesen elfo­gadja azt, hogy a politika is végtére piaci kínálat, éppen ezért a polgárjogok érvényesítése tekinte­tében politikai síkon is a fogyasztói követelések­re szorítkozik. Az üzemanyagárak alakulása és a labdarúgás a hírközlésben régóta a legnagyobb ér­deklődésnek örvend. A demokratikus alapértékek melletti kiállást, amelyek nélkül feltehetőleg sem az üzemanyag, sem pedig a labdarúgás nem szol­gálna örömünkre, néhány megszállott különckö­désének tekintik. Működő demokrácia ugyanak­kor nem képzelhető el aktív és nyílt polgári társa­dalom nélkül, nélküle elsorvad a demokrácia. Európában nem reménykedünk tehát új demok­ráciában. Ez vagy megvan, vagy nincs meg. Ellen­ben polgárokként felelőtlenségünk, közömbössé­günk, visszahúzódásunk az, ami leginkább veszé­lyezteti a demokráciát; efölött kell elgondolkod­nunk és sarkunkra állnunk. Vaclav Havel helyzetképe sem nem drámai, sem nem fenyegető, hiszen csupán a felnőtt társada­lom érett polgárainak szerepvállalására emlékez­tet. Az idén mind Magyarország, mind pedig Auszt­ria országgyűlési választásokra készül. Szinte a leg­jobbkor emelte fel Havel szavát, hívja fel a figyel­met a fiatal demokráciákra leselkedő veszélyek­re. A hiábavalóság érzete és a ráhagyatkozás kor­látoltsága helyett fel kell rázni, rá kell döbbenteni a társadalom tagjaiként minden embert saját ér­tékeire, erejére, végső fokon az egyes emberek személyes szerepvállalásán, közösségi elkötele­zettségén múlik, milyen demokráciában élhetünk. Olyanban, amivel azonosíthatjuk magunkat, mert megvalósítva élhetjük meg személyes jogainkat, vagy pedig statisztákként eltűrjük, hogy ránk hi­vatkozva kisajátító és elidegenítő hatalmak játék­szerévé válunk? Mintha csak megszívlelte volna Havel intő sza­vát, Oroszországban egyenesen Putyin elnök múlt év december végén visszalépett gazdasági tanács­adója, Andrej Illarionov lépett a nagy nyilvános­ság elé, feltárva, hogy “elveszítettük szabadságun­kat”. Az elmúlt hat évben ugyan gazdagodott Oroszország, ellenben a polgárok a politikai és gaz­dasági folyamatban statisztákká fokozódtak le. Oroszország maffia-állam lett a barbárság vissza­térésével. Putyin és legszűkebb környezete érdek­­közösséget képez, és ők szabják meg egyrészt a dolgok menetét, másrészt ők osztozkodnak a ja­vakon. Mindenekelőtt ők szorgalmazzák a gazda­ság nagy részének (újbóli) államosítását, ezáltal ők tartják ellenőrzésük alatt a konszerneket, így ők döntenek milliárdos nagyságrendű pénzügyek­ben. A “testület”-hez tartozni nem felkészültség, a hazával szembeni érdemek kérdése, hanem a tes­tülettel szembeni lojalitás a mégadó. Ez a fajta Oroszország RT úgy intézkedik, hogy a nyereséget magánosítják, ami természetesen eltűnik az érde­keltek zsebében, míg a veszteséget az állam szám­lájára írják. Pannonicus Magyarországi választások elé A Nyugat-Európai Országos Magyar Szer­vezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) elnök­sége levélben fordult a magyarországi parla­menti pártok elnökeihez. A levélben emlékez­tetnek arra, hogy a magyar nemzet részeként a Nyugaton élő magyarok változatlan érdek­lődéssel figyelik Magyarország sorsának ala­kulását. Figyelmük különösen a parlamenti vá­lasztások előtt a pártok programjára irányul. A levél hét kérdést tartalmaz, valamennyi a nyugati, pontosabban a nyugat-európai ma­gyar szórványok megítélését, a velük szem­beni érdeklődést érinti. A beérkező válaszo­kat a NYEOMSZSZ nyilvánosságra hozza, ez­zel is lehetővé téve a megfelelő tájékoztatást, s a magyarországi pártok azon célkitűzéseit és álláspontját, amikből kitűnik, milyen elbí­rálásban részesülnek és milyen támogatásra számíthatnak a nyugati magyarok. 1. Pártjuk előtt mennyire ismertek a nyugat­európai szórvány magyarok? A nemzettestben hol jelölik meg helyüket? Hogyan ítélik meg szerve­zeteik eddigi és jövőbeni tevékenységét? a) Tudásuk, felkészültségük és kapcsolat­­rendszerük mint szellemi-kulturális, de egyben gaz­dasági tőkét is jelent Magyarország javára. Van­nak-e ezzel kapcsolatosan elképzeléseik, terveik? b) A nyugat-európai szórványok a Kárpát-me­dencében élő magyar szórványokhoz hasonlóan különösen veszélyeztetett helyzetben vannak. Szükségesnek tartják-e ezen nemzetrészek fenn­maradását, pontosabban vannak-e velük kapcso­latosan terveik? 2. Mennyire tartják szükségesnek, hogy a Ma­gyar Köztársaság alkotmányában a többi nem­zetrészhez hasonlóan a nyugati szórvány magyar­ság is tételesen szerepeljen? 3. Tervezik-e olyan állampolgársági törvény megalkotását ill. a meglévő olyan mérvű módosí­tását, amely kimondja, „magyar állampolgárságot minden magyarnak“? 4. Tervezik-e a választási törvény kiegészíté­sét, amelynek értelmében lehetővé válna a Ma­gyar Köztársaság határain kívül élő magyar ál­lampolgársággal rendelkező személyek válasz­tási jogának biztosítása (pl. levélben­ szavazás az illető magyar képviseleteken)? 5. Az eddigi támogatási rendszabályok jobbára nem érintik a nyugati szórvány magyarok szerve­zeteinek hathatós és folyamatos támogatását. Emiatt, de a szükséges kapcsolattartás miatt is vannak-e elképzeléseik olyan pártokon felül álló (tehát nem kormány) intézmény létrehozására, amely az említett célokat szolgálná? 6. Mennyiben járulnak hozzá a MÁÉRT továb­bi erősítéséhez, történetesen a nyugati magyar­ság kontinentális szervezeteinek bevonásával, pontosabban tényleges tagságuk elismerésével struktúrájának további kiépítéséhez? A magyar szórványok fennmaradása nem utol­sósorban a többségi államok velük szemben meg­nyilvánuló bánásmódjától is függ. Milyen mérték­ben vállalják esetenként az egyes államokban élő magyar szórványok identitásuk megőrzéséért ki­fejtett törekvéseinek felkarolását az illető kormá­nyok felé? VÁLASZTÁSOK MAGYARORSZÁGON (MTI) Sólyom László köztársasági elnök 2006. január 19-én, csütörtökön bejelentette a 2006. évi általános országgyűlési képvise­lő-választás időpontjait. “Az alkotmány alapján, a választási eljárás­ról szóló törvényben meghatározott keretben és az alkotmányos szokásokra is figyelemmel a 2006. évi általános országgyűlési képvise­lő-választás első fordulóját április kilencedi­kére, vasárnapra tűzöm ki. Az első forduló­ban a külképviseleteken április másodikén, az amerikai kontinensen létesített külképvisele­teken április elsején lehet szavazni. Az ország­­gyűlési képviselők választásának második for­dulóját Magyarországon és a külképviselete­ken egységesen április huszonharmadikán, vasárnap kell megtartani. Az amerikai konti­nensen létesített külképviseleteken a válasz­tások második fordulójában a szavazás nap­ja április huszonkettő. Határozatomat a mai napon a Magyar Közlönyben közzéteszem.” Az Országos Választási Iroda ugyanaznap közzétette a választási határidőket, határna­pokat. A választópolgárok február 10-ig kézhez kapják a választási értesítőt, közismert nevén a kopogtatócédulát, valamint az ajánlószel­vényt. Az említett határidőket és határnapo­kat az aznap megjelenő belügyminiszteri ren­delet rögzíti. A rendelet értelmében a válasz­tói névjegyzéket február 8. és 15. között te­szik közszemlére. Február 17-ig kell megvá­lasztani az Országos Választási Bizottság, a területi választási bizottságok tagjait, valamint ekkor jár le az országgyűlési egyéni választó­­kerületi választási bizottságok választott tag­jainak megválasztási határideje is. Március 17-ig kell benyújtani a kérelmeket arra vonatkozólag, hogy a választó külképvi­seleti névjegyzékbe kerüljön. Ugyanezen a na­pon jár le az egyéni választókerületi jelöltek bejelentésének végső határideje. Ahhoz, hogy valaki egyéni választókerületi jelölt lehessen, legalább 750 választópolgár érvényes ajánlá­sát kell összegyűjtenie. Március 20. a területi listák, március 21. az országos listák bejelentésének határideje. Március 20-ig kell megválasztani a szavazat­­számláló bizottságok választott tagjait. Márci­us 31-ig bízhatnak meg tagokat a pártok a vá­lasztási bizottságokba. A 2006. évi országgyű­lési választások végleges eredményének megállapítására április 29-én vagy 30-án ke­rülhet sor.

Next