Bécsi Napló, 2006 (27. évfolyam, 1-6. szám)
2006-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ XXVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2006. JANUÁR-FEBRUÁR MEGJELENIK 2 HAVONTA ÁRA: 1,50 Euro Erscheinungsort Wien Österreichische Post AG • 027032898 M R b. b. VERLAGPOSTAMT 1010 WIEN ELSORVADHAT A DEMOKRÁCIA Platon azt vallotta, akkor jó a kormányzás, ha bölcsek állnak az állam élén; az ő megfogalmazásában: a királyoknak bölcseknek, a bölcseknek királyoknak kell lenniük. Arról is szólott, hogy rossz polgár az, aki nem törődik városa, mai értelemben állama sorsával. Az azóta eltelt sok-sok évszázad megérlelhette volna a társadalmakat arra, hogy napjainkban kimondottan anakronisztikusan hangozzék mindkét idézett magállapítás. Ha kissé körülnézünk európai vagy közelebbről közép-európai térségünkben, rögtön megviláglik e két közéleti kérdés változatlan időszerűsége, a velük való foglalkozás szükségszerűsége. Mindennapi életünket egyre inkább a gyakorlattá vált megszorítások, a személyes mozgástér beszűkítése jellemzi. Az állampolgár a II. világháború utáni újrakezdéskor ráhagyatkozott az érdekeit vállaló politikusokra, mert megbízott bennük. Természetesen különbséget kell tenni ebben a vonatkozásban Nyugat és Kelet között. Keleten már 1945-ben kérdéses volt, hogy a Szovjetunió árnyékában kibontakozhat-e a demokrácia. Ennek ellenére szinte hihetetlen lendülettel indult meg az élet, a politikai korlátozások ellenére valamennyi cselekvő hitt a megvalósuló demokratikus államban. Az eredmény valamennyi érintett országban ismert. A túlságosan gyengének és hiszékenynek bizonyult polgári táborok a maguk megosztottságában meghátráltak az erőszak előtt. Mire a kétségbeesés eszközeként a nyílt ellenszegülést választották, már késő volt, mert senki nem kelt védelmükre a korlátlan és gátlástalan egyeduralommal szemben. A megtorlás évei, majd a konszolidáció időszaka egyetlen okulással jártak, változásra nem lehetett számítani, s az egyes ember teljesen egyedül maradt mindennapi kiszolgáltatottságával. Nem maradt más hátra, mint az alkalmazkodás és a megalkuvás. Mindez az emberek második természetévé vált. Hiába bukott bele a rendszer végül is saját ellentmondásaiba, a rendszerváltozás úgy érte a „szocialista“ társadalmakat mint az éppen szabadlábra helyezett rabokat, akik - Vaclav Havel hasonlatával élve - álltak a börtönkapuk előtt, de nem tudtak mit kezdeni az új helyzettel, mivel teljesen ismeretlen volt számukra, éppen ezért szinte visszakívánkoztak korábbi bezártságukba, mert ott legalább kiismerték magukat, biztonságosabban érezték magukat, mintegy helyükön voltak a dolgok. Ez a fajta beidegződés nagyban rányomja bélyegét a posztkommunista társadalmakra. Az egyik oldalon az értelmetlenség kényszerképzeteként a többség változatlanul úgy véli, nem érdemes mihez kezdeni, mert úgysem használ semmit, a másikon a megszokásból kifolyólag továbbra is mintegy felsőbb parancsra vár, mert nincs kezdeményezési hajlam, amihez az is hozzájárul, hogy az emberek aligha ismerhetik lehetőségeiket. A következtetés: mielőtt ismét balul ütnének ki a dolgok, legjobb, ha nem tesznek semmit. Mindez a vázolt értelemben inkább a társadalomra, a közösséggel szembeni gondolkodásra jellemző. Egyénileg ugyanis valamilyen módon mindenki boldogulni akar, de mivel megtanulhatták az emberek, hogy önmagukon kívül senkire sem számíthatnak, senkiben sem bízhatnak, ügyeskedéssel, ravaszkodással igyekeznek érvényesülni. Ebben a vonatkozásban két dolog emelhető ki: az érvényesülés kizárólag anyagi természetű, az anyagi javak megszerzése szempontjából viszont közömbösek az eszközök. Az eluralkodott közfelfogás gyakorlati oldalról közelíti meg és kezeli a kérdéseket, elvi, erkölcsi szabályok aligha vannak befolyással a döntésekre. Mielőtt kialakulhatott, megerősödhetett volna a demokrácia, máris olyan jelenségek ütötték fel fejüket, amik kimondottan veszélyhelyzetet jelentenek. A Die Presse 2006. január 7-i számában nagyobb lélegzetű cikkben éppen ez irányban fejti ki Vaclav Havel, volt cseh államfő és író nézeteit. „Az európai integrációs törekvések közös alapját képezi azon értékek és ideálok elosztása, amelyen felépül egész civilizációnk“ - kezdi Havel, majd közelebbről kifejti, mi képezi ezen értékeket, ideálokat: „az emberi lényeg egyedülvalóságának, hasonlóképpen a szabadságnak, a polgári társadalomnak elve, a jogállam, demokrácia, magántulajdon, piacgazdaság valamint a különböző nemzetek, népcsoportok, vallások, kultúrák és civilizációk egymásmellettiségének tiszteletére irányuló akarat.“ A vasfüggöny lebontásával Európának egyedülálló alkalom kínálkozott demokratikus elveken felépülő államközösség létrehozására. A közös értékeket érintő egyetértés ellenére mégis olyan akadályokba ütközünk, amik miatt kérdésessé válik, vajon megvalósulhat-e egyáltalán az integráció. Ennek oka - Havel véleménye szerint - mindenekelőtt az, hogy az európai egyesülés folyamatát kizárólag technikai, adminisztratív alapon képzelik el, és mintha ez elégséges is lenne megfelelő struktúrák, intézmények és törvényes normák kidolgozására. Amennyiben Európa demokratikus alapokon akar egyesülni, mindenekelőtt tisztában kell lenni azzal, hogy kontinensünk jelenlegi demokratikus rendszere egyáltalán nem magától értetődő valami, hanem mindnyájunk bevetése szükséges működéséhez. A demokrácia egyáltalán nem hullott az ölünkbe, éppen ezért nincs is biztosíték arra, hogy változatlanul és minden időkre fennmaradjon. Az európai demokráciát az az alattomos veszély fenyegeti, hogy feladjuk a folyamatosan szükséges párbeszédet, és így minden feltűnés nélkül mintegy szabad akaratból lemondunk polgári jogainkról. Amellett, hogy kifelé valamennyi demokratikus berendezés, ide értve a szabad választásokat is, működik, alig áttekinthető politikai-gazdasági és közvéleményt alakító struktúrák terjeszkednek. A posztkommunista államok példája mutatja, hogy aránylag gyorsan ismét gyakorlatba jön a dolgok adminisztratív úton való rendezése. Mélyen gyökerező értékek, a jogtudat, demokratikus tapasztalatok és hagyományok nélkül a társadalom na gyon is hajlamos a politikai cinizmusra, korrupci óra, maffia módszerekre, amik végül is fenyegetik a nyílt társadalom alapjait. Ugyanis egyik napról a másikra új hatalom jöhet létre, amely ebben a fiatal és tapasztalatlan környezetben felfedezi a kölcsönösség és egymásba kapcsolódás csábító lehetőségeit. A nyugati demokráciákban egészen természetes védekező mechanizmusok kifejlesztésére nem állt elég idő rendelkezésre, ennek folytán a megcsömörlött nyilvánosság behódolt annak a felülről rátukmált véleménynek, hogy a személyes szerepvállalásnak a nyilvánosságban nemcsak hogy nincs értelme, de nem is való a képviseleti demokráciához, mindazonáltal a demokratikus intézmények, alkotmányos mechanizmusok, de a szabad választások puszta ténye is már önmagában biztosítja a demokráciát. Polgári csoportok aktivitásait a parlamenti demokrácia megkerülésének nyilvánították, a csökkenő érdeklődés és az önmagát feladó nyilvánosság következtében a fiatal rendszer pedig elkezdett ismét önmagába zárkózni. A polgári elhelyezkedésben a polgár mind inkább mint fogyasztó fogalmazódik meg. A reklám, marketing, reality shows és a szórakozás ömlesztésével a társadalom egy része önkéntesen elfogadja azt, hogy a politika is végtére piaci kínálat, éppen ezért a polgárjogok érvényesítése tekintetében politikai síkon is a fogyasztói követelésekre szorítkozik. Az üzemanyagárak alakulása és a labdarúgás a hírközlésben régóta a legnagyobb érdeklődésnek örvend. A demokratikus alapértékek melletti kiállást, amelyek nélkül feltehetőleg sem az üzemanyag, sem pedig a labdarúgás nem szolgálna örömünkre, néhány megszállott különcködésének tekintik. Működő demokrácia ugyanakkor nem képzelhető el aktív és nyílt polgári társadalom nélkül, nélküle elsorvad a demokrácia. Európában nem reménykedünk tehát új demokráciában. Ez vagy megvan, vagy nincs meg. Ellenben polgárokként felelőtlenségünk, közömbösségünk, visszahúzódásunk az, ami leginkább veszélyezteti a demokráciát; efölött kell elgondolkodnunk és sarkunkra állnunk. Vaclav Havel helyzetképe sem nem drámai, sem nem fenyegető, hiszen csupán a felnőtt társadalom érett polgárainak szerepvállalására emlékeztet. Az idén mind Magyarország, mind pedig Ausztria országgyűlési választásokra készül. Szinte a legjobbkor emelte fel Havel szavát, hívja fel a figyelmet a fiatal demokráciákra leselkedő veszélyekre. A hiábavalóság érzete és a ráhagyatkozás korlátoltsága helyett fel kell rázni, rá kell döbbenteni a társadalom tagjaiként minden embert saját értékeire, erejére, végső fokon az egyes emberek személyes szerepvállalásán, közösségi elkötelezettségén múlik, milyen demokráciában élhetünk. Olyanban, amivel azonosíthatjuk magunkat, mert megvalósítva élhetjük meg személyes jogainkat, vagy pedig statisztákként eltűrjük, hogy ránk hivatkozva kisajátító és elidegenítő hatalmak játékszerévé válunk? Mintha csak megszívlelte volna Havel intő szavát, Oroszországban egyenesen Putyin elnök múlt év december végén visszalépett gazdasági tanácsadója, Andrej Illarionov lépett a nagy nyilvánosság elé, feltárva, hogy “elveszítettük szabadságunkat”. Az elmúlt hat évben ugyan gazdagodott Oroszország, ellenben a polgárok a politikai és gazdasági folyamatban statisztákká fokozódtak le. Oroszország maffia-állam lett a barbárság visszatérésével. Putyin és legszűkebb környezete érdekközösséget képez, és ők szabják meg egyrészt a dolgok menetét, másrészt ők osztozkodnak a javakon. Mindenekelőtt ők szorgalmazzák a gazdaság nagy részének (újbóli) államosítását, ezáltal ők tartják ellenőrzésük alatt a konszerneket, így ők döntenek milliárdos nagyságrendű pénzügyekben. A “testület”-hez tartozni nem felkészültség, a hazával szembeni érdemek kérdése, hanem a testülettel szembeni lojalitás a mégadó. Ez a fajta Oroszország RT úgy intézkedik, hogy a nyereséget magánosítják, ami természetesen eltűnik az érdekeltek zsebében, míg a veszteséget az állam számlájára írják. Pannonicus Magyarországi választások elé A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) elnöksége levélben fordult a magyarországi parlamenti pártok elnökeihez. A levélben emlékeztetnek arra, hogy a magyar nemzet részeként a Nyugaton élő magyarok változatlan érdeklődéssel figyelik Magyarország sorsának alakulását. Figyelmük különösen a parlamenti választások előtt a pártok programjára irányul. A levél hét kérdést tartalmaz, valamennyi a nyugati, pontosabban a nyugat-európai magyar szórványok megítélését, a velük szembeni érdeklődést érinti. A beérkező válaszokat a NYEOMSZSZ nyilvánosságra hozza, ezzel is lehetővé téve a megfelelő tájékoztatást, s a magyarországi pártok azon célkitűzéseit és álláspontját, amikből kitűnik, milyen elbírálásban részesülnek és milyen támogatásra számíthatnak a nyugati magyarok. 1. Pártjuk előtt mennyire ismertek a nyugateurópai szórvány magyarok? A nemzettestben hol jelölik meg helyüket? Hogyan ítélik meg szervezeteik eddigi és jövőbeni tevékenységét? a) Tudásuk, felkészültségük és kapcsolatrendszerük mint szellemi-kulturális, de egyben gazdasági tőkét is jelent Magyarország javára. Vannak-e ezzel kapcsolatosan elképzeléseik, terveik? b) A nyugat-európai szórványok a Kárpát-medencében élő magyar szórványokhoz hasonlóan különösen veszélyeztetett helyzetben vannak. Szükségesnek tartják-e ezen nemzetrészek fennmaradását, pontosabban vannak-e velük kapcsolatosan terveik? 2. Mennyire tartják szükségesnek, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányában a többi nemzetrészhez hasonlóan a nyugati szórvány magyarság is tételesen szerepeljen? 3. Tervezik-e olyan állampolgársági törvény megalkotását ill. a meglévő olyan mérvű módosítását, amely kimondja, „magyar állampolgárságot minden magyarnak“? 4. Tervezik-e a választási törvény kiegészítését, amelynek értelmében lehetővé válna a Magyar Köztársaság határain kívül élő magyar állampolgársággal rendelkező személyek választási jogának biztosítása (pl. levélben szavazás az illető magyar képviseleteken)? 5. Az eddigi támogatási rendszabályok jobbára nem érintik a nyugati szórvány magyarok szervezeteinek hathatós és folyamatos támogatását. Emiatt, de a szükséges kapcsolattartás miatt is vannak-e elképzeléseik olyan pártokon felül álló (tehát nem kormány) intézmény létrehozására, amely az említett célokat szolgálná? 6. Mennyiben járulnak hozzá a MÁÉRT további erősítéséhez, történetesen a nyugati magyarság kontinentális szervezeteinek bevonásával, pontosabban tényleges tagságuk elismerésével struktúrájának további kiépítéséhez? A magyar szórványok fennmaradása nem utolsósorban a többségi államok velük szemben megnyilvánuló bánásmódjától is függ. Milyen mértékben vállalják esetenként az egyes államokban élő magyar szórványok identitásuk megőrzéséért kifejtett törekvéseinek felkarolását az illető kormányok felé? VÁLASZTÁSOK MAGYARORSZÁGON (MTI) Sólyom László köztársasági elnök 2006. január 19-én, csütörtökön bejelentette a 2006. évi általános országgyűlési képviselő-választás időpontjait. “Az alkotmány alapján, a választási eljárásról szóló törvényben meghatározott keretben és az alkotmányos szokásokra is figyelemmel a 2006. évi általános országgyűlési képviselő-választás első fordulóját április kilencedikére, vasárnapra tűzöm ki. Az első fordulóban a külképviseleteken április másodikén, az amerikai kontinensen létesített külképviseleteken április elsején lehet szavazni. Az országgyűlési képviselők választásának második fordulóját Magyarországon és a külképviseleteken egységesen április huszonharmadikán, vasárnap kell megtartani. Az amerikai kontinensen létesített külképviseleteken a választások második fordulójában a szavazás napja április huszonkettő. Határozatomat a mai napon a Magyar Közlönyben közzéteszem.” Az Országos Választási Iroda ugyanaznap közzétette a választási határidőket, határnapokat. A választópolgárok február 10-ig kézhez kapják a választási értesítőt, közismert nevén a kopogtatócédulát, valamint az ajánlószelvényt. Az említett határidőket és határnapokat az aznap megjelenő belügyminiszteri rendelet rögzíti. A rendelet értelmében a választói névjegyzéket február 8. és 15. között teszik közszemlére. Február 17-ig kell megválasztani az Országos Választási Bizottság, a területi választási bizottságok tagjait, valamint ekkor jár le az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok választott tagjainak megválasztási határideje is. Március 17-ig kell benyújtani a kérelmeket arra vonatkozólag, hogy a választó külképviseleti névjegyzékbe kerüljön. Ugyanezen a napon jár le az egyéni választókerületi jelöltek bejelentésének végső határideje. Ahhoz, hogy valaki egyéni választókerületi jelölt lehessen, legalább 750 választópolgár érvényes ajánlását kell összegyűjtenie. Március 20. a területi listák, március 21. az országos listák bejelentésének határideje. Március 20-ig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok választott tagjait. Március 31-ig bízhatnak meg tagokat a pártok a választási bizottságokba. A 2006. évi országgyűlési választások végleges eredményének megállapítására április 29-én vagy 30-án kerülhet sor.