Bécsi Napló, 2007 (28. évfolyam, 1-6. szám)

2007-07-01 / 4. szám

8 BÉCSI NAPLÓ 2007- július-augusztus KÖZÖTTÜNK ÉLNEK Komlóssy József A Balaton-Felvidék legszebb táján járok. Kisfa­ludy Sándor, a sümegi költő szerint “ily szépet nem terme még a magyar vad föld és ég.” Valóban, Szig­­liget regényes tája a festői várrommal, a hegy­olda­lakon felkúszó szőlőskertek, a jegenyék közt felcsil­lanó Balaton kékje, a Majális domb, a Királyné szok­nyája és a Rókadomb kúpja megdobogtatja minden idelátogató szívét. Tücsökciripelés és ciprusillat fo­gad, ahogy belépek a székelykapun Komlóssy József, az európai kisebbségek, a moldvai csángók, az er­délyi és a vajdasági magyarok, a kettétépett Szelmenc szószólójának, az Európa Tanács és a magyar parlament tanácsadójának birodalmába. Ön évtizedek óta tevékenykedik, lobbyzik az or­szág határain kívül rekesztett nemzetrészek érde­kében. Miért? A magyar nemzet térvesztése a Kárpát-medencé­ben napjainkra már katasztrofális méreteket öltött. Ennek a folyamatnak a lelassításához meg kell ta­lálnunk azt az eszköztárat, amelyet a mai Európa normarendszerének a keretei közé szorítva meg­valósíthatunk. Ha a következő évtizedben erre nem vagyunk képesek, akkor önhibánkból méltán tel­jesedik be rajtunk a herderi jóslat. Ezért voltam és vagyok jelen a különböző szakbizottságokban, és ezt a célt szolgálják a különböző fórumokon a be­adványaim, a felszólalásaim és helyzetelemző szak­­véleményeim is. Milyen konkrét célokat tűzött ki maga elé? Elsősorban el kell érni egy, a Székelyföld egész te­rületét magába foglaló Eurorégiót Romániában. Má­sodszor az Európa Tanácsnak el kell fogadnia az Au­tonómiák Európai Kartáját, ami kiegészítője lenne a Nyelvi és az Önkormányzati Kartának. A harmadik cél a magyar falvak infrastrukturális fejlesztésének alapjait biztosító tagosítási és a földösszevonási ter­veinek fokozatos megvalósítása a községi földalapok megszervezésével. Ez biztosítaná a falvak fiatal la­kosságának a szülőföldön maradását és hozzájárul­hatna a kultúrkörnyezet fenntartásához is. Mit tett a fenti célok elérésének érdekében eddig? Bár szűkebb hazám, Erdély sorsa mindig a szív­ügyem volt, nemzetközileg 1986-tól vállaltam aktí­van szerepet. Egyik alapító tagja és alelnöke voltam a zürichi Kisebbség Védő Társaságnak. 1989-ben már közreműködtem abban, hogy az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága elítélje Ceausescu falurombolásait. Az elmúlt évek alatt többször felszólaltam az ENSZ - ben, az EBESZ-ben és az Európa Tanácsban. Ez utób­bi a határozati javaslatomat el is fogadta. Számos tanulmányt készítettem a regionális önkormányza­tiságról és az alapvető emberi jogokhoz tartozó te­rületi autonómiáról. Minden alkalmat megragadtam, hogy kapcsolataim, összeköttetéseim révén felhív­jam a politikusok és a nemzetközi szervezetek figyel­mét az éppen aktuális kisebbségi problémákra. Úgy tudom, hogy anyagilag is rengeteg áldoza­tot hoz céljainak megvalósításához. Honnan ve­szi az erőt és a hitet, hogy mindez érdemes? Ma már az emberek elvesztették a politikába ve­tett hitüket. Pedig nem szabad eleve feladni! Mindig mindent meg kell próbálni! Az autonómia lakattal lezárt házát nem lehet ököllel beverni, hanem meg kell próbálni bemászni a hátsó ablakon, akkor is a házban vagyunk! Erdély magyarsága fásult és elöre­gedett, sokan elhagyták az országot. Persze, hogy a vezetőik csináltak hibákat, de nem siránkozni és vá­daskodni kell, hanem tenni és főleg összefogni! A ma­gyarok megosztása halálos bűn és a zseniális román politika ezt ki is használja. Azáltal, hogy én az éle­tem nagy részét olyan országokban töltöttem, mint Kanada és Svájc, persze megtapasztalhattam a de­mokrácia játékszabályait. Kitől örökölte ezt a mélyből gyökerező hazasze­retetet? A szüleimtől és a rokonaimtól. Ebben a légkörben nőttem fel. Az is hozzátartozik, hogy én nemcsak vér­­ségileg vagyok székely, magam lettem azzá. Ez adott hitet és tartást, ebbe kapaszkodtam a „menekült“ ál­lapot évei alatt is. Mikor menekült el Erdélyből? A családomat a háború vihara sodorta el Erdély­ből Debrecenbe, majd Budapestre. Édesapám orvos­ként, a tudományok világában élt, édesanyám vi­szont két lábbal járt a földön. Apám imádta a termé­szetet, kitűnő vadász is volt. Amikor iskolába kerül­tem a fák, a virágok neveit magyarul és latinul is tud­tam. Az erdészeti pályát választottam, így kerültem többszöri nekifutás után 1955-ben Sopronba az Er­dőmérnöki Főiskolára és itt éltem át az 1956-os fel­kelést. A forradalom leverése után, az oroszok bejö­vetelekor hagytam el Magyarországot. 1956-ban a soproni egyetemisták aktívan részt vettek a forradalomban. Ön is vállalt valamilyen szerepet? Miután a származásom miatt nehezen vettek fel az egyetemre, eleinte meghúztam magamat. Ami­kor azonban megérkeztek a segélyszállítmányok külföldről, kocsikísérőként többször is jártam Bu­dapesten. Egyszer a Móricz Zsigmond körtérnél az autónk sorozatlövést is kapott az ávósoktól. Nagy szeren­csénk volt, hogy megúsztuk. Nov. 4-ére virradó éjjel éppen Gyöngyösi Sanyi barátommal teherautóztunk vissza Pestről, amikor hallottuk, hogy az oroszok verik le a forradalmat. Az egyetemisták Kópházánál készültek feltartani az oroszokat, de az ágyúkból valaki kiszerelte a gyújtószegeket, így szó sem lehe­tett ellenállásról. Ma már azt mondom, hogy hála Istennek, mert csak vérfürdő lett volna. Még felci­peltünk a társaimmal a Muck kilátóhoz egy 76-os löveget, aztán átléptük a határt segítséget hozni. Kitől vártak segítséget? Az 1956-os események alakulásában a médiákat óriási felelősség terhelte. Állandóan azt hallottuk Nyugatról, hogy “tartsatok ki, segítünk!“, és mi nai­van elhittük. Sokan haltak meg ebben a reményben. Állítom, hogy a soproni társaság jó része sem vég­legesen távozott nyugatra. Az oroszok közeledtének a híre, a kópházi eset persze pánikot és elkeseredést szült, de azt hittük, hogy majd a segítő csapatokkal visszatérünk. Ausztriában aztán hamarosan átláttuk a helyzetet. Hogyan alakult a sorsa a disszidálás után? Különböző táborokba kerültünk. Engem és tíz tár­samat Svájc “fogadott volna örökbe”, de lemondtam. A sors fintora, hogy évekkel később mégiscsak Svájc­ban telepedtem le. A soproni egyetemistákat és ta­náraikat, sok más menekülttel együtt Kanada fogad­ta be, így 1957-ben felszállhattunk az Empress of Brittain elegáns hajójára. Egy sárga tábori pokróc­ba gyűrtem azt a pár kapott holmit, amit a magamé­nak mondhattam. Csodálkozva láttam, hogy az uta­sok közül néhányan nehéz koffereket cipelnek. Ők foglalták el azoknak a társaimnak a helyét, akik egy görög lélekvesztőn tették meg az utat Kanadába. Vancouverben 1960-ban szerzett mérnöki dip­lomát. Milyennek látta a kanadai életüket? Ott éreztem először az életemben, hogy nem va­gyok másodrendű állampolgár. Nem kérdezte sen­ki, hogy ki volt az apád, mennyi földetek volt? A lé­nyeg: te milyen ember vagy! Mint minden bevándorlóra ránk is kemény sors várt. Albérletekben laktunk és a tanulás mellett dol­goztunk. Meg kellett keresnünk a tandíjat és a meg­élhetésünkhöz szükséges pénzt. Az őserdőben szün­napok nélkül fakitermeléseken, felméréseknél dol­goztunk. Meggyőződésem, hogy a mai fiatalság egy tizede sem lenne képes fizikailag és lelkileg mind­azt végigcsinálni, amit mi végigcsináltunk. Szinte mindenki elvégezte az egyetemet, alig volt lemor­zsolódás és később is megálltuk a helyünket. Miért hagyta el Kanadát? A honvágyam azonnal elpárolgott, ha az otthoni viszonyokra gondoltam, de mindenáron látni akar­tam az édesanyámat. Ám az útlevélkérelmét kétszer is elutasították. Átjöttem Svédországba, ott vállaltam állást. Micsoda boldogság volt, amikor végre Bécs­­ben átölelhettem! Egy hónapig voltunk együtt. Utána mindenemet zálogházba téve Zürichbe utaztam, ahol barátaim segítségével és a kanadai jó végzettségem révén útépítőmérnökként önállósítot­tam magamat. Soha nem bántam meg a döntéseimet. Általában az a véleményem, hogy nem érdemes a kifutott tej fölött sírni! Önálló vállalkozóként utakat építettem és főleg erdészeti tagosításokat végeztem. Emellett maradt időm az önképzésre is. Mi adta az impulzust a kisebbségi politikai tevé­kenységéhez? Erdélyben járva találkoztam a magyarsága miatt börtönviselt nagybácsimmal, aki megkérdezte, hogy mit teszek az otthonmaradottak érdekében? Ez adta a döntő lökést. Hamarosan elkísértem egy baráto­mat Clevelandbe, a Magyarok Világkongresszusára, ahol fel is szólaltam. Ezzel kezdődött politikai pálya­futásom. Felfigyeltek rám. Eleinte nem volt könnyű egyeztetni a megélhetést biztosító foglalkozásomat a lelkesedésből végzett kisebbségi munkával. 1998- ban nyugdíjba mentem, azóta könnyebb a dolgom, de 8 évig, minden szabadidőmet a kisebbségi mun­kára fordítottam. Apámtól örökölve én is kicsit a felhők között járok, de ha nem ilyen lennék, nem csinálnám azt, amit ma. A diplomáciában nem elég akarni, sok minden másra is szükség van: nyelvtu­dásra, jó modorra, kapcsolatokra és kitartó, szívós munkára. Sokszor ígéreteken kívül, semmit sem ka­pok cserébe, de azért szerencsésnek érzem maga­mat, mert például a szelmenci határmegnyitást még az életemben elérhettem. Az egyszerű emberek kö­szönete legalább annyit jelent számomra, mint a Mádl Ferenc által átnyújtott lovagkereszt. 15 év tapasztalata áll mögöttem. Két kormányszin­tű szervezetnek vagyok az alelnöke és továbbra is mindenfajta pártpolitikától függetlenül képviselem a magyar érdekeket az Európa Tanácsban. Ferenczy Klára Statisztikai felmérés a menekültekről Szerbiában (Vajdaságma.info, 2007. július 11.) Hosszú időn át csak találgatni lehetett, hány menekült él Szerbiában, azon belül a Vajdaságban. A szerb kormány menekült­­ügyi megbízottja a minap a nyilvánosság elé tárta az adatokat. A köztársaságban jelenleg mintegy 500 ezer olyan menekült él, akik a délszláv térségben dúlt há­borúk időszakában érkeztek a harcoktól mentes tér­ségbe. Szerbiában ma a lakosság 5 százaléka menekült. Az 500 ezer ideérkezett bő egyharmada Koszovóból jött, a többiek Horvátországból és Bosznia-Hercegovi­nából. A szerbiai menekülteknek több mint a fele a Vajdaságban él. A Vajdaságba került menekültek 75 százaléka Horvátországból került ide. Szerbia számára a legnagyobb gondot még ma is az jelenti, hogy akadályokba ütközik a menekültek vissza­­költözése szülőföldjükre. Koszovóba a több mint 200 ezer elmenekült szerb közül eddig alig 3 ezren tértek vissza. Horvátország sem igyekszik megteremteni a feltételeket az onnan elkerültek visszatéréshez. Jellem­ző, hogy zágrábi adatok szerint 120 ezer szerb mene­kültet fogadtak vissza, ezzel szemben a belgrádi doku­mentáció arról tanúskodik, hogy ezeknek csupán a kétharmada tekinthető valós visszatérőnek. A vissza­térést és az újbóli beilleszkedést egyedül a vegyes nem­zeti összetételű Bosznia-Hercegovinában sikerült szin­te maradéktalanul megvalósítani. A félmillió szerbiai menekült közül 105 ezer rendel­kezik, rendezett menekültstátusszal, ezek közül 51 911-en a Vajdaságban várják, hogy sorsukra valaki megoldást találjon. A többi mintegy 400 ezer mene­kült, már szerb állampolgársággal rendelkeznek. Ezek nagyobbik részének (a koszovóiaknak) korábban is megvolt a szerb állampolgársága. Kétszázezerre tehe­tő azoknak a száma, akik a elmúlt években, menekült­ként kaptak szerb állampolgárságot. Itteni beilleszke­désüket hatékonyan segíteni igyekszik a szerb állam, a vajdasági vezetés és több európai ország. Belgrádi források szerint az év végéig Szerbia hét városában 670 lakás építését fejezik be, melyek három­ezer menekültnek biztosítanak majd otthont. Ezek a lakások a Menekültek tartós integrációja Szerbiában elnevezésű program révén épülnek, amit az olasz kor­mány finanszíroz. Csak az olasz kormány 15 millió eurót biztosított erre a célra. A svéd kormány az év elején 600 ezer euróért 21 bánáti házat vásárolt a menekülteknek. De a vajdasági vezetés sem ül ölbe tett kézzel. A tartományi képviselőház az elmúlt év decembe­rében hozta létre azt a másfél millió eurós alapot, amelyből üresen maradt házakat vásárol a menekült­státussal rendelkező személyek számára, és ami miatt a vajdasági őslakosság méltatlankodik. Ugyancsak a vajdasági kormány hozta létre azt az alapot, amelyből csak a menekültek igényelhetnek mezőgép vásárlásá­ra kedvezményes hiteleket, miközben ezek a pénzek a tősgyökeres vajdasági földművesek 30 éves átlagélet­­korú gépparkjának a felújítására nem vehetőek igény­be. Most, amikor komoly vita folyik arról, hogy kapja­nak-e a nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok ga­rantált helyeket a vajdasági parlamentben, a Menekül­­teket Segítő Vajdasági Regionális Bizottság azt köve­teli, hogy a nemzeti kisebbségek mellett a boszniai, a horvátországi és a koszovói szerb menekültek is kap­janak szavatolt helyeket a tartományi képviselőház­ban. A bizottság - pontatlanul - azzal érvel, hogy a Vajdaságban sokkal több a menekült, mint amekkora a nemzeti kisebbségek létszáma. A bizottság szerint még mindig több mint 250 ezer menekült él a tartományban. Nagy gond az is, hogy Szerbiának csak akkor van esélye felkerülnie a vízumkedvezményezettek EU-s lis­tájára, amennyiben visszafogadja az illegálisan Nyu­gaton tartózkodó szerbek tömegeit. Szerb napilapok szerint csak Németországban mintegy 100 ezer szerb menekült vár kitoloncolásra. Ugyanakkor küszöbön a koszovói kérdés rendezése, aminek következménye­ként megtörténhet, hogy több tízezer ottani szerb vesz majd vándorbotot a kezébe. A Szerbiába menekülők zöme pedig az eddigi tapasztalatok szerint az ország leggazdagabb vidékére a Vajdaságba igyekszik. Kormányzati csúcsszerv Magyarországon A június közepén foganatosított átszervezés követ­keztében öt fővel s három meghívottal működik a kor­mánykabinet. A csúcsszerv „a kormány politikai dön­téshozatalának színtere”, melyben a gazdasági, a tár­sadalompolitikai és a nemzetbiztonsági kabinetek és a két koalíciós párt vezetői vesznek részt. Az SZDSZ- szel való egyeztetés után Horn Gábor is helyet kapott. A kabinet tagja így ma Gyurcsány Ferenc miniszterel­nök mellett helyettese, Kiss Péter kancelláriaminisz­ter, Kóka János gazdasági miniszter, Veres János pénz­ügyminiszter és Szilvásy György, a titkosszolgálato­kat felügyelő tárca nélküli miniszter. Mellettük meg­hívottként kap helyet Draskovics Tibor, a kormány­zati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter, Gál J. Zoltán kabinetfőnök és Horn Gábor államtitkár. A politikai döntéshozatali csúcsszerv minden hé­ten ülésezik, előzetesen konzultál a kormánypárti frakciókkal, azok vezetésével. A kormánykabinet fel­adata többek között, hogy kijelölje a kormányprog­ramban foglaltak végrehajtásának aktuális teendőit, stratégiai ügyekben állásfoglalásaival előkészítse a kormány döntését, döntést hozzon a kormány-előter­jesztések kapcsán félbemaradt vitás ügyekben. „Wie fit sind Ihre Finanzen?" BERATUNGSGUTSCHEIN im Wert von € 120,­Was kann ein starker, unabhängiger Finanzpartner für Sie tun? Gemeinsam mit ihnen erstelle ich Ihr ganz persönliches, maßgeschneidertes Finanzkonzept. Damit können Sie z.B. Ihre monatlichen Fixkosten senken und andererseits Ihr kapital für sich arbeiten lassen. Mein Team und ich sorgen dafür, dass Ihr Geld für Sie arbeitet und nicht umgekehrt. Auf ein unverbindliches Überreicht durch: PIROSKA Ernest____ Telefonnummer: teté/STsf SZ063_____

Next