Bécsi Napló, 2008 (29. évfolyam, 1-6. szám)

2008-03-01 / 2. szám

12 BÉCSI NAPLÓ 2008. március-április Termékeny életút bánáti nosztalgiákkal Schiffjúlia, Világtalan ház. Elbeszélések (Áriszt, 2007) Sok olyan ember van, aki valamikor a múlt szá­zad közepén született Közép-Európában, s akiről el­mondható néhai Török Sándor szavaival: „élete(d) kész regény”. Aki ugyanis szenvedő alanya volt a második világháború végnapjainak, utána a kom­munista diktatúrának, akár Magyarországon, akár valamelyik szomszédos országban, annak van elég mesélnivalója, még hogyha nincs is olyan sokrétű, változatos élete, mint Schiff Júliának, a Világtalan ház c. elbeszéléskötete szerzőjének. Ez a „sokrétűség” azzal függ össze, hogy Schiff Júlia bánáti születésű, pontosabban olyan bánáti kis­városban, Dettán született, aminek eddig még a ne­vét sem hallottam, de életének első szakasza főként Temesvárhoz köti. A régi bánátiakról pedig azt kell tudnunk, hogy legalább két-, de többnyire három­­nyelvűek - a legtöbb családban a németet és a ma­gyart felváltva használták -, de természetesen meg­tanulták és beszélték az állam nyelvét, a románt is. Júlia esetében, aki román-francia szakot végzett a temesvári egyetemen, hozzájön a negyedik nyelv, a francia is. Ha tehát a mai Európa polgáraira a több­­nyelvűség jellemző, akkor ő tipikus európai. Ez az előny azonban identitászavarokhoz, illetve para­doxonokhoz is vezethet, hiszen a Romániában szü­letett, de főként magyarul író (és már itt jegyezzük meg, magyar szerzőket németre fordító!) Schiffjú­lia sohasem élt huzamosabb ideig Magyarországon. Romániából 1981-ben kivándorolt Nyugat-Néme­­tországba, itt dolgozott és ment is nyugdíjba. Akkor miért ír mégis magyarul? - kérdezhetné a tájéko­zatlan olvasó. Gondolom azért, mert ez a nyelv áll a szívéhez legközelebb. A Világtalan ház elbeszéléseit (bár ezek egy részét rövidségük miatt én inkább „karcolatnak” nevez­ném) szerzőjük négy részre osztja, s ez nem látszik véletlennek, ugyanis négy életszakaszt jelez. Az ötö­dik, a korai gyermekkor, bizonyos értelemben át­szövi az egész könyvet emlékek, viszonyítások for­májában. Az itt leírt életszakaszok közül az első ta­lán a legnyomasztóbb - ebből megtudjuk, hogy az ötvenes években nem csak Magyarországon telepí­tett ki „osztályidegennek” nyilvánított embereket a kommunista államhatalom, hanem ugyanez történt Romániában is, ahol például a Bánátból számos német anyanyelvű családot telepítettek át a Baragan­ba. Míg a politikai foglyokat a Duna-csator­­na építéséhez vezényelték ki, az „osztályidegeneket” (akiket mulatságos módon Tito-szimpátiával gyanú­sítottak!) ezen a széljárta, Duna­ melletti síkságon internálták, általában szörnyű lakhatási viszonyok, embertelen körülmények között. Ez Schiff könyvé­nek legdrámaibb, s ugyanakkor valahol mégis reményt keltő része - hogyan küzd családja a túlélé­sért, s ezen belül ő maga azért, hogy tovább tanul­hasson, hogy azt csinálhassa, amihez hivatást érez. Míg a családnak 1956-ig kell várnia a visszatérésre Bánátba, Júlia már két évvel a kitelepítés után en­gedélyt kapott arra, hogy tanuljon, levizsgázzon, s végül tizennyolc évesen, már a család visszatérése után, kinevezték egy kis faluba elemi iskolai tanítónőnek. Később egy ’fontos ember’ kis meg­vesztegetésével innen is elkerült, vissza Temesvár­ra, de ez sem hozott életében megoldást. Erről az időszakról, a Dej-korszak végéről, illetve Ceausescu eszelős országlásáról és ezen belül Júlia és mások életéről két ciklus is szól a könyvben, a „Légszomj” és a „Világtalan ház”. Itt fogalmazza meg a fordítónak, irodalmi közvetítőnek készülő szerző legpontosabban helyzetét a diktatúrában: „A szavak­nak rég nem volt önálló életük. Minden nyomtatott szón láncok csörögtek”. És később: „Világtalan ház­ban lakott. Élete a fogságban töltött élet szabadsá­ga volt. Országnagyságú cellában élt”. De Schiffjú­lia ki is bontja ezeket az alapigazságokat, egyéni sorsok bemutatásával érzékelteti, hogyan, milyen láthatatlan mechanizmusokon át működött Romá­niában az a diktatúra, amihez képest Magyarorszá­gon Kádár 1963 utáni „gulyás-kommunizmusa” el­­viselhetőnek tűnt. Ebből a szempontból különösen megfogott az „Eperszezon” c. elbeszélés, egy „Bobby”-nak becézett jóképű fiúról. Német anya­nyelvű, román állampolgárról van szó, aki mint él­sportoló jól érvényesül­­ egy ideig, amíg bele nem kerül a Securitate hálójába. S hogyan használja fel a román állambiztonság Bobbyt még kivándorlása után is, hogyan zsarolja érzelmileg, hogy a hazalá­togatásokra feljogosító vízumok fejében adatokat szolgáltasson németországi ismerőseiről. Nehéz elszakadni a szülőföldtől, mondja Schiff s a szülőföld iránti nosztalgia valahol tovább él, mint­egy „fantom-fájdalomként” (lásd: levágott láb!), nem tudja magát túltenni rajta az ember. Részben persze azért is, mert az „áttelepülteket” a született német kicsit fölényesen, nem egyszer szívtelenül kezeli, így azoknak meg kell szokniuk az újfajta ma­gányt a szélesebb nyelvi közösségben. Ez a „kisza­kadtság” érzés még akkor sem múlik el, amikor a romániai forradalom, illetve a diktatúra bukása után az emberek már szabadon utazhatnak oda­­vissza - erről Schiff többek között a „kasztli”-ról írt fejezetben vall. A „kasztli” az olyan szekrény, ami­nek üvegoldala van, tehát kilátni rajta az utcára - Schiffnél bizonyos értelemben a régi polgári világ szimbóluma. Bár sok ilyen kasztli még létezik a bá­náti kisvárosokban, de az emberek mögülük eltű­nőben vannak. A diktatúra idején annyi német ván­dorolt ki a Bánátból, hogy Dettán már csak egyet­len német diák jár iskolába. És a magyarok is kihal­tak, vagy áttelepültek. Hiába próbálják Temesvárt többnyelvű kulturális központtá tenni, Schiffjúlia szerint a lelkekben alig történt változás: „Lehet ,hogy sok minden új itt... Csak a másik elutasítása régi, ami a visszanyert szabadságot korlátok közé szorítja”. Rekviem a régi Bánátért? Meglehet, az - de mint korábban utaltam rá, ugyanakkor egy termékeny életút krónikája. Mert Schiffjúlia ma is, nyugdíjazá­sa után is dolgozik, magyar költőket fordít német­re, s íme, továbbra is olvasmányos magyar prózát ír. Ami engem kicsit egy másik, Ausztráliába szakadt prózaíróra, Don­ahidy Andrásra emlékeztet; a kü­lönbség csak annyi, hogy Donahidy a szatmári dzsentri-világ emlékeit írja meg, míg Schiffjúlia egy többnyelvű bánáti polgárcsalád sorsát az elmúlt fél évszázadban, így is ajánlott olvasmány lehet köny­ve mindenkinek, akit érdekel a romániai kisebbsé­gek sorsa, amit itt egy többnyelvű írónő elevenít meg életútjának szépen megírt történetében. Gömöri György KATONÁK, CSENDŐRÖK, ELLENÁLLÓK Szakály Sándor: Katonák, csendőrök, ellenállók. Örökség. Kaposi kiskönyvtár 32. Kaposvár, Kapos­vár Megyei Jogú Város Közgyűlése, 2007. Egy magára valamit is adó megyeszékhelynek nem csak a saját, de tágabb környezetének törté­netével is illik foglalkoznia. Mint ahogy számon kell tartania azoknak a művészeknek és tudósoknak a munkásságát is, akik ugyan már nem élnek a szü­lőföldjükön, de még mindig kötődnek hozzá. Emi­att örvendetes vállalkozás a mindezt felvállaló Kaposi kiskönyvtár sorozat, amelyben legutóbb a somogyi Törökkoppányban született, a gimnáziu­mot pedig Kaposvárott végző Szakály Sándor ta­nulmánykötete látott napvilágot. Szakály két évtizeden át a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársaként, majd fő­igazgatójaként, közben pedig az intézmény bécsi levéltári kirendeltségének vezető-helyetteseként az Osztrák Állami Levéltárban dolgozott. A 21. szá­zad elején a Duna TV alelnöke volt: történelmi­ismeretterjesztő műsorok házigazdájaként vagy szakértőjeként azóta is sokszor találkozunk vele e csatornán, s a legtöbben ezáltal ismerték és sze­rették meg őt, idehaza és a külhoni magyarság kö­rében is. Életpályája rendkívüli következetességről tanús­kodik. Már ifjú kutatóként is ugyanazok a problé­mák foglalkoztatták, mint napjainkban: Trianon és következményei, a magyar honvédség és katona­­politika két világháború közötti és II. világháború alatti története, a katonai felső vezetés helye és szerepe a magyar társadalomban. Az oly sokszor feltett, egy korábbi kötetének címet adó „ Volt-e al­ternatíva?" (1999 ), azaz a „lehetett volna-e más­ként cselekednie a politikai és a katonai vezetés­nek?” kérdése. Nagy feltűnést keltett első kötete, A magyar katonai elit(1987.) megjelenése óta már sokkal nyíltabban, minden oldal érveit meghallgat­va lehet e sokakat érdeklő problémákról beszélni. Ez nem utolsó sorban az ő érdeme. Most megjelent tanulmányai is a már 20 eszten­dővel ezelőtt felvetett problémákhoz térnek vissza, azokat a korábbinál jóval alaposabb ismeret birto­kában boncolják. Hálátlan - de igazi történészi - fel­adat ez, hiszen a katonai és csendőri elit vizsgálata­kor egy-egy adat tisztázásához, pontosításához levél­tárak, irattárak, egyházi anyakönyvi kivonatok, név­es adattárak, sematizmusok, lexikonok és periodi­kák sokaságát kellett végigböngésznie, azok sokszor egymásnak is ellentmondó anyagát ellenőriznie, és közülük - megfelelő forráskritikával - a legvalószí­nűbbnek tűnőt kiválasztania. Emellett persze a nyolcvanas évek elejétől az akkor még élő egykori katonai vezetőkkel, azok hozzátartozóival folytatott beszélgetéseket és levelezéseket - ha úgy tetszik, a ma oly divatos oral history műfaját alkalmazva, és „kézirattári” forrásokat bevonva - szintén felhasz­nálta a szerző. Mindez a mostani kötet jegyzetappa­rátusából csak sejthető, ám annál egyértelműbb, ha a szerző A magyar katonai felső vezetés 1938-1945 (2003 ) című lexikonját forgatjuk, hiszen ez szolgál alapjául az itteni értekezéseknek is. A katonai hírszerzés és kémelhárítás vezetőit, il­letve a katonai attaséi szolgálatot az 1919 és 1945, a csendőrség irányítóit pedig az 1938 és 1945 kö­zötti időszakban mutatja be Szakály. Táblázatok, statisztikai adatok sokasága segítségével jellemzi őket. A kötet erénye, de egyben gyengéje is, hogy a vizsgálati szempontok - a téma természetéből adó­dóan - szinte teljesen azonosak (születési hely és idő; vallás; apa foglalkozása; tanulmányok; képzett­ség és rendfokozat; szolgálati hely; nyelvismeret; vezetőként eltöltött időtartam; életkor az „elitbe” kerüléskor és a nyugalmazáskor; 1945 utáni sorsuk; halálozási adatok). Ezáltal - és persze amiatt, mivel a két világháború közötti, „neobarokk” magyar tár­sadalomban az egyház mellett a katonai pálya biz­tosította a leginkább a felemelkedés lehetőségét az „alulról jötteknek” - az ezekből levont következte­tések igencsak hasonlítanak egymásra. (Ennek kö­vetkeztében néha úgy tűnik, mintha - bár más-más személynevekkel, de - ugyanazt olvasnánk újra há­romszor a kötetben.) A katonai attaséi beosztást be­töltő katonatisztekről adott összegzés csaknem egy az egyben alkalmazható a két másik csoportra is: „(...) szakmailag felkészült, több nyelvet beszélő, ka­tonai pályafutásukat többnyire az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregeiben indító, alsó középosztály­ból származó férfiak voltak”, akik „a politikától álta­lában távol tartották magukat. 1945 utáni életútjuk a többi tábornok és tiszttársukhoz volt hasonló, azaz az új magyar állam ismereteikre, szolgálatukra nem tartott igényt. Többségük ennek ellenére sem hagy­ta el hazáját, és itt élt, általában kétkezi munkával megkeresve a kenyerét haláláig.” (58. o.) Mindez tényekre alapozott, kemény cáfolata annak a ma­gát az 1940-es évek közepétől egészen a ’80-as évek végéig tartó tételnek, miszerint a honvédség és a csendőrség vezetőinek többsége az uralkodó elit­ből, az arisztokráciából és a felső középosztályból került ki, kizárólag kapcsolatai révén érvényesült, általában tudatlan és német származású volt stb. Ezért is fájdalmas, hogy napjainkban - a komolyan vehető historikusokkal szemben - a „véleményfor­máló”, „független” újságírók jó része változatlanul ragaszkodik e hamisnak bizonyult sztereotípiák­hoz, elsősorban, sajnos, ideológiai megfontolásból. A kötet zárótanulmánya a Bajcsy-Zsilinszky End­re vezette magyar katonai ellenállási mozgalom történetét foglalja össze példás tömörséggel. Ahogy azt Szakálynál megszokhattuk, elfogultság nélkül, az elsődleges (levéltári, kézirattári) forrá­sok és a szakirodalom széles körű ismeretével, biz­tos kézzel válogatva a fontos és a kevésbé jelentős adatok között. A karcsú, ám tartalmában igen gazdag kötetből az is megismerheti Szakály Sándor eddigi munkás­ságát, aki eddig semmit sem olvasott tőle, de ha­szonnal forgathatják a könyvet a szakemberek is. Annál is inkább, mivel a benne található írások - az először itt közölt, csendőrségről szóló kivételé­vel - kis példányszámban kiadott tanulmányköte­tekben jelentek meg. Tanulhatunk belőlük, hogyan kell a sokak által ma is politikai természetűnek te­kintett történeti kérdésekről a politikumot kizár­va, szakmai alapon beszélni és vitázni, a történetiet­­len - saját korunk viszonyait és elvárásait a múlt­ba visszavetítő - szemléletet elutasítani. Újváry Gábor OFFENLEGUNG Az 1982-ben életbe lépett osztrák sajtótörvény értelmében az alábbi nyilatkozatot tesszük közzé: Offenlegung gemäß § 25 des Mediengesetzes: Medieninhaber: Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich, A-1010 Wien, Schwedenplatz 2/I/8. Unternehmensgegenstand: Interessenvertretung der Österreicher ungarischer Sprach- und Kulturzugehörigkeit. Vorstand: Dr. Ernő Deák (Präsident), István Radda (Generalsekretär), János Kántás (Kassier). Beteiligung: 100 %. Grundlegende Richtung: Pluralistisch - demokratische Meinungsbildung der Ungarn, Wahrung einer mit Österreich verbundenen Indentität des Volkstums. A két Lenkey Lenkey János születésének 200. évfordulója alkal­mából jelentette meg második kiadásban 410 oldalon az idei megalakulását követően, Egerben eredményes konferenciát tartó Lenkey Társaság Kulturális Örök­ség Egyesület a lapunkban is publikáló T. Ágoston Lász­ló: A két Lenkey című történelmi regényét. A szerzőt családi kötődése sarkallta e regény írására, ugyanis édesanyja révén Lenkey leszármazott. A szerző alapos kutatómunkája nyomán, történeti hitelességből fakadó írói fantázia kalauzolásával szem­lélheti az olvasóval az 1848/49-es forradalom és sza­badságharc Lenkey testvérek által átélt epizódjait. A regény középpontjában Lenkey János huszárkapitány élete­ sorsa, harctéri szerepének megrajzolása mellett élénken érvényesülnek a magánéleti vonatkozások. Ugyanakkor történelmi dokumentumok, dialógusok jelenetekbe rendezésével közvetíti a magyar nép füg­getlenségéért, szabadságáért, önálló létéért és gondol­kodásáért folytatott küzdelmét. Lenkey János az egyet­len az aradi tizennégyek közül, akinek a mai Magyar­­ország területén van a sírja. Mit üzennek napjainknak e regény főhősei? „Azt mondják: nem a rang, nem a cím a fontos, hanem a tett. Nem az számít, kit formázol a tükörben, hanem ami a szívedben lakik... ” Lenkey Péter, a Lenkey Tár­­saság Kulturális Örökség Egyesület elnöke pontosan fogalmazta meg a terjedelmes és tartalmas regényt be­vezető, ajánló soraiban: „A magyar történelem ma mi vagyunk. Mindannyian, akik emlékezetünkkel visszük tovább mindazt, amiért elődeink életüket ál­dozták ”. A könyv borítóját a Lenkey útját jelző térkép fedi, belső illusztrációit pedig a Magyar Hadtörténeti Múze­um és Levéltár gyűjteményében őrzött korabeli fényké­pek, írásos emlékek közül válogatták. Zsirai László BÉCSI NAPLÓ Kiadja az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége Levelezési cím: A-1011 Wien, Postfach 358. Web: www.fkkk.tvn.hu/becsinaplo Tel./Fax: 00 43 1 532 60 49 E-mail: becsi-naplo@aon.at Zweimonatsblatt der Ungarn in Österreich. Eigentümer, Herausgeber, Hersteller und Verleger: Zentralverband Ungariseher Vereine u. Organisationen in Österreich. A-1010 Wien, Schwedenplatz 2/1/8. SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG: Borbándi Gyula (München), Gömöri György (Lon­don), K. Lengyel Zsolt (München), Monoszlóy De­zső (Bécs), Papp László (New York), Pomogáts Béla (Budapest), Sárközi Mátyás (London), Sulyok Vince (Oslo), Szabó A. Ferenc (Budapest), Szakály Sándor (Budapest). SZERKESZTŐSÉG: Benyák Mária, Böröndi Lajos, S. Csorna János, Deák Ernő (főszerkesztő), Ferenczy Klára, Kántás János, Radics Éva, Varga Sándor. GRAFIKAI SZERKESZTŐ: Uzsák Zoltán GAZDASÁGI INTÉZŐ: Deák Sonja BANKKONTO: 004-46793, BLZ: 20111, Erste Bank der oesterreichischen Sparkassen AG., Hauptanstalt A-1010 Wien, Graben 21. IBAN: AT572011100000446793 • BIC: GIBAATWW ELŐFIZETÉS egy évre: Ausztriában 9 Euro, Magyarországon 1200,- Ft, Németországban és a többi EU-államokban 13,60 Euro, vagy annak megfelelő összeg: Svájcban 22,- Str. Amerikában, Kanadában, Dél-Amerikában és Ausztráliában (légipostával) 22,- US dollár (25,- Euro). TERJESZTŐINK: Amerikában: Szakács Ervin, 1041 Capri Isles Bus. #228, Venice, FL 34292. Tel.: 941 483 4465 Angliában: Hungarian Book Agency, P.O.B 1956, Durham DH1 26A. Hollandiában: Dr. Piri Zoltán, Croeselaan 254, NL- 3521 CL Utrecht. E-mail: pirizoltan@hotmail.com Kanadában: Pannónia Books Ltd., 472 Bloor St. W. 2nd floor, Toronto, Ontario M5S 1X8. Magyarországon: Librotrade Kft., H-1656, P O. B. 126, H-1173, Budapest, Pesti út 237. Bank folyó­számla: KHB Rt. 10402166-21638181-00000000. Svájcban: B. Szabó Péter, Magyarház Alapítvány / Ungarnhaus Stiftung Buchmattweg 4, CH-8057 Zürich Bankszámla: UBS AG, 8098 Zürich Konto Nr. 100100 01F EBAN: CH06 0023 02301001 0001F Svédországban: Szöllősi Antal, S-127 24 Skar­­holmen, Box 176, PlusGirot Nr.: 756987-4. Névvel vagy betűjellel megjelent cikkekért szerzőik felelnek és nem feltétlenül fejezik ki a szerkesztőség véleményét. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung Druck: ALWA & DEIL Druckerei Ges. m. h. H. A-1140 Wien, Sturzgasse la

Next