Bécsi Napló, 2008 (29. évfolyam, 1-6. szám)
2008-03-01 / 2. szám
12 BÉCSI NAPLÓ 2008. március-április Termékeny életút bánáti nosztalgiákkal Schiffjúlia, Világtalan ház. Elbeszélések (Áriszt, 2007) Sok olyan ember van, aki valamikor a múlt század közepén született Közép-Európában, s akiről elmondható néhai Török Sándor szavaival: „élete(d) kész regény”. Aki ugyanis szenvedő alanya volt a második világháború végnapjainak, utána a kommunista diktatúrának, akár Magyarországon, akár valamelyik szomszédos országban, annak van elég mesélnivalója, még hogyha nincs is olyan sokrétű, változatos élete, mint Schiff Júliának, a Világtalan ház c. elbeszéléskötete szerzőjének. Ez a „sokrétűség” azzal függ össze, hogy Schiff Júlia bánáti születésű, pontosabban olyan bánáti kisvárosban, Dettán született, aminek eddig még a nevét sem hallottam, de életének első szakasza főként Temesvárhoz köti. A régi bánátiakról pedig azt kell tudnunk, hogy legalább két-, de többnyire háromnyelvűek - a legtöbb családban a németet és a magyart felváltva használták -, de természetesen megtanulták és beszélték az állam nyelvét, a románt is. Júlia esetében, aki román-francia szakot végzett a temesvári egyetemen, hozzájön a negyedik nyelv, a francia is. Ha tehát a mai Európa polgáraira a többnyelvűség jellemző, akkor ő tipikus európai. Ez az előny azonban identitászavarokhoz, illetve paradoxonokhoz is vezethet, hiszen a Romániában született, de főként magyarul író (és már itt jegyezzük meg, magyar szerzőket németre fordító!) Schiffjúlia sohasem élt huzamosabb ideig Magyarországon. Romániából 1981-ben kivándorolt Nyugat-Németországba, itt dolgozott és ment is nyugdíjba. Akkor miért ír mégis magyarul? - kérdezhetné a tájékozatlan olvasó. Gondolom azért, mert ez a nyelv áll a szívéhez legközelebb. A Világtalan ház elbeszéléseit (bár ezek egy részét rövidségük miatt én inkább „karcolatnak” nevezném) szerzőjük négy részre osztja, s ez nem látszik véletlennek, ugyanis négy életszakaszt jelez. Az ötödik, a korai gyermekkor, bizonyos értelemben átszövi az egész könyvet emlékek, viszonyítások formájában. Az itt leírt életszakaszok közül az első talán a legnyomasztóbb - ebből megtudjuk, hogy az ötvenes években nem csak Magyarországon telepített ki „osztályidegennek” nyilvánított embereket a kommunista államhatalom, hanem ugyanez történt Romániában is, ahol például a Bánátból számos német anyanyelvű családot telepítettek át a Baraganba. Míg a politikai foglyokat a Duna-csatorna építéséhez vezényelték ki, az „osztályidegeneket” (akiket mulatságos módon Tito-szimpátiával gyanúsítottak!) ezen a széljárta, Duna melletti síkságon internálták, általában szörnyű lakhatási viszonyok, embertelen körülmények között. Ez Schiff könyvének legdrámaibb, s ugyanakkor valahol mégis reményt keltő része - hogyan küzd családja a túlélésért, s ezen belül ő maga azért, hogy tovább tanulhasson, hogy azt csinálhassa, amihez hivatást érez. Míg a családnak 1956-ig kell várnia a visszatérésre Bánátba, Júlia már két évvel a kitelepítés után engedélyt kapott arra, hogy tanuljon, levizsgázzon, s végül tizennyolc évesen, már a család visszatérése után, kinevezték egy kis faluba elemi iskolai tanítónőnek. Később egy ’fontos ember’ kis megvesztegetésével innen is elkerült, vissza Temesvárra, de ez sem hozott életében megoldást. Erről az időszakról, a Dej-korszak végéről, illetve Ceausescu eszelős országlásáról és ezen belül Júlia és mások életéről két ciklus is szól a könyvben, a „Légszomj” és a „Világtalan ház”. Itt fogalmazza meg a fordítónak, irodalmi közvetítőnek készülő szerző legpontosabban helyzetét a diktatúrában: „A szavaknak rég nem volt önálló életük. Minden nyomtatott szón láncok csörögtek”. És később: „Világtalan házban lakott. Élete a fogságban töltött élet szabadsága volt. Országnagyságú cellában élt”. De Schiffjúlia ki is bontja ezeket az alapigazságokat, egyéni sorsok bemutatásával érzékelteti, hogyan, milyen láthatatlan mechanizmusokon át működött Romániában az a diktatúra, amihez képest Magyarországon Kádár 1963 utáni „gulyás-kommunizmusa” elviselhetőnek tűnt. Ebből a szempontból különösen megfogott az „Eperszezon” c. elbeszélés, egy „Bobby”-nak becézett jóképű fiúról. Német anyanyelvű, román állampolgárról van szó, aki mint élsportoló jól érvényesül egy ideig, amíg bele nem kerül a Securitate hálójába. S hogyan használja fel a román állambiztonság Bobbyt még kivándorlása után is, hogyan zsarolja érzelmileg, hogy a hazalátogatásokra feljogosító vízumok fejében adatokat szolgáltasson németországi ismerőseiről. Nehéz elszakadni a szülőföldtől, mondja Schiff s a szülőföld iránti nosztalgia valahol tovább él, mintegy „fantom-fájdalomként” (lásd: levágott láb!), nem tudja magát túltenni rajta az ember. Részben persze azért is, mert az „áttelepülteket” a született német kicsit fölényesen, nem egyszer szívtelenül kezeli, így azoknak meg kell szokniuk az újfajta magányt a szélesebb nyelvi közösségben. Ez a „kiszakadtság” érzés még akkor sem múlik el, amikor a romániai forradalom, illetve a diktatúra bukása után az emberek már szabadon utazhatnak odavissza - erről Schiff többek között a „kasztli”-ról írt fejezetben vall. A „kasztli” az olyan szekrény, aminek üvegoldala van, tehát kilátni rajta az utcára - Schiffnél bizonyos értelemben a régi polgári világ szimbóluma. Bár sok ilyen kasztli még létezik a bánáti kisvárosokban, de az emberek mögülük eltűnőben vannak. A diktatúra idején annyi német vándorolt ki a Bánátból, hogy Dettán már csak egyetlen német diák jár iskolába. És a magyarok is kihaltak, vagy áttelepültek. Hiába próbálják Temesvárt többnyelvű kulturális központtá tenni, Schiffjúlia szerint a lelkekben alig történt változás: „Lehet ,hogy sok minden új itt... Csak a másik elutasítása régi, ami a visszanyert szabadságot korlátok közé szorítja”. Rekviem a régi Bánátért? Meglehet, az - de mint korábban utaltam rá, ugyanakkor egy termékeny életút krónikája. Mert Schiffjúlia ma is, nyugdíjazása után is dolgozik, magyar költőket fordít németre, s íme, továbbra is olvasmányos magyar prózát ír. Ami engem kicsit egy másik, Ausztráliába szakadt prózaíróra, Donahidy Andrásra emlékeztet; a különbség csak annyi, hogy Donahidy a szatmári dzsentri-világ emlékeit írja meg, míg Schiffjúlia egy többnyelvű bánáti polgárcsalád sorsát az elmúlt fél évszázadban, így is ajánlott olvasmány lehet könyve mindenkinek, akit érdekel a romániai kisebbségek sorsa, amit itt egy többnyelvű írónő elevenít meg életútjának szépen megírt történetében. Gömöri György KATONÁK, CSENDŐRÖK, ELLENÁLLÓK Szakály Sándor: Katonák, csendőrök, ellenállók. Örökség. Kaposi kiskönyvtár 32. Kaposvár, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése, 2007. Egy magára valamit is adó megyeszékhelynek nem csak a saját, de tágabb környezetének történetével is illik foglalkoznia. Mint ahogy számon kell tartania azoknak a művészeknek és tudósoknak a munkásságát is, akik ugyan már nem élnek a szülőföldjükön, de még mindig kötődnek hozzá. Emiatt örvendetes vállalkozás a mindezt felvállaló Kaposi kiskönyvtár sorozat, amelyben legutóbb a somogyi Törökkoppányban született, a gimnáziumot pedig Kaposvárott végző Szakály Sándor tanulmánykötete látott napvilágot. Szakály két évtizeden át a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársaként, majd főigazgatójaként, közben pedig az intézmény bécsi levéltári kirendeltségének vezető-helyetteseként az Osztrák Állami Levéltárban dolgozott. A 21. század elején a Duna TV alelnöke volt: történelmiismeretterjesztő műsorok házigazdájaként vagy szakértőjeként azóta is sokszor találkozunk vele e csatornán, s a legtöbben ezáltal ismerték és szerették meg őt, idehaza és a külhoni magyarság körében is. Életpályája rendkívüli következetességről tanúskodik. Már ifjú kutatóként is ugyanazok a problémák foglalkoztatták, mint napjainkban: Trianon és következményei, a magyar honvédség és katonapolitika két világháború közötti és II. világháború alatti története, a katonai felső vezetés helye és szerepe a magyar társadalomban. Az oly sokszor feltett, egy korábbi kötetének címet adó „ Volt-e alternatíva?" (1999 ), azaz a „lehetett volna-e másként cselekednie a politikai és a katonai vezetésnek?” kérdése. Nagy feltűnést keltett első kötete, A magyar katonai elit(1987.) megjelenése óta már sokkal nyíltabban, minden oldal érveit meghallgatva lehet e sokakat érdeklő problémákról beszélni. Ez nem utolsó sorban az ő érdeme. Most megjelent tanulmányai is a már 20 esztendővel ezelőtt felvetett problémákhoz térnek vissza, azokat a korábbinál jóval alaposabb ismeret birtokában boncolják. Hálátlan - de igazi történészi - feladat ez, hiszen a katonai és csendőri elit vizsgálatakor egy-egy adat tisztázásához, pontosításához levéltárak, irattárak, egyházi anyakönyvi kivonatok, néves adattárak, sematizmusok, lexikonok és periodikák sokaságát kellett végigböngésznie, azok sokszor egymásnak is ellentmondó anyagát ellenőriznie, és közülük - megfelelő forráskritikával - a legvalószínűbbnek tűnőt kiválasztania. Emellett persze a nyolcvanas évek elejétől az akkor még élő egykori katonai vezetőkkel, azok hozzátartozóival folytatott beszélgetéseket és levelezéseket - ha úgy tetszik, a ma oly divatos oral history műfaját alkalmazva, és „kézirattári” forrásokat bevonva - szintén felhasználta a szerző. Mindez a mostani kötet jegyzetapparátusából csak sejthető, ám annál egyértelműbb, ha a szerző A magyar katonai felső vezetés 1938-1945 (2003 ) című lexikonját forgatjuk, hiszen ez szolgál alapjául az itteni értekezéseknek is. A katonai hírszerzés és kémelhárítás vezetőit, illetve a katonai attaséi szolgálatot az 1919 és 1945, a csendőrség irányítóit pedig az 1938 és 1945 közötti időszakban mutatja be Szakály. Táblázatok, statisztikai adatok sokasága segítségével jellemzi őket. A kötet erénye, de egyben gyengéje is, hogy a vizsgálati szempontok - a téma természetéből adódóan - szinte teljesen azonosak (születési hely és idő; vallás; apa foglalkozása; tanulmányok; képzettség és rendfokozat; szolgálati hely; nyelvismeret; vezetőként eltöltött időtartam; életkor az „elitbe” kerüléskor és a nyugalmazáskor; 1945 utáni sorsuk; halálozási adatok). Ezáltal - és persze amiatt, mivel a két világháború közötti, „neobarokk” magyar társadalomban az egyház mellett a katonai pálya biztosította a leginkább a felemelkedés lehetőségét az „alulról jötteknek” - az ezekből levont következtetések igencsak hasonlítanak egymásra. (Ennek következtében néha úgy tűnik, mintha - bár más-más személynevekkel, de - ugyanazt olvasnánk újra háromszor a kötetben.) A katonai attaséi beosztást betöltő katonatisztekről adott összegzés csaknem egy az egyben alkalmazható a két másik csoportra is: „(...) szakmailag felkészült, több nyelvet beszélő, katonai pályafutásukat többnyire az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregeiben indító, alsó középosztályból származó férfiak voltak”, akik „a politikától általában távol tartották magukat. 1945 utáni életútjuk a többi tábornok és tiszttársukhoz volt hasonló, azaz az új magyar állam ismereteikre, szolgálatukra nem tartott igényt. Többségük ennek ellenére sem hagyta el hazáját, és itt élt, általában kétkezi munkával megkeresve a kenyerét haláláig.” (58. o.) Mindez tényekre alapozott, kemény cáfolata annak a magát az 1940-es évek közepétől egészen a ’80-as évek végéig tartó tételnek, miszerint a honvédség és a csendőrség vezetőinek többsége az uralkodó elitből, az arisztokráciából és a felső középosztályból került ki, kizárólag kapcsolatai révén érvényesült, általában tudatlan és német származású volt stb. Ezért is fájdalmas, hogy napjainkban - a komolyan vehető historikusokkal szemben - a „véleményformáló”, „független” újságírók jó része változatlanul ragaszkodik e hamisnak bizonyult sztereotípiákhoz, elsősorban, sajnos, ideológiai megfontolásból. A kötet zárótanulmánya a Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette magyar katonai ellenállási mozgalom történetét foglalja össze példás tömörséggel. Ahogy azt Szakálynál megszokhattuk, elfogultság nélkül, az elsődleges (levéltári, kézirattári) források és a szakirodalom széles körű ismeretével, biztos kézzel válogatva a fontos és a kevésbé jelentős adatok között. A karcsú, ám tartalmában igen gazdag kötetből az is megismerheti Szakály Sándor eddigi munkásságát, aki eddig semmit sem olvasott tőle, de haszonnal forgathatják a könyvet a szakemberek is. Annál is inkább, mivel a benne található írások - az először itt közölt, csendőrségről szóló kivételével - kis példányszámban kiadott tanulmánykötetekben jelentek meg. Tanulhatunk belőlük, hogyan kell a sokak által ma is politikai természetűnek tekintett történeti kérdésekről a politikumot kizárva, szakmai alapon beszélni és vitázni, a történetietlen - saját korunk viszonyait és elvárásait a múltba visszavetítő - szemléletet elutasítani. Újváry Gábor OFFENLEGUNG Az 1982-ben életbe lépett osztrák sajtótörvény értelmében az alábbi nyilatkozatot tesszük közzé: Offenlegung gemäß § 25 des Mediengesetzes: Medieninhaber: Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich, A-1010 Wien, Schwedenplatz 2/I/8. Unternehmensgegenstand: Interessenvertretung der Österreicher ungarischer Sprach- und Kulturzugehörigkeit. Vorstand: Dr. Ernő Deák (Präsident), István Radda (Generalsekretär), János Kántás (Kassier). Beteiligung: 100 %. Grundlegende Richtung: Pluralistisch - demokratische Meinungsbildung der Ungarn, Wahrung einer mit Österreich verbundenen Indentität des Volkstums. A két Lenkey Lenkey János születésének 200. évfordulója alkalmából jelentette meg második kiadásban 410 oldalon az idei megalakulását követően, Egerben eredményes konferenciát tartó Lenkey Társaság Kulturális Örökség Egyesület a lapunkban is publikáló T. Ágoston László: A két Lenkey című történelmi regényét. A szerzőt családi kötődése sarkallta e regény írására, ugyanis édesanyja révén Lenkey leszármazott. A szerző alapos kutatómunkája nyomán, történeti hitelességből fakadó írói fantázia kalauzolásával szemlélheti az olvasóval az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Lenkey testvérek által átélt epizódjait. A regény középpontjában Lenkey János huszárkapitány élete sorsa, harctéri szerepének megrajzolása mellett élénken érvényesülnek a magánéleti vonatkozások. Ugyanakkor történelmi dokumentumok, dialógusok jelenetekbe rendezésével közvetíti a magyar nép függetlenségéért, szabadságáért, önálló létéért és gondolkodásáért folytatott küzdelmét. Lenkey János az egyetlen az aradi tizennégyek közül, akinek a mai Magyarország területén van a sírja. Mit üzennek napjainknak e regény főhősei? „Azt mondják: nem a rang, nem a cím a fontos, hanem a tett. Nem az számít, kit formázol a tükörben, hanem ami a szívedben lakik... ” Lenkey Péter, a Lenkey Társaság Kulturális Örökség Egyesület elnöke pontosan fogalmazta meg a terjedelmes és tartalmas regényt bevezető, ajánló soraiban: „A magyar történelem ma mi vagyunk. Mindannyian, akik emlékezetünkkel visszük tovább mindazt, amiért elődeink életüket áldozták ”. A könyv borítóját a Lenkey útját jelző térkép fedi, belső illusztrációit pedig a Magyar Hadtörténeti Múzeum és Levéltár gyűjteményében őrzött korabeli fényképek, írásos emlékek közül válogatták. Zsirai László BÉCSI NAPLÓ Kiadja az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége Levelezési cím: A-1011 Wien, Postfach 358. Web: www.fkkk.tvn.hu/becsinaplo Tel./Fax: 00 43 1 532 60 49 E-mail: becsi-naplo@aon.at Zweimonatsblatt der Ungarn in Österreich. Eigentümer, Herausgeber, Hersteller und Verleger: Zentralverband Ungariseher Vereine u. Organisationen in Österreich. A-1010 Wien, Schwedenplatz 2/1/8. SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG: Borbándi Gyula (München), Gömöri György (London), K. Lengyel Zsolt (München), Monoszlóy Dezső (Bécs), Papp László (New York), Pomogáts Béla (Budapest), Sárközi Mátyás (London), Sulyok Vince (Oslo), Szabó A. Ferenc (Budapest), Szakály Sándor (Budapest). SZERKESZTŐSÉG: Benyák Mária, Böröndi Lajos, S. Csorna János, Deák Ernő (főszerkesztő), Ferenczy Klára, Kántás János, Radics Éva, Varga Sándor. GRAFIKAI SZERKESZTŐ: Uzsák Zoltán GAZDASÁGI INTÉZŐ: Deák Sonja BANKKONTO: 004-46793, BLZ: 20111, Erste Bank der oesterreichischen Sparkassen AG., Hauptanstalt A-1010 Wien, Graben 21. IBAN: AT572011100000446793 • BIC: GIBAATWW ELŐFIZETÉS egy évre: Ausztriában 9 Euro, Magyarországon 1200,- Ft, Németországban és a többi EU-államokban 13,60 Euro, vagy annak megfelelő összeg: Svájcban 22,- Str. Amerikában, Kanadában, Dél-Amerikában és Ausztráliában (légipostával) 22,- US dollár (25,- Euro). TERJESZTŐINK: Amerikában: Szakács Ervin, 1041 Capri Isles Bus. #228, Venice, FL 34292. Tel.: 941 483 4465 Angliában: Hungarian Book Agency, P.O.B 1956, Durham DH1 26A. Hollandiában: Dr. Piri Zoltán, Croeselaan 254, NL- 3521 CL Utrecht. E-mail: pirizoltan@hotmail.com Kanadában: Pannónia Books Ltd., 472 Bloor St. W. 2nd floor, Toronto, Ontario M5S 1X8. Magyarországon: Librotrade Kft., H-1656, P O. B. 126, H-1173, Budapest, Pesti út 237. Bank folyószámla: KHB Rt. 10402166-21638181-00000000. Svájcban: B. Szabó Péter, Magyarház Alapítvány / Ungarnhaus Stiftung Buchmattweg 4, CH-8057 Zürich Bankszámla: UBS AG, 8098 Zürich Konto Nr. 100100 01F EBAN: CH06 0023 02301001 0001F Svédországban: Szöllősi Antal, S-127 24 Skarholmen, Box 176, PlusGirot Nr.: 756987-4. Névvel vagy betűjellel megjelent cikkekért szerzőik felelnek és nem feltétlenül fejezik ki a szerkesztőség véleményét. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung Druck: ALWA & DEIL Druckerei Ges. m. h. H. A-1140 Wien, Sturzgasse la