Bécsi Napló, 2009 (30. évfolyam, 1-6. szám)

2009-01-01 / 1. szám

4 ft 3Vonat.fr (FR) Horvátország EU-tagsága Az EU-elnökségről leköszönő francia államfő Nicolas Sárközy az Unió december végi strasbourgi ülésén ki­jelentette, Horvátország valószínűleg 2010-ben, vagy 2011-ben az Európai Unió tagjává válhat. Sárközy a francia elnökség alatt történtek értékelé­sében kiemelte a klímacsomag elfogadását és az orosz­grúz konfliktus kezelését. Röviden elemezte a nemzetközi pén­­zügyi és gazda­ság válság kapcsán kialakult unión belüli helyzetet. Szlovénia vétóival és Horvátország Uniós­ csatla­kozási tárgyalásának folytatását illetően. Erre azért került sor, mert a két ország között nem rendezettek a tengeri határok. A horvátok nem biztosítják a szlo­vének kijárását a nemzetközi vizekre. A szárazföld­ön is vitatott néhány négyzetkilométer terület hova­tartozása. Borat Pahor szlovén miniszterelnök szerint a de­cember végi tanácskozáson több oly­a­n felvezet is sze­repelt, melyben a Horvátország által előterjesztett dokumentumok „prejudikálhatják a közös határt". A vétó ezen fejezetek legalizálását hivatott megakadá­lyozni, és ezzel felhívni a figyelmet a fennálló kérdé­sek rendezésére. ­ NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE Összeállította: Fejes Kata Megnyitó ünnepség elnök nélkül Ez év január elsejétől június végéig Csehország töl­ti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét. A cseh kormány által a prágai Nemzeti Színházban rendezett megnyitó ünnepségen a cseh államfő Václav Klaus nem vett részt. José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke és Mirek Topolánek cseh miniszterelnök mondott rövid beszédet. Barroso meggyőződését fejezte ki arról, hogy „a Cseh Köztársaság hatékonyan és a csehekre jellem­ző fantáziával sikeresen fogja ellátni az elnökségi fel­adatokat.“ Az államelnökkel folytatott tárgyalása után újság­íróknak adott nyilatkozatában Barroso kijelentette: „a lisszaboni szerződést aláíró országoknak ratifikálniuk is kellene a dokumentumot.“ Ezzel az Európai Bizott­ság elnöke arra utalt, hogy Csehország aláírta ugyan a lisszaboni szerződést, de a dokumentumot a cseh par­lament egyelőre még nem hagyta jóvá. Klaus államfő a cseh elnökségtől várja, hogy politi­kai vitát kezdeményezzen az Európai Unióról és an­nak működéséről. Közismert, hogy az államelnök ellenzi a lisszaboni szerződés csehországi elfogadását. A sajtótájékoztató végén Klaus elnök kijelentette: „Remélem, Barroso úr gy­akrabban ellátogat országunkba, és ami a lisszabo­ni szerződést illeti, sikerül majd elérnem, hogy rövi­desen csatlakozik véleményemhez.“ A három koalíciós párt, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), a Polgári Demokratikus Párt (ODS), és a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) csak a február 3-i parlamenti ülésszakban akar sza­vazni a lisszaboni szerződésről. Az ODS időt akar nyerni ahhoz, hogy saját pártján belül is megfelelő támogatást szerezzen a lisszaboni szerződés megsza­vazásához. Az ODS ugyancsak a február 3-i üléssza­kon akarj­a elfogadtatni a cseh-amerikai radarszerző­dést is. Megfigyelők nem tartják kizártnak azt sem, hogy az ODS és a CSSD között egyezség jön létre, mely lehető­vé teszi a szerződések elfogadását. A cseh alkotmánybíróság legfrisseb véleménye sze­rint, a lisszaboni szerződés nem ellenes a cseh jogrend­del. A Föld körül keringő kutatóknak lehetőségük van olyan kutatások elvégzésére, melyek a Föld felszínén nem kivitelezhetők. Ezek segítségével, új gyógyszerek, anyagötvözetek, technológiai eljárások kerülnek az emberiség birtokába. Rendkívüli tisztaságú anyagokat, rácshibától mentes tökéletes kristályokat állíthatnak elő, melyek gyakorlati alkalmazására számtalan lehe­tőség nyílik. Az emberi szervezetet is a földi viszonyok­tól eltérő módszerekkel vizsgálhatják a súlytalanság állapotában. Ez már eddig is sok új felismeréshez ve­zetett. B f X A R I JT NAPLÓ ¦»"› „Ha Krisztus növekszik...” A debreceni Református Nagytemplomban tartott újévi istentiszteleten, Bölcskei Gusztáv a Magyar Re­formátus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Kereszte­lő Jánosra utalt: „Ha Krisztus növekszik, azzal mi nem veszítünk, hanem nyerünk”. A 2009-es évre vonat­kozóan figyelmeztetett arra, hogy a világ fel kell vég­re ismerje, hogy a növekedés nem mehet így tovább, így nem lehet már emberségesen élni, „hiszen az élet nem a javak gyors felhalmozásából és elfogyasztásá­ból áll”. A református egyház számára 2009 fontos év. Júli­us 10-én ünnepli a világ, a svájci reformáció sikeres ága létrehozója Kálvin János születésének 500. évfor­dulóját. Az általa létrehozott -kálvinizmus néven is emlegetett- alapokon működnek ma is világszerte a református egyházak. (The BiiUi­ CTel­erii­jh­­gbi A rasszizmus jelen van életünkben A York Egyetem kutatói szerint sokan úgy gondol­ják fel tudnának lépni a rasszizmus ellen, mégis leg­többször közönyösek, ha életükben előfordul. A kutatók arra a kérdésre kerestek választ, hogyan lehetséges, hogy a rasszizmus elítélendőnek számít, mégis gyakran találkozunk vele mindennapi életünk­ben. A kísérlet során kiderült, hogy azok, akik csak hal­lomásból értesültek rasszista megnyilvánulásokról, jobban fel voltak háborodva, mint azok, akik maguk is átélték az eseményeket. A kísérlet egyértelműen kimutatta, hogy az embe­rek gyakran túlbecsülik reakciójukat. Hajlamosak akár tréfaként is értelmezni a rasszista megnyilvánulásokat, csupán azért, hogy ne keljen közbeavatkozniuk. Il (USA) Karácsony az Űrállomáson A Földtől 350 km távolságban 10 éve keringő Nem­zetközi Űrállomás személyzete 3 karácsonyfával és egy nap pihenővel ünnepelte január 7-én a Julianus-nap­­tár szerinti karácsonyt. Az amerikai űrhajós Michael Fincke, aki orosz szár­mazású család gyermeke, földi hagyományaihoz híven január 7-e előtt a Gergely-naptár szerinti december 24- ét is ünnepelte. Az ortodox karácsonyi ünnepen szeszesital nem, de friss gyümölcs, dió, mogyoró és sütem­ény emelte az ünnepi hangulatot. Az ínyencségeket a Progressz M- 01M teherűrhajó november végén szállította az űrál­lomásra. Az 1998 november 20-án pályára állított első mo­dul folyamatosan bővítik a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó űrhajósok. Az eddig elkészül­t szerkezet 58 x 44 x 27 méter és a ráfordított összeg 100 milliárd dol­lár körül mozog. A tervek szerint 2011-re készül el a teljes szerkezet. BÉCSI NAPLÓ 2009• január-február 10 éves az euró 1999. január elseje óta használják az Unió országa­iban az eurót. Eleinte csak könyvelési valutaként, de 2002. január 1-je óta fizetni is lehet vele. A papírpénzt az EU akkori összes tagállamában kiír pályázat nyertese az osztrák Robert Kalina tervei alapján készítették el. A bankjegyek Európa szerte egyformák. Az 5 eurós bankjegy a klasszikus stílus, a 10-es a romantika, a 20-as a gótika, az 50-es a rene­szánsz, a 1­00-as a rokokó, a 2­00-as a fém- és üvegépí­tészet, az 500-as pedig a 20.századi modern építészet elemeit ábrázolja. Pénzjegy elején egy korabeli abla­kot, a hátulján egy, az azonos korban épített hidat ábrázol. A nemzeti érmék minden eurót használó országban érvényesek, de kinézetükről a forgalomba hozó ország maga dönt. Ez a közös fizetőeszköz lassan terjed a tagállamok között, egyrészt, mert a monetáris unióhoz tartozás előfeltételei szigorúan meghatározottak, másrészt pe­dig egyes tagállamok kormánya még a régi pénznem­hez ragaszkodik. Az euró nem csak Európában használatos fizetőesz­köz, hanem az egyes Uniós országokhoz tartozó szige­teken is. Például az Azori szigeteken, Madeirán, Fran­­cia-Guayanán, Galapagoszon, a Kanári-szigeteken, Martinigon, és Réunionban is. A szigetek grafikai ábrá­zolása a pénzjegyek hátulján jelenik meg. Az Európai Pénzjegy Bank szerint 2010-ben egy új papírpénz sorozat jelenik meg. Ezeken is a megmarad az eddigi stílus, csak a biztonsági feltételek lesznek kidolgozottabbak. Ez év január elsejétől Szlovákia is a közös pénznemet használó tagállamok közé tartozik. A bevezetéshez szük­séges első bankjegycsomagokat Ausztria kölcsönözte szomszédjának. Az érméket Körmöcbányán verték. Az eurókon a címerben levő hármashalmon álló kettős­kereszt, a nagyobb centeken a pozsonyi vár látképe, a kisebbeken pedig a Tátra egyik csúcsa látható. Magyarország és Bulgária előreláthatólag 2012-ben csatlakozik az eurót használókhoz. Bitbe­r“. Berlini napilap a szlovákiai magyarokról A német főváros egyik napilapja a „die tages­­zeitung 2009. január 19-iki száma Identität und Aggression ” címmel az elmérgesedett szlovák-magyar viszony kapcsán terjedelmes írásban számol be a Szlo­vákiában élő magyar kisebbség helyzetéről. Szerzője Frank Leonhard, a lap bécsi tudósítója, aki a szerkesz­tőség felkérésére írta meg cikkét. Említett szerző írá­sához az adatokat többszöri szlovákiai látogatása so­rán, konkrét személyekkel történt beszélgetésekből gyűjtötte össze. A cikk elején, külön keretben, pár mondatban vég­telenül leegyszerűsítve szól a szlovákok és magyarok több mint ezeréves együttéléséről a Kárpát-medencé­ben. Leszögezi, hogy ez nem volt kiegyensúlyozott vi­szony, „ hagyományosan a magyarok voltak az urak, a szlovákok pedig a szolgák és földművelők ”. Hasonló módon ír a két nép 19­ századi történelmé­ről is. Továbbá megállapítja, Szlovákia jelenlegi lakos­ságának mintegy 10 százalékát teszi ki a magyar ki­sebbség, amely főleg a magyar-szlovák határ mentén él „azon határ mentén, amelyet a győztes nagyha­talmak az első világháború után jelöltek ki, és ame­lyet a magyarok egy része kilencven év elteltével sem tud elfogadni Megjegyzi, hogy „Nagymagyarország ” víziója a mai Magyarországon létező szélső­jobbolda­li csoportok jelszavává vált. A komáromi Marianum egyházi alapiskolában és gimnáziumban tett látogatása kapcsán leírja, hogy mi­lyen felháborodást váltott ki a magyar szülők és peda­gógusok körében a szlovák iskolaügyi minisztérium által kiadott honismereti tankönyv, amely nem alkal­mazza a földrajzi és helynevek magyar elnevezéseit. Külön hangsúlyozza, hogy az iskola valamennyi kapott példányt visszaküldte a minisztériumnak, így nem tud­ták ezt neki bemutatni. Egy szemtanú beszámolója alapján ír a dunaszerda­­helyi futballstadionban történt, szlovák rendőrök ál­tal végrehajtott ok nélküli magyar szurkolóverésről, amely a két ország között tovább mélyítette az ellen­téteket. Az ellentétek kapcsán egy bekezdést szentel Ján Slota magyarokat becsmérlő néhány nyilatkoza­tának az ismertetésére. További bekezdésben Duray Miklóssal folytatott beszélgetését ismerteti a szerző. Az MKP alelnökét és parlamenti képviselőjét olyan „keményvonalas” po­litikusként mutatja be, mint aki „ nem adta fel a ma­gyarok által lakott területek számára az autonómia elérésének célját”. Az autonómia követelésekre azon­ban a szlovákok idegesen reagálnak. Ugyanis Szlová­kia önállósodási törekvései 1989 után szintén auto­nómia követeléssel kezdődtek - jegyzi meg a szerző. A cikk utolsó részében foglalkozik az EU-ba való belépés (2004) és a határellenőrzések megszűnése (2007) utáni helyzettel, amely odavezetett, hogy a két terület lassan újra összenő és az a trauma, amely a magyar lakosságot 1920-ban súlyosan érintette, ma már inkább csak a fejekben létezik. Felsorolja, hogy mennyien járnak át rendszeresen Szlovákiából a ha­tártól nem messze fekvő magyarországi gyárakba dol­gozni. Említi az esztergomi Suzuki-t, a komáromi No­­kia-t és a győri Audi­t. A határ menti mikrorégiókban történő együttműkö­dést a történettudomány terén szintén igyekeznek magvalósítani mindkét oldalon. Ezt Anna Fundárkova, vegyes házasságból származó fiatal pozsonyi történész szavaira hivatkozva állítja a szerző. Magyarországi kol­légáikkal együtt levéltári kutatások alapján igyekeznek feltárni a közös történelemnek azokat a fehér foltjait, amelyeket az egyoldalú történetírás eddig nem tett meg. Ez a két népet közelebb hozhatja egymáshoz - állapítja meg bizakodóan. Cikkét A. Fundárková egyik mondatának szószerinti idézésével fejezi be:„Szo­­morú, hogy a 21. században a nacionalista kártya bevetésével szavazókat lehet megnyerni. ” (Bőveb­ben ww­w.taz.de) A cikk alaposabb elemzése után sem lehet kétségbe vonni a szerző jó szándékát. Néhány tárgyi tévedés és pontatlanság ellenére objektivitásra törekedett, és a hallottakat és látottakat igyekezett visszaadni cikké­ben. Kérdés, hogy a németországi olvasó számára ez­zel sikerült-e érthetővé tenni a szlovák-magyar szem­benállás valós indítékait. Félő, hogy ez a mozaikokból összerakott cikk erre nem alkalmas. Hiányzik belőle ugyanis a nemzetközileg elfogadott kisebbségi jogok­ra és az európai gyakorlatra való hivatkozás, amely a kérdéssel nem foglalkozó nyugat-európai olvasó szá­mára teljesen ismeretlen, így tehát nem is tudja meg­ítélni, hogy meddig legitim a kisebbség jogkövetelé­se, vagy éppen védekezése az asszimilációs törekvé­sekkel szemben. Ezt látszik igazolni a cikkre beérke­zett egyik reagálás is. Az olvasó egyrészt azon háborodik fel, hogy a szlo­vák nyelvet Szlovákiában idegen nyelvként tanítják a magyar diákoknak. Másrészt az egyik riportalany azon kesergésén, hogy egy többségében magyarlakta város­ban, Komáromban, a kórházban az orvosok és a sze­mélyzet döntő többsége nem beszél magyarul. Ezeket a kitételeket meglehetősen durva módon ítéli el az említett olvasó. Nem tudja viszont azt, hogy a közszfé­ra munkatársai számára a vegyesen lakott területeken, például Dániában, ahol német kisebbség él, kötelező a kisebbség nyelvét is leírni és azon kommunikálni. Mondhatni ma már ez európai norma. Az olvasó azon­ban tesz még egy megjegyzést az olvasottak kapcsán. A hazai németországi viszonyokra utalva negatívum­ként említi, hogy az útjelző táblákon a cseh határ kö­zelében a csehországi helységneveknek a német változata szerepel, holott 1945 óta már másképpen hívják őket. Nos ez azt jelenti, hogy amit otthon hely­telenít azt más országban elfogadhatónak tartja. Ez va­lószínűleg a náci múlt feldolgozásából eredő, az ön­azonosság tagadásáig is elmenő frusztráltságból ered, amely Németországban még ma is gyakran okoz fur­csa zavarokat. Varga Sándor Pillantás a hitközség életébe Szokatlan lépésre szánta magát Bécsben a zsidó hit­község: első alkalommal nyitottak ajtót az érdeklődő kívülállóknak, akik egész napon át ismerkedhettek az­zal, mi történik a hithű zsidók életében a valamikori császárvárosban. Anno datumal, valamikor több mint 250.000 volt az izraeliták száma, pontosabban még 1923-ban, vagyis az első világháború után is 200.000- rel Bécs lakosságának 11%-át alkották A „sajnálatos események” következtében olyan kevesen maradtak, hogy 1945 őszén Magyarországról deportált magyar kényszermunkásokból alakult meg az új hitközség; a nem hivatalos nyelv sokáig a magyar volt. Mint kisebbség a zsidóság is a bevándorlókra szo­rul ahhoz, hogy távlatosan élő közösséget tudjon al­kotni. Ehhez külön integrációs politikát folytatnak; az időközben mintegy hétezerre nőtt hitközség tárt ka­rokkal várja a bevándorlókat, de az anyakönyvi be­jegyzések szerint a korábbi 260 után 2008-ban csak 200-an kérték felvételüket a hitközségbe. Már ez a né­hány adat is megmutatja, hogy hitélet dolgában a zsi­dók sem mutatnak jelentősebb eltérést mondjuk a megkeresztelt és gyakorló katolikusoktól, ugyanis több mint a kétszeresére, kereken 15.000-re becsülik a Bécsben élő zsidók számát. A zsidóság mint felekezet viszont mindenekelőtt a hitközségen keresztül jelenül meg. Emez teljesen ki­épült infrastruktúrával rendelkezik, hiszen nem csu­pán külön általános- és középiskolájuk és Die Gemeinde (A község) címmel német nyelvű folyóira­tuk van, de ugyanúgy rendelkeznek kórházzal és öreg­otthonnal is. A zsidó hitközség a jövőre rendezkedik be: Bécs II. kerületében a Simon Wiesenthal utcában 90 mil­lió euró költségvetéssel új zsidó központot terveznek. Elsőként 2008 tavaszán a Hakoah sportegylet költö­zött ide vissza valamikori törzshelyére, és két hektár területen fejti ki működését. Szeptemberben az óvo­dával egyetemben szintén odaköltözött az említett két iskola. A Bécs XIX. kerületében üzemeltetett öreg­otthon átköltözését 2009 decemberére tervezik. Ugyancsak itt új zsinagóga épül. A hitközséget ennek megfelelően 60 millió euró adósság terheli. A tervek megvalósításának költségeit valamint az adósság ki­­egyenlítését egyrészt a jóvátételből, másrészt Bécs városa és az Osztrák Köztársaság támogatásából re­mélik fedezni. Természetesen a hitközségre is hárul ebből bizonyos összeg, de ez biztosan nem a nagyob­bik részt teszi ki. AJÁNLÓ Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (Bá­zel) 40 éves fennállását ünnepli. A 2009­ április 27 - május 2. között az ausztriai St. Georgen am Längsee (Karintia) festői konferenciaközpontjában tartandó találkozón Az alapítók öröksége: egy független ma­gyar szellemi műhely címmel előadások, kerekasztal­­beszélgetések, munkacsoportok emlékeznek a Szabad­­egyetem alapítóira és négy évtizedes működését meg­határozó személyiségeire. Arra a kérdésre, hogy mi a jövője ennek a független szellemi műhelynek, egy fon­tos kerekasztal próbál válaszolni Balog Zoltán ref. lel­kész, Deák Ernő történész, a Bécsi Napló főszerkesztő­je, Masát András nyelvész professzor és Puskás-Vajda Zsuzsa antropológus részvételével, Nagy Ildikó pozso­nyi újságíró vezetésével. A Szabadegyetem az ökumené szolgálatában témát Balla Bálint (ev.) szo­ciológus, Boór János (r. kat.) filozófus, Szent-Iványi Ilona unitárius, Varga Pál és Kuti József ref. lelkészek vitatják meg. Reggeli áhítatok, hangversenyek, irodal­mi- és filmest, kirándulás és ökumenikus istentisztelet egészítik ki az ötnapos gazdag programot. Érdeklődés, jelentkezés: Deák Péter, Bellerivestr. 59, 8008 Zü­rich, tel.: 044-383 85 37, e-mail: peter.deak@zh.ref.eh (március 6-ig).

Next