Bécsi Napló, 2010 (31. évfolyam, 1-6. szám)

2010-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ XXXI. ÉVFOLYAM l.SZAM 2010. JANUÁR-FEBRUÁR MEGJELENIK 2 HAVONTA ÁRA: 2,-Euro Erscheinungsort Wien Österreichische Post AG • 02Z032898 M P. b. b. VERLAGPOSTAMT 1010 WIEN Országgyűlési választásokra várva (Magyarország csendesebb, mint korábban) Sólyom László köztársasági elnök, aki már 2006 szeptemberében, amikor nyilvánosságra jutott Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde és zavargások tör­tek ki Budapest belvárosában, rendkívüli választások kiírását tartotta volna megfelelőnek a politikai válság­ból való kilábalásra. Bejelentette, hogy a lehető leg­korábbi időpontra írja ki a választásokat. Tehát Ma­gyarországon 2010 áprilisában országgyűlési válasz­tások lesznek. Visszapillantva a három és fél évvel ez­előtti eseményekre ma még világosabban látszik, mint akkor, a Magyar Szocialista Párt jelenlegi vezető gar­nitúrájának az alkalmatlansága a kormányzásra. Igazi demokratikus elvek és gyakorlat hiányában nem is­merték fel, hogy le kell mondaniuk. Ezt kívánta volna a politikai tisztesség, de a józan ész is. Az utóbbival kap­csolatban jegyezzük meg: ha 2006 telén az ellenzéki­ek alakítottak volna kormányt, akkor nekik kellett volna szembe nézniük a 2008. évi gazdasági világvál­sággal, akkor most a szocialisták eséllyel szállhatná­nak sorompóba. Ezt természetesen nem lehetett előre látni, viszont milyen párt az, amelyik képtelen szem­benézni hibáival és nem bízik abban, hogy megfelelő korrekciók után ismét kormányképes lehet? A tavasszal várható választási eredményeket la­tolgatva, ha a közvélemény és az elemzők többsége meg is van győződve a Fidesz-KDNP biztos győzelmé­ről, más forgatókönyv is elképzelhető. Józanabb ellen­zéki körök arra figyelmeztetnek, hogy a sokak által várt kétharmados parlamenti többség egyáltalán nem bi­zonyos, hiszen a magyar választási rendszer nagyon összetett és kiszámíthatatlan. Igaz, hogy preferálja az első fordulóban legtöbb szavazatot szerző pártot, de a koalíciókötések bizonytalansága miatt a második és a harmadik párt is kormányképes lehet, mint ahogyan az például 2002-ben történt, és a Fidesz-MDF bukásá­hoz vezetett. Arról sem lehet megfeledkezni, hogy a rendszerváltozás óta, az 1994-es választások kivételé­vel, amikor az SZDSZ koalíciót kötött a feléledő poszt­­kommunistákkal, az Antall-Boross „kamikáze-kor­­mány” lejáratódása nyomán, minden választás meg­lepetéssel végződött. A magyarok pártpreferenciái még mindig kialakulatlanok. Napjainkban is csak a megkérdezettek kb. fele tudja-véli, hogy melyik pár­tot kedveli. Tehát azokat a közvélemény-kutatásokat, amelyek a Fidesz-KDNP 55-60 %-os népszerűségét mérik, ami bőven elegendő lenne a képviselői helyek kétharmadának megszerzéséhez, kritikával kell kezel­ni. A választásra jogosultak fele csak a voksolás előtti hetekben dönt arról, hogy 1. részt vesz-e a választá­son vagy sem; 2. ha elmegy szavazni, melyik pártot választja­­ ? Az ellenzéki média, bár az utóbbi években meg­erősödött, egyelőre mégsem képes felvenni a harcot hagyományosan inkább balra húzó vetélytársaival, például az eddig jól bebetonozott két legnagyobb né­­zettségű kereskedelmi TV- csatornával, az RTL- klub­bal és a TV2-vel, mivel híranyagára és vitaműsoraira csúcsidőben csak az érdeklődők kis hányada kíváncsi. (Hír TV, Echo TV) A legnépszerűbb rádiófrekvenciák újrapályáztatása nyomán kialakult rádiós média­egyensúly pedig már valószínűleg túl későn jött az el­lenzék számára. Mindenesetre az ellenzék szakértői az utóbbi hetekben arra bíztatják a lakosságot, hogy le­hetőleg minél többen menjenek el szavazni, hogy rea­lizálódjon az előrejelzésekből kiolvasható eredmény. Egyáltalán nem biztos, hogy a magas választói részvé­tel kedvező lenne a Fidesz- KDNP-nek, amelynek előd­je 1998-ban éppen az elbizakodott MSZP-sek és a csa­lódott SZDSZ-esek távolmaradása miatt tudott kor­mányt alakítani, kockázatos szövetségre lépve a Torgyán József vezette Független Kisgazda Párttal. (Ek­kor még Csurka István MIÉP-je is parlamenti tényező lett.) A pártjukban csalódott választók első reakciója az, hogy nem mennek el voksolni. Ha mégis aktivizá­lódnak, kevés a valószínűsége annak, hogy pártjuk eddigi fő konkurense mellé állnak. Inkább köztes meg­oldást választanak. Otthon maradnak, vagy ellépnek, de nem „elugranak” korábbi pozíciójukból. Ez a körül­mény élteti a reményt Dávid Ibolya MDF-jében. Az el­nök asszony az EU-választások alkalmával bebizonyí­totta, hogy továbbra is komolyan kell számolni párt­jával. Az a sakkhúzása, hogy a nagy tudású és kiváló­an kommunikáló Bokros Lajost nevezte meg pártja miniszterelnök-jelöltjeként, annyira sikeres lehet, hogy tömegek áramolhatnak hozzá a csalódott egyko­ri szocialista szavazók közül. De az MDF a jobboldali­akra és az egykori liberál-radikális SZDSZ-esekre is számít. Nem véletlen, hogy az EU-képviselőséget szer­zett Bokros a Néppárti frakcióba vetette fel magát. Elemzők még azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az MSZP jellegtelen kormányfő jelöltje, Mesterházy Atti­la, jól időzítve, visszalép Bokros javára. Ebben az eset­ben Orbán Viktornak számolnia kell azzal, hogy nyil­vános TV-vitát kell folytatnia Bokros Lajossal, ami - emlékezve a Medgyessy Péterrel és Gyurcsány Ferenc­cel folytatott vitáira - s ismerve a választók többségé­nek ismeret- és identitáshiányos alkatát, rögtönzésre való hajlandóságát, könnyen meglepetést okozhat. A magyar választók jelentős része ugyanis nem fogja fel, hogy a jeles szakember a költségvetés egyensúlyát - kíméletlen logikával - az emberek hétköznapi érde­kei elé helyezi, és ugyanúgy csak a távoli jövőben tart­ja elképzelhetőnek a gazdasági-társadalmi felemelke­dést, mint a totális államot építő kommunisták vagy az államot felszámolni törekvő ultraliberálisok. Az el­kerülhetetlenül végzendő könyvelés nem helyettesít­heti a kormányzást! A fenti alternatíva létezése ellenére az a legvaló­színűbb, hogy a Fidesz-KDNP vagy egyedül fog kormá­nyozni vagy az MDF-el alakít koalíciót, s lesz egy balol­dali (MSZP) és egy jobboldali (Jobbik) ellenzéke. Az MDF-el kötendő koalíció ellen szól, hogy nehéz lenne az esetleges TV-vita után együtt kormányozni, más­részt többször komolyan megsértette egymást az el­múlt időszakban a két párt, például a lehallgatási ügy­ben vagy Debreczeni József (Orbán-ellenes könyv és cikkek szerzője) és Fodor Gábor (nemrég SZDSZ-el­­nök) felvételével az MDF­ választási listájára. A politi­kai centrum elfoglalása kétségtelenül előnyös pozíció lenne, ami némiképp emlékeztet a lengyelországi po­litikai helyzetre. Még az is előfordulhat, hogy a radiká­lis Jobbik (Észak- és Kelet- Magyarországon és a legfia­talabb választók körében csaknem bizonyosan) meg­előzi a teljesen tanácstalanná vált, kiégett szocialistá­kat, s akkor a jobboldalon régóta várt varsói gyors be­futhat Budapestre. Azaz, teljessé válhat a magyar poli­tikában is a néppárti túlsúly, ami a sürgetően megol­dásra váró nemzeti és szociális problémák kezelését végre lehetővé tenné. A szocialisták nyolc év alatt - igaz, kedvezőtlen nemzetközi pénzügyi feltételek kö­zött - nem tudtak javítani az átlagemberek életkörül­ményein, növelni a foglalkoztatottságot, tompítani a kiáltó vagyoni különbségeket, az etnikai szegregáción és perspektívát nyújtani az ifjúságnak. A várható új politikai többség új alapokra helyez­hetné a kiüresedett, tétova magyar külpolitikát is, amelynek legfontosabb feladatai: 1. Magyarország helyzetének és lehetőségeinek új­radefiniálása az Európai Unióban, mert az állampol­gárok többsége az érkező euró-milliárdok ellenére szkeptikus az európai együttműködést illetően. 2. Elkerülhetetlen kormányfeladat a határon túli magyar népesség emberjogi helyzetének javítása. Az EU bővítése és a határok átjárhatósága nyomán a ma­gyarság kétségtelenül megjavult geopolitikai helyze­tét ugyanis egyes szomszédos országok meglehetősen durva és nyílt - a demokratizálódó európai közegben inadekvát­­ eszközökkel kívánják rontani. 3. Tisztázni kellene végre diplomáciánknak, hogyan értelmezi az Oroszország felől érkező gazdasági és politikai impulzusokat. Putyin pártja, az Egységes Oroszország sokáig értelmezhetetlen politikai képződ­mény volt az európai normák szerint. Gyakorlatilag egy nagykoalícióra emlékeztetett. Szeptemberi kong­resszusukon viszont bejelentették, hogy ők konzerva­tív párt és az Európai Néppárttal keresik a kapcsolato­kat. Sejthető volt ez már évek óta, főleg, hogy az orosz ortodox egyházzal nagyon jó kapcsolatban voltak. Fi­gyelemreméltó, hogy a budapesti orosz nagykövet, miután cáfolta a Putyin-Orbán találkozót megkérdője­lező baloldali sajtóhíreket, kijelentette: „ A nemzetisé­gi kérdésben mi megérthetnénk egymást.” Ez úgy is értelmezhető, ha a Fidesz-KDNP feladná a körvonala­zódó lengyel-román-magyar-ukrán(?) együttműködés tervét, támogathatnák a rendszerváltozáskor határon kívülre került oroszokhoz hasonló jogsérelmeket el­szenvedő határon túli magyarokat. Ez a motívum két­ségtelenül újabb elemmel bővítené a túlságosan egy­oldalúan gazdasági (tőkebehatolás, olaj-és gázimport) témákra szűkített kapcsolatrendszert. 4. A várható külpolitikai orientációváltás tehát ko­molyan érintené az euro-atlanti kapcsolatokat, külö­nösen a magyar-amerikai viszonyt. Ha közelebb húzó­dik a magyar politika az egyértelműen Amerika-barát Lengyelországhoz és Romániához, tovább kell, hogy növelje részvételét az afganisztáni rendteremtésben, és elszalaszt egy ritkán kínálkozó együttműködést az EU-ban közömbösen kezelt magyar kisebbségi kérdés­ben. Azt persze számon kell tartani, hogy a baltikumi és az ukrajnai orosz kérdés más jellegű, mint az elcsa­tolt, őshonos magyarok problémája, még akkor is, ha mindkét esetben lényegében nyelv-, iskola- és autonó­mia-kérdésről van szó. Magyarország gondjai megol­dásának kulcsa azonban elsősorban az EU kezében van, s amit megtehet a 83 milliós Németország és az 59 milliós Olaszország orosz viszonylatban, azt nem biztos, hogy megteheti a 10 milliós Magyarország is. Január közepén még alig észlelni a választási kam­pányt. Csendesebb Magyarország, mint a korábbi vá­lasztások előtt. Minden eldőlni látszik, mert mind az utóbbi évben tartott helyi, önkormányzati választások eredménylistái, mind a szociológiai felmérések Fidesz- KDNP győzelemre utalnak. A válságos pénzügyi hely­zetben nincs pénz látványos kampányra. Ehhez hoz­zájárulhat, hogy a tömegesen nyilvánosságra került korrupciós ügyek miatt olyan nagyfokú a közvélemény érzékenysége, hogy elkerülik a szereplők az illegális pénzeszközök bevonását. A választások esélyese keveset árul el program­jából. Egyrészt, mert megtapasztalta ellenfele kímélet­len félremagyarázásait, bármilyen elképzelésével kap­csolatban, másrészt nem sokat tud ígérni, hiszen, aho­gyan egyik tekintélyes vezetője, Szájer József EU-kép­­viselő megfogalmazta: ”...a választások után felálló új magyar kormánynak sokszoros kihívással kell szem­benéznie: katasztrofális gazdasági, szociális és morá­lis állapotok, teljes eladósodottság, pénzügyi függés, a nagy elosztórendszerek diszfunkciója és széthullott közigazgatás...ráadásul a Fidesz európai politikája két tűz közé kerül. Egyfelől a szocialisták a szélsőségekkel való összeborulással riogatják majd az európai szerep­lőket, másfelől a másik oldal itthon minden ügyben puhánysággal fogja vádolni a Fideszt.” (Heti Válasz, 2010. jan. 7.27. old.) Hozzátehetjük, hogy a szomszé­dos országok nem fognak örülni egy karakteresebb, a nemzeti érdekeket nyíltabban vállaló kormányzatnak. A nagyobb hatalmak - a történelmi tradíciókat követ­ve valamint az elvtelenül lavírozó szocialista diplomá­cia hatására - már vagy kiválasztották kedvenceiket a térségben, vagy közömbösek irántunk. Kétségtelenül nehéz évek várnak Magyarországra. Szabó A. Ferenc Eberau maga a zsákutca A hely, magyarul Monyorókerék jelképpé vált az osztrák belpolitikában. Először, titokban minden rendben haladt, míg aztán kitudódott Maria Fekter belügyminiszternek a helyi polgármesterrel kial­kudott terve. Ettől kezdve egymásnak szegültek az érvek és ellenérvek, végül is nagy tehertételt jelent­het több száz menekült átmeneti elhelyezése, mert általuk meginoghat a helyi közbiztonság. Akár úgy mint a falu polgármestere, aki kezdetben lelkesen nyilatkozott arról, hány állandó munkahelyet és bevétel többletet jelentene a tábor felállítása és mű­ködtetése, majd pedig a kitört ellenszél hatására ő is átállt a tiltakozók pártjára. Alábbi cikkünk könnyebb megértéséhez szükséges ennek a háttér­nek megvilágítása, azzal a kiegészítéssel, hogy a két kormánytag-ellenfél egyike a néppárti Maria Fekter belügyminiszter, másik a Norbert Darabos szociál­demokrata honvédelmi miniszter és még­hozzá burgenlandi is. Farsangi tréfának is tekinthető az a vitapont, hogy a koalíciós megállapodásban meg­nevezett “dél“ - természetesen pártpolitikai értel­mezésben - megfelel-e Eberau (dél-burgenlandi) betájolásának, vagy tartományként inkább Karin­­tiát kell ezen érteni. Ha Graz felől Fürstenfeld­en át Körmendre uta­zunk, ugyanúgy eltévesztjük, mint ha Oberwart-ból Szombathely irányába igyekszünk. Csak ha eltalál­juk e két főútvonal között a határ mentén húzódó 58-as utat és onnan bekanyarodunk egy, a vasfüg­göny által zsákutcává vált és azóta kiépítetlen kis útra - akkor bukkanunk Eberau/Monyorókerékre, egy majdnem a világ végén fekvő kis burgenlandi falura, melynek legközelebbi szomszédja a határ másik oldalán, tőle délre fekvő Szentpéterfa. Itt, Burgenland tartomány délkeleti csücskében, helyeztetné el Maria Fekter osztrák belügyminiszter azokat az embereket, akik ma még mindig Ausztriá­ban szeretnének menedékjogot kapni. Magyaroknak már elég régen, s Magyarország Európai Unióba való belépése óta másoknak is elképzelhetetlenül nehéz lett a helyzetük, így sokan meg sem kísérlik. De minek akkor a tábor Eberau-ban, Magyaror­szág határán? Nem jó vagy talán nem elég a trais­­kircheni? Nem. Az osztrák nagykoalíció egyetlen egy me­nekültügyi dologban egyezett meg: Traiskirchen és az ország második felvevőtábora, a felső-ausztriai St. Georgen/Thalham, annyira zsúfoltak már, hogy az - ahogy Fekter belügyminiszter fogalmazott - egyenesen “menschenverachtend”,­ “embert megvető”, vagy inkább “embertelennek” lehetne fordítani. Azt nem tekinti “embert megvetőnek” a belügyminiszter asszony, ha azt követeli, hogy a tá­borok “vendégeit” legalább négy hétre - az esetek felülvizsgálata idejére - internálják. Folytatás a 3. oldalon Kísértenek a dekrétumok Az elmúlt év vége felé Václav Klaus, cseh köztársasági elnök tartotta sakkban az Európai Uniót azzal, hogy feltételhez kötötte a cseh par­lament által már ratifikált Liszaboni Szerződés jóváhagyását. Mindenki erre figyelt, mert az ír­országi népszavazás után már csak az ő aláírása hiányzott a szerződés életbelépéséhez. Feltéte­le pedig - legalábbis amit hivatalosan közrea­dott az elnöki iroda, - az emberi alapjogok char­tájának alkalmazása alóli kivétel utólagos meg­adása a Cseh Köztársaság részére. Ennek indok­lása pedig úgy szólt, hogy ezen jogok alapján a háború után kitelepített és birtokaiktól megfosz­tott szudétanémetek vagyonuk visszaszolgálta­tását vagy kártérítést követelhetnének Csehor­szágtól. Gondoljunk csak bele, micsoda abszurd hely­zet jött létre. Az EU alapdokumentumában rög­zíti a számára érvényes emberi alapjogokat. Az egyik tagország első számú vezetője pedig úgy véli, hogy ezen jogok alapján orvosolni lehetne azokat a zömében jogos sérelmeket, amelyeket országa a háború után nagyszámú ártatlan em­berén elkövetett. Ezért inkább lemond az em­beri alapjogok érvényesítésének kötelezettségé­ről. Az EU szempontjából már maga ez a tény kudarcnak számít. Az igazi kudarc azonban csak ezután következett. Az EU vezetői aránylag gyorsan megtalálták a varázslatos formulát, amellyel a saját szempontjukból megoldhatják a problémát. Csehországnak megadták a kivé­telt az emberi jogi charta alkalmazása alól az­zal, hogy a charta a jövőre vonatkozik és nem a múltra, így nem vonatkozhat a Benes-dekrétu­­mokra sem. Ezzel az EU közvetve elismerte a Benes-dekrétumok alapján foganatosított em­beriség ellenes intézkedések érvényességét. Ez még annál is több, mint ami Csehország és Szlo­vákia EU-hoz való csatlakozása során történt, amikor egyszerűen nem foglalkoztak a dekré­tumok ügyével, mondván, hogy az a múlt, az EU pedig a jövőt akarja építeni. Mindenesetre furcsa ez az ambivalencia. Min­den józanul gondolkodó emberben fel kell, hogy merüljön a kétely az iránt, hogy milyen szervezet Folytatás a 6. oldalon

Next