Bécsi Napló, 2014 (35. évfolyam, 1-6. szám)

2014-03-01 / 2. szám

8 275 éve született Baróti Szabó Dávid Gagauz földön A 18. század úgynevezett deákos iskolájának meg­alapítója, aki 1739­ április 10-én a Háromszék vár­megyei Baróton született. A deáki mód képviselői a görög metrum (időmérték) szerinti hagyományok­ra támaszkodtak, s adták közre írásaikat. 1757. november 30-án belépett a jezsuita rend­be, kassai teológiai tanulmányai után 1770-ben pappá szentelték. Nagyváradon és Besztercebá­nyán tanított, ahol Rauch Ignác egykori szerzetes­­társa ösztönzésére próbálkozott óklasszikai alakú versírással. Az egyházi értelmiségnek, mint az írásbeliségi műveltség letéteményeseinek, a soha nem tapasz­talt változások következtében, 1773. július 21-én tudomásul kellett vennie, hogy XIV. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet. Mária Terézia Magya­rországon az év szeptember 21-én követte a pápai rendelkezést. Az intézkedés következtében a ha­zai alsó és felsőfokú iskolák mintegy felének meg­szüntetésével az iskolákat állami kezelésbe vették. A jezsuita szerzetesek életét az intézkedés nagyon válságossá tette. Új helyet, új társadalmi szerepet kellett keresniük, világszemléletüket is újra kellett értelmezniük. Többen közülük, így Rájnis József és Baróti Szabó Dávid is, ekkor kezdtek foglalkozni a magyar nyelv irodalmi művelésével. 177­3-ban, a feloszlatási rendelet után, Baróti Sza­bó Dávid Komáromban retorikai tanári állást vál­lalt, ahol folytatta költői kísérletezéseit. Szeretett volna a közönség előtt megmutatkozni, ha Rájnis József győri szerzetest közös fellépésre meg tudta volna nyerni. Minthogy ajánlatát Rájnis nem fogad­ta el, 1777-ben egyedül lépett a nyilvánosság elé az „Új mértékre vett külömb verseknek árom könyvei” című három kötetével, amellyel a hexameter, s az ódai versforma óklasszikai irányzata bevonult a magyar irodalomba. Új szellemben szólít fel a hagyomány tiszteleté­re, a nyelv védelmére, az ősi erkölcs és szokások megtartására, a „Magyar ifjúság”, s a „Köntös­­ vál­tozásáról” című verseiben. 1780-ban jelenteti meg Jacques Vaniére tanító „Praedium rusticum” költeményének hexameteres fordítását „Paraszti majorság” cím alatt. Négy évvel később kiadja a magyar szavaink hexameterbe sze­dett szótárát „Kisded szótár, mely a ritkább magyar szókat az abc rendi szerént emlékeztető versekben előadja” cím alatt, amelyet a széles közönség igény­léséért 1792-ben másodszor is kiadott. Írói munkásságát gazdagította a Kazinczy Ferenc­cel és Batsányi Jánossal 1788-ban Kassán megala­pított „Magyar Múzeum” című első magyar folyóirat, s a „Kassai Magyar Társaság” megalakítása. A lap kezdetben szépirodalmi és nyelvészeti írásokat kö­zölt, később több tudományos ismeretterjesztő cik­kek és zenei darabok is szerepeltek a folyóirat ha­sábjain, főleg a kor zenekutatói tollaiból. A szépirodalmi termékenységén kívül kemény vi­tákat vívott Rájnis József, volt jezsuita társával és Révai Miklós nyelvésszel a prozódiai kérdések fe­lett. A vitatkozások jelentékenyen és kedvezően hatottak a kor íróinak alkotásaira, főképp a magyar verselés technikájára. Hozzákezdett műveinek átjavítására és újabbak gyarapítására, s kiadta „Ki nyertes a hangmérséklés­ben? Az erdélyiek nyelvjárása szerént” című írását. 1786-ban ezt követte az „Ortographia és grammati­kabéli észrevételek a magyar prosodiával” együtt. 1802-ben jelenteti meg a „Verskoszorú” című új kötetét s a „Megjobbított és költeményes munka” cím alatt újabb könyvét. Éles szavakkal utal „A ma­gáéval élni nem tudókról” című versében, a kenyék dologra nem képes, sült madarakra várók, szájtáts­­ak életére. „Lent, kendert nevelünk, más nemzet Elhordja, s nagy olcsón. Van gyapjúnk, ezt is fele pénzen, s mi nem Győzzük posztóját már kifizetni tovább. Nincs-e fonó? Hát nincs-e szövő s hallóra való szer? Volna fonó s a többi, de mink csak készre Sült madarat várunk szánkba repülni, henyék Ilyen az, aki midőn étellel, itallal eluntig Lakhatnék, inkább nézi, s akarva koplal.” Értékesebb írói alkotásaihoz sorolható „A ledőlt diófához” című allegóriája, melyben nemzeti érzésé­vel, költői nyelvezetével igyekezett kifejezni a nem­zet új pre-romantikus irányzatainak aggodalmát. A 18. század során a nyelv gazdagítását főleg gö­rög és római irodalomtörténet fordításai képezték. Baróti Szabó Dávid alkotásainak gyarapítását ugyancsak a fordításokban látta. 1810-ben latinból fordította John Milton „Elveszett paradicsom”-át, majd Vergilius „Eneisse” első felének második rész VI-XII. énekeinek Eklogák alakzatait. A latin klasszicizmus megjelenésével a 18. század hetvenes éveiben gyorsan terjedt a régi angol bal­lada versek ossziánis fordítása. Leghamarabb az olasz Melchiorre Cesaroni adta közre első fordítá­sait 1763-ban. A magyar Osszián-kultusz kialakulá­sát a bécsi császári könyvtár igazgatójának, az ud­vari tanácsosi címet is viselő jezsuita papnak, Michael Denisnek (1729-1800) köszönheti. Denis adta ki az első teljes ossziáni fordítást, német hexa­meterekben. Baróti Szabó Dávid közeli kapcsolat­ban állt az osztrák költővel. A metrikus versek kom­ponálása során meglepődve látta, a magyar nyelv mennyivel megfelelőbb, mint a német, ami fordítás vitát váltott ki a folyóirat lapjain. Az igazolható megállapítás az, hogy az Osszián első korszaka Baróti Szabó Dávid nevéhez sorolha­tó s nem kevésbé az Osszián-kultusz befogadása a magyar irodalomba. Arany János kitűnően ismerte az előző (XVIII.) század magyar íróit, nemcsak korabeli irodalomtör­ténészek tanulmányaiból, hanem közvetlen műal­kotásaikból. Bár Baróti Szabó Dávidot nem sorolta a legnagyobb írók közé, de mégis megjegyezte:„...a vele egy úton éppen úgy nincsen Berzsenyi Dáni­el, Virág Benedek nélkül Vörösmarty.” 1799-ben Baróti nyugalomba vonult, s a Komá­rom megyei Virtre költözött egykori tanítványa Pyber Benedek vendégszerető házához. A magyar irodalom nagyra becsült, értékes irodalmi alkotá­saiban töltött 80. életévét ott fejezte be 1819-ben. Raduly Ferenc BÉCSI NAPLÓ 2014. március-április Kovách Aladár könyvei között Kovách Aladár (1908-1979) korábban közis­mert bécsi magyar értelmiségi, író, szerkesztő, dramaturg, 80 napig a Nemzeti Színház igazgató­ja (valószínűleg a legrövidebb ideig, 1944. július vége-október 16. között). Ha a könyveiről, vala­ha volt könyvtáráról („kis lakásában könyvek, plafonig könyvek” - Elizabeth Kovács) próbálunk fogalmat alkotni, két nagyobb csoportra gondol­hatunk. Először az általa írt és szerkesztett művek, igen jelentős számúak ezek is, hiszen például a Bolyai Akadémia könyvsorozatban 36 kötetet je­­lentetett meg 1940-44 között. Szerzőként Halasy András álnéven írt, a generációja íróit bemutató Új Szó lexikont jegyezzük föl, de hasonlóképpen úttörő jelentőség­ű A Mindszentyper árnyékában (Innsbruck, 1949) és a Die siebenbürgische Frage (Zathureczky Gyulával, München 1965) című munkája. Ez utóbbi megtalálható ugyan az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Köz­ponti Szövetsége könyvtárában, de a másik ket­tőhöz ma már nehéz hozzájutni. A második cso­portba a könyvtár a használatra tartott és a kapott, neki dedikált köteteket soroljuk. Kovách Aladár írásos hagyatéka vásárlással került a bécsi Nationalbibliothek-ba, könyveinek egyik része Kovách Andor, Aladár öccse jóvoltából adomány­ként a Központi Szövetség könyvtárába. Az ado­mány részét képezi az ifjú Kovách Aladár fejszob­ra és Ady Endre halotti maszkja. Évekkel ezelőtt bécsi ösztöndíjasként a levele­zéséből kigyűjtöttem a legfontosabbnak ítélteket, amelyeket most könyvvé próbálok szerkeszteni. Ezért igyekszem megkeresni a könyveit mindkét kategóriában, a Központi Szövetség nagy darab­számú könyvtárában is. Föltehetően sok olyan könyve is oda került, amely nem dedikált, vagy nincs sajátkezű beírása a tulajdonlásról. Ilyen a színháztörténeti kollekció, irodalmi mű­gyűjte­ménye vagy a korai Liszt Ferenc irodalom számos darabja. Az a tény meglepett, hogy nem hagyták együtt, különálló egységként, „Kovách Aladár könyvtára”ként a tőle származó műveket (pl. kü­lön szekrényekben elhelyezve). Mert valójában úgy lehetne szellemi arcképének megrajzolásához a könyvtárát is evidens módon számításba venni. A Kovách Aladárnak dedikált darabok közt er­délyi szerzőktől (pl. Bartalis János, Gyallay Domo­kos, Gy. Szabó Béla, Kányádi Sándor) és magyar­­országi barátoktól, ismerősöktől, harcostársaktól származók egyaránt vannak (Jékely Zoltán, Ká­rász József, Kosztolányi Dezsőné, Magyar Bálint, Sinka István, Siklós Olga, Varga Nándor Lajos stb.). A legnagyobb számban az emigrációban élő írók, költők, szellemi emberek keresték föl dedi­kált műveikkel Kovách Aladárt (pl. Gombos Gyu­la, Kannás Alajos, Kerecsendi Kiss Márton, Kocsis Gábor, Lökkös Antal, Mózsi Ferenc, Nyisztor Zol­tán, Szathmáry Lajos, Tollas Tibor). Konkoly Kál­mán a dedikációjában próbálta meghatározni Kovách Aladár irányultságait: „Szabó Dezső uno­kaöccsének és Krúdy Gyula íródeákjának” aján­lotta a művét. Kovách Aladár könyveinek, könyv­tára meghatározó részének a számbavétele hoz­zásegíthet munkássága részletesen árnyalt bemu­tatásához. Sümegi György Október végén Kisinyovban részt vettem egy nép­egészségügyi konferencián. Úgy adódott, hogy a helyi történelmi múzeum munkatársával és a jászvásári rá­dió kisebbségi műsorának szerkesztőjével ellátogat­tunk Gagauziába. Másfél órányi autózást követően hatalmas útszéli építményhez érkeztünk, mely a Mol­dovai Köztársasághoz tartozó Gagauzia (Gagauz Yeri) kétnyelvű üdvözletét, valamint a gagauz és moldáv címert és zászlót ötvözte magába. A baskán vendégeként Néhány települést elhagyva, Gaidar falu határában a kormányzó (baskán, bashcan) elegáns fekete kocsira várt, a sofőr illedelmesen bemutatkozott. Őt követve, úttalan utakon haladva mesebeli helyre, gyönyörű ta­vak közé, pávákkal benépesített területre értünk. Mint­ha összeesküvésre vagy éppen a függetlenség kikiáltá­sára gyűltek volna össze­­ másfél tucatnyi férfi, fontos személyiség, egykori és mai kormányzó, képviselők, polgármesterek. Egy megtermett kutya vigyázott rájuk. Mihail Formuzal, Gagauzia kormányzója látható ér­deklődéssel elegyedett szóba velünk, és kitűnő ven­déglátónak bizonyult. Emberségesen és szeretettelje­sen viszonyult hozzánk. Türelmesen megvárta, hogy elfogyasszuk a jó meleg birkagulyást, és csak azt köve­tően veselkedett neki az interjúnak. Amikor megtud­ta, hogy erdélyi magyar vagyok, nagy lelkesedéssel fel­emlegette Tusványost, hiszen idén a nyári tábor meg­hívottja volt. Kellemes emlékeket elevenített fel, majd előkapta telefonját, és rögtön felhívta barátját, Szilágyi Mátyás kisinyovi nagykövetet. Az orosz társalgásból nem értettem semmit sem, de amikor kezembe nyom­ta a telefont, és tört románsággal tudtomra adta, hogy ki van a vonal végén, bizony nagyon jól esett a gesz­tus. Ráadásul számunkra kedves ismerős, az egykori kolozsvári főkonzul jelentkezett a vonal végén. A gagauzok két-, sőt háromnyelvűek. A törökkel szo­ros rokonságban levő, saját írással nem rendelkező gagauz nyelv az anyanyelvük. Szinte ugyanolyan fo­lyékonyan beszélnek oroszul, ami annak idején állam­nyelv volt, tanítása most is előtérben van, cirill felira­tai dominálnak. Amúgy a Pruttól keletre az orosz a vi­lágnyelv, közös kommunikációs lehetőség az egykori Szovjetunió egykori és mai népei között. Románul, azaz moldávul sok gagauz nem tud, és aki igen, az is törve és akcentussal beszéli. Az átlagos gagauz rosszab­bul beszéli ezt a nyelvet, mint az átlagos erdélyi. Min­denesetre a törvény szerint három hivatalos nyelve van Gagauziának. Amúgy a bolgár nyelv használata is elterjedt a kör­nyéken, főleg Taraklia városkában és az azonos nevű közigazgatási területen, ahol jelentős számú bolgár kisebbség él. Annak idején olyan elképzelés is létezett, hogy a Moldova Köztársaságban élő gagauzok és bol­gárok közösen alkossanak autonóm tartományt. A bol­gárok azonban ettől elálltak, mivel a Dnyeszteren túli nagyobb bolgár közösség kiszorult volna ebből a köz­­igazgatási formából. A balkán főleg románul beszélget velünk, néhol akadozva, párszor orosz kifejezésekhez fordulva segítségül. Elmondása szerint ritkán ad románul (moldávul) interjút, a kisinyovi rádió számára oroszul szokott nyilatkozni. Mihail Formuzal 1959­ november 7-én született Odesszában. Tizennyolc éven át a katonaságban szol­gált, veszélyes területeken (állítólag Afganisztánban), ezért már 35 évesen nyugdíjba került. Pontosan ak­kortájt, amikor Moldova hivatalosan is elismerte a gagauz tartomány önállóságát. Ezután közössége jo­gainak a képviseletét vállalta fel, sorsa jobbulásáért tesz-vesz nap mint nap. Két mandátumon át Cendir- Lunga kisváros polgármesteri tisztségét töltötte be, majd kormányzóvá választották, sőt újraválasztották ebbe a legmagasabb tisztségbe. A bűvös hármas szám­hoz érkezve: három fiútestvére, három leánytestvére és három gyermeke van. A legnagyobb, Cristina a le­hető legtávolabb, Ausztráliában él a férjével együtt. Öt nyelvet tökéletesen beszél, a már említett triász mel­lett angolul és franciául tud. Nagyobbik fia Essenben németül tanul, míg a kicsi, Igor csak kilencéves. Gagauz autonómia és identitás A balkán a lexikális adatoknál „hivatalosabb” ada­tokkal szolgál: 164 ezren élnek Gagauzia 1848 négy­zetkilométerén. A három város és 23 falu összlakossá­gának 86%-a gagauz. Négy terület alkotja az autonóm tartományt, közülük kettő a gagauz tömbtől különál­ló falu, amelyek gagauz többsége annak idején meg­szavazta a Gagauziához való tartozását. A lakosság főleg mezőgazdaságból él: gabona-, zöldség- és gyü­mölcstermesztés, bortermelés, állattartás. Százötven­­ezer juh, jelentős szarvasmarhaállomány, pávate­nyésztés. Sokan Törökországban, Oroszországban vál­lalnak idénymunkát, vagy akár hosszabb ideje ott dol­goznak. Nincsenek nyelvi nehézségeik. A tehetőseb­bek hazajönnek, és házat építenek maguknak. A balkán röviden ismerteti „országa” történetét és álláspontját a legfontosabb politikai kérdésekben. A tartomány autonómiája még a volt Szovjetunióban jött létre, hiszen a gagauzok 1991-ben elsőként jelentet­ték be igényüket, bár függetlenségüket csak 1994 ka­rácsonyát megelőzően fogadta el Moldova. Az 1998- ban életbe lépő alkotmány kimondja, hogy Gagauzia autonóm területhez tartoznak mindazok a közösségek, ahol a gagauzok a népesség több mint 50%-át teszik ki, valamint azok a helységek, ahol a helyi népszava­zásokon a többség Gagauziához akar tartozni. A harmincöt tagú parlamentet, az úgynevezett Halk toplusut (Népgyűlés) négyévente választják. A balkánt (kormányzó) is, aki egymás után legfeljebb kétszer tölt­heti be mandátumát. Gagauzia legmagasabb rangú hiva­talnoka egyben Gagauzia kormánya, a Végrehajtó Tanács feje, továbbá a moldovai kormány mindenkori tagja. Moldova Köztársaság törvényeit és alkotmányát maximá­lisan tiszteletben tartják, nem hoznak azokkal ellentét­ben álló határozatokat. Az önmeghatározás békés eszkö­zeit alkalmazzák, és nyilvánvalóan nincs saját hadsereg­ük és rendőrségük, saját pénzt nem nyomtatnak. Gagauziában alacsonyak az átlagbérek, de az auto­nómia lehetőséget ad saját gazdaság kialakítására sa­ját értékeikre hagyatkozva. Minden beszedett adó Gagauzia területén marad, és az államtól is kapnak támogatást (vámok). Az autonóm gagauz tartomány­nak saját intézményei vannak: egyetem, iskolák, kul­turális intézmények (például saját múzeum). Az egye­tem négy karán főleg oroszul folyik az oktatás, de gagauz, angol és német nyelven is oktatnak. Összesen mintegy kétezer fiatal jár ide. Magyar kenyér Bécsben A közelmúltban Bécs 5. kerületében a Pilgramgasse 10 szám alatt nyílt meg a Bu­dapest Bistro névre hallgató kellemes légkö­rű üzlet. A tulajdonosok, Módos Lívia és Mentes Pé­ter hosszú keresgélés után találtak rá a megle­hetősen rossz állapotban lévő üzlethelyiségre. Tervük valóra váltásához nagyszerű ötleteket alkalmaztak. Modern, de mégis kissé romanti­kusan nosztalgikus üzletet alakítottak ki. A Sopronban sült foszlós fehér kenyér és an­nak finom, teljes kiőrlésű lisztből készült test­vére, a péksütemények népes rokonságával együtt gyorsan vándorol a bécsiek asztalára. Nagy az érdeklődés a termékek iránt. Sokan szívesen költik el reggelijüket a Budapest Bistro­­ban. A vendégek körében kedveltek a meleg­­szendvicsek éppúgy, mint az aprósütemények, vagy a különböző ízű magyar lekvárok és a kü­lönleges teakeverékek. A régi varrógépek vaslábain álló asztalok szin­te állandóan foglaltak. A kávék és friss péksü­temények illata rögtön csiklandozza az utasok orrát, amint a Margaretenstraße felől érkező 13- as jelzésű autóbuszról leszállnak. 7 kórus­­ magyar nő kezében Basel környékén Zeneszerető családban, 1949-ben március 15-én, Csíkszeredán látta meg a napvilágot Barla Ibolya. Kis­gyermek korának leghőbb vágya volt, hogy zongorázni tanulhasson, de egy harmonikát kapott. Hamarosan már egy zenekarban játszott a helyi táncmulatságokon. A gimnázium elvégzése után a kolozsvári zenei kon­zervatórium hallgatója lett. Itt végzett karvezetés és éne­kes szakon. A Cappella Transsylvanien oszlopos tagja­ként járta be a világot. Az együttessel fellépett több euró­pai országon kívül Japánban, Amerikában és utolsó állo­másként Angliában is. 1980-ban az angliai turnéról már nem tért vissza a Ceaucescu diktatúrájától szenvedő Er­délybe. Egy kollégájával együtt Németországba ment. Kórusvezető pályafutását Lörrach-ban kezdte. 1983 óta egyre több férfi- és vegyeskórus karnagya lett. Ve­zetése alatt jelentős sikereket ért el a fischingeni, maulburgi, tumringeni férfikórus, a weitenaui vegyes­kórus és a brombachi kórus is. Megismertette és meg­szeretette velük a népzenén túl az egyházi zenét, sőt az operát is. Olyannyira, hogy a kottaolvasásban já­ratlan kórustagok nagy sikerrel mutattak be opera részleteket is, például a Nabucco-ból. 30 éves karmesteri jubileumát az általa vezetett leg­nagyobb (70 tagú) weitenaui kórussal ünnepelte. Az ünnepi műsor keretében Mozart és Verdi requiem rész­leteket mutatott be a kórus. Ezeket a nehéz műveket is Barla Ibolya tanította be, a gyermekekből és felnőttek­ből álló, kottát nem ismerő, de lelkesen éneklő csapat­nak. A siker és Ibolya nagyszerű munkájának híre ter­mészetesen az ország határain is túlszárnyalt. N­evessünk...­­ A professzor egy röntgenfelvételt mutat a medi­kusoknak: - Nézzék uraim. A beteg nagyon sántít, mert a bal lába kétszáz milliméterrel rövidebb, mint a má­sik. Nos, kolléga­­ fordul az egyik hallgatóhoz ön mit tenne ilyen esetben? - Hát, én is sántítanék... Dr. Birtalan Iván vicce

Next