Bécsi Napló, 2014 (35. évfolyam, 1-6. szám)
2014-03-01 / 2. szám
8 275 éve született Baróti Szabó Dávid Gagauz földön A 18. század úgynevezett deákos iskolájának megalapítója, aki 1739 április 10-én a Háromszék vármegyei Baróton született. A deáki mód képviselői a görög metrum (időmérték) szerinti hagyományokra támaszkodtak, s adták közre írásaikat. 1757. november 30-án belépett a jezsuita rendbe, kassai teológiai tanulmányai után 1770-ben pappá szentelték. Nagyváradon és Besztercebányán tanított, ahol Rauch Ignác egykori szerzetestársa ösztönzésére próbálkozott óklasszikai alakú versírással. Az egyházi értelmiségnek, mint az írásbeliségi műveltség letéteményeseinek, a soha nem tapasztalt változások következtében, 1773. július 21-én tudomásul kellett vennie, hogy XIV. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet. Mária Terézia Magyarországon az év szeptember 21-én követte a pápai rendelkezést. Az intézkedés következtében a hazai alsó és felsőfokú iskolák mintegy felének megszüntetésével az iskolákat állami kezelésbe vették. A jezsuita szerzetesek életét az intézkedés nagyon válságossá tette. Új helyet, új társadalmi szerepet kellett keresniük, világszemléletüket is újra kellett értelmezniük. Többen közülük, így Rájnis József és Baróti Szabó Dávid is, ekkor kezdtek foglalkozni a magyar nyelv irodalmi művelésével. 1773-ban, a feloszlatási rendelet után, Baróti Szabó Dávid Komáromban retorikai tanári állást vállalt, ahol folytatta költői kísérletezéseit. Szeretett volna a közönség előtt megmutatkozni, ha Rájnis József győri szerzetest közös fellépésre meg tudta volna nyerni. Minthogy ajánlatát Rájnis nem fogadta el, 1777-ben egyedül lépett a nyilvánosság elé az „Új mértékre vett külömb verseknek árom könyvei” című három kötetével, amellyel a hexameter, s az ódai versforma óklasszikai irányzata bevonult a magyar irodalomba. Új szellemben szólít fel a hagyomány tiszteletére, a nyelv védelmére, az ősi erkölcs és szokások megtartására, a „Magyar ifjúság”, s a „Köntös változásáról” című verseiben. 1780-ban jelenteti meg Jacques Vaniére tanító „Praedium rusticum” költeményének hexameteres fordítását „Paraszti majorság” cím alatt. Négy évvel később kiadja a magyar szavaink hexameterbe szedett szótárát „Kisded szótár, mely a ritkább magyar szókat az abc rendi szerént emlékeztető versekben előadja” cím alatt, amelyet a széles közönség igényléséért 1792-ben másodszor is kiadott. Írói munkásságát gazdagította a Kazinczy Ferenccel és Batsányi Jánossal 1788-ban Kassán megalapított „Magyar Múzeum” című első magyar folyóirat, s a „Kassai Magyar Társaság” megalakítása. A lap kezdetben szépirodalmi és nyelvészeti írásokat közölt, később több tudományos ismeretterjesztő cikkek és zenei darabok is szerepeltek a folyóirat hasábjain, főleg a kor zenekutatói tollaiból. A szépirodalmi termékenységén kívül kemény vitákat vívott Rájnis József, volt jezsuita társával és Révai Miklós nyelvésszel a prozódiai kérdések felett. A vitatkozások jelentékenyen és kedvezően hatottak a kor íróinak alkotásaira, főképp a magyar verselés technikájára. Hozzákezdett műveinek átjavítására és újabbak gyarapítására, s kiadta „Ki nyertes a hangmérséklésben? Az erdélyiek nyelvjárása szerént” című írását. 1786-ban ezt követte az „Ortographia és grammatikabéli észrevételek a magyar prosodiával” együtt. 1802-ben jelenteti meg a „Verskoszorú” című új kötetét s a „Megjobbított és költeményes munka” cím alatt újabb könyvét. Éles szavakkal utal „A magáéval élni nem tudókról” című versében, a kenyék dologra nem képes, sült madarakra várók, szájtátsak életére. „Lent, kendert nevelünk, más nemzet Elhordja, s nagy olcsón. Van gyapjúnk, ezt is fele pénzen, s mi nem Győzzük posztóját már kifizetni tovább. Nincs-e fonó? Hát nincs-e szövő s hallóra való szer? Volna fonó s a többi, de mink csak készre Sült madarat várunk szánkba repülni, henyék Ilyen az, aki midőn étellel, itallal eluntig Lakhatnék, inkább nézi, s akarva koplal.” Értékesebb írói alkotásaihoz sorolható „A ledőlt diófához” című allegóriája, melyben nemzeti érzésével, költői nyelvezetével igyekezett kifejezni a nemzet új pre-romantikus irányzatainak aggodalmát. A 18. század során a nyelv gazdagítását főleg görög és római irodalomtörténet fordításai képezték. Baróti Szabó Dávid alkotásainak gyarapítását ugyancsak a fordításokban látta. 1810-ben latinból fordította John Milton „Elveszett paradicsom”-át, majd Vergilius „Eneisse” első felének második rész VI-XII. énekeinek Eklogák alakzatait. A latin klasszicizmus megjelenésével a 18. század hetvenes éveiben gyorsan terjedt a régi angol ballada versek ossziánis fordítása. Leghamarabb az olasz Melchiorre Cesaroni adta közre első fordításait 1763-ban. A magyar Osszián-kultusz kialakulását a bécsi császári könyvtár igazgatójának, az udvari tanácsosi címet is viselő jezsuita papnak, Michael Denisnek (1729-1800) köszönheti. Denis adta ki az első teljes ossziáni fordítást, német hexameterekben. Baróti Szabó Dávid közeli kapcsolatban állt az osztrák költővel. A metrikus versek komponálása során meglepődve látta, a magyar nyelv mennyivel megfelelőbb, mint a német, ami fordítás vitát váltott ki a folyóirat lapjain. Az igazolható megállapítás az, hogy az Osszián első korszaka Baróti Szabó Dávid nevéhez sorolható s nem kevésbé az Osszián-kultusz befogadása a magyar irodalomba. Arany János kitűnően ismerte az előző (XVIII.) század magyar íróit, nemcsak korabeli irodalomtörténészek tanulmányaiból, hanem közvetlen műalkotásaikból. Bár Baróti Szabó Dávidot nem sorolta a legnagyobb írók közé, de mégis megjegyezte:„...a vele egy úton éppen úgy nincsen Berzsenyi Dániel, Virág Benedek nélkül Vörösmarty.” 1799-ben Baróti nyugalomba vonult, s a Komárom megyei Virtre költözött egykori tanítványa Pyber Benedek vendégszerető házához. A magyar irodalom nagyra becsült, értékes irodalmi alkotásaiban töltött 80. életévét ott fejezte be 1819-ben. Raduly Ferenc BÉCSI NAPLÓ 2014. március-április Kovách Aladár könyvei között Kovách Aladár (1908-1979) korábban közismert bécsi magyar értelmiségi, író, szerkesztő, dramaturg, 80 napig a Nemzeti Színház igazgatója (valószínűleg a legrövidebb ideig, 1944. július vége-október 16. között). Ha a könyveiről, valaha volt könyvtáráról („kis lakásában könyvek, plafonig könyvek” - Elizabeth Kovács) próbálunk fogalmat alkotni, két nagyobb csoportra gondolhatunk. Először az általa írt és szerkesztett művek, igen jelentős számúak ezek is, hiszen például a Bolyai Akadémia könyvsorozatban 36 kötetet jelentetett meg 1940-44 között. Szerzőként Halasy András álnéven írt, a generációja íróit bemutató Új Szó lexikont jegyezzük föl, de hasonlóképpen úttörő jelentőségű A Mindszentyper árnyékában (Innsbruck, 1949) és a Die siebenbürgische Frage (Zathureczky Gyulával, München 1965) című munkája. Ez utóbbi megtalálható ugyan az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége könyvtárában, de a másik kettőhöz ma már nehéz hozzájutni. A második csoportba a könyvtár a használatra tartott és a kapott, neki dedikált köteteket soroljuk. Kovách Aladár írásos hagyatéka vásárlással került a bécsi Nationalbibliothek-ba, könyveinek egyik része Kovách Andor, Aladár öccse jóvoltából adományként a Központi Szövetség könyvtárába. Az adomány részét képezi az ifjú Kovách Aladár fejszobra és Ady Endre halotti maszkja. Évekkel ezelőtt bécsi ösztöndíjasként a levelezéséből kigyűjtöttem a legfontosabbnak ítélteket, amelyeket most könyvvé próbálok szerkeszteni. Ezért igyekszem megkeresni a könyveit mindkét kategóriában, a Központi Szövetség nagy darabszámú könyvtárában is. Föltehetően sok olyan könyve is oda került, amely nem dedikált, vagy nincs sajátkezű beírása a tulajdonlásról. Ilyen a színháztörténeti kollekció, irodalmi műgyűjteménye vagy a korai Liszt Ferenc irodalom számos darabja. Az a tény meglepett, hogy nem hagyták együtt, különálló egységként, „Kovách Aladár könyvtára”ként a tőle származó műveket (pl. külön szekrényekben elhelyezve). Mert valójában úgy lehetne szellemi arcképének megrajzolásához a könyvtárát is evidens módon számításba venni. A Kovách Aladárnak dedikált darabok közt erdélyi szerzőktől (pl. Bartalis János, Gyallay Domokos, Gy. Szabó Béla, Kányádi Sándor) és magyarországi barátoktól, ismerősöktől, harcostársaktól származók egyaránt vannak (Jékely Zoltán, Kárász József, Kosztolányi Dezsőné, Magyar Bálint, Sinka István, Siklós Olga, Varga Nándor Lajos stb.). A legnagyobb számban az emigrációban élő írók, költők, szellemi emberek keresték föl dedikált műveikkel Kovách Aladárt (pl. Gombos Gyula, Kannás Alajos, Kerecsendi Kiss Márton, Kocsis Gábor, Lökkös Antal, Mózsi Ferenc, Nyisztor Zoltán, Szathmáry Lajos, Tollas Tibor). Konkoly Kálmán a dedikációjában próbálta meghatározni Kovách Aladár irányultságait: „Szabó Dezső unokaöccsének és Krúdy Gyula íródeákjának” ajánlotta a művét. Kovách Aladár könyveinek, könyvtára meghatározó részének a számbavétele hozzásegíthet munkássága részletesen árnyalt bemutatásához. Sümegi György Október végén Kisinyovban részt vettem egy népegészségügyi konferencián. Úgy adódott, hogy a helyi történelmi múzeum munkatársával és a jászvásári rádió kisebbségi műsorának szerkesztőjével ellátogattunk Gagauziába. Másfél órányi autózást követően hatalmas útszéli építményhez érkeztünk, mely a Moldovai Köztársasághoz tartozó Gagauzia (Gagauz Yeri) kétnyelvű üdvözletét, valamint a gagauz és moldáv címert és zászlót ötvözte magába. A baskán vendégeként Néhány települést elhagyva, Gaidar falu határában a kormányzó (baskán, bashcan) elegáns fekete kocsira várt, a sofőr illedelmesen bemutatkozott. Őt követve, úttalan utakon haladva mesebeli helyre, gyönyörű tavak közé, pávákkal benépesített területre értünk. Mintha összeesküvésre vagy éppen a függetlenség kikiáltására gyűltek volna össze másfél tucatnyi férfi, fontos személyiség, egykori és mai kormányzó, képviselők, polgármesterek. Egy megtermett kutya vigyázott rájuk. Mihail Formuzal, Gagauzia kormányzója látható érdeklődéssel elegyedett szóba velünk, és kitűnő vendéglátónak bizonyult. Emberségesen és szeretetteljesen viszonyult hozzánk. Türelmesen megvárta, hogy elfogyasszuk a jó meleg birkagulyást, és csak azt követően veselkedett neki az interjúnak. Amikor megtudta, hogy erdélyi magyar vagyok, nagy lelkesedéssel felemlegette Tusványost, hiszen idén a nyári tábor meghívottja volt. Kellemes emlékeket elevenített fel, majd előkapta telefonját, és rögtön felhívta barátját, Szilágyi Mátyás kisinyovi nagykövetet. Az orosz társalgásból nem értettem semmit sem, de amikor kezembe nyomta a telefont, és tört románsággal tudtomra adta, hogy ki van a vonal végén, bizony nagyon jól esett a gesztus. Ráadásul számunkra kedves ismerős, az egykori kolozsvári főkonzul jelentkezett a vonal végén. A gagauzok két-, sőt háromnyelvűek. A törökkel szoros rokonságban levő, saját írással nem rendelkező gagauz nyelv az anyanyelvük. Szinte ugyanolyan folyékonyan beszélnek oroszul, ami annak idején államnyelv volt, tanítása most is előtérben van, cirill feliratai dominálnak. Amúgy a Pruttól keletre az orosz a világnyelv, közös kommunikációs lehetőség az egykori Szovjetunió egykori és mai népei között. Románul, azaz moldávul sok gagauz nem tud, és aki igen, az is törve és akcentussal beszéli. Az átlagos gagauz rosszabbul beszéli ezt a nyelvet, mint az átlagos erdélyi. Mindenesetre a törvény szerint három hivatalos nyelve van Gagauziának. Amúgy a bolgár nyelv használata is elterjedt a környéken, főleg Taraklia városkában és az azonos nevű közigazgatási területen, ahol jelentős számú bolgár kisebbség él. Annak idején olyan elképzelés is létezett, hogy a Moldova Köztársaságban élő gagauzok és bolgárok közösen alkossanak autonóm tartományt. A bolgárok azonban ettől elálltak, mivel a Dnyeszteren túli nagyobb bolgár közösség kiszorult volna ebből a közigazgatási formából. A balkán főleg románul beszélget velünk, néhol akadozva, párszor orosz kifejezésekhez fordulva segítségül. Elmondása szerint ritkán ad románul (moldávul) interjút, a kisinyovi rádió számára oroszul szokott nyilatkozni. Mihail Formuzal 1959 november 7-én született Odesszában. Tizennyolc éven át a katonaságban szolgált, veszélyes területeken (állítólag Afganisztánban), ezért már 35 évesen nyugdíjba került. Pontosan akkortájt, amikor Moldova hivatalosan is elismerte a gagauz tartomány önállóságát. Ezután közössége jogainak a képviseletét vállalta fel, sorsa jobbulásáért tesz-vesz nap mint nap. Két mandátumon át Cendir- Lunga kisváros polgármesteri tisztségét töltötte be, majd kormányzóvá választották, sőt újraválasztották ebbe a legmagasabb tisztségbe. A bűvös hármas számhoz érkezve: három fiútestvére, három leánytestvére és három gyermeke van. A legnagyobb, Cristina a lehető legtávolabb, Ausztráliában él a férjével együtt. Öt nyelvet tökéletesen beszél, a már említett triász mellett angolul és franciául tud. Nagyobbik fia Essenben németül tanul, míg a kicsi, Igor csak kilencéves. Gagauz autonómia és identitás A balkán a lexikális adatoknál „hivatalosabb” adatokkal szolgál: 164 ezren élnek Gagauzia 1848 négyzetkilométerén. A három város és 23 falu összlakosságának 86%-a gagauz. Négy terület alkotja az autonóm tartományt, közülük kettő a gagauz tömbtől különálló falu, amelyek gagauz többsége annak idején megszavazta a Gagauziához való tartozását. A lakosság főleg mezőgazdaságból él: gabona-, zöldség- és gyümölcstermesztés, bortermelés, állattartás. Százötvenezer juh, jelentős szarvasmarhaállomány, pávatenyésztés. Sokan Törökországban, Oroszországban vállalnak idénymunkát, vagy akár hosszabb ideje ott dolgoznak. Nincsenek nyelvi nehézségeik. A tehetősebbek hazajönnek, és házat építenek maguknak. A balkán röviden ismerteti „országa” történetét és álláspontját a legfontosabb politikai kérdésekben. A tartomány autonómiája még a volt Szovjetunióban jött létre, hiszen a gagauzok 1991-ben elsőként jelentették be igényüket, bár függetlenségüket csak 1994 karácsonyát megelőzően fogadta el Moldova. Az 1998- ban életbe lépő alkotmány kimondja, hogy Gagauzia autonóm területhez tartoznak mindazok a közösségek, ahol a gagauzok a népesség több mint 50%-át teszik ki, valamint azok a helységek, ahol a helyi népszavazásokon a többség Gagauziához akar tartozni. A harmincöt tagú parlamentet, az úgynevezett Halk toplusut (Népgyűlés) négyévente választják. A balkánt (kormányzó) is, aki egymás után legfeljebb kétszer töltheti be mandátumát. Gagauzia legmagasabb rangú hivatalnoka egyben Gagauzia kormánya, a Végrehajtó Tanács feje, továbbá a moldovai kormány mindenkori tagja. Moldova Köztársaság törvényeit és alkotmányát maximálisan tiszteletben tartják, nem hoznak azokkal ellentétben álló határozatokat. Az önmeghatározás békés eszközeit alkalmazzák, és nyilvánvalóan nincs saját hadseregük és rendőrségük, saját pénzt nem nyomtatnak. Gagauziában alacsonyak az átlagbérek, de az autonómia lehetőséget ad saját gazdaság kialakítására saját értékeikre hagyatkozva. Minden beszedett adó Gagauzia területén marad, és az államtól is kapnak támogatást (vámok). Az autonóm gagauz tartománynak saját intézményei vannak: egyetem, iskolák, kulturális intézmények (például saját múzeum). Az egyetem négy karán főleg oroszul folyik az oktatás, de gagauz, angol és német nyelven is oktatnak. Összesen mintegy kétezer fiatal jár ide. Magyar kenyér Bécsben A közelmúltban Bécs 5. kerületében a Pilgramgasse 10 szám alatt nyílt meg a Budapest Bistro névre hallgató kellemes légkörű üzlet. A tulajdonosok, Módos Lívia és Mentes Péter hosszú keresgélés után találtak rá a meglehetősen rossz állapotban lévő üzlethelyiségre. Tervük valóra váltásához nagyszerű ötleteket alkalmaztak. Modern, de mégis kissé romantikusan nosztalgikus üzletet alakítottak ki. A Sopronban sült foszlós fehér kenyér és annak finom, teljes kiőrlésű lisztből készült testvére, a péksütemények népes rokonságával együtt gyorsan vándorol a bécsiek asztalára. Nagy az érdeklődés a termékek iránt. Sokan szívesen költik el reggelijüket a Budapest Bistroban. A vendégek körében kedveltek a melegszendvicsek éppúgy, mint az aprósütemények, vagy a különböző ízű magyar lekvárok és a különleges teakeverékek. A régi varrógépek vaslábain álló asztalok szinte állandóan foglaltak. A kávék és friss péksütemények illata rögtön csiklandozza az utasok orrát, amint a Margaretenstraße felől érkező 13- as jelzésű autóbuszról leszállnak. 7 kórus magyar nő kezében Basel környékén Zeneszerető családban, 1949-ben március 15-én, Csíkszeredán látta meg a napvilágot Barla Ibolya. Kisgyermek korának leghőbb vágya volt, hogy zongorázni tanulhasson, de egy harmonikát kapott. Hamarosan már egy zenekarban játszott a helyi táncmulatságokon. A gimnázium elvégzése után a kolozsvári zenei konzervatórium hallgatója lett. Itt végzett karvezetés és énekes szakon. A Cappella Transsylvanien oszlopos tagjaként járta be a világot. Az együttessel fellépett több európai országon kívül Japánban, Amerikában és utolsó állomásként Angliában is. 1980-ban az angliai turnéról már nem tért vissza a Ceaucescu diktatúrájától szenvedő Erdélybe. Egy kollégájával együtt Németországba ment. Kórusvezető pályafutását Lörrach-ban kezdte. 1983 óta egyre több férfi- és vegyeskórus karnagya lett. Vezetése alatt jelentős sikereket ért el a fischingeni, maulburgi, tumringeni férfikórus, a weitenaui vegyeskórus és a brombachi kórus is. Megismertette és megszeretette velük a népzenén túl az egyházi zenét, sőt az operát is. Olyannyira, hogy a kottaolvasásban járatlan kórustagok nagy sikerrel mutattak be opera részleteket is, például a Nabucco-ból. 30 éves karmesteri jubileumát az általa vezetett legnagyobb (70 tagú) weitenaui kórussal ünnepelte. Az ünnepi műsor keretében Mozart és Verdi requiem részleteket mutatott be a kórus. Ezeket a nehéz műveket is Barla Ibolya tanította be, a gyermekekből és felnőttekből álló, kottát nem ismerő, de lelkesen éneklő csapatnak. A siker és Ibolya nagyszerű munkájának híre természetesen az ország határain is túlszárnyalt. Nevessünk... A professzor egy röntgenfelvételt mutat a medikusoknak: - Nézzék uraim. A beteg nagyon sántít, mert a bal lába kétszáz milliméterrel rövidebb, mint a másik. Nos, kolléga fordul az egyik hallgatóhoz ön mit tenne ilyen esetben? - Hát, én is sántítanék... Dr. Birtalan Iván vicce