Bécsi Napló, 2018 (39. évfolyam, 1-6. szám)

2018-09-01 / 5. szám

BÉCSI NAPLÓ Andreas Unterberger Az EU nem Magyarország, hanem saját sírját ásta meg Az EU nagy lépést tett saját bukásának irányá­ba. Ugyanakkor szánalmas módon összeomlott az európai összefogásnak az az egykor oly jelentős platformja, amelynek alapját a liberál-konzervatív és kereszténydemokrata pártcsaládok alkották. Ami Nagy-Britannia EU-ból való kilépésével el­kezdődött, az most a bizonytalan alapokra épülő Magyarország elleni eljárással, erős dinamikát kapott. Ez egyben káros és tragikus. A főbűnö­söket azonban nem Budapesten, hanem Stras­­bourgban és Brüsszelben kell keresni. Mégiscsak gyalázat, amikor az EU parlamentje és a Bizottság azzal vádol meg egy korrekten jog­követő magatartást tanúsító tagállamot, hogy ál­tala sérül a „jogállamiság”, holott az EU testületei a legdurvább megsértői a „Rule of Law” elvének. Valójában az ő eljárásuk sérti azt az alapvető jog­elvet, amely a Felvilágosodás óta minden európai kontinentális jogértelmezés alapját képezi. Ez az alapelv így hangzik „Nullum crimen, nulla po­ena sine lege”. (Nincs büntetés törvény nélkül. -ford.) Azaz, büntetni csak a tett elkövetésekor létező törvény alapján lehet. Az EU-s többség most éppen ezt az alapelvet sértette meg. Ugyanis nincs olyan EU-s törvény, sem rendelet, vagy irányelv, amely Magyarország­nak megtiltaná az NGO-k tevékenységének korlá­tozását, amennyiben azok vétenek a magyar tör­vények ellen és az illegális migrációt támogatják. Arra sincs EU-s törvény, amely egy tagállamnak megtiltaná, hogy magánegyetemeket adminiszt­ratív eljárásban szabályozzon, engedélyezzen vagy betiltson (Magyarország ugyanis George Soros egyetemét, a kérdéses CEU-t, egyáltalán nem tiltotta be, mint ahogy azt többen állítják. Továbbra is több új hallgatót vesznek fel.) Ez a két legkonkrétabbnak mondható vád az, amelyet a zöldpárti EU-parlamenti képviselő, frá­zisoktól és bizonyítatlan állításoktól hemzsegő „jelentésében” Magyarországgal szemben felso­rolt. Ennek ellenére az EU parlamentjének több­sége megindította a szavazatmegvonási eljárást Magyarország ellen. Különösen gyalázatos az is, hogy az EU-s jo­gászok a szavazás előtt hirtelen megváltoztatták a parlament szavazatszámolási eljárását, annak érdekében, hogy magyarellenes akciójuk meg­kapja a kétharmados többséget. Ennek ellenére a parlamenti képviselőknek a kétharmada nem szavazott Magyarország ellen. Sőt a leadott sza­vazatokat számítva sem jött ki a kétharmad. Te­hát nem érték el a szükséges szavazatarányt. A kétharmados többség csak az „igen” és a „nem” szavazatok közötti különbség tekintetében volt megállapítható. Az érvénytelen, valamint a tar­tózkodó szavazatokat egyszerűen nem vették fi­gyelembe, ellentétben az EU alapszerződésének egyértelmű intézkedésével, amely szó szerint így hangzik: ... „az Európai Parlament döntéseit a leadott szavazatok kétharmados többségével, és a képviselőinek többségével hozza meg”. Az EU parlamentjének eljárása ellentétes min­den jogszerűségi alapelvvel, mert a vádak az „eu­rópai értékek” kétes fogalmára épülnek. Ha olyan gumifogalmak, mint­­ „az emberi méltóság tisz­teletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, vagy az emberi jogok tiszteletben tartása, és a kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása”­­ szerint vádat lehet emelni, akkor óhatatlanul kinyílik a kapu minden önkényuralmi visszaélés előtt. Amikor valakik az ilyen gumifogalmak meg­sértését a legsúlyosabb következmények levoná­sára használják fel, akkor azok az Uniót verik szét, a szervezeteit pedig politikai kirakatperek törvényszékévé változtatják át. Most mutatkozik csak meg, hogy tizenegy évvel ezelőtt, milyen igazuk volt azoknak az előrelátó jogászoknak, akik óvtak az úgynevezett 7-es cikkely szerinti eljárás bevezetésétől. Egyébként a fenti értékek számos EU-tagállam alkotmányában is megtalálhatók. De ott ezek számtalan törvénnyel, és az ártatlanság elvének tradicionális érvényesülésével vannak körül­bástyázva. Ezekben nem fenyeget az a drámai következmény, hogy teljesen megvonnák egy tag­ország szavazati jogát. Az alkotmánysértések a gyakorlatban mindössze az érintett törvények visszavonásával vagy kijavításával végződnek. Amit az EU politikusai nem értenek: Ha egy „ÉRTÉK” , amely nincs a joggyakorlatnak meg­felelően, törvénnyel pontosan körülhatárolva, az egyenesen „HÁTRÁNY” (az eredetiben: Un- Wert). Ez pedig tetszés szerint használható fel. És ha egy szörnyűséget egy másikkal helyettesí­tenek, az akkor is szörnyűség marad. Ha a 7-es cik­kely úgy használható fel, mint ahogy az Magyaror­szág esetében történt, az azt bizonyítja, hogy ez a cikkely nem a jogállamiságot erősíti, hanem alap­ját képezi mindenféle totális önkényuralomnak. Az is különösen visszataszító,­­ hogy ugyan a cikkely kifejezetten kimondja, a kisebbség vé­delmét szolgálja,­­ ugyanakkor éppen egy kis országgal szemben indítanak eljárást az alkal­mazásával. Teljesen bizonyosak lehetünk ab­ban, hogy ez a cikkely Franciaországgal vagy Németországgal szemben sohasem kerül beve­tésre. Holott mindkét országgal szemben játszi könnyedséggel ugyanolyan zavaros és pontatlan vádiratokat lehetne összeállítani, mint ahogy azt most a zöldpárti, holland Sargentini Magyaror­szággal szemben megtette. Az EU parlamentje például a füle botját sem mozdítja a tekintetben, hogy Spanyolországban már egy éve politikai foglyok vannak (katalán politikusok, akik teljesen erőszakmentesen nép­szavazást szerveztek önállóságuk kivívásáért). Ez pedig a jogállamiság és a demokrácia elveinek durva megsértése, de Spanyolország túl nagy ah­hoz, hogy ezzel a váddal szembesítsék. Végső soron azonban a többi EU-s tagállam­nak a beleegyezésére is szükség lesz ahhoz, hogy egy országtól végérvényesen megvonhassák a szavazati jogot. Magyarország mindenesetre 108 oldalon el­készítette valamennyi vád és kifogás cáfolatát. A baloldali pártok természetesen jól tudják, hogy nem csak Magyarország járja az orbáni utat, hanem Európán át létezik egy széles front, Olasz­országtól Skandináviáig. A jövő évi EU parla­menti választásokból a baloldal súlyosan megti­zedelve kerül majd ki. Ezért szeretnék a mostani többségüket minél jobban kihasználni, de még inkább visszaélésekre felhasználni. Mindenesetre rejtélyes az „Európai Néppárt”, amelyhez a magyar kormányzó párt is tartozik, nem szolidáris viselkedése. Teljesen nyilván­való, hogy itt a Merkel-szárny került fölénybe. Egy nappal előbb ugyanis, az ENP jelöltje az EU főbiztosi tisztségére (az eredetiben: Spitzenkan­didat), kifejezetten a menekültek egész Európára kiterjedő elosztásáról beszélt. Az egyik tragikus vonása az ENP fellépésének Magyarország ellen azt mutatja, hogy Angela Merkel egyértelmű győzelmet könyvelhetett el Orbán Viktorral szemben. Kérdéses, hogy ez a győzelem, tartós marad-e majd a választási urnákba leadott szavazatok szerint is. Németből fordította: Varga Sándor Andreas Unterberger újságíró, az osztrák Die Presse c. polgári lap volt főszerkesztője. Közvetlen a Sargenti­­ni-jelentésről történt Európai Parlamenti szavazás után írt hosszabb cikket, amelyet saját honlapján jelentetett meg https://www.andreas-unterberger.at/, írásának eredeti címe: Die EU setzt sich selber einen Grabstein­­ nicht den Ungarn. Szerkesztőségünkből jövő indít­ványra, a szerző beleegyezését adta, hogy magyarra for­dítsuk. A cikket terjedelmére való tekintettel, rövidítve közöljük. A rövidítést a szerző szerkesztőségünkre bízta. 95 éves korában, 2018. augusztus 28-29. éjszakáján hunyt el Bécsben a legendás fényképész Erich Lessing, aki elsősorban magyarországi felvételeivel tett szert világhírnévre, s vált az 1956-os forrada­lom képes krónikásává. Ezzel a fényképpel rá emlékezünk. »Itt élned s halnod kell« Mikor így kezdődik egyfajta mérleg, sőt, számadás, nem árt tudni, hogy sem Pannónia, de még a Jászság és a Kunság sem kizárólagos hely, régió. Nem! Mindenekelőtt szögezzük le, hogy európaiak vagyunk, s talán, ha kicsit be­lekacsintunk a történelembe, tettünk is érte egyet s mást. Egyesek szerint most előnyös hátat fordíta­ni Magyarországnak, mert így kívánja a módi (trend), de ez nem a magyarok ellen szól, ha­nem azoknak a tetemrehívása, akik az első adandó alkalommal „paripát cserélnek”. Nem is annyira Magyarország vonatkozásában, ha­nem európai viszonylatban. Hogy mit tett Ma­gyarország kormánya, s mit mulasztott el, le­het akár éles viták kérdése is. Itt és most még­sem ez áll a mérlegen, hanem hol tartunk, s miként ítéltetünk meg. Nos, eléggé szerencsétlenül. Amikor az állí­tólag legnagyobb példányszámú osztrák napi­lap 2018. szeptember közepén ázsiai mivoltun­kat emlegeti fel, ez nagyon elgondolkoztató, még akkor is, ha a Lajtán túl akadnak olyanok, akik újfent hun-török gyökereket kezdenek kiásni. Eltekintve attól, hogy mindaz, ami ma­gyar, európai produktum, tehát valamennyi Kárpát-medencei „őshonost” és “jövevényt” is ide kell sorolnunk. Ezért sem árt elcsodálkozni azon, mit jelent, amikor az Úrnak 2018. esz­tendejében ezt emlegeti valaki, bárki. Európaiságunk legkorábbi bizonyítéka IV. Béla levele, amiben a tatárjárás utáni helyzetet ecsetelve írja alig ismert levelében a pápának és a német-római császárnak, hogy a Duna a sors folyója, s onnan egyedül védelmezte a kereszténységet (Európát). E tekintetben a török kor másfél évszázadát még feltétlen szá­mon kell tartanunk. Ellenben nem árt, külö­nösen most, október tájékán utalni arra, hogy az utolsó szabad rádió üzenete 1956-ban így hangzott: „Európáért halunk meg”. Kell ennél nagyobb, magasztosabb hűség­­nyilatkozat, mennyire európainak tartja és vallja magát a magyarság? És akkor, amikor az Európai Unió további léte forog kockán, Magyarországgal szemben szinte kéjelegve eljárást indítani demokrácia dolgában, bizony nem éppen épületes dolog. Mint ahogyan nem ildomos annak felemle­getése sem, hogy Harcias Frigyes három vár­megyét követelt IV. Bélától a tatárok elleni segítségnyújtás fejében. A három vármegyét ugyan elfoglalta, azonban nem volt mersze szembeszállni a mongolokkal. Igen, nem árt megjegyezni, hogy a politi­kában a köszönet ismeretlen fogalom. Mégis töprengésre késztet, hogy az Európai Unió nem ügyelve a világhelyzetre, abban leli gyö­nyörét, hogy elbánjon az Ázsiából ide tévedt magyarokkal, éspedig mint uniós tagokkal. Ennek ellenére mindaz, ami elhangzik a magyarok ellen, nem tántoríthat el minket attól, hogy itt élnünk s halnunk kell: európai­ként Európában. -deák­ XXXIX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2018. SZEPTEMBER-OKTÓBER MEGJELENIK 2 HAVONTA ÁRA: 2,50 Euro Erscheinungsort Wien Österreichische Post AG • 02Z032898 M P. b. b. VERLAGPOSTAMT 1010 WIEN Történelmi (fél)fordulat Prágában Magyarországgal szemben Prágában 2018. szeptember 20-án tüntetés zaj­lott le a magyar nagykövetség előtt, „Orbán értünk, mi Orbánért” jelszó jegyében. Már maga ez a hír olyan, amire egy magyar, fel kell, hogy kapja a fejét. A további részletek még biztatóbbak. A tün­tetést a cseh köztársasági elnökhöz, Milos Zeman­­hoz közelálló civil szervezet, a „Halló, polgárok „ szervezte meg. Részt vett rajta számos politikus, képviselőházi tag és szenátor, akik a cseh politi­kai paletta egész spektrumát kitették, a radikális jobboldaltól, a baloldal legszélén elhelyezkedő kommunista pártig. Valamennyien szolidaritásu­kat fejezték ki Magyarországgal szemben, az EU parlamentjében elfogadott(?) Sargentini-jelentés kapcsán. Az egyik felszólaló, ifjabb Václav Klaus, a Polgári Demokratikus Párt képviselője beszédében leszögezte, hogy, „... a magyar népnek joga van úgy kormányozni országát, ahogy akarja”. Bejelentet­te, hogy javasolni fogja a képviselőházban, hogy a testület határozatban ítélje el az Európai Parla­ment által elfogadott Sargentini-jelentést. Hasonló szellemben nyilatkozott a Cseh Szociáldemokrata Párt képviselője is, aki szükségesnek tartja, hogy a V4-ek államai támogassák egymást, mert törté­nelmileg és kulturálisan is kötődnek egymáshoz. A tüntetés résztvevői Orbán Viktornak címzett le­velet fogadtak el, amelyben biztosították a magyar kormányfőt politikája támogatásáról. A fenti röviden vázolt tények mutatják, hogy rendkívül figyelemreméltó jelenséggel állunk szemben. Ha kissé visszatekintünk a történelem­ben,­­ vegyük csak az utolsó százötven évet, a kiegyezés körüli eseményektől kezdve, Csehszlo­vákia 1918-as megalakulásán át a huszadik század végéig,­­ a cseh-magyar kapcsolatokat többnyire a rivalizálás, és a feszült politikai légkör jellemezte. A 20. század legvégén, amikor a történelmi Ma­gyarország területéből 1918-20-ban Csehszlováki­ához csatolt Észak-Magyarország - a mai Szlovákia - 1993-ban kivált a közös államból, a cseh politika kezdte elveszíteni konkrét érdeklődését ezen egy­kori magyar területek iránt, így megnyílhatott az út a cseh-magyar kapcsolatok normalizálódása felé. Ezt folyamatként figyelhettük meg, elsősorban a Visegrádi Csoporton belüli négyoldalú együtt­működés terén. Ez mára eljutott abba a stádiumba, hogy a cseh politikai pártok szinte teljes palettája hajlandó nyilvánosan és látványosan védelmébe venni az igazságtalanul bántalmazott Magyaror­szágot. S történik mindez 2018-ban Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulóján. A kép azért nem ennyire idilli. Csehországnak 21 képviselője van az EP-ben, a Sargentini-jelentés szavazásán húszan vettek részt. Közülük kilencen mondtak igent a jelentésre, egy tartózkodott, tízen pedig ellene szavaztak. Igent mondtak a jelentés­re a miniszterelnök, Andrej Babis pártjának, az ANO-nak a képviselői is. A cseh miniszterelnök nyomban el is határolódott pártjának EP képvise­lőitől. Ugyanakkor a cseh koalíciós kormány szo­ciáldemokrata, egy személyben, bel- és külügymi­nisztere, Jan Hamácek, megértéséről biztosította a jelentést megszavazó képviselőket és hozzátette, hogy őt is nyugtalanítja néhány magyarországi je­lenség. Tehát egyfajta megosztottság is jelen van a cseh politikai életben. Mi a helyzet a lakossággal? Egy áprilisban lebonyolított felmérés szerint arra a kérdésre, bízik-e Orbán Viktorban, a válaszadók 15 százaléka válaszolt igennel, s ugyanennyien mondtak nemet is. Ezért nem beszélhetünk még teljes fordulatról Magyarországgal szemben, de a cseh társadalom már azon az úton halad, hogy egyre nagyobb mértékben vállalja a pozitív viszo­nyulást Magyarországhoz. Vala

Next