Bécsi Napló, 2018 (39. évfolyam, 1-6. szám)
2018-09-01 / 5. szám
BÉCSI NAPLÓ Andreas Unterberger Az EU nem Magyarország, hanem saját sírját ásta meg Az EU nagy lépést tett saját bukásának irányába. Ugyanakkor szánalmas módon összeomlott az európai összefogásnak az az egykor oly jelentős platformja, amelynek alapját a liberál-konzervatív és kereszténydemokrata pártcsaládok alkották. Ami Nagy-Britannia EU-ból való kilépésével elkezdődött, az most a bizonytalan alapokra épülő Magyarország elleni eljárással, erős dinamikát kapott. Ez egyben káros és tragikus. A főbűnösöket azonban nem Budapesten, hanem Strasbourgban és Brüsszelben kell keresni. Mégiscsak gyalázat, amikor az EU parlamentje és a Bizottság azzal vádol meg egy korrekten jogkövető magatartást tanúsító tagállamot, hogy általa sérül a „jogállamiság”, holott az EU testületei a legdurvább megsértői a „Rule of Law” elvének. Valójában az ő eljárásuk sérti azt az alapvető jogelvet, amely a Felvilágosodás óta minden európai kontinentális jogértelmezés alapját képezi. Ez az alapelv így hangzik „Nullum crimen, nulla poena sine lege”. (Nincs büntetés törvény nélkül. -ford.) Azaz, büntetni csak a tett elkövetésekor létező törvény alapján lehet. Az EU-s többség most éppen ezt az alapelvet sértette meg. Ugyanis nincs olyan EU-s törvény, sem rendelet, vagy irányelv, amely Magyarországnak megtiltaná az NGO-k tevékenységének korlátozását, amennyiben azok vétenek a magyar törvények ellen és az illegális migrációt támogatják. Arra sincs EU-s törvény, amely egy tagállamnak megtiltaná, hogy magánegyetemeket adminisztratív eljárásban szabályozzon, engedélyezzen vagy betiltson (Magyarország ugyanis George Soros egyetemét, a kérdéses CEU-t, egyáltalán nem tiltotta be, mint ahogy azt többen állítják. Továbbra is több új hallgatót vesznek fel.) Ez a két legkonkrétabbnak mondható vád az, amelyet a zöldpárti EU-parlamenti képviselő, frázisoktól és bizonyítatlan állításoktól hemzsegő „jelentésében” Magyarországgal szemben felsorolt. Ennek ellenére az EU parlamentjének többsége megindította a szavazatmegvonási eljárást Magyarország ellen. Különösen gyalázatos az is, hogy az EU-s jogászok a szavazás előtt hirtelen megváltoztatták a parlament szavazatszámolási eljárását, annak érdekében, hogy magyarellenes akciójuk megkapja a kétharmados többséget. Ennek ellenére a parlamenti képviselőknek a kétharmada nem szavazott Magyarország ellen. Sőt a leadott szavazatokat számítva sem jött ki a kétharmad. Tehát nem érték el a szükséges szavazatarányt. A kétharmados többség csak az „igen” és a „nem” szavazatok közötti különbség tekintetében volt megállapítható. Az érvénytelen, valamint a tartózkodó szavazatokat egyszerűen nem vették figyelembe, ellentétben az EU alapszerződésének egyértelmű intézkedésével, amely szó szerint így hangzik: ... „az Európai Parlament döntéseit a leadott szavazatok kétharmados többségével, és a képviselőinek többségével hozza meg”. Az EU parlamentjének eljárása ellentétes minden jogszerűségi alapelvvel, mert a vádak az „európai értékek” kétes fogalmára épülnek. Ha olyan gumifogalmak, mint „az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, vagy az emberi jogok tiszteletben tartása, és a kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása” szerint vádat lehet emelni, akkor óhatatlanul kinyílik a kapu minden önkényuralmi visszaélés előtt. Amikor valakik az ilyen gumifogalmak megsértését a legsúlyosabb következmények levonására használják fel, akkor azok az Uniót verik szét, a szervezeteit pedig politikai kirakatperek törvényszékévé változtatják át. Most mutatkozik csak meg, hogy tizenegy évvel ezelőtt, milyen igazuk volt azoknak az előrelátó jogászoknak, akik óvtak az úgynevezett 7-es cikkely szerinti eljárás bevezetésétől. Egyébként a fenti értékek számos EU-tagállam alkotmányában is megtalálhatók. De ott ezek számtalan törvénnyel, és az ártatlanság elvének tradicionális érvényesülésével vannak körülbástyázva. Ezekben nem fenyeget az a drámai következmény, hogy teljesen megvonnák egy tagország szavazati jogát. Az alkotmánysértések a gyakorlatban mindössze az érintett törvények visszavonásával vagy kijavításával végződnek. Amit az EU politikusai nem értenek: Ha egy „ÉRTÉK” , amely nincs a joggyakorlatnak megfelelően, törvénnyel pontosan körülhatárolva, az egyenesen „HÁTRÁNY” (az eredetiben: Un- Wert). Ez pedig tetszés szerint használható fel. És ha egy szörnyűséget egy másikkal helyettesítenek, az akkor is szörnyűség marad. Ha a 7-es cikkely úgy használható fel, mint ahogy az Magyarország esetében történt, az azt bizonyítja, hogy ez a cikkely nem a jogállamiságot erősíti, hanem alapját képezi mindenféle totális önkényuralomnak. Az is különösen visszataszító, hogy ugyan a cikkely kifejezetten kimondja, a kisebbség védelmét szolgálja, ugyanakkor éppen egy kis országgal szemben indítanak eljárást az alkalmazásával. Teljesen bizonyosak lehetünk abban, hogy ez a cikkely Franciaországgal vagy Németországgal szemben sohasem kerül bevetésre. Holott mindkét országgal szemben játszi könnyedséggel ugyanolyan zavaros és pontatlan vádiratokat lehetne összeállítani, mint ahogy azt most a zöldpárti, holland Sargentini Magyarországgal szemben megtette. Az EU parlamentje például a füle botját sem mozdítja a tekintetben, hogy Spanyolországban már egy éve politikai foglyok vannak (katalán politikusok, akik teljesen erőszakmentesen népszavazást szerveztek önállóságuk kivívásáért). Ez pedig a jogállamiság és a demokrácia elveinek durva megsértése, de Spanyolország túl nagy ahhoz, hogy ezzel a váddal szembesítsék. Végső soron azonban a többi EU-s tagállamnak a beleegyezésére is szükség lesz ahhoz, hogy egy országtól végérvényesen megvonhassák a szavazati jogot. Magyarország mindenesetre 108 oldalon elkészítette valamennyi vád és kifogás cáfolatát. A baloldali pártok természetesen jól tudják, hogy nem csak Magyarország járja az orbáni utat, hanem Európán át létezik egy széles front, Olaszországtól Skandináviáig. A jövő évi EU parlamenti választásokból a baloldal súlyosan megtizedelve kerül majd ki. Ezért szeretnék a mostani többségüket minél jobban kihasználni, de még inkább visszaélésekre felhasználni. Mindenesetre rejtélyes az „Európai Néppárt”, amelyhez a magyar kormányzó párt is tartozik, nem szolidáris viselkedése. Teljesen nyilvánvaló, hogy itt a Merkel-szárny került fölénybe. Egy nappal előbb ugyanis, az ENP jelöltje az EU főbiztosi tisztségére (az eredetiben: Spitzenkandidat), kifejezetten a menekültek egész Európára kiterjedő elosztásáról beszélt. Az egyik tragikus vonása az ENP fellépésének Magyarország ellen azt mutatja, hogy Angela Merkel egyértelmű győzelmet könyvelhetett el Orbán Viktorral szemben. Kérdéses, hogy ez a győzelem, tartós marad-e majd a választási urnákba leadott szavazatok szerint is. Németből fordította: Varga Sándor Andreas Unterberger újságíró, az osztrák Die Presse c. polgári lap volt főszerkesztője. Közvetlen a Sargentini-jelentésről történt Európai Parlamenti szavazás után írt hosszabb cikket, amelyet saját honlapján jelentetett meg https://www.andreas-unterberger.at/, írásának eredeti címe: Die EU setzt sich selber einen Grabstein nicht den Ungarn. Szerkesztőségünkből jövő indítványra, a szerző beleegyezését adta, hogy magyarra fordítsuk. A cikket terjedelmére való tekintettel, rövidítve közöljük. A rövidítést a szerző szerkesztőségünkre bízta. 95 éves korában, 2018. augusztus 28-29. éjszakáján hunyt el Bécsben a legendás fényképész Erich Lessing, aki elsősorban magyarországi felvételeivel tett szert világhírnévre, s vált az 1956-os forradalom képes krónikásává. Ezzel a fényképpel rá emlékezünk. »Itt élned s halnod kell« Mikor így kezdődik egyfajta mérleg, sőt, számadás, nem árt tudni, hogy sem Pannónia, de még a Jászság és a Kunság sem kizárólagos hely, régió. Nem! Mindenekelőtt szögezzük le, hogy európaiak vagyunk, s talán, ha kicsit belekacsintunk a történelembe, tettünk is érte egyet s mást. Egyesek szerint most előnyös hátat fordítani Magyarországnak, mert így kívánja a módi (trend), de ez nem a magyarok ellen szól, hanem azoknak a tetemrehívása, akik az első adandó alkalommal „paripát cserélnek”. Nem is annyira Magyarország vonatkozásában, hanem európai viszonylatban. Hogy mit tett Magyarország kormánya, s mit mulasztott el, lehet akár éles viták kérdése is. Itt és most mégsem ez áll a mérlegen, hanem hol tartunk, s miként ítéltetünk meg. Nos, eléggé szerencsétlenül. Amikor az állítólag legnagyobb példányszámú osztrák napilap 2018. szeptember közepén ázsiai mivoltunkat emlegeti fel, ez nagyon elgondolkoztató, még akkor is, ha a Lajtán túl akadnak olyanok, akik újfent hun-török gyökereket kezdenek kiásni. Eltekintve attól, hogy mindaz, ami magyar, európai produktum, tehát valamennyi Kárpát-medencei „őshonost” és “jövevényt” is ide kell sorolnunk. Ezért sem árt elcsodálkozni azon, mit jelent, amikor az Úrnak 2018. esztendejében ezt emlegeti valaki, bárki. Európaiságunk legkorábbi bizonyítéka IV. Béla levele, amiben a tatárjárás utáni helyzetet ecsetelve írja alig ismert levelében a pápának és a német-római császárnak, hogy a Duna a sors folyója, s onnan egyedül védelmezte a kereszténységet (Európát). E tekintetben a török kor másfél évszázadát még feltétlen számon kell tartanunk. Ellenben nem árt, különösen most, október tájékán utalni arra, hogy az utolsó szabad rádió üzenete 1956-ban így hangzott: „Európáért halunk meg”. Kell ennél nagyobb, magasztosabb hűségnyilatkozat, mennyire európainak tartja és vallja magát a magyarság? És akkor, amikor az Európai Unió további léte forog kockán, Magyarországgal szemben szinte kéjelegve eljárást indítani demokrácia dolgában, bizony nem éppen épületes dolog. Mint ahogyan nem ildomos annak felemlegetése sem, hogy Harcias Frigyes három vármegyét követelt IV. Bélától a tatárok elleni segítségnyújtás fejében. A három vármegyét ugyan elfoglalta, azonban nem volt mersze szembeszállni a mongolokkal. Igen, nem árt megjegyezni, hogy a politikában a köszönet ismeretlen fogalom. Mégis töprengésre késztet, hogy az Európai Unió nem ügyelve a világhelyzetre, abban leli gyönyörét, hogy elbánjon az Ázsiából ide tévedt magyarokkal, éspedig mint uniós tagokkal. Ennek ellenére mindaz, ami elhangzik a magyarok ellen, nem tántoríthat el minket attól, hogy itt élnünk s halnunk kell: európaiként Európában. -deák XXXIX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2018. SZEPTEMBER-OKTÓBER MEGJELENIK 2 HAVONTA ÁRA: 2,50 Euro Erscheinungsort Wien Österreichische Post AG • 02Z032898 M P. b. b. VERLAGPOSTAMT 1010 WIEN Történelmi (fél)fordulat Prágában Magyarországgal szemben Prágában 2018. szeptember 20-án tüntetés zajlott le a magyar nagykövetség előtt, „Orbán értünk, mi Orbánért” jelszó jegyében. Már maga ez a hír olyan, amire egy magyar, fel kell, hogy kapja a fejét. A további részletek még biztatóbbak. A tüntetést a cseh köztársasági elnökhöz, Milos Zemanhoz közelálló civil szervezet, a „Halló, polgárok „ szervezte meg. Részt vett rajta számos politikus, képviselőházi tag és szenátor, akik a cseh politikai paletta egész spektrumát kitették, a radikális jobboldaltól, a baloldal legszélén elhelyezkedő kommunista pártig. Valamennyien szolidaritásukat fejezték ki Magyarországgal szemben, az EU parlamentjében elfogadott(?) Sargentini-jelentés kapcsán. Az egyik felszólaló, ifjabb Václav Klaus, a Polgári Demokratikus Párt képviselője beszédében leszögezte, hogy, „... a magyar népnek joga van úgy kormányozni országát, ahogy akarja”. Bejelentette, hogy javasolni fogja a képviselőházban, hogy a testület határozatban ítélje el az Európai Parlament által elfogadott Sargentini-jelentést. Hasonló szellemben nyilatkozott a Cseh Szociáldemokrata Párt képviselője is, aki szükségesnek tartja, hogy a V4-ek államai támogassák egymást, mert történelmileg és kulturálisan is kötődnek egymáshoz. A tüntetés résztvevői Orbán Viktornak címzett levelet fogadtak el, amelyben biztosították a magyar kormányfőt politikája támogatásáról. A fenti röviden vázolt tények mutatják, hogy rendkívül figyelemreméltó jelenséggel állunk szemben. Ha kissé visszatekintünk a történelemben, vegyük csak az utolsó százötven évet, a kiegyezés körüli eseményektől kezdve, Csehszlovákia 1918-as megalakulásán át a huszadik század végéig, a cseh-magyar kapcsolatokat többnyire a rivalizálás, és a feszült politikai légkör jellemezte. A 20. század legvégén, amikor a történelmi Magyarország területéből 1918-20-ban Csehszlovákiához csatolt Észak-Magyarország - a mai Szlovákia - 1993-ban kivált a közös államból, a cseh politika kezdte elveszíteni konkrét érdeklődését ezen egykori magyar területek iránt, így megnyílhatott az út a cseh-magyar kapcsolatok normalizálódása felé. Ezt folyamatként figyelhettük meg, elsősorban a Visegrádi Csoporton belüli négyoldalú együttműködés terén. Ez mára eljutott abba a stádiumba, hogy a cseh politikai pártok szinte teljes palettája hajlandó nyilvánosan és látványosan védelmébe venni az igazságtalanul bántalmazott Magyarországot. S történik mindez 2018-ban Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulóján. A kép azért nem ennyire idilli. Csehországnak 21 képviselője van az EP-ben, a Sargentini-jelentés szavazásán húszan vettek részt. Közülük kilencen mondtak igent a jelentésre, egy tartózkodott, tízen pedig ellene szavaztak. Igent mondtak a jelentésre a miniszterelnök, Andrej Babis pártjának, az ANO-nak a képviselői is. A cseh miniszterelnök nyomban el is határolódott pártjának EP képviselőitől. Ugyanakkor a cseh koalíciós kormány szociáldemokrata, egy személyben, bel- és külügyminisztere, Jan Hamácek, megértéséről biztosította a jelentést megszavazó képviselőket és hozzátette, hogy őt is nyugtalanítja néhány magyarországi jelenség. Tehát egyfajta megosztottság is jelen van a cseh politikai életben. Mi a helyzet a lakossággal? Egy áprilisban lebonyolított felmérés szerint arra a kérdésre, bízik-e Orbán Viktorban, a válaszadók 15 százaléka válaszolt igennel, s ugyanennyien mondtak nemet is. Ezért nem beszélhetünk még teljes fordulatról Magyarországgal szemben, de a cseh társadalom már azon az úton halad, hogy egyre nagyobb mértékben vállalja a pozitív viszonyulást Magyarországhoz. Vala