Béke és Szabadság, 1952 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1952-01-06 / 1. szám
A Béke Világtanács berlini ülése Sztálin nyilatkozatának szellemében a stockholmi békealáírás-kampánynál is nagyobb feladatra mozgósította a békeharcosokat: követeljék a békeegyezmény megkötését az öt nagyhatalom között 1951 Az egész év békeharcának alaphangját Sztálin februári nyilatkozata adta meg. Sztálin híres szavai világszerte száz- és százmilliók harci jelszavává lettek: »A béke fennmarad és tartós lesz, ha a világ népei kezükbe veszik a béke megvédésének ügyét és mindvégig kitartanak mellette. A háború elkerülhetetlenné válhat, ha a háborús uszítóknak sikerül hazugságaikkal behálózniok a néptömegeket, megtéveszteni és új világháborúba sodorni őket«. JANUÁRBAN az amerikai imperialisták az atlanti tömb háborús előkészületeinek fokozásával kezdték meg az új évet Eisenhowert, Nyugat-Európa amerikai »führerét« Párizsban is, Rómában is, mindenütt a békeszerető népek üzenete, »Go home!« menj haza, fogadta. Az ország dolgozó népe békegyűlések ezrein csatlakozott az öthatalmi békeegyezményt követelő felhíváshoz. FEBRUÁRBAN ült össze a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusa, amely irányt szabott a magyar dolgozó nép további fejlődésének, megemelte ötéves tervünk előirányzatát és új lendületet adott békeharcunknak. Az 1951-es év hazánkban a pártkongresszusi határozatok megvalósításának jegyében állt. A kongresszusi versenyt az Ózdi Kohászati Művek nyerte.