Béke és Szabadság, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-04 / 1. szám
TAVASZI LÁTOGATÁS HALÁSZ PÉTER M ég egyszer átnézem a füzetet, amelybe az esztendő során úti élményeim, riportjaim anyagát jegyezgettem. Az esztendővel együtt a füzet is betelt s most csak bele kell lapozgatnom, hogy emberek, utak, tájak elevenedjenek meg előttem s idézzék az elmúlt esztendő történelmének azt a részét, amellyel krónikásként valamiképpen vonatkozásba kerültem magam is. Az egyik oldalon ezt a nagy betűkkel írott jegyzetet találom: »Tavaszi látogatás.« A gödöllői Mezőgazdasági Akadémiát kerestem fel akkoriban, hogy riportot írjak arról, hogyan készülnek feladataikra a jövő agronómusai, állattenyésztési szakemberei, hogyan folyik az oktatás a tanszékeken s a gyakorlati munka a tangazdaságokban. Beszélgettem Manninger dékánnal, a tanárokkal, megismerkedtem egy sereg hallgatóval s a beszélgetések során vissza-visszatérő motívumként csendült fülembe ez a három szó: ». .. a tavaszi látogatás.« Mindenki említette, a dékán, a tanárok s a hallgatók, ezzel, vagy azzal az újszerű megoldással, kísérlettel, elhatározással kapcsolatban: »... a tavaszi látogatás óta ...« »... a tavaszi látogatás eredményeként.. .«, »... a tavaszi látogatás hívta föl rá a figyelmünket...« s számtalan változatban, számtalan fordulatról szólva hangzott el az emlékezés, a hivatkozás a »tavaszi látogatásra«. Az első két-három alkalommal csak följegyeztem, aláhúztam s kissé restelkedtem magamban: alighanem olyasvalamiről van itt szó, amiről tudnom kellene, az ember nem szívesen árulja el a tájékozatlanságát. Végül azonban nem lehetett tovább halogatni s föltettem a kérdést: kinek a tavaszi látogatásáról van szó? Így tudtam meg,hogy április 17-én Rákosi elvtárs járt a gödöllői Mezőgazdasági Akadémián, váratlanul érkezett meg ezen a tavaszi napon, délelőtt tizenegy órakor s délután kettőig időzött ott s ez az esemény, ez a háromórás tavaszi látogatás esztendőkre új erő, új lendület s új célkitűzések forrása lett. Úgy történt,hogy ezen a napos, áprilisi délelőttön autók gördültek az Akadémia kapuja elé s az egyik kocsiból Rákosi elvtárs lépett ki. Mosolyogva szorított kezet az elősiető dékánnal, a párttitkárral s a hatalmas Akadémia épületein, folyosóin villámgyorsan száguldott végig a hír: Rákosi elvtárs érkezett látogatóba! Néhány perc múlva már a dékáni szobában folyt a beszélgetés. Rákosi elvtársat minden érdekelte: az Akadémia tanárainak, oktatóinak gödöllői lakásviszonyai, a hallgatók elhelyezési körülményei, a tangazdaságok helyzete, az állattenyésztés fejlődése ezekben a tangazdaságokban. — Felhívom az elvtársak figyelmét az állattenyésztés rendkívüli jelentőségére — mondotta —, a gazdasági kérdések között az állattenyésztés első vonalba került. Milyen szarvasmarhafajtát akarnak tenyészteni az elvtársak a tangazdaságokban? A tanszék vezetője azt felelte, hogy a többi között a borzderest. Mire Rákosi elvtárs kifejtette véleményét: — A borzderesre elsősorban az jellemző, hogy igénytelen fajta. Nekünk azonban nem olyan szarvasmarhát kell tenyésztenünk, amely igénytelen, hanem éppen a legigényesebbet, az intenzívebb típust, mert a nagyobb teljesítményű állatok az egész gazdaságot felvirágoztatják. Minthogy nagyobb a szükségletük, ez a gazdaság vezetőségét serkenti, a többtermelés, a belterjesség fokozására. A tanárok meglepetten néztek rá. Ez a meggondolás csakugyan kézenfekvő. Másfél óráig folyt a beszélgetés, azután elindult Rákosi elvtárs, hogy sorra látogassa a tanszékeket, a diákszobákat. Benézett a tantermekbe, az egyiknél kifogásolta, hogy keves, ez mindig hideg marad, akárhogyan fűtik. A kövezetét padlózattá kell átalakítani! Bement az étterembe, megkérdezte a diákokat, hogy ízlik az ebéd s meglátogatta a konyhát. Aztán, még hosszasan elbeszélgetett a déli szünetben a diákokkal, érdeklődött, hogyan haladnak a nyelvek tanulásában. — Felhívom a figyelmüket a nyelvtanulás fontosságára — mondotta — higgyék el, ez akaraterő kérdése. Én a börtönben hat hónap alatt tanultam meg oroszul, igazán rossz körülmények között. Érdeklődött, mennyi a női hallgatók száma. Keveselte. A lányokhoz fordult: — Ez bizonyos fokig magukon is múlik... nyáron szünidőben, gyakorlati munkák során győzzék meg a lányokat a maguk munkájának rendkívüli fontosságáról és jelentőségéről. De ne csak szavakkal győzzék meg őket. Elsősorban az ott végzett munkájukkal! Aztán tovább járta a tanszékeket. Az egyik teremben megállt, szemügyre vette a falon függő rajzot, amely térképesen ábrázolta a májusi cserebogár-pajzsok idei elterjedését. Aztán a térképre mutatott: — Úgy veszem észre, hogy ezeknek a kártevőknek a terjedési vonala megegyezik a tölgyfaeredek vonulataival. Alkalmasint összefüggés van a kettő között? Manninger dékán meglepetten felelt igent. Meglepetése annál is nagyobb volt, mert Rákosi elvtárs itt egy olyan körülményt említett, amely most már nyilvánvalóvá vált, hogy e kártevők szaporodása a tölgyfaerdők elterjedésével szorosan összefügg. Ezután megtekintette az állattenyésztési és növénytermelési kísérleti telepet. A növénykertben, a fűkeverékek között fölfedezett egy különös fajtát s megkérdezte az eredetét. Ez a növény a hagymás rétiárpa volt, amelyet Kolbay tanár hozott Törökországból. Rákosi elvtárs bólintott: — Igen, félsivatagi fűfajta. Látják, ez jól megélne Bugacorf... Sorra érdeklődött a különböző fakeverékek felől. Részletesen elmeséltette magának a kísérletek lényegét s mindre volt megjegyzése, gyakorlati tanácsa, pillanatok alatt vált nyilvánvalóvá, hogy komoly botanikai jártassága van A körülállók nem győzték jegyezni megjegyzéseit. Azután az intézet műszaki felszerelése felől érdeklődött. Sorra járta a laboratóriumokait, az egyik mikroszkópnál megállt, szemügyre vette: — Ilyen mikroszkópom nekem is van odahaza ... a demokratikus Németországban gyártották ... (Ez a mikroszkóp, néhány refractorral együtt két héttel később megérkezett az Akadémia címére.) Három órán keresztül járta fáradhatatlanul az Akadémiát, kérdezett s felelt, jegyezgetett, javaslatokat tett az intézet építkezéseivel kapcsolatban: mindent megtudott és újra meg újra útbaigazítást adott. Sok-sok hónappal később jártam Gödöllőn, a Mezőgazdasági Akadémián. De ez a háromórás tavaszi látogatás szállóige azóta is az intézet falai között — a dékántól a legifjabb hallgatóig elevenen és útmutatóan él mindenkiben. A Mezőgazdasági Akadémián több már a női hallgatók száma, növekednek a tangazdaságok, épülnek az új tantermek, új épületek alapjait rakják s az Akadémia tanárainak, hallgatóinak kapcsolata még szorosabbá vált a gyakorlattal, a mindennapok kérdéseivel Így fejlődik, épül, erősödik az új esztendőben is népünk s országunk Rákosi elvtárs bölcs és mindenhová elérő útmutatásai nyomán! A gödöllői Mezőgazdasági Akadémia életéből: hallgatók az olvasóteremben (Magyar Fotó felv )