Béke és Szabadság, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1953-04-07 / 15. szám
6 Mestra Mihály 36 órája a traktor nyergében Mikor Nagyorosziba megérkezett a tavasz, már ünneplőre öltözötten találta a községet. Frissen meszelve, fehéren világított a házak fala. A nógrádi hegyek felől az ébredező erdők leheletét hozta a szél, cirógatta a virágba borult gyümölcsfákat. Április másodika volt... AzÜttörő tsz udvarára megérkeztek a gólyák. Megigazgatták a kéményen a tavalyi fészket, tollászkodtak és kíváncsian nézték az esti szürkületben a falu felé közeledő traktorsort. Az úton három gép pöfögött. Az elsőn Mestra Mihály ült, mögötte Turcsányi János, meg Sléman Miklós haladt. A szovjet hősök emlékműve után jobbra kanyarodtak a traktorosok és behajtottak a termelőszövetkezet udvarára. A három traktoros itt leszállt a nyeregből, még igazítottak valamit a masinán, aztán Turcsányi, meg Sléman a sapkájukhoz emelték a kezüket és elindultak hazafelé. Mestra Mihály viszonozta a köszönést, összehúzta a szemét, végigmérte az udvart, a gépeket, bólintott. Szerszámokat hozott a műhelyből, a gépéhez lépett és végigvizsgálta apróra. Előbb a gyújtófejet szerelte le. Kiverte a koromégést. Olyan gondosan, olyan türelemmel végezte a munkáját, mint az apa, aki gyermekének készít játékot az ünnepre, meglepetésül. Kitisztította az előmelegítő lámpát. A forgattyúházban kicserélte az olajat, majd átnézte, nem lazák-e a kapaszkodók a keréken. Mikor végzett a munkával, elégedetten simogatta meg a gépet, megnézte magát az egyik ekefejben. Fényes volt az, mintha ezüsttel futtatták volna be. Közel két órát dolgozott. Még egyszer, utoljára végigpróbált mindent a gépén, letakarta óvatosan, mintha alvó emberen igazítaná el a takarót, kiegyenesítette a derekát és elindult hazafelé. Tíz perc híja az este hat órának. Cigarettára gyújtott, beszólt az irodába. Ott Magyar Sándorral, az »Úttörő«termelőszövetkezet elnökével beszélgetett egy ideig kettesben, majd hazament és nyugovóra tért. Másnap április harmadikán, korán reggel, mikor a termelőszövetkezet másik két traktorosa megjelent a gépénél, Mestra Mihály traktorának már hűlt helye volt. De a határból traktor motorjának duruzsoló hangját hordta a falu felé a szél. Reggel hét órakor Mestra Mihály már egy órája szántott. Ezen a napon terjedt el a hír az *Úttörő«-ben, a »-Haladás-"-ban és a "Szabadságiban. Mestra Mihály fogadalmat tett, nem jön be addig a határból, amíg nem végez a szántással. A traktorosról az egész község tudta, hogy jó munkás. Tavaly aratáskor három hét alatt 216 holdat vágott le aratógéppel. Ezzel a teljesítményével első lett a megyében. A tavaszi munkáknál, most az idén, állandóan 150 százalékra teljesítette a normát. De ebben a vállalkozásában mégsem bízott mindenki. A traktorosok és a tsz-tagok tudták, hogy Mestra Mihálynak még valamivel többet, mint húsz holdat kell felszántania. Néhányan hitetlenkedve csóválták a fejüket. — Nem fogja bírni a gép — mondogatták. — A gép talán, de az ember aligha — tették hozzá mások. Csak Magyar Sándor, az ‚»Úttörő»”termelőszövetkezet elnöke nem elegyedett vitába senkivel. Szó nélkül hallgatta a hivatlan jövendőmondókat, de maga nézett utána, hogy legyen kint a határban elegendő üzemanyag. A nap folyamán többször is kerékpárra ült és kilátogatott a traktoroshoz. Így érkezett el a péntek este. A faluban kigyúltak a fények, a gólyapor is elült már fészkén. A nagyorosziak, mielőtt eloltották volna a lámpát, hallgatództak: a csukott ablakokon át is jól lehetett hallani Mestra Mihály traktorának puffogását. — Még mindig szánt... — mondták egymásnak. Mestra Mihály éjszakára maga maradt a nagyoroszi határban. Éjféltájon szél kerekedett. Port kavart a friss szántás tetején, zörgette az ágakat. A traktoros fázott. Az eke barázdát hasított barázda után, Mestra Mihály megfigyelte a motor járását, mintha a saját szíve dobbanását hallgatná és farkasszemet nézett a széllel, az éjszakával... A traktor egyenletes zúgása, a szél muzsikája, amint játszott az ébredező fákkal, a bő termésről álmodó határral, lassan-lassan elálmosította. Az egyik fordulónál úgy érezte, nem bírja tovább. Nem tud úrrá lenni a fáradtságon, önkénytelen mozdulattal nyúlt a zsebébe, cigaretta után kotorászott. Hunyorgott a gyufa fellobbanó fényénél, természetellenes sietséggel szívta a cigarettát, fújta a füstöt.... — Csak azértis! — gondolta elszántan, összeszedte minden erejét. Gondolatban végigfutott az utolsó két nap történetén. Látta magát, amint gondosan javítja a motort, majd, amint másnap reggel nyeregbe száll és elindul a munkára, hogy teljesítse, amit megígért. Amint a szovjet hősi emlékmű előtt hajtott el — emlékezett —, éppen a kertet csinosították, szépítették az ünnepre. Akkor, ott még egyszer megfogadta: ő a munkáját teszi koszorúnak az emlékműre ... Most, hogy újra erre gondolt, már nyomát sem érezte az álmosságnak. A hegyek fölött pirosodott az ég alja, szakadoztak a felhők, világosodott a mennybolt. A faluban megszólalt az első kakas. Az ég alján a pirosság előbb rózsaszínűvé halványult, aztán fénylő fehérséggé foszlott... A dombhajlatban a feleségét pillantotta meg. Az asszony kis bátyút lóbált, a szabad kezével megintegetett feléje. Szombat reggel volt, április negyedike, hazánk felszabadulásának ünnepe ... Ott, a traktoron früstökölt, csak úgy félkézzel. De ezután még könnyebben ment a munka. A tavaszi napsugár cirógatta, melengette tagjait, a sárgásvörös barázdákon játszott a fény. Délben már úgy érezte, most jön csak igazán bele a dologba. Harminchat órai kemény munka után, április negyedikén délután hat órára járt az idő, mikor hazafelé indult a határból. Huszonegy holdat szántott fel, állta a szavát, teljesítette április negyedikére tett felajánlását... Sajgótt a háta, szúrt a szeme. De mikor el-haladt a szovjet hősi emlékmű előtt és megpillantotta a koszorúkat, meg feszes vigyázzállásban a díszőrséget, úgy érezte, ő is törlesztett valamit mindnyájunk nagy adósságából. Joós Imre HAZAFELE. Mestra Mihály, a nagyoroszi »Úttörő« tsz traktorosa harminchatórai munka után hazaindul a határból (Ráth Károly felv.)