Béke és Szabadság, 1953. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1953-07-01 / 27. szám

A BÉKE KAPUINK ELŐTT ÍRTA: EMBER GYÖRGY Az utcára nyíló, emeleti erkélyen álltam a járdaszéli platánok, borzas akácfák és su­hogó vadgesztenyék lombozatával egy magas­ságban. Minden, aminek fénye van, ragyogott a napsugárban. Vakítottak az ablakok, fel-fel­es­illant egy autóüveg, lakkos retikül a nők lóbázó kezében, gyermekkocsi krómozott ke­reke, napszemüvegek kerek tükröcskéi szór­ták szét a nyári nap pazarló sugárzását a Gorkij-fasor ligeti torkolatánál. Odalent szét­tárták a kapukat s kitódult a tágas aszfalt­szigetre az öt világrész sokszáz embere ... Delia Venturelli, a chilei festőművész fiatal spanyol felesége kézenfogva vezette bodor­fürtű kétéves kislányát, La Paz-t. Aref El- Zein, a libanoni Irfan című hetilap burnuszos főszerkesztője előkapta Kodakját és lefényké­pezte az autogrammért esdeklő úttörők sor­falát. Rory Westmans Brit-Guyanából idege­­nes kiejtéssel így köszönt a magyar újság­íróknak: Szabadság l­öszszakállú, turbános in­diai, selyemblúzos francia lány, szalmakala­pos német háziasszony, evikkeres dán lelkész, venezuelai költő, bengáliai zenetanár, egyen­ruhás tatabányai vájár-sztahanovista, világ­hírű szovjet békeharcos-író, kubai tisztvi­selőnő, Nobel-díjas angol tudós, iráni újság­író, kínai miniszterelnökhelyettes, osztrák ke­reskedő és ceyloni színész zsúfolódott a Gor­kij-fasor sarokháza előtt, amely hat napon át otthona volt az emberiség békeküldöttei­nek. 1950 novemberében, a varsói békevilág­kongresszust egy hatalmas nyomdai üzemte­remben tartották meg s mikor hetvenhárom nemzet delegátusa elhagyta ezt a Dom Slowa Polskiegonak nevezett géptermet, lengyel munkások felszerelték az emeletmagas ro­tációs masinákat, műveket, újságcikkeket kezdtek nyomni a béke hajlékában ... Az emeleti erkélyről jól láttam, hogy a gépkocsikra várakozók mellett magyar mun­kások állnak. Mikor az épület ülésterme, elő­csarnoka és szobái kiürültek, szaporán besiet­tek a kapun. Néhány óra múlva a Béke Vi­lágtanács budapesti otthona ismét a magyar építőipari dolgozók székháza lett. A béketanácskozást az építés mindennapi munkája, harca követi. Talán ugyanabban az emeleti szobában, amelyben Ilja Erenburg beszélgetett Han Szer Ja koreai küldöttel a távolkeleti szabadság­­harcról — ma az építők új munkaversenyének vállalásait szövegezik. Szavak, tettek — a békéért... ”Mátyás király piszkei vörösmárványból emelt szökőkútjánál álltunk az újjáépülő vi­segrádi ház udvarán, ulfe Hansen, Kopen­­hágából, azt kérdezte: — Miért rombolták le ezt a palotát? Elmondtam, hogy a Rákóczi-szabadságharc után az osztrák császár adta ki ezt a barbár parancsot. Félt a magyaroktól, tudta, hogy ez az ereje tudatára ébredt, élet-halálharcban edződött nép nem nyugszik bele a Habsburg elnyomásba. Azt akarta, hogy ne legyenek erődítések ebben a hazában, úgy lehessen kordában tartani a népet, mint a juhok nyáját. Effe Hansen pirostintás töltőtollával fel­jegyzett néhány szót bőrkötésű noteszába. — Maguk, magyarok, még azt is felépítik, amit három évszázaddal ezelőtt romboltak le itt. Nem tűrnek romot a házuk táján... Sze­retik a békét. A dánok is szeretik — feleltem és Uffe Hansen felemelte a jobbkezét, megnevezte mindegyik kezeujját. A hüvelykujj Európa, mtatóujja Ázsia, középső Amerika, gyűrűs­ujj Afrika, kisujj Ausztrália. Aztán marokba szorította a jobbkezét és mosolyogva azt mondta: Frieden...! Magyarul is kimondta, béke, mert ennyit már megtanult magyarul. Később észrevette a vasárnapi újságot ka­bátom Gebében. Kérte, mondjam el neki, mi­ről ír a reggeli lap. Mátyás király márvány­­kútjának kávájára terítettem az újságoldala­kat s híven fordítottam németre a cikkek, hírek lényegét. — Folyik az őszi árpa aratása. Bács-Kis­­kun megyében ez évben kétszer annyi lesz a termés, mint tavaly. Befejeződtek az iskolák évzáró vizsgái, diákjaink megkapták a bizo­nyítványokat s most kezdődnek az egyetemi kollokviumok. Békeőrséget állnak az üzemek munkásai, nyaralókkal teltek meg a bala­toni üdülők és szállodák... Csak annyit válaszolt: — Igen... Szeretik a békét... A tokaji Oremus-hegyen híznak a fürtök, érik a jó furmint és hárslevelű a homokos lankán. Gazdag szüretet ígér a szőlő, kereked­nek a szemek az izmos száron. Tokajtól vagy háromszáz kilométerre er­ről beszél Felhős Jóska, a balatonparti Szán­tódon. Két napra utazott ide, szombatra, vasárnapra. De ha már itt van, hát meg­fogja az emberi kézre áhítozó munkát, hasz­nossá teszi magát a vendégeskedés ideje alatt. Hegyvidéki legény, menyasszonynézőbe jött Annushoz s ha visszautazik innen, késő őszig csak a levelei járnak majd látogatóba, azok se sűrűn. Ha meg újra összetalálkoznak, az a találkozás már a szántódi-kőröshegyi ta­nácsházán lesz és nemzetiszínű szalagos, or­szágcímeres ember előtt... Most itt van Szántódon két napra, vasár­nap késő délután már utazik. Kazlak púposodnak a szántóföldön, árpa­­kazlak, szőkék, mint Annus repkedő feje­­bubján kontyba csavarintott haja. Amott sárgába játszik a tengerként ringó rozsvetés, haragoszöld leveleit széttárja a keszeg kuko­ricaszár s csöppnyi indákkal összekarolva áll a borsóföld. Felhős Jóska sok mindent tudni akar, hogy elmondja Tokajban a szántóvető alföldi nép sok újságját. Mert azzal várják őt odahaza, hogyan áll a békearatás, mit láttál, lesz-e gazdag termés? Hát lesz! Amit tavaly és tavalyelőtt fuka­ron mért a föld, ez idén kamatostul megfi­zeti. Felhős Jóska elviszi a hírt a hegyek közé: jól fizet a szántó-vető emberek mun­kája mindenfelé. Jó aratás, jó szüret elé né­zünk ... Úgy búcsúzott el az örömszülőktől, meg Annustól: — Lesz bor, búza ... •►Nagy reménység született­« — így kezdődik a Béke Világtanács felhívása és Felhős Jóska köszöntéséhez hozzátehetjük: — ...békesség is. Vendégeink nagy része már elutazott, de mi, a vendéglátó család tagjai még tenye­rünkben érezzük a messzi földről érkezettek kézszorításának melegét. Ki-ki otthonába tért, Moszkvába és New Yorkba, Sidneybe és Georgetownba. Kínai falvakba és európai fő­városok rangos falai közé szállt el az embe­riség lelkiismeretének szava a mi fővárosunk­ból. A venezuelai költő, aki elhozta Budapestre Pablo Neruda »Magyarország fénye« című új versét, azóta bizonyosan maga is költeményt írt a mi hazánkról. Tahira Mazhar pakisztáni asszony is útban van a Lahore melletti Wah faluba s talán éppen most, ebben a pillanat­ban gondol a zsámboki asszonyokra, akik megkérték: üdvözölje nevükben a pakisztáni anyákat... Rory Westmans levéllel érkezett közénk, Sidney King, Brit-Guyana közmunkaügyi minisztere írta: »Tudom, hogy ti, magyarok, szeretitek a békét. Tudom, hogy­ a budapesti XIII. kerületben van egy utca, ez a neve: Béke-utca. Tudom, hogy jobban szeretitek Kodály zenéjét a bombák üvöltésénél.­“ És Rory Westmans viszi a választ, nem papirosra írva, nem egy ember kezeirását, hanem egy egész nép köszönetét. Építők és szántóvetők, művészek és autogrammot gyűjtő úttörők szeméből olvasta ki a levél válaszát. Itt ülésezett közöttünk, népünk családi ott­honában az emberiség választmánya, a Béke Világtanács! Kísérje népünk szeretete a haza­térőket! BALWANT SINGH. India egyik küldötte a Béke Vilgtanác­s budapesti ülésén, meglátogatta a perkátai Haladás­i tsz-t, ahol meleg szeretettel küszöb­ölték és magyar népi szokás szerint búzakötelet fontak a derekára (Magyar Fotó — Molnár Edit felvétele)

Next