Béke és Szabadság, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1954-11-10 / 45. szám
A BÚZAKÉRDÉS EGY BARANYAI Van-e kedve a magyar parasztnak búzát termelni? Érdekelt-e anyagilag a termelésben? Furcsa kérdés ez Magyarországon, a búza hazájában. Erre a furcsa és nehéz kérdésre keresek választ. A magyar paraszt a kormányprogrammra azzal válaszolt, hogy bérbevett és megművelt kilencszázezer hold olyan termőföldet, amely addig parlagon hevert. Hat és fél millió sertésünk van, annyi, mint felszabadulás óta még soha. A kukorica is jól fizet. De a búza?! Verítékkel öntözött aranyunk? Kincsünk, kenyerünk? Ez az imádságba zárt ősi fogalom, amelyet Kölcsey hrmikus ereje úgy fejezett ki, hogy »ért kalászt lengettél«? Ez a kérdés háborog bennem Budapesttől az Ormányságig. Mert odamegyek, ismerős faluba, a baranyai Szabadszentkirályra, amelynek élete jobbátételében kerek egy esztendőn át részt vettem, ahol már nem hallgató alak, vagy megdermedt közöny fogad, hanem szíves szó és jóbarát. Ahol tehát megtudom az igazat, Fehér megye hulló faleveleket küld felém. Tolna ligetei közt köd szaladgál, mint utat tévesztett, gyapjas bárányka. A Mecsek, mint mesebeli óriás, roppant testét rázza s az erdő alja vörös levelek szőnyegével lesz teli. Útközben éz a hír, hogy a Politikai Bizottság egyiktagja Pécsett beszédet mondott, amelyben érintette a búzakérdést is: »...az a politika helyes, amely a parasztot érdekeltté teszi abban, hogy több búzát termeljen ...« .De olyan parasztot még nem láttam, aki úgy fog termelni, hogy csökkenjen a jövedelme. Lehet, hogy ilyen paraszt van azoknál, ankik ezt az elméletet hangoztatják, de nekünk nem mutatták meg. Elképzelésükben lehet, hogy van ilyen, de az életben aligha van ilyen.«Ezt a néhány mondatot nem mankónak kerestem ki a magam igazságához. Inkább úti társnak, még inkább fényszórónak, amelynek lámpásaival odavilágíthatok a kérdés lényegéhez. Mert egy kérdés boncolgatása csak úgy érdekes, ha végül megtaláljuk a világ legizgalmasabb dolgát, az igazságot. Szabadszentkirály őszi fényben fürödve fogad. Már megint a kutyákat oltják veszetség ellen. Egy esztendővel ezelőtt is erre érkeztem ide! Az öregeket, az asszonyokat ott találom az iskola előtti téren, az állatorvos asztala körül szorongva, miközben ki-ki részvétteljes és együttérző pillantást vet a maga bozontos Hektorára, vagy éjfekete, csillagszemű Bodrijára. A Utiparaszt öreg Blesz! Kedves, jó barát ... Amint észreveszi népes küldöttségünket (mert a gépkocsivezetővel együtt négyen érkeztünk ide), fitos Foxiját madzagon vezetve odakanyarodik hozzánk és felém fordulva »jelenti«. — Javul a valuta, főelvtárs. (Az érdemtelenül rámaggatott főnév csak nem akar lekopni rólam Szabadszentkirályon. »Főelvtárs« maradok, mert autón jövök). Elkattan a fényképezőgép is, amely a »javul a valuta« kimondása közben örökíti meg az öreg Blesz Mihály háromholdas dolgozó parasztot, szálfa termetével, szürkecsíkos sötétkék ruhájában, összegombolt birkagyapjú mellényével, csak a saséhoz hasonlatos éles szemével, ezerszálú, tüskekemény bajszával, szép, tiszta arcával, feje búbjára tett prémikucsmával s bal keze ujjainak mozdulataival, amelyek nagy szerepet játszanak Blesz bácsi életében, mert az ész gondolatait közvetítik a hallgató felé a legkülönbözőbb formulákban. Jó öreg magyarom, mi újság? — Attól függ, mit akar ismerni? — A búzakérdést, Blesz bácsi. — Áztal lehet. És számolunk: Blesz Mihálynak érdemes búzát termelni. Három holdja van, minden esztendőben egy hold búzát vet. Tavaly termett 11 »métere«, ahogy a mázsát errefelé hívják, idén meg — kutyakomisz volt az időjárás — öt. Elmúlt már hatvanöt esztendős s művel nincs eltartója, három hold után beadása sincs. Ezt a kormány Programm szüntette meg a magános öregek segítésére. Beadása csak kis rétje, meg portája után van: tavaly beadott búzából 3 méter 60 kilót, idén 1 méter 28 kilót. Maradt neki 3 mázsa és 72 kiló búzája a jövendő vetésre, kenyerére meg szabad értékesítésre. — Úgy terveztem, folytatja, hogy veszek néhány téli köhögőt, jövőre meg tán egy nyári rikkantyút is! Micsodát? Hurtcutkás mosolyán, örökké évődő arcán látom, csudamód örül. Megcsípte a betűvetőt! — Hát maga nem volt ott Babilonnál, mikor a népeknek a nyelveket osztogatták? Nem, ügyi? És egy vak lóért nem adja, hogy megmagyarázhatja: a*köhögő annyit teszen, mint birka. Nyári bikkamtyú meg a szopós erikó. Búcsú előtt megtudakolom: másnak is így fizetett a búza, mint neki? — Nem éppen. Mert miből lesz a kenyér, kalács, demég a krémesbéles is? Trágyából, én mondom. De itt bérelt földet még pécsi tűzoltó is. Hát az mit teszen a földjére, mondja? Tatán a fecskendőjét?! A fSUbérlő Vagy a dotoverőt?! Mert mást ugyan bajosan vihetett volna-. ki a földre Tóth Gyula szentkirályi hivatalsegéd, a tanács dobosa, négy hold állami tartalékföld bérlője, akivel másodiknak váltóik szót a búzáról. Nincs ugyanis neki se állata, se trágyája, se fogata; mással szántatott, mással vettetett, mással hordatott be. A Fő utcán bandukolt homlokára tolt kordbársony sapkában, széles arcával, tömött hajával, váltóra akasztott dobjával, kezében a verőpálcákkal, mikor összetalálkoztunk. — Mennyi vetőmagja maradt? Csend. Pedig igyekezett, szegény, másfél holdba tétetett búzát. — És mennyi kenyérrevaló? Tagadó mozdulat a válasz, de mivel kezében dobverőt tartott, a pálca a keserűség súlyától ráverődött a dobra, s az ismert hangra azon nyomban ott termett öt-hat falusi gyermek. És most várják a folytatást. Folytatás azonban nincs. A helyzet fonák. Nagy és nyomasztó a csend körülöttünk. Fél óra alatt elkészítjük a számvetést: Másfél hold búzaföldhöz kiadása volt: Vetőmag 240 kilogramm A cséplés géprésze 30 kilogramm A cséplés munkarésze 30 kilogramm Beadás__________365 kilogramm összesen: 665 kilogramm Készpénzben: Másfél hold bérszántás 186 forint Vetés 120 forint Behordás (két napszám) 80 forint összesen: 386 forint Ezzel szemben termett 545 toltó búzája és a beadott 365 kiló búzáért bevett (mázsánként 60 forintjával) 219 forintot. A másfél holdra ráfizetett: 120 kiló búzát AZ ŐSZI SZABADSZENTKIRÁLY TÓTH GYULA ZERÉNYI LAJOS