Béke és Szabadság, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1955-02-23 / 8. szám

1955 nálja őket senki, a leltárt gazda­gítják csupán s szerepelnek min­denféle könyvelésben és kimuta­tásban ... A huszonhét esztendős főépí­­tésvezető, Vaczék Miklós nem ér rá végigkalauzolni az üzemrészek között. Az utolsó negyven nap hadműveletek komoly hangulatát idéző percei­ben nincs idő vendég­­sétáltatásra, összeigazítjuk óráin­kat. Tizennégy tízkor találkozunk a harmincnyolc méter magas Con­­vert-toronynál. Tizenöt harminc­kor a sóraktár óriási, szürke bo­gárháza alatt. (Ez az épület egyet­len az országban, amely előregyár­tott vasbetonrácsos ívszerkezetek­ből, különleges építészeti megol­dással készült.) Tizenhét órára az üzem másik végén, a Garbe ka­zánnál adunk találkozót. Ott a legmelegebb a helyzet... Alig észrevehetően sötétedik. A kazánépület körül (akárcsak a budai Halász-bástyánál) reflekto­rok állnak. A hegesztőket vaslif­teken emelik a traverzekre. A ké­­ménykőművesek, magasan a fe­jünk felett, a ködben, mind sző­kébb és szőkébb téglagyűrűket raknak maguk köré. Öt különböző vállalat emberei mint öt zászlóalj, nyomulnak éjjel-nappal felfelé a falakon. A 30-as trösztbeliek, a Fémmun­kás szerelők, a 31/6-osok különít­ménye, a Kazán javító és a 33/3- as tröszt csoportjai. Lenn a sár­ban, vagy nyolcvan méterre a ka­zántól, drótkötelek, vasbikák, csörlőberendezések közt egy öreg pesti hídmunkás, Tóth István áll, ■rendíthetetlen nyugalommal pipá­zik s irányítja az ívszerkezetek, traverzek beemelési műveleteit. Ő »emelte« annak idején a déli összekötőt Budapestnél és a Sztálin-hidat. Elhozatták ide, mondja némi kis büszkeséggel, mert most már nem babra megy a játék. . A kazántól függ a próbaindítás időpontja. Kérdem, mikor készül­nek el? Az építésvezető az öreg Tóthra pillant. Kérdezni könnyű... — Nem jósolgatunk — mondja. — Csináljuk. — És a negyven nap? Futó mosoly. — Lehet, hogy harmincöt... A viszontlátásra. Még egyszer végigvándorlok a sár és iszap tengerén, a savtor­nyok, oxigén­művek, víz­berende­zések, gázfejlesztők, elektromos központok alatt. Nem, ez valóban nem leányálom. Férfimunka, vér­telén ostrom, helyhez kötött expe­díció. A megnyitás, az avatás órá­ja valószínűleg ünnepélyes lesz és meghatott. Régi igazság: minél nehezebb az út, annál becsesebb a cél. Amundsen könnyezett az örömtől, mikor elérte az északi sarkot? Nos, ezek a gumicsizmás, vattaruhás férfiak és asszonyok, mérnökök, pesti szerelők, kocsi­vezetők és Miskolc környéki pa­rasztlegények is elérzékenyülhet­­nek majd egy pillanatra, joguk van az ünnepi örömhöz. Megszol­gálták emberül. Kilátás a 38 méter magas Convert-toronyból. A kép jobboldalán a sóraktár óriási bogárbála Nem bábra m­i­gy a játék . Tóth István, az országos hírű emelőmester (R­óth Károly felv.)

Next