Béke és Szabadság, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-18 / 3. szám
Franklin Benjamin: MAGAMRÓL A Békevilágtanács határozata értelmében szerte a világon megünneplik Franklin Benjámin születésének 250-ik évfordulóját. Franklin három vonatkozásban is beírta nevét a haladás történetébe. Újságjával és negyedszázadon át megjelenő naptárával igen sokat tett a nép felvilágosítása, a tudományos ismeretek elterjesztése érdekében. Ezt a célt szolgálta az általa életrehívott első kölcsönkönyvtár, a pennsylvaniai egyetem és a filozófiai társaság is. Mint tudós, elektromos kísérleteivel tűnt ki; bebizonyította, hogy a villám elektromos jelenség és feltalálta a villámhárítót. Időrendben a harmadik, de kétségtelenül a legjelentősebb az a szerepe, amelyet az amerikai gyarmatok függetlenségének kivívásában játszott, ő kötötte meg Franciaországgal azt a szerződést, amely első ízben ismerte el a gyarmatokat önálló szerződő félnek, majd döntő része volt a függetlenséget biztosító 1783. évi békekötésben és ezzel az Északamerikai Egyesült Államok megalakításában. Könyvei közül legjelentősebb önéletrajza, amelyben pályája egy részének nevezetesebb eseményeit írja meg őszintén, az elkövetett ■ hibák feltárásával. Ebből a helyenként megrázó dokumentumból közöljük az alábbi részleteket. ÉLETEM Szegénységben, nélkülözések között születtem és nevelkedtem. Meglehetősen magas jólétre és hírnévre emelkedtem. Utódaim bizonyára érdeklődéssel hallgatják majd, minek köszönhetem az elért eredményeket... Szívesen élném át — ha ez tőlem függene — újra az életet. Legfeljebb csak azt kötném ki, hogy mint a könyvírók, a második kiadásban kijavíthassam az elsőnek nyomdahibáit. NYOMDÁSZ LETTEM Kezdettől fogva igen szívesen olvasgattam. Mihelyt csak egy kis pénzecskére szert tettem, könyveket vásároltam. Könyvszeretetem apámat arra az elhatározásra bírta, hogy nyomdásznak adjon. Tizenkét esztendős voltam, amikor a tanonclevelet aláírtam. Eszerint 21 éves koromig inaskodom és rendes munkabért csak az utolsó esztendőben kapok. A mesterségben jól haladtam. Most már jobb könyvekhez is jutottam,, itt-ott egy-egy kötetet kölcsön kaptam és azt mindig pontosan, tisztán viszszaadtam. Hogy idejében visszaadhassam, néha késő éjszakáig is olvastam. ELSŐ CIKKEM Bátyám »New England Courant« néven újságot adott ki. Ez volt a második lap Amerikában. A lapot én szedtem, én nyomtattam ki és én voltam a kihordója. Bátyám néhány tanultabb barátja kedvtelésből írogatott az újságba, amely hamarosan divatba jött. Én is kedvet kaptam az írásra. Csakhogy gyermek voltam. Attól tartottam, hogy bátyám nem teszi közzé cikkeimet, ezért névtelenül, elváltoztatott írással írtam egyet és azt éjjel a műhely ajtaja alatt becsúsztattam. Legközelebb végighallgattam, amikor a cikkről beszéltek. Jónak tartották és találgatták, ki írhatta. Olyan férfiakat emlegettek, akik tehetség és tudomány dolgában összehasonlíthatatlanul magasabban álltak, mint én. FILOZÓFIAI TÁRSASÁG 1725-ben a tudományok iránt érdeklődő barátaimmal egyesületet alapítottam, amelynek »Junto” nevet adtuk. Célunk az volt, hogy egymás művelődését előmozdítsuk. Minden pénteken este összejöttünk. Az egyesület szabályai szerint minden tagnak sorban kötelessége volt az erkölcstan, a politika vagy a természettudomány köréből egy-egy kérdést szőnyegre hozni, amelyet a társaság megbeszélt. Mindenki köteles volt minden három hónapban tetszés szerint választott tárgyról felolvasást tartani. Az eszmecserékből kizártunk minden önmagáért való vitát és azokban csak az igazságnak volt szabad győzedelmeskednie. A merev ellentmondást, a tanácskozás eredményének veszélyeztetését eltiltottuk. KÖNYVTÁRAT ALAPÍTOK Ebben az időben jóravaló könyvkereskedés Bostontól délre egy gyarmaton sem volt. Az olvasni szerető közönség Angliára volt utalva. A »Junto tagjai indítványomra összehordták könyveiket abba a helyiségbe, ahol megbeszéléseinket tartottuk. Ez a módszer bevált és akkor arra a gondolatra jöttem, hogy jó lenne a könyveket a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tenni. Aláírási ívet köröztettem tehát egy kölcsönkönyvtár alapítása érdekében. Olyan kevés olvasni szerető ember volt Philadelphiában és ezek is olyan szegények voltak, hogy a legnagyobb fáradsággal alig tudtam ötven aláírót találni. Ezek azután lefizették a 40 shilling alapítási díjat és kötelezték magukat évi 10 shilling fizetésére. Ezzel a kis tőkével kezdtük, a könyveket Angliából hozatták. Az intézmény olyan hasznosnak bizonyult, hogy a gyarmat többi városában is utánozták. Az olvasás divatba jött. Alig néhány esztendő elmúltával az idegen észrevehette, hogy az itteni lakosság általában olvasottabb, műveltebb, mint az ugyanolyan rétegek tagjai más országokban. NAPTÁRAM ÉS UJSÁGOM 1732-ben jelent meg először kalendáriumom és attól kezdve kiadtam azt huszonöt esztendőn át. Azon iparkodtam, hogy mulattató is, hasznos is legyen és valóban szívesen vették. Amikor láttam, hogy széliben olvassák, észbekaptam: lám, a kalendárium az ismeretek terjesztésének legjobb eszköze, mert hiszen a nép naptáron kívül mást alig vásárol... Lapommal is tanítani óhajtottam, gyakran közöltem benne kivonatokat tudományos munkákból. Gondosan távol tartottam az újságtól a rút személyeskedést. Valahányszor ilyet kínáltak és az író a sajtószabadságra hivatkozott, olyanféleképpen okoskodván, hogy a lap olyan, akár a postakocsi: mindenki elhelyezkedhetik benne, aki fizet — én azt feleltem, hogy ha akarja, lenyomathatja annyi példányban, amennyiben jól esik, én azonban kirohanásainak helyt nem adok ... FIZIKAI KÍSÉRLETEIM 1746-ban Bostonban megismerkedtem egy dr. Spence nevű emberrel, aki nemrég jött át Skóciából és néhány természettudományi kísérletet mutatott be. Philadelphiába visszajövet, könyvtáregyesületünk a londoni »Királyi Társaság« tagjától egy üvegcsövet kapott ajándékba, amelyhez az efféle kísérletekhez szükséges utasításokat is csatolták. Buzgón hozzáláttam, meg akartam ismételni, amit a tudós Bostonban bemutatott. Többször beszámoltam kísérleteimről a »Királyi Társaságnak«, de ott nem tartották azokat érdemeseknek arra, hogy kinyomtassák. Amikor arról írtam, hogy a villám azonos a villamossággal, a szakértők mosolyogtak. Később azonban tételemet Európa valamennyi természettudósa elfogadta. Évek múlva azután a londoni társaság néhány tagja levelet intézett hozzám, amelyben igyekeztek korábbi lekicsinylésüket jóvátenni. Ekkor persze, már tudtak arról, hogy egy meghegyezett vaspálca segítségével kimutatható a légköri villamosság. A társaság a szokásos díj elengedésével tagjának megválasztott, ezenkívül aranyéremmel tüntetett ki, Franklin önéletrajza — amint említettük — itt megszakad. Sajnos, a gyarmatok szabadságharcáról nincsenek személyes feljegyzések. Amikor Franklin 1790. április 17-én meghalt, két világrész gyászolta. Az amerikai kongresszus két hónapi gyászt rendelt el. A francia nemzetgyűlés szónoka ezeket mondta: »Elég sokáig tették közzé a kormányok azok halálát, akik csak a halotti beszédekben voltak nagyok, elég sokáig hirdetett színlelt gyászokat az udvari etikett. De a népek csak jótevőiket gyászolják, csak az emberiség hősei iránt éreznek hódolatot.« E hősök közé tartozik Franklin Benjamin. EGY NYOMDÁSZ SZÜLETÉSÉNEK 250. ÉVFORDULÓJÁRA »Én, Franklin Benjamin nyomdász, az Amerikai Egyesült Államok volt teljhatalmú megbízottja Franciaország udvarában ...« — ezekkel a szavakkal kezdődik az amerikai történelem egyik legnagyszerűbb alakjának végrendelete. A világ a Béke-Világtanács javaslatára most ünnepli születésének 250. évfordulóját. A népi hagyományok Franklinjáról azt mesélik, nagyon szegény fiúként kezdte életét és lépésről lépésre kapaszkodott fel a siker útján. Franklinnak volt egy olyan tulajdonsága, amelyet megtalálunk valamennyi népmese hősében: rendületlenül bízott önmagában és abban, hogy a jó diadalmaskodik a rossz felett. De a »jót« nem tekintette valamilyen el-, vont eszménynek. Franklin gyakorlati elme, a tettek embere volt. Amikor Pennsylvania angol kormányzója — egy fillér útiköltség nélkül — Londonba küldte a fiatal Franklint, hogy nyomdai berendezéseket vásároljon. Franklin vidáman munkába állt és megkereste az útiköltségre valót. Néhány évvel később betársult egy nyomdába és az akkori új világ leghíresebb nyomdásza és kiadója lett. Amikor az amerikai gyarmatok egyre hevesebben tiltakoztak a hazai ipart eltiltó angol törvény ellen, Franklin népszerűsítette a selyemhernyótenyésztést és selyemszövést és amerikai földön készített selymet küldött az angol királynőnek. Ruháit felesége szőtte ésunta, mert Franklin nem akart angol ruhát hordani. Amikor 1764-ben rendkívül kiéleződött a viszony a fiatal gyarmatok és Anglia között, honfitársai Londonba küldték Franklint, hogy magyarázza meg álláspontjukat a királyi kormánynak. Franklin tíz évig fáradhatatlanul közvetített. Szertei Angliában szerették őszinteségéért, víg kedélyéért és éles eszéért. Az amerikai forradalom előestéjén azonban bíróság elé állították, megbélyegezték, mint a »lázadók cinkosát«, megfosztották hivatalától — Pennsylvania postaügyi igazgatója volt — s »kegyvesztetten« hazaküldték. Franklin, aki a gyarmatok felszabadulására tette fel életét, el volt készülve az ilyen sérelmekre és töretlen kedéllyel viselte azokat. Az emberek zöme hetvenéves korban nyugalomba vonul, de Franklin ősz fejjel Franciaországba utazott, hogy segítséget szerezzen a forradalomnak, ő lett később a fiatal Amerikai Köztársaság első követe. Franklin részt vett a Függetlenségi Nyilatkozat és amerikai alkotmány megszövegezésében. Thomas Jefferson, a későbbi kiváló elnök azt mondta, hogy Franklinnak nem szabad megszövegeznie a nyilatkozatot, mert bizonyára elrejtene benne egy-két tréfát. Franklin azonban ilyen dolgokban nem ismerte a tréfát. Elégedetlen volt az alkotmánnyal és bírálata helyesnek bizonyult néhány évvel később, amikor a tömegek nyomására kiegészítették azt az egyszerű emberek jogait biztosító cikkelyekkel. Franklin élesen bírálta korát, eleinte az angolok zsarnokságát, majd az amerikai élet visszás jelenségeit. Utolsó üzenetében — ekkor már 84 éves volt — javasolta a kongreszszusnak, hogy szüntessék meg a rabszolgaságot. Nyomdász volt, aki egész életében a szabadság betűit szedte. Marian Kennedy