Béke és szocializmus, 1965. július-december (8. évfolyam, 7-12. szám)
1965-07-01 / 7. szám
igen komoly. A „háborús párt” (így nevezi az amerikai sajtó a Pentagonban és a külügyminisztériumban ülő ultrareakciósokat) ma az Egyesült Államokban mindinkább felülkerekedik, a világ népeire nézve egyre veszélyesebb erővé válik. A vietnami agresszió terjedésének fő okai politikai és stratégiai jellegűek. Hátterükben az imperialistamonopóliumok gazdasági érdekei húzódnak meg. Ma már nem titok, hogy a vietnami agresszió kiterjesztésének tervét még az elnökválasztások előtt kidolgozták, de azért nem fogtak hozzá végrehajtásához, hogy Johnson saját politikai céljaira használhassa ki az Egyesült Államok népének béketörekvéseit. Éppen ezért a Pentagon a választások idején Goldwatert tette meg agresszív terve szócsövéül. Az amerikai nép óriási többsége elvetette ezt a tervet, de ez egyáltalán nem gátolta a Johnson-kormányt abban, hogy nekilásson annak végrehajtásához. Az Egyesült Államok uralkodó köreiben hosszú ideig éles ellentétek álltak fenn abban a kérdésben, hogy Délkelet-Ázsiában hogyan próbálják elérni politikai, stratégiai céljaikat. Az egyik szárny az úgynevezett „védelmi” politika mellett szállt síkra, vagyis azt akarta, hogy a helyi népesség segítségével folytassanak agresszív háborút, az Egyesült Államok fegyveres erői pedig töltsék be az „instruktorok és tanácsadók” szerepét. Ez a szárny úgy gondolta, hogy ez is elegendő a dél-vietnami felszabadító mozgalom elfojtásához. Csakhogy ezt a tervet nem sikerült megvalósítaniuk. Dél-Vietnam hősi népe egyik győzelmet a másik után aratta. Felszabadította Dél-Vietnam területének négyötöd részét és kész volt a hátralevő terület felszabadítására is. Az Egyesült Államokat nagyjából ugyanolyan katonai vereség fenyegette, amilyen a francia imperializmust érte. A Pentagonnak választania kellett: vagy jószántából elvonul, vagy még jobban belesüllyed a katonai kalandokba. Az uralkodó körök másik szárnyának, amely síkraszállt az amerikai fegyveres erőknek az agresszióban való nyílt részvétele, s az intervenciónak a Vietnami Demokratikus Köztársaság területére való kiterjesztése mellett, a katonai vereségekre spekulálva, sikerült a maga politikai irányvonalát érvényre juttatnia. Az Egyesült Államok vezető körei között sohasem voltak komoly nézeteltérések arra vonatkozólag, hogy az Egyesült Államoknak miért kell Vietnamban maradnia. Az amerikai imperializmusnak régóta megvan már a terve arra, hogy miképpen használja majd fel a saját érdekében a régi nyugat-európai gyarmatbirodalmak összeomlását. Olyan „elméletet” konstruált, amely szerint a gyarmati birtokok széthullása után „vákuum” keletkezik. Kidolgozta a „kis” ás „helyi” háborúk stratégiáját, hogy meggátolja a népeket függetlenségük kivívásában és utat törjön a neokolonializmusnak. Agressziója igazolására az imperializmus bábkormányokat juttatott hatalomra és e „törvényes és baráti” kormányoknak, „kérésükre”, katonai „segítséget” nyújtott. Az amerikai monopóliumok és az amerikai militaristák úgy hatá- a