A Nap, 1994. június (1. évfolyam, 20-45. szám)

1994-06-01 / 20. szám

2 A­MAP ÚJ ELNÖK BOSZNIÁBAN Szarajevó­­­ Kresimir Zubak horvát vezetőt válasz­tották kedden a boszniai muzulmán-horvát föderáció első elnökévé. A boszniai rádió jelentése szerint a szarajevói törvényhozás muzulmán és horvát küldöt­tei egyhangúan szavaztak a 46 éves Zubakra. Az új államfő helyettese a muzulmánok képviselője, Ejup Ganic lett. A 48 éves Ganic korábban is alelnöki tisztet töltött be a boszniai szövetségi elnökségben. Zubak és Ganic várhatóan hat hónapig, az országos és helyi választások megtartásáig tölti be tisztét. A­z­ dpa jelentése szerint a szarajevói parlament kedden választja meg a boszniai föderáció kormányfőjét is. A muzulmán fél egyetlen jelöltként Haris Silajdzic eddigi kormányfőt javasolta a tisztségre. EXPO BERUHÁZÁSOK Eddig 1163, az 1996-os budapesti expóhoz kapcso­lódó vidéki elő- és utórendezvényt regisztrált a Vi­lágkiállítási Tanács. Egyebek mellett ezt mondták el a Duna menti Tar­tományok expo-munkabizottságának kedden Komá­romban megtartott ülésén, amelyen magyar, osztrák és szlovák idegenforgalmi, illetve önkormányzati szakemberek vettek részt. Az osztrák szakemberek támogatták a dunai vízi személyszállítás magyar ter­vét. Magyar szakemberek szerint Budapesten a BKV kishajói, valamint a Mahart akár százezer embert is utaztathattak naponta. A főváros hetedik közúti Duna-hídj­a, a lágymányo­si a jövő év végére készül el. A szekszárdi új Duna­­hidat pedig koncessziós alapon 1997 végéig, vagy 1998 elejéig építik fel. A Ferihegyi repülőtér kettes termináljának utasforgalmi létesítményeit bővítik, s egy-egy szálloda és üzletközpont is épül. A vasúti fej­lesztések közül a legnagyobb volumenű a Budapest- Bécs közötti fővonal korszerűsítése. Erről magyar­osztrák kormányközi megállapodás is született, s e célra a német kormány 280 millió márka hitelt adott. A közúti fejlesztések közül megemlítették az Abdától az osztrák határig terjedő M1-es, valamint az M3-as és az M5-ös autópálya koncessziós formában való építését. KILOMÉTERES SZENDVICS A svédországi Trelleborgban egy vendéglátóipari szakiskola diákjai szombaton 998,3 méter hosszúsá­gú szendvicset készítettek, jócskán túlszárnyalva ez­zel a Guinness Rekordok Könyvében eddig nyilván­tartott legnagyobb szendvicset, amelynek hossza 400 méter volt. A kis híján kilométeres szendvics elkészítéséhez ötezer tojást, 1800 húsgombócot és mintegy 2000 da­rab kolbászt használtak fel. ALKOTMÁNYELLENES KORMÁNYRENDELET Alkotmányellenes az a kormányrendelet, amely a nem állami gazdálkodó szerveknek megtiltja a ma­gyar címer használatát. Ezt állapította meg az Alkot­mánybíróság kedden aláírt határozatában, amelyben a kormányrendeletet 1995. augusztus 20-ai hatállyal megsemmisíti. A határozat megállapítja, hogy a vizsgált rendel­kezés az állami gazdálkodó szervezeteknek, a társa­dalmi és szövetkezeti szerveknek lehetővé tette, hogy engedélyt kérjenek az állami címer használatára. Ugyanakkor a nem állami cégek és a magánszemé­lyek ezt a jogot nem kapták meg. A kormányrendelet így indokolatlan előnyben részesítette az állami gaz­dálkodó szervezeteket, és ezzel megsértette a disz­krimináció tilalmának elvét. Vagyoni értéket jelenthet ugyanis, ha valamely terméken a nemzeti címer lát­ható. Azt sugallhatja, hogy az állam garantálja az adott áru minőségét. A diszkriminatív rendelkezés megsemmisítése nem érinti a közhatalmi szervek címerhasználatát, rajtuk kívül azonban a címert - a megsemmisítés idő­pontját követően — senki sem használhatja. A határo­zat indokolása rámutat: elképzelhető más alkotmá­nyos megoldás is, azonban az alkotmány értelmében ezt a kérdést az Országgyűlésnek törvényben kell sza­bályoznia. ORSZÁG-VILÁG Új erdőgazdálkodási törvény kell A Szervezési és Vezetési Tu­dományos Társaság hétfőn és kedden a lillafüredi Palo­ta Szállóban rendezte meg az Erdőgazdálkodási Kon­ferencia ’94 címet viselő ta­nácskozást, amelyen a Föld­művelésügyi Minisztérium, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, a Kör­nyezetvédelmi és Terület­­fejlesztési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, az ORFK, továbbá a biztosí­tótársaságok és igazság­ügyi, idegenforgalmi intéz­mények vezetői és szakértői fejtették ki véleményüket az erdőgazdálkodás területén kialakult igen bonyolult helyzetről. Az előadók egyetértettek abban, hogy a természet vé­delméről és az erdőgazdál­kodásról szóló törvényt a le­köszönő parlamentnek kel­lett volna megalkotnia, mert hiánya a privatizációt köve­tően igen nehéz helyzetet te­remtett nem csupán a tulaj­donlásban, hanem az erdő­­gazdálkodás jövőjét és a természetvédelmet tekintve is. Magyarországon 1 millió 700 ezer hektárt borít erdő­ség, ami az ország területé­nek 18 százaléka. Ezzel Eu­rópában a gyéren erdősített országok sorába tartozunk. Az összes erdőterületeknek csupán egyötöde áll termé­szetvédelmi felügyelet alatt. A kárpótlási kárrendezési folyamatok során az erdőte­rületekből 700 ezer hektár került új tulajdonosok birto­kába. A megmaradó 1 millió hektár erdőt célszerű lenne továbbra is állami tulajdon­ban tartani, mert csak így le­het garantálni a jelenleginél magasabb színvonalú erdő­­gazdálkodást. A nagyszámú új erdőtu­lajdonos területeit a társasá­gi törvény szerinti formák­ban is művelheti, de ezek a társaságok nehezen hozha­tók létre a nagyszámú rész­­tulajdonos miatt. Eseteként egy-egy új er­dőn­­ nagyságától függően - 300-400 tulajdonos is osz­tozik, s a pontos tulajdonosi határokat még nem tűzték ki. Fontos lenne a tulajdon­jogot igen gyorsan átvezetni a kárpótlási árveréseken fel­vett jegyzőkönyvek alapján, s azt a földhivatalokban be­jegyeztetni. Vitára ad okot az is, hogy a természetvédelmi terüle­tek nem kerülhetnek ma­gánkézbe, s gond a kárpót­lási jegyért vett edők elide­genítése. Az új tulajdonosok csaknem 80 százaléka ugyanis idős­ ember, akik utódaikra szeretnék átíratni az erdőket. Az illetékhivatal viszont ezeket az tulajdono­kat a forgalmi érték felett ér­tékeli, s így képtelenek megfizetni az átírási költsé­geket. Előbújni a hálószobákból Szivárvány néven újabb érdekvédelmi szervezetet alakítottak a homoszexu­álisok. Ez már a harma­dik, bíróság által is beje­gyeztetni kívánt meleg szervezet. Az első, a Ho­­meros öt éve jött létre. Keleti szomszédaink­kal összehasonlítva a „melegek” emancipáció­ja nem is $11 rosszul ide­haza! Romániában és Oroszországban csak a közelmúltban törölték el azokat a jogszabályokat, amelyek a homoszexuális aktust (életkortól függet­lenül) börtönbüntetéssel sújtották. Az egyesületet tavaly októberben kezdték el szervezni azok, akik most névvel álltak ki a sajtóba. Ez a tény egy öntudato­­sabb, szexuális beállított­ságát „bátrabban” válla­ló réteg megjelenését jel­zi. Az is figyelemre mél­tó, hogy a szervezők kö­zött több nőt is találunk. A leszbikusok ugyanis a férfiakénál rejtettebb életet élnek, az eddigi szervezetekben sem na­gyon vettek részt Az új egyesület alakuló ülésén viszont szinte ugyan­annyi nő volt, mint férfi. Több városban vannak már „meleg” szórakozó­helyek. „Mások” címmel lapjuk is van az egynemű szerelmek híveinek, s mint látható, a melegek önszerveződése is erősö­dik, a homoszexuálisok jelentős része mégis sú­lyos egyéni problémákkal küszködik. A Szivárvány Egyesü­let ezért is tartja tevé­kenysége egyik fő irányá­nak az intézményes és szakszerű coming-out szolgálat létrehozását 1994. június­i szerda Fidesz­es kudarcelemzés A Fidesz Országos Választ­mánya is elvégzi a választá­si szereplés gyorselemzését - nyilatkozta az MTI-nek Kövér László, a párt vezető testületének hétvégi tanács­kozása kapcsán. A Fidesz parlamenti frakciójának ve­zetője rámutatott, hogy az alapos elemzés a kong­resszus feladata lesz, amely­nek előkészítése szintén szerepel majd a napirenden. A testület harmadik napi­rendi pontként foglalkozik majd az önkormányzati vá­lasztásokra való felkészü­léssel. Kövér László úgy véleke­dett, hogy minden kudarcot vallott pártnak szükséges ele­meznie, hogy hol rontotta el, milyen stratégiai és taktikai hibákat vétett. Kitért arra is, hogy a párt egy átmeneti periódusban vett részt a választáson, hi­szen hozzáfogott a generáci­ós jelleg feloldásához, s már nem volt igazi generációs párt. Ezzel szemben viszont még nem sikerült megszólí­tania a középrétegeket. Felhívás a vízibalesetek elkerülésére A statisztikai adatok szerint május és szeptember közepe között történik az országban a legtöbb vízibaleset. Ezek megelőzésére széles körben ismertetni kell a különböző életvédő szabályokat, és minden veszélyeztetett he­lyen figyelmeztetni kell a fürdőzőket különböző bal­­esetmegelőző plakátokkal. E munkának is köszönhető­en tavaly 108-cal kevesebb fürdőző fulladt vízbe, mint az előző évben. Az iskolai vakáció első hétvégéje különösen veszé­lyes időszak, s mivel a vízi­túrák megrendezését jelen­leg alig terhelik jogszabályi kötelezettségek, fontos tud­ni a pedagógusoknak, hogy ezeken a kirándulásokon az úszni nem tudók sokasága is részt vesz. A múlt évi vízibalesetek tanulságai szerint 165-en azért fulladtak vízbe, mert figyelmen kívül hagyták a víziközlekedés szabályait. Csaknem ugyanennyien azért lelték halálukat, mert forró testtel ugrottak a vízbe vagy bravúroskodtak. A víz­be fúlt felnőttek közül min­den harmadik ittas volt. A bátor életmentők a szabad vizeken tavaly 421 személyt mentettek meg a vízbefulla­­dástól. A víziközlekedés alapve­tő szabályairól és a fürdő­zéssel kapcsolatos tudniva­lókról szóló tájékoztató pro­pagandaanyagokat a rendőrkapitányságok bal­esetmegelőzési szakem­berei már eljuttatták az ön­­kormányzatokhoz és más testületekhez. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai 1994. május 31., kedd devizanem árfolyam 1 egységre forintban « 1^ m up A szerkesztőség vezetője: dr. Kőváry E. Péter. • Felelős szerkesztő: B. Sajti Emese. • Rovatszerkesztők: Gubucz Katalin, Nagy Ágnes. 4 • Sportrovatvezető: Bakulya Mihály. • Kiadó: Primus Népszabadság Média-képviseleti Kft. Felelős kiadó: Fischer András ügyvezető igazgató. Békés megyei napilap • Szerkesztőség és reklámiroda: 5600 Békéscsaba, Andrássy út 11 -17. A Reklámiroda vezetője: Csók Ilona • Telefonszámok: Szerkesztőség: 443-530, 443-531. Fax: 444-530. Reklámiroda: 442-244, hidetésfelvétel: 443-553, fax: 443-554. • Terjeszti a Magyar Posta Rt. Szegedi Igazgatósága és a Délhír Rt. A Népszabadság Békés megyei előfizetői számára díjtalan. • Előfizetési díj: egy hónapra 299 forint. • Készül: a Hungária-Info Nyomdaipari Kft. nyomdájában, 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. Felelős vezető: Bohus Ákos. • ISSN 1218-165x

Next