Békés Megyei Nap, 1994. október (1. évfolyam, 124-149. szám)

1994-10-31 / 149. szám

j d BÉKÉS MEGYfel NAP SPORT HELYZETJELENTÉS A MEGYEI LABDARÚGÁS ELSŐ VONALÁBÓL Csak a Battonya győzött az éllovasok közül Gyomaendrődi BSE­­Füzesgyarmat 3-0 (0-0) Gyomaendrőd, 250 néző. V.: Sulyok. Gyomaendrődi BSE: Nagy S. - Bukva, Ka­rácsony, Dobó, Juhász (Balázs L.), Balázs Zs., Polányi, Forgács (Oravecz), Dinya, Tóth, Gardi. Edző: Kéki Elek. Füzesgyarmat: Földesi - Ajtai, Kovács S., Csák, Pardi, Petri, Rácz, Jónás (Lázár), Ko­vács Zs., Budai (Erdei), Barta. Edző: Bánfi Attila. Gólszerző: Dinya, Karácsony, Balázs Zs. Kiállítva: Csák. A mérkőzést végigtámadó hazaiak nagy küzdelemben tartották otthonukban a baj­noki pontokat. Jó játékvezetés. Kéki Elek: - Egy foggal-körömmel hajtó vendégcsapat ellen az első félidőben szívvel küzdöttünk, a második játékrészre viszont emellé már jó játék is párosult, aminek meg­lett az eredménye. Bánfi Attila: - Szerintem a túl szigorú ki­állítás és egy ritka nagy potyagól döntötte el a mérkőzést. Jók: az egész hazai csapat, ill. Rácz, Petri. Ifjúsági mérkőzésen: Gyomaendrődi BSE-Füzesgyarmat 3-0. Gyuricza János Szeghalom-Kamut 2-0 (0-0) Szeghalom, 200 néző. V.: Zsurka. Szeghalom: Vári - Macskin, Lakatos (Haj­dú L), Macsári (Baranya), Füli, Zsombok J., Tóth J., Schultz, Vámos, Zsombok A., Szabó. Edző: Tar Zoltán. Kamut: Gazsó - Tóth, Hajdú Zs. (Hajdú I.), Tárnok, Knapp, Magasi (Bálint), Antmann, Szűcs (Schaffer), Balogh, Gurbai. Edző: Bora Imre. Gólszerző: Zsombok J., Zsombok A. Kiállítva: Gurbai. Korrekt játékvezetés mellett zajló sportsze­rű mérkőzésen a helyzeteit jobban kihaszná­ló hazai csapat megérdemelt győzelmet ara­tott a mezőnyben jól játszó vendégek ellen. Tar Zoltán: - Ha akadozott is játékunk, a fő, hogy begyűjtöttük a számunkra fontos győzelmet. Bora Imre: - A mezőnyben nagyszerűen játszottunk, de az ellenfél kapuja előtt to­vábbra is meg vagyunk babonázva. Jók: Vári, Schultz, Zsombok J., ill. Gazsó, Balogh, Knapp. Ifjúsági mérkőzésen: Szeghalom-Kamut 8-0. Dr. Csutáné Czikora Ágnes Mezőhegyes-Nagyszénás 2-1 (2-0) . Mezőhegyes, 150 néző. V.: Megyebíró. Mezőhegyes: Szilva - Dénes (Kovács), Ha­rangozó, Lovász, Engelhardt (Zsóri), Bakai, Evanics, Kondacs, Kindel, Pálhidai, Kolo­­zsi. Edző: Dúl Árpád. Nagyszénás: Valuk - Takács, Trabach, Brachna, Árgyelán, Sztvorecz (Demjén), Godár, Horváth, Krasznovszki, Fekete (Var­ga), Lakatos (Hegedűs). Edző: Krasznovsz­ki József. Gólszerző: Makai, Kindel, ill. Horváth. A hazaiak első félidei jó játéka elég volt a há­rom pont megszerzésére. A második játék­részben már inkább a küzdelem dominált. Dúl Árpád: - Az átlagnál rosszabbul ját­szott a csapat, de a győzelemhez elég volt. Krasznovszki József: - A hazaiak szenzá­ciósan védő kapusát csak egy esetben tud­tuk legyőzni és ez döntötte el a mérkőzést. Jók: Szilva, Kindel, Lovász, Kondacs, ill. Takács, Trabach. Ifjúsági mérkőzésen: Mezőhegyes-Nagy­szénás 0-2. Ilyés László Elek-Tótkomlós 2-2 (0-2) Elek, 400 néző. V.: Csuka. Elek: Veres - Sarkadi, Dávid, Pigler (Ko­­hut), Sipos, Séllei, Bálint, Resetár, Gál, Tre­­pák, Boldizsár. Edző: Gál Attila. Tótkomlós: Bordás — Imre, Hovorka, Tóth- Abonyi (Szpisják), Pásztor I., Pásztor II., Mitykó (Rozsos), Papp, Szatmári, Elek, dr. Lehoczki (Blachó). Edző: Matajsz Pál. Gólszerzők:­ Gál, Trepák, ill. Pásztor II., Séllei (öngól). Kiállítva: Dávid, ill. Elek, Bordás. Izgalmas, de kemény mérkőzésen megérde­melt pontosztozkodás született. Az erélyte­len, kritikán aluli játékvezetésre jellemző a három kiállítás és a töménytelen sárga lap, amellyel a durvaságot mégsem sikerült megállítani. A rossz időpontban történő sí­polások, illetve a partjelzők téves intései tel­jesen felőrölték a játékosok idegeit. Gál Attila: - A durván és alattomosan ját­szó ellenfelünk megköszönheti, hogy kilen­cen be tudták fejezni a mérkőzést. Elsősor­ban a testi épségünkre kellett figyelni, így nem tudtuk a játékunkat játszani. Matajsz Pál: - Csapatom hősies küzde­lemben, megérdemelten szerzett egy pontot a tizennégy emberrel játszó Elek ellen. Jók: Bálint, Trepák, Gál, ill. Pásztor II., Szpisják. Ifjúsági mérkőzésen: Elek-Tótkomlós 2-2. Sajben András Csabacsűd-Medgyesegyháza 3-1 (2-1) Csabacsűd, 250 néző. V.: Klembucz. Csabacsűd: Balatoni - Valencsik, Brlázs, Csicsely, Fügedi, Kondacs, Pillár, Varga T., Urbancsok (Mizik), Jelen (Hován G.), Var­ga J. Edző: Rétes Pál. Medgyesegyháza: Bela - Kuzma, Kiss, Ju­hász, Holecz, Kovács, Petruzsán, Szabó, Zsurzsucz Zs., Zsurzsucz G., Plastyik. Meg­bízott edző: Cseh György, Németh István. Gólszerző: Varga T 2 (egyet 11-esből), Pil­lár, ill. Kovács. Kiállítva: Juhász. Küzdelmes mérkőzésen a lelkesen és jól játszó hazaiak megérdemelt győzelmet arat­tak a helyenként durván játszó vendégek el­len. Réres Pál: - Elemi hibákból kaptunk gólt, de még a félidő végéig sikerült meg­fordítanunk az eredményt. Szünet után a megfogyatkozott medgyesiek lelkesen küzdöttek, de a mi kontráink veszélyeseb­bek voltak. Gratulálok csapatomnak a lel­kes játékhoz. Cseh György: - Fegyelmezetlenségünk miatt emberelőnyt adtunk a hazaiaknak. Számos helyzetet elhibáztunk, így a a csa­­bacsűdiek győzelme megérdemelt. Jók: Hován G., Varga T, Pillár, ill. Ko­vács. Ifjúsági mérkőzésen: Csabacsűd-Med­­gyesegyháza 4-1. Szilágyi Mihály Kunágota-Békéscsabai MÁV 3-4 (1-2) Kunágota, 250 néző. V.: Gulyás. Kunágota: Bíró - Gábor, Multyán Cs, Ju­hász, Varga II. (Kovács), Berta, Multyán Zs., Varga I., Szabó, Multyán L. (Zámbori), Török. Edző: Szilágyi János. Békéscsabai MÁV: Tüskés - Tóth A. (Már­ta), Balázs, Galovicz (Marik), Prekop, Bra­un, Deák (Szekeres), Tóth M., Bányik, Ko­­hanyecz, Pécs. Edző: Braun Attila. Gólszerző: Szabó 2, Török, ill. Bányik 2, Tóth A., Pécs. A vendégek szerencsés körülmények között vitték el a pontokat. Döntőnek bizonyult a két kapus közötti különbség. . Szilágyi János: - Egy kapussal jobb volt a MÁV. Fiatal kapusom a mai mérkőzésen teljesen összeroppant. Ezt pedig csapatom nem tudta elviselni. Braum Attila: - Technikásabb játékunk a rossz talaj ellenére is győzelmet eredmé­nyezett. Gratulálok csapatomnak, mert mindenki erejének legjavát adta. Jók: Gábor, Murtyán Cs., Török, ill. az egész vendégcsapat. Ifjúsági mérkőzésen: Kunágota-Békés­csabai MÁV 0-7. Gyulavári Cabrió Sze­ ba-flex- Békéscsabai Jamina 2-2 (1-1) Gyulavári, 200 néző. V.: Zábrák. Gyulavári: Leel-Ossy - Démusz, Hirmler, Tamási, Csipke, Banó, Csete, Tapasztó, Mag, Répási (Boros), Kurucz. Edző: Csor­ba János. Jamina: Stumpf - Mazán, Pusztai, Schne­ider, Kovács, Tóth, Mihály, Pozsár, Sze­les, Gajdács, Belicza. Edző: Turcsek Zol­tán. Gólszerző: Tamási, Banc, ill. Belicza 2. A szervezetten védekező és kontrákra építő vendégek kishíján meglepetést tudtak okoz­ni. Csorba János: - Alacsony színvonal, alat­tomos vendég védők, szerencsés pont. Turcsek Zoltán: - Úgy érzem, hogy a mu­tatott játék és a helyzetek alapján közelebb álltunk a győzelemhez. Sajnos a kilencvene­dik percben a hazaiak kiénekelték a sajtot a szánkból. Jók: Hirmler, Csipke, Tapasztó, ill. Pusz­tai, Mihály, Szeles, Belicza, Ifjúsági mérkőzésen: Gyulavári-Békés­csabai Jamina 0-3. Görög István A csíkos mezes füzesgyarmatiak derekasan küzdöttek Endrődön, ám a kiállítás megpecsé­telte sorsukat bartoli Ágnes felvétele A megyei I. osztály állása 1. Battonya 127 1 4 23-15 22 2. Tótkomlós 126 3 3 17- 8 21 3. Gyulavári 125 6 1 18-10 21 4. Gy.-endrődi BSE 126 3 3 18-13 21 5. B.-csabai Jamina 124 6 2 14-10 18 6. Gy.-endrődi FC 125 3 4 15-12 18 7. Szeghalom 125 3 4 19-19 18 8. Elek 125 3 4 16-16 18 9. Csabacsűd 124 4 4 21-19 16 10. Békéscsabai MÁV 124 3 5 14-19 15 11. Medgyesegyháza 123 5 4 12-16 14 12. Kamut 124 2 6 8-12 14 13. Nagyszénás 124 1 7 14-23 13 14. Mezőhegyes 122 6 4 17-24 12 15. Kunágota 122 4 6 15-19 10 16. Füzesgyarmat 122 3 7 10-169 1994. OKTÓBER 31., HÉTFŐ A jövő hét műsora NB II., Keleti csoport November 5. szombat: Salgótarjáni BTC­­Hajdúnánási LC, 13.00, Nyíregyházi FC-Szarvasi Vasas 13.00, Tiszakécskei FC-MTK, 17.00. November 6. vasárnap: Hódmezővásár­helyi LC-Balmazújvárosi SC, Kadai Cu­kor FC-Stop Kft.-MVFC, Tiszavasvári ASE-Gödöllői LC, III. ker. TVE-Ka­­zincbarcikai SC, FC Hatvan-Diósgyőri FC - valamennyi 13.00: NB III., Alföld-csoport November 5., szombat, 13.00: Szegedi VSE-Kiskunfélegyháza, Mezőkovácshá­­za-Makó, Cegléd-Orosházi MTK. November 6., vasárnap, 13.00: Kiskö­rös-Szegedi Dózsa, Gyula-Kalocsa, Kecskeméti TE-Kecskeméti SC, Mező­­berény- Kiskundorozsam, Szeged FC­­Békés­ Megyei I. osztály November 5., szombat, 13.00: Békéscsa­bai MÁV-Gyulavári, Békéscsabai Jami­­na-Csabacsűd, Gyomaendrődi FC-Ku­­nágota. November 6., vasárnap, 13.00: Nagy­­szénás-Szeghalom, Kamut-Elek, Tót­­komlós-Gyomaendrődi BSE, Füzes­­gyarmat-Battonya, Medgyesegyháza- Mezőhegyes. Sz.J. Battonya-Gyomai FC 3-0 (0-0) Battonya, 300 néző. V.: Bogyó. Battonya: Kunos - Fekete, Molnár, Oláh, Simon, Daróczi (Mákos Á.), Árgyelán (Ár­mán), Turbucz, Mákos A., Putnoki, Géczi. Edző: Juhász Zoltán. Gyomai FC: Hunya I. - Munkácsi, Gon­­da, Vatai, Kovács, Kocsis, Bányai, Erdei, Illyés, Gubucz, Demjén. Edző: Plastyik János. Gólszerző: Mákos A. 2, Mákos Á. Színvonalas, sportszerű mérkőzésen a má­sodik félidőben a vendéglátók fölénye már szép gólokat is eredményezett. Kitűnő já­tékvezetés. Juhász Zoltán: - Második félidei játé­kunkkal magabiztosan tartottuk itthon a há­rom pontot. Plastyik János: - Megérdemelt a hazai győzelem, mert támadójátékunk nem volt megfelelő, s csak a védekezéssel foglalkoz­tunk. Kunos Zoltán: - Miért van az, hogy min­den sikerünk előtt gyengébb képességű csa­patoknak kell felrázniuk bennünket? Jók: Kunos, Molnár, Simon, Mákos A., Mákos Á., ill. Munkácsi, Gonda, Vatai, Dem­jén. Ifjúsági mérkőzésen: Battonya-Gyomai FC 0-3. Major László Totóeredmények 1. Újpest-Kispest-HFC 3-11 2. BVSC-Vác FC-Samsung 3-01 3. Bremen-Frankfurt 2-01 4. Bayern München-VfB Stuttgart 2-21 5. Dresden-Dortmund 0-12 6. Freiburg-1. FC Köln 4-21 7. Leverkusen-Schalke 04 2-2X 8. Mönchengladbach-1860 München 2-01 9. Bari-Genoa 4-11 10. Brescia-Fiorentina 2-42 11. Cagliari-Torino 1-01 12. Juventus-Milan 1-01 13. Lazio-Cremonese 1-01 14. Sampdoria-Napoli 0-0X

Next