Békés Megyei Nap, 1994. november (1. évfolyam, 150-175. szám)
1994-11-14 / 161. szám
•i A BÉKÉS M.GVfel NAP HELYZETJELENTÉS A MEGYEI LABDARÚGÁS ELSŐ VONALÁBÓL Használt a füzesgyarmati vérátömlesztés Gyomaendrődi BSE-Kamut 3-2 (1-1) Gyomaendrőd, 200 néző. V.: Koch. Barátság SE: Nagy S. - Balázs I., Karácsony, Juhász, Dobó (Polányi), Balázs II., Nagy E., Dinya, Tóth Zs., Gardi, Pataki (Forgács). Edző: Kéki Elek. Kamut: Gazsó - Tóth, Bognár, Tárnok, Knapp, Schaffer, Antmann, Bora, Gajdács, Balogh, Gurbai. Edző: Bora Imre. Gólszerző: Tóth Zs. 2 (egyet 11-esből), Forgács, illetve Knapp, Tárnok. Izgalmas, fordulatokban gazdag mérkőzésen győzelemmel búcsúzott lelkes közönségétől a hazai gárda. A találkozó korrekt játékvezetés mellett zajlott, színvonaláról pedig csak annyit: soha rosszabbat. Kéki Elek: - A jó csapatnak szerencséje is van. Örülök a három pontnak. Bora Imre: - Egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb csapat került ki győztesen, mivel nekünk az utolsó percben is kifelé pattant a kapufáról a labda. Kovács Lajos, a Barátság SE elnöke: - Sérülések és eltiltások miatt meglehetősen felforgatott csapattal játszottunk. Végül sportszerű küzdelemben reális eredmény született. Jók: Tóth Zs., Balázs II., Karácsony, Gardi, ill. Gazsó, Tárnok, Knapp. Ifjúsági mérkőzésen Gyomaendrődi BSEKamut 4-0. Gyuricza János Szeghalom-Mezőhegyes 3-1 (2-0) Szeghalom, 250 néző. V.: Pál. Szeghalom: Vári - Tóth, Macskin, Lakatos, Patai, Zsombok A., Fürj, Macsári, Vámos, Hajdú (Barna), Zsombok J. (Schultz). Edző: Tar Zoltán. Mezőhegyes: Szilva - Kovács, Bakai, Roszkos, Lovász, Kindel, Engelhardt (Kondacs), Zsóri, Pálhidai (Evanics), Kolozsi, Harangozó (Farkas). Edző: Dúl Árpád. Gólszerző: Zsombok J. 2, Macskin (II-esből), ill. Kolozsi. A hideg idő ellenére is kitartó közönség az első félidőben egyoldalú játékot láthatott - szinte csak a vendégek térfelén pattogott a labda. Szünet után viszont már Vári kapusnak is akadt dolga. Macskin tizenegyesével és a Zsombok fivérek szépen kijátszott két akciógóljával megérdemelten nyert a hazai csapat, amely játéktudásban és kondícióban is felülmúlta ellenfelét. Tar Zoltán: - Jó iramú, sportszerű mérkőzésen akár nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna. Mivel ez volt az őszi utolsó hazai mérkőzésünk, megköszönöm a szurkolóinknak és szponzorainknak, hogy kitartottak mellettünk és jelentősen hozzájárultak a csapat sikeres szerepléséhez. Dúl Árpád: - A jobban akaró hazai együttes megérdemelten győzött. A második félidőben több gólhelyzetet kihagytunk, s ez megbosszulta magát. Jók: macskin, Tóth, Zsombok A, Zsombok J., Vámos, ill. Bakai, Kolozsi, Szilva. Ifjúsági mérkőzésen: Szeghalom-Mezőhegyes 4-6. Dr. Csutáné Czikora Ágnes Battonya-Tótkomlós 0-0 Battonya, 400 néző. V.: Guti. Battonya: Kunos - Fekete, Molnár, Putnoki, Kovács (Armán), árgyelán, Turbucz, Mákos A., Mákos Á., Géczi. Edző: Juhász Zoltán. Tótkomlós: Bordás Imre, Hovorka, Tóth- Abonyi, Szpisjak, Pásztor, Rozsos (Mitykó), Papp, dr. Lehoczki, Elek (Diószegi). Edző: Matajsz Pál. A találkozó előtt Tóth Márton, a Békés megyei labdarúgó-szövetség főtitkára és a két egyesület képviselői modtak köszönetet a játékvezetői működésnek búcsút intő Guti Ferencnek, aki hosszú és eredményes pályafutását ezzel a mérkőzéssel fejezte be. Küzdelmes összecsapáson egyik csapat sem érdemelt győzelmet, bár a hazaiaknak több lehetőségük volt a gólszerzésre. Juhász Zoltán: - Sajnos nem tudtunk élni a nagy gólszerzési lehetőségeink egyikével sem. Matajsz Pál: — Az eredménnyel elégedett vagyok, mert hasonló céllal érkeztünk Battonyára. Jók: Fekete, Molnár, Oláh, ill. Hovorka, Tóth-Abonyi, Pásztor, dr. Lehoczki. Ifjúsági mérkőzésen: Battonya-Tótkomlós 1-1. Major László Elek-Nagyszénás 2-0 (1-0) Elek, 300 néző. V.: Bocsik. Elek: Veress - Sarkadi, Kohut, Dávid (Botos), Sipos, Séllei, Bálint, Resetár, Gál, Trepák (Kapocsén), Boldizsán (Domokos). Edző: Gál Attila. Nagyszénás: Valuk — Takács, Brachna, Trabach, Hegedűs, Varga, Godár, Árgyelán, Krasznovszki, Fekete, Lakatos. Edző: Krasznovszki József. Gólszerző: Trepák, Gál. Az elekiek jó játékkal, megérdemelten nyertek, s ha tavaszra is át tudják menteni formájukat, komoly esélyük lehet akár a dobogós helyek valamelyikére. Gál Attila: Nagy küzdelemben helyzeteink töredékét kihasználtuk, így megérdemelt győzelmet arattunk. Krasznovszki József: — Jobb csapatnak tartom az Eleket annál, hogy ekkora külső segítséget vegyen igénybe a győzelméhez. Gratulálok a hazaiak győzelméhez. Jók: az egész hazai csapat, ill. Krasznovszki, Bradhna, Varga. Ifjúsági mérkőzésen: Elek-Nagyszénás 2-1. Sajben András Békéscsabai Jamina- Medgyesegyháza 3-0 (2-0) Békéscsaba, 100 néző. V: Gábor. Jamina: Stumpf - Szűcs, Mázán, Kovács, Schneider, Pusztai, Tóth (Magyari), Bócsik, Szeles (Bánszki), Belicza, Gajdács (Pozsár). Edző:Híresek Zoltán. Medgyesegyháza: Nicu - Kuzma, Kiss, Juhász, Holecz, Kovács, Petruzsán, Hajdú, Zsurzsucz Zs., Plastyik, Zsurzsucz G. Edző: Cseh György. Gólszerző: Mázán 2, Pusztai (II-esből). A nagy lendülettel játszó hazaiak már az első félidőben gólokra tudták váltani mezőnyfölényüket. A vendégeket küzdeni tudásukért illeti dicséret. Turcsek Zoltán: - Végre egy olyan mérkőzés, ahol a helyzeteinkből gólokat is tudtunk szerezni. Úgy érzem, hogy ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyertünk. Cseh György: - A hazaiak minden tekintetben felülmúltak bennünket. Jók: Mázán, Pusztai, Bócsik, ill. Kuzma, Petruzsán. Ifjúsági mérkőzésen: Békéscsabai Jamina- Medgyesegyháza 7-2. Bereczki Imre Csabacsűd-Békéscsabai MÁV 2-1 (1-0) Csabacsűd, 200 néző. V.: Pelyva. Csabacsűd: Balatoni - Valencsik, Balázs, Csicsely, Pügedi, Kondacs, Pillár (Hován G.), Varga T., Urbancsok, Jelen (Mizik), Varga J. Edző: Rétes Pál. Békéscsabai MÁV: Tüskés - Horváth, Fábián, Galovicz, Prekop, Tóth M., Balázs, Marik, Deák, Tóth A., Pécs. Edző: Braun Attila. Gólszerző: Varga T., Varga J., ill. Pécs. Kiállítva: Valencsik a 48. percben. Jó iramú mérkőzésen a hazai csapat 80 percig fölényben játszott annak ellenére, hogy a vendégek közel egy félidőt emberelőnyben voltak. Az utolsó tíz percben a MÁV-osok is kidolgoztak néhány támadást, de erejükből csak szépítésre tellett. Réres Pál: - Egy MÁV-ot legyőzni teljes csapattal is szép feladat. Győzelmünk értékét növeli, hogy a második félidőt tíz emberrel játszottuk. Minden játékosnak gratulálok a remek teljesítményhez. Braun Attila: - A mérkőzés hajrájában rászolgáltunk volna a döntetlenre. A körítésről szalonképesen csak annyit: félelmetes! Jók: az egész hazai csapat, ill. Pécs, Tüskés. Ifjúsági mérkőzésen: Csabacsűd-Békéscsabai MÁV 1-6. Szilágyi Mihály Gyulavári Cabrió-Szeba-flex- Gyomai FC 2-4 (1-2) Gyulavári, 200 néző. V: Varga. Gyulavári: Leel-Őssy - Csete, Hirmler, Tamási, Szabó (Boros), Banó, Csipke, Tapasztó, Mag, Répási, Kurucz. Edző: Csorba János. Gyomai FC: Szakács - Gonda, Munkácsi, Csikós, Kocsis (Pataki), Illyés, Demjén, Somogyi, Durucskó, Bányai (Kovács), Erdei. Edző: Plastyik János. Gólszerző: Csipke, Boros, ill. Durucskó 2, Illyés, Erdei. Kiállítva: Banc, Hirmler. A hazaiak az első negyedórában eldönthették volna a mérkőzést, de a helyzeteiket Szakács kapus egy kivételével hárította. Ezután a rutinos gyomai gárda fordítani tudott és ráült az eredményre. A vári csapat óriási lelkesedéssel küzdött, de a kiállítások megtörték a lendületüket. A borongós őszi időben a találkozó végét csak Varga játékvezető nem várta. Csorba János: - Volt egyszer egy csapat... Azok az emberek, akik ilyen helyzetbe hozták a csapatot, most boldogabban távoztak a pályáról, mint annak idején a házasságkötő teremből! Ezek ... emberek! Nyugodalmas jó éjszakát Varga úr! Plastyik János: - Az első negyedórában gólokat kaphattunk volna, utána viszont szenzációsan játszott a csapat. Jók: Kurucz, Tapasztó, Boros, ill. az egész vendégegyüttes. Ifjúsági mérkőzésen: Gyulavári-Gyomai FC 1-4. Görög István Kunágota-Füzesgyarmat 1-2 (1-0) Kunágota, 200 néző. V.: Csonka. Kunágota: Bíró — Gábor, Multyán Cs., Juhász (Berta), Körösi, Varga (Kovács), Multyán Zs., Varga Z., Szabó (Zámbori), Multyán L., Török. Edző: Szilágyi János. Füzesgyarmat: Földesi - Rácz, Kovács S., Balogh, Csák, Petri, Jónás, Salga (Pardi), Barta, Tőkés, Kovács Zs. Megbízott edző: Tőkés Miklós. Gólszerző: Varga Z., ill. Jónás, Kovács Zs. A hazai csapatot a bénította a mérkőzés tétje, ám ennek ellenére a 10. percben vezetést szerzett. Továbbra is lendületben maradtak a kunágotaiak, helyzeteket dolgoztak ki, úgy tűnt, hogy a mérkőzést könnyen nyerik. A nagy akarásnak azonban nyögés lett a vége, mert a gyarmatiak egyszeriben visszatért rutinos játékosai fordítani tudtak a kilencedik percben elért találattal. Szilágyi János: - Csapatom teljesítményével nem azért nem vagyok elégedett, mert hazai mérkőzést vesztett, hanem a mutatott játék szomorít el. Remélem, egy-két játékosnak lesz a szünetben ideje és önkontrollja átgondolni a féléves teljesítményét. Tőkés Miklós: - Gratulálok csapatomnak, tavasszal megpróbáljuk Füzesgyarmat jó hírnevét visszahozni. Jenesei László volt szakosztályvezető: - Gratulálok a csapatnak, kérdésem az elnökség felé: miért nem lehetett ezt a lépést hat-nyolc fordulóval korábban, vagy egyáltalán a bajnokság kezdete előtt meglépni? Jók: Gábor, Varga I., Murtyán Cs. ill. az egész vendégcsapat. Ifjúsági mérkőzésen: Kunágota-Füzesgyarmat 2-0. Szilágyi János Felvételünk a Gyulavári-Gyomaendrőd FC mérkőzésen készült, ahol Varga játékvezető éppen a sötét mezes hazaiak gólvágójának, Bancnak mutatja fel a piros lapot FAZEKAS FERENC FELVÉTELE A megyei I. osztály állása SPORT 1994. NOVEMBER 14., HÉTFŐ A jövő hét műsora NB II. Keleti csoport Noveember 19., szombat: Nyíregyházi FCDiósgyőri FC, 13.00, Salgótarjáni BTCSzarvasi Vasas, 13.00, Tiszakécskei FCGödöllői LC, 16.00. November 20. vasárnap: Miskolci FCBalmazújvárosi SC, Hódmezővásárhelyi LC-MTK, Radai Cukor FC-Hajdúnánási SC, Tiszavasvári ASE-Kazincbarcikai SC, III. ker. TVE-FC Hatvan - valamennyi 13.00: NB III. Alföld-csoport November 19., szombat, 13.00: Szegedi VSE-Mezőkovácsháza, Cegléd-Szegedi Dózsa. November 20., vasárnap, 13.00: Orosházi MTK-Kalocsa, Kecskeméti TE-Kiskunfélegyháza, Kiskőrös-Kiskundorozsma, Gyula-Kecskeméti SC, Mezőberény-Békés, Szeged FC-Makó, Megyei I. osztály November 19., szombat, 13.00: Gyomaendrődi FC-Csabacsűd. November 20., vasárnap, 13.00: Békéscsabai MÁV-Békéscsabai Jamina, Mezőhegyes-Elek, Nagyszénás-Gyomaendrődi BSE, Kamut-Battonya, Tótkomlós-Kunágota, Füzesgyarmat-Gyulavári, Medgyesegyháza-Szeghalom. A szemafor pirosra váltott BVSC-Békéscsabai FDSE 3:0 (-3, -7, -3) NB I-es női röplabda-mérkőzés. Budapest, Tatai út, 100 néző. V.: Karádi, Simai. BVSC: Mátrai, Lengyel, BENKÓ, Grózer, Lőrincz, ANCSIN. Csere: Wolf. Edző: dr. Kotsis Attiláné. Békéscsabai FDSE: Kolarovszki, Mező, Grósz, Bajkó E., Kazár, Vásárhelyi. Csere: Somogyvári, Búzássy, Guj, Széplaki. Edző: Kormos Mihály. Nem sok jót remélhettek már a találkozó elején sem a viharsarkiak, hiszen a Vasutas, az NB I listavezetője eddig imponáló győzelmi szériával büszkélkedhetett. Az elsődleges cél a csabai lányok számára az lehetett csupán, hogy amennyire csak tudják, tegyék szorossá a találkozót A kezdésre nem a legfrissebb főiskolás együttes állt fel, hiszen a 10.30 órakor kezdődő mérkőzésre a hajnali vonattal érkeztek a fővárosba a röplabdás lányok. Ennek megfelelően a vártnál gyengébben indult a vendégek számára a találkozó, a magassági fölényt jól kihasználó házigazdák mellett szinte szóhoz sem jutott, a csabai csapat A támadásban gyorsan, s főleg pontosan játszó BVSC könnyedén szerezte pontjait: a rendre későn érkező vendégsánc mellett biztosan ütötték be a centerek a feladásokat A nyitásfogadásokban sem jeleskedtek ezúttal Kormos Mihály tanítványai, az erős hazai szervák ellen több ízben is tehetetlennek bizonyultak. Összességében a bajnoki tabellát vezető Budapesti Vasutas csapata rutinjának és magassági fölényének köszönhetően megérdemelten aratott győzelmet az NB I újoncával szemben.