Békés Megyei Nap, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-01 / 256. szám

2 BÉKÉS MEGYEI NAP ORSZÁG - VILÁG HORN GYULA SAJTÓKONFERENCIÁJA A MÚOSZ SZÉKHÁZBAN Nem a Világbank van ránk szorulva... A kormány érzékeli az emberek elégedetlenségét, azt, hogy sok százezren kényszerülnek nagyon súlyos problémákkal szembenéz­ni, de a helyzetet nem tartja „robbanásveszélyesnek”, s meg­győződése: a pénzügyi-gazdasági stabilizáció következetes végigvitele adhat csak esélyt az egyes emberek sorsának javítására is. Erről Horn Gyula beszélt hagyományteremtőnek szánt televíziós saj­tókonferenciáján, kedden. A MUOSZ által, külföldi példák alap­ján szervezett sajtótájékoztatón 68 magyar és 8 külföldi orgánum képviselői vettek részt. Bevezető nyilatkozat nem hangzott el, a saj­tó képviselői szabadon, de meghatározott formai kereteket betart­va kérdezhettek a miniszterelnöktől. Horn Gyula a kérdésekre adott vála­szaiban megfogalmazta, hogy az or­szág pénzügyi-gazdasági problémái­nak megoldására nem az IMF és a Vi­lágbank jóindulatának elnyerése miatt van szükség. (Mindazonáltal, szavai szerint nem a Világbank van ránk szo­rulva, hanem a helyzet fordított.) A nemzetközi pénzügyi körök javaslatai és saját elképzeléseink egybeesnek, az ország felemelkedésére csak a források bővülésével, elsősorban a gazdaság tel­jesítményének javításával lehet mód. Az érdekegyeztetés, a különböző szakmai rétegek bérkövetelése kap­csán a miniszterelnök reményének adott hangot, hogy sikerül megegye­zésre jutni a partnerekkel. Az Érdek­egyeztető Tanácsban november 6-án kezdődik meg a vita a jövő évi költ­ségvetésről, de a kormányfő már ezen a héten megkezdi tárgyalássorozatát: először az egészségügyi dolgozók képviselőivel találkozik. Horn Gyula elismerte, hogy számos réteg helyzetét javítani kellene, s külön kiemelte a közalkalmazottakat, akiknek reálbére az elmúlt öt évben felére csökkent, s az idei terhek is leginkább őket sújtják. E rétegnél fennáll az ellehetetlenü­lés veszélye, amit mindenképpen meg kell akadályozni. Ezért a miniszterel­nök szerint a közalkalmazotti szak­­szervezetek javaslata és a mostani kor­mányálláspont között „valahol közép­­úton talán meg lehet egyezni”. Ezt azért is indokoltnak tartja, mert meg­ítélése szerint nem nőhet tovább az a különbség, amely a közalkalmazotti, il­letve a reál­szférában dolgozók bére kö­zött kialakult. Az eredményes állami vállalatoknál kifizetendő esetleges plusz-jövedelem­mel kapcsolatban Horn Gyula megerősítette: a kormány döntött e kérdésben. Az ipari tárca vezetője és a privatizációért felelős miniszter rövid időn belül kritériumlistát készít. Ez tartalmazni fogja, hogy milyen feltéte­lek esetén lehet többletjövedelmet kifi­zetni - nem bér formájában, hanem akár 13. havi fizetésként, vagy külön­­prémiumként, különjutalomként. Az egyik kritérium az lesz, hogy az elért nyereség nem származhatott konszoli­dáció céljára juttatott állami pénzből. Visszatérő kérdés volt a sajtókonfe­rencián a privatizáció ügye. Azzal kap­csolatban, hogy az eddigi bevétel nagy­jából azonos az ÁPV Rt. idei kiadásai­val, Horn Gyula emlékeztetett: a priva­tizációért felelős cégnek nemcsak az ér­tékesítés a feladata, hanem a vagyon­kezelés is. Márpedig jó néhány válla­lattal kapcsolatban jogszabályok, kor­mánydöntések alapján állami kötele­zettségvállalást kell teljesíteni. A lé­nyegnek a miniszterelnök azt nevezte, hogy a privatizációs folyamat előreha­lad. Kérte, hogy a sajtó is mellőzze a fe­lesleges találgatásokat, december 31- én derül csak ki, hogy az erre az évre tervezett 150 milliárd forintos privati­zációs bevétel befolyt-e az állam­kasszába vagy sem.­­ Én szinte biztos­ra veszem, hogy befolyik, ezen dolgoz­nak - fogalmazott Horn Gyula. Szó esett a feketegazdaság elleni harcról is, amelynek kapcsán a kor­mányfő hangsúlyozta, hogy ezen a te­rületen már érzékelhetőek az eredmé­nyek. A bűnesetekkel, visszaélésekkel (az év végére az ilyen ügyek száma el­érheti a 100 ezret) összehangoltan fog­lalkoznak az illetékes szervek az APEH-től a rendőrségig. Negyven­­öt-ötven új jogszabályra, illetőleg tör­vénymódosításra van szükség a haté­konyabb fellépéshez, s ezek egy része már megszületett, más előterjesztések a parlament asztalán vannak. Röviden reagált Horn Gyula azokra az újságírói észrevételekre, amelyek­ben az MSZP-n belüli mozgásokkal, rendezvényekkel kapcsolatban kérték őt saját pozíciójának megítélésére. Mint mondta: a kormányzati teendőkre koncentrál, s nem foglalko­zik azzal, hogy „Hajós I.” és „Hajós II.” után erősödik vagy gyengül a párton belüli helyzete. Természetes dolognak nevezte, hogy népszerűtlen intézkedé­sek időszakában egy baloldali pártban felizzanak a belső viták. Mindenesetre napirenden van, hogy az MSZP kongresszusán olyan, hosszabb távú részprogramok készüljenek, ame­lyek segítik a baloldali célok megvaló­sulását. A májusra összehívott kong­resszus kapcsán Horn Gyula annyit jegyzett meg: „ha szükséges, akkor tisztújítást is elvégez majd”. A koalíció fenntartását elsődleges fontosságúnak nevezte a miniszterel­nök, hangsúlyozva, hogy a kormány­ban csak egyetértés esetén szabad vál­toztatásokat végrehajtani. Személyi kérdésekkel kapcsolatban két név került szóba a sajtókonferenci­án. Nagy Sándort a miniszterelnök ki­váló makroközgazdászként jellemezte, s reményét fejezte ki, hogy szaktudá­sát az MSZP parlamenti frakciója hasznosítani tudja, elsősorban valami­lyen gazdaságpolitikai területen. Az is elhangzott, hogy a kormányfő felkérte Kiss Pétert a munkaügyi miniszteri poszt ellátására, az MSZP-s képviselő még nem adott választ, egyelőre tájé­kozódik. Horn Gyulának egyébként­i megfogalmazása szerint - „esze ágá­ban sincs” változtatni a kormány összetételén, s reméli, hogy nem is lesz ok ilyen intézkedésre. Ami a külpolitikai kérdéseket illeti, a miniszterelnök beszámolt arról, hogy­­ miután meghallgatták a szlovákiai magyar pártok észrevételeit megkezdődött a szlovákiai nyelvtör­vény szövegének részletes elemzése. A tervek szerint a jövő héten találkozik Vladimír Meciarral, s arra fogja kérni őt: az alapszerződéshez híven ne ter­jesszenek be olyan törvénytervezetet, amely durván sérti a nemzeti kisebbsé­gek, így a magyarság érdekeit. A ro­mán miniszterelnökkel még a varsói KEK-csúcstalálkozón állapodtak meg abban, hogy felújítják a tárgyalásokat és ennek keretébe illesztik be a román megbékélési javaslatot. Horn Gyula ugyanakkor azt nevezte döntőnek, hogy ezek az elképzelések ne csak nyi­latkozatokban fogalmazódjanak meg, hanem a román törvényhozás munká­jában is jelentkezzenek, a kisebbségek jogait védelmező jogszabályokban ölt­­senek testet. Magyarország EU-csat­­lakozásával kapcsolatban a miniszter­­elnök azt reméli, hogy „ciprusi—máltai típusú” döntés születik, és a felülvizs­gálati konferenciát követően, legkésőbb 1998-ban megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások.­­ Igényeljük és kezdeményezzük, hogy ezek három év alatt befejeződjenek — mondta Horn Gyula. Végezetül a miniszterelnök elmond­ta, hogy azért nem vett részt a Lágy­mányosi híd avatásának hétfői ünnep­ségén, mert a munka még nincs telje­sen befejezve, és tisztázni szeretné, hogy „bizonyos építkezési problémák hogyan keletkeztek és főképpen ho­gyan oldhatók meg”. 43. HÉT, 1995. OKTÓBER 28. (SZOMBAT) TV 2, 20.05 Lista a Telebingó nyertes sorsjegyeiről Az első bingósorsolás nyerőszámai: 4, 35, 33, 55, 38, 43, 28, 39, 8, 30, 37, 65, 31, 12, 22, 67, 10, 54, 62. Nyeremény: 500 Ft. A második bingósorsolás nyerőszá­mai: 55, 48, 36, 61, 59, 70, 66, 57, 16, 43, 41, 3, 26, 63, 39, 54, 2, 37, 74. Nyeremény: 500 Ft. A harmadik bingósorsolás nyerőszá­mai: 50, 1, 4, 74, 51, 63, 13, 61, 11, 42, 18, 6, 22, 8, 17, 62, 38, 68. Nyeremény: 2000 Ft. Az első szerencseszám-sorsoláson 10 ezer forint értékű tárgynyereményt nyert a 10339, 20339, 30339, 40339, 50339, 12307, 22307, 32307, 42307, 52307, 15654, 25654, 35654, 45654, 55654, 19800, 29800, 39800, 49800, 59800 sorszámú Telebingó sorsjegy. A második szerencseszám-sorsolá­son 10 ezer forint értékű tárgynye­reményt nyert a 11200, 21200, 31200, 41200,51200,15616,25616, 35616, 45616, 55616, 15696, 25696, 35696, 45696, 55696, 18601, 28601, 38601, 48601, 58601 sorszámú Telebingó sorsjegy. A harmadik szerencseszám-sorsolá­son 10 ezer Ft értékű tárgynyereményt nyert a 12719, 22719, 32719, 42719, 52719, 13319, 23319, 33319, 43319, 53319, 17371, 27371, 37371, 47371, 57371, 19567, 29567, 39567, 49567, 59567 sorszámú Telebingó sorsjegy. A nagy szerencseszám-sorsoláson 45 ezer forint értékű tárgynyereményt nyert a 12104, 22104, 32104, 42104, 52104, 12587, 22587, 32587, 42587, 52587 sorszámú Telebingó sorsjegy. 1-1 FORD ESCORT autót nyert: sorozatszám 0043, sorszám 56101, sorozatszám 0040, sorszám: 12196. 1995. november 4-én (szombaton) 20.05 órakor a Tv 2 Telebingó c. műsorának Jackpot-játékosa a 0047 sorozatú, 14665 sorszámú Telebingó sorsjegy tulajdonosa. Milyen várható? ! Időjárásunk kissé vál­tozékony jellege a kö­vetkező időszakban is megmarad. Éjszaka és reggel változóan felhős, párás, több helyen kö­dös idő lesz. Napköz­ben észak, északnyugat felől fokozatosan meg­növekszik a felhőzet és délutántól eső is vár­ható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11, 16, észak­keleten 0, -2 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között lesz. 1995. NOVEMBER 1., SZERDA TŐKÉS LÁSZLÓ JAVASLATA A megbékélésről A román-magyar történel­mi megbékélés ügyében hamarosan sorra kerülő politikai tárgyalásokon a román államfő által java­solt francia-német megbé­kélési modell helyett az olasz-osztrák, illetve a dél­­tiroli mintát kell követen­dőnek tekinteni - indítvá­nyozta Tőkés László püs­pök, az RMDSZ tisztelet­beli elnöke nyílt levelében Ion Iliescu román és Göncz Árpád magyar államfőnek. Az október 31-i keltezé­sű levelet a nagyváradi püspök azon a keddi sajtó­­tájékoztatón ismertette, melyet a kezdeményezé­séről szóló bejelentés vé­gett hívott össze Nagyvá­radon. A levélben, amelyet később eljuttatott az RMDSZ elnöki hivatalához is, azzal indokolja javasla­tát, hogy míg a francia-né­met viszony elsősorban ál­lamközi rendezést igé­nyelt, addig a „magyar-ro­mán kapcsolatok tétje in­kább a romániai magyar nemzetközösség helyzeté­nek a rendezése, úgy, aho­gyan a dél-tiroli németek esetében is volt” - hangsú­lyozta Tőkés László. Nyílt levele szerint a ro­mán-magyar megbékélés mindaddig nem valósul meg, amíg a román-romá­niai magyar viszonyban nem áll be változás, ennek pedig egyetlen útja a romá­niai magyarság státusá­nak, egyéni és kollektív jo­gainak a biztosítása, még­pedig az olasz—osztrák megegyezés jól bevált min­tája szerint. Tőkés László levelében rámutatott: a romániai magyarság óvakodik attól, hogy az elzászi németek sorsára jusson, „mert nem asszimiláció, hanem társa­dalmi beilleszkedés révén Románia alkotó nemzeti közösségévé akar válni”. Végül emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ 1993-as III. Kongresszusa tett már ilyen értelmű kezdemé­nyező lépéseket a román­ság irányában, és hasonló lépései voltak az erdélyi magyar keresztény egyhá­zaknak is. Havas Henrik címzetes államtitkár Göncz Árpád köztársasági elnök — Horn Gyula minisz­terelnök javaslatára — Havas Henriket címzetes államtitkárrá nevezte ki november 1-jei hatállyal. A köztársasági elnök sajtóirodájának keddi közlése szerint Havas Henriknek a kormányzati tájékoztatási tevékenység összehangolásával kapcsolatos feladatokat kell ellátnia. Az új devizakódexről Ha az új devizatörvényt az Országgyűlés elfogadja, a jövő év január 1-jétől a fo­rint konvertibilis lesz a fo­lyó pénzügyi műveletek te­kintetében. Ez megfelel az IMF normái szerinti kon­vertibilitásnak. A tervek szerint a 800 dolláros tu­ristakeret továbbra is fennmarad, azonban el­képzelhető az is, hogy a jövő évi költségvetés elfo­gadása után, annak isme­retében a kormány már ja­nuár 1-jétől felemeli a ke­ret összegét. Mindezt Bod­nár Zoltán, a Magyar Nem­zeti Bank alelnöke hangoz­tatta kedden, Budapesten a Price Waterhouse Buda­pest Kft. üzleti reggelijén. Az alelnök kifejtette: a magyar nemzeti valuta már most is konvertibilis a vállalatok folyó pénzügyi átutalásait tekintve. A 44. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)” játékban a 3 + 3- asokra jutó, összesen nettó 62 212 169 Ft tovább hal­mozódik. A 3 találatosok nyereménye: 37 784 Ft. A 2 találatosoké: 507 Ft. A „Két Lotti” nyerőszá­mai: 35, 41, 61 és 48, 56, 66. A szelvényeket péntekig ve­szik át, fizetnek nyerményt az IBUSZ- és EXPRESS-iro­­dákban, a kijelölt postákon, takarékszövetkezetekben. Sorsolás 10.08 órakor a Kos­suth rádióban. „Plusz 1 mil­lió” - 3 + 2-es jutalomakció a megyében! Szökésben a késelők A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztá­lyának vezetője, Teiszl István őrnagy a kedden Szegeden tartott sajtótájékoztatón fiatal koruk ellenére kivételesen közölte annak a két szegedi fiatalembernek a nevét, akiket emberöléssel gyanúsítanak. A szökésben lévő 16 éves Serley Ottónak és az egy évvel idősebb Csókási Sándornak ugyanis saját érdeke, hogy a rendőrség minél előbb megtalálja. A súlyos bűncselemény még október 24-én este történt Szegeden, a Tisza-parti Boszorkány-szigeten. Egy szemtanú eddigi elmondása szerint a két fiatalember több késszúrás­sal olyan súlyosan megsebesítette a 23 éves szintén szegedi Farkas Józsefet, hogy belehalt sérüléseibe. A rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást a szökésben lévő gyanúsí­tottak után, akik Orosháza, Békéscsaba, majd Budapest felé vették útjukat. Az utolsó információt Budapestről a múlt héten szombaton kapta róluk a rendőrség, azóta nő tudomásuk a fiatalokról. Az áldozatnál család­­­szerint rendszeresen nagyobb összeg Feltételezhető, hogy támadói elvettek 16 forintot, ezért szállodákban lakhatnak. Ám ha elfogy a pénzük, esetleg ismét bű­nek el. Serley Ottó egyébként más tények miatt már állt bíróság előtt.

Next