Békés Megyei Nap, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-01 / 255. szám

2 BÉKÉS MEGYEI NAP Meghalt Michel Gyarmathy Elhunyt Michel Gyarmathy, a híres párizsi mulatóhely, a Follies- Bergere egykori művészeti igazgatója. A magyar származású fér­fi-aki Budapesten született, s 21 éves korában érkezett a francia fővárosba - a csütörtöki bejelentés szerint előző nap, párizsi ott­honában, nyolcvannyolc éves korában halt meg. Gyarmathy Mi­hály nevét a Párizsban élő, vagy ide turistaként ellátogató magya­rok is szeretettel emlegették: a férfi ugyanis szívesen segítette honfitársait, például ingyenes bejutást biztosítva számukra a mu­latóhely műsorára. 1992-ig töltötte be a művészeti igazgatói posz­tot, s csak ekkor vonult nyugdíjba. A vajdasági magyarság válaszút előtt áll Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke fel­hívással fordult a külföldön - így Magyarországon - élő vajdasá­gi magyarokhoz, s arra kérte őket, hogy a kegyeleti emlékezés, va­lamint a Jugoszláviában november 3-án sorra kerülő szövetségi és helyhatósági választások alkalmából látogassanak haza, és állan­dó lakóhelyükön vegyenek részt a választásokon. Kasza József ki­emelte: a vajdasági magyarság ismét történelmi válaszút előtt áll, s döntenie kell, hogy szavazatával biztosítja-e az eddigi politikai és önkormányzati eredmények életben tartását. A VMSZ elnöke létfontosságúnak ítélte meg a választásokon való mind nagyobb arányú részvételt, mert a Délvidéken élő magyarok csak ezzel el­lensúlyozhatják az elvándorlás és betelepítés okozta nemzetiségi arányeltolódásokat. Öngyilkos orosz atomtudós Öngyilkos lett egy korábban szupertitkos orosz katonai kutatóin­tézet igazgatója. A Cseljabinszk-70-nek is nevezett Orosz Szövet­ségi Nukleáris Központ vezetője, Vlagyimir Nyecsaj atomfizikus az uráli Sznyezsinszk városában lévő intézetben főbe lőtte magát. A 61 éves tudóst csütörtök reggel találták holtan munkatársai iro­dájában. Nyecsaj búcsúlevelet hagyott hátra. Az Interfax által idézett helyettese szerint ebben a tudós az állandó stresszről pa­naszkodott, amit az intézet súlyos anyagi helyzete okozott, ahol a központi finanszírozás hiányában hónapok óta nem fizetnek már bért. Brazil utasgép lakóházakra zuhant Brazíliában csütörtökön röviddel a Sao Paulo-i repülőtérről való felszállás után lakóházakra zuhant a TAM belföldi légitársaság Fokker-100 típusú utasgépe - jelentette az AP a Globo TV háló­zatra hivatkozva. Legalább 95 ember életét vesztette. A gép, amely a fővárosba, Brasiliába tartott volna, a replőtértől másfél ki­lométerre hirtelen süllyedni kezdett, jobb oldalára fordult, beleüt­között egy többemeletes lakóházba, majd nyolc kisebb házra zu­hant, és lángba borult. Az ütközések és a zuhanás következtében a Fokker széttört, darabjai szerteszét repültek a környéken. Bezáratták az isztambuli kaszinókat Az isztambuli városi tanács átmeneti időre bezáratott kilenc ötcsil­lagos szállodai kaszinót, mivel a tilalom ellenére török állampol­gárokat is játszani engedtek - jelentette a Reuter. Az ankarai kor­mány a múlt hónapban tiltotta el a törököket a kaszinók látogatá­sától, mondván, hogy azok családok felbomlását okozzák és pisz­kos pénzek tisztára mosására szolgálnak. A török rendőrség szó­vivője szerint az engedetlen kaszinótulajdonosokat alig egydollá­ros bírság fenyegeti, ha elítélik őket a török btk. 526. cikkelye alapján. A török belügyminiszter a múlt héten az összes tartomá­nyi kormányt felszólította a személyazonosság szigorúbb ellenőr­zésére annak érdekében, hogy törökök ne látogathassák a turizmus szempontjából oly fontos játékbarlangokat. Adókedvezmény helyett nő a családi pótlék A kormány csütörtöki ülésén néhány, az adó- és tb­­törvényekhez benyújtott módosító indítvány támogatásáról döntött - jelentette be Kiss Elemér államtitkár a kormány­ülést követő sajtótájékoztatón. Eszerint a gyermekek után járó adó­­kedvezmény helyett 1997-től a csa­ládi pótlék emelkedik, differenciált formában. A munkahelyi meleg­konyhás étkeztetés továbbra sem lesz adóköteles. Az adójóváírás mér­téke az eredeti javaslatban szereplő 18 százalék helyett 20 százalék lesz. A honoráriumok tb-kötelezettsége nem terjed ki a szerzői jogdíjak egy szűkebb körére, amelyeket nem pia­ci tevékenységre fizetnek ki. A mun­kaadó által fizetendő társadalombiz­tosítási járulék a jelenlegi 42,5 száza­lékról 39 százalékra csökken, kiegé­szítve egy fix összegű, 1800 forintos havi összegű egészségügyi adóval. Ugyanakkor viszont nem vezetnék be azt az eredeti javaslatban szereplő lehetőséget, hogy személyi jövede­lemadója 1 százalékának felhaszná­lásáról mindenki szabadon rendel­kezzen bizonyos közérdekű célok ér­dekében. A kormány csütörtöki ülésén el­fogadta az Igazságügyi Minisztéri­um és a pénzügyi tárca javaslatát az államháztartási törvény módosítá­sáról. A kabinet ülésén kinevezték az ÁPV Rt. igazgató tanácsának két új tagját: Mészáros János közgaz­dászt és Szabó Zsoltot, aki jelenleg a borsodi térség kormánybiztosa. Kiss Elemér - annak érdekében, hogy eloszlassa az MNB lemon­dott alelnökei körüli félreértéseket - felolvasta Surányi György leve­lét, amelyet október 15-én intézett a kormányfőhöz. Ebben a jegy­bank első embere arról tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy az MNB vizsgálata a két alelnök felelőssé­gét állapította meg, ezért a felelősségre vonás elkerülhetetlen. Surányi levelében arra kérte Horn Gyulát, hogy foglaljon állást az alelnökök felelősségre vonásá­nak ügyében. OKSZ az adózásról A munkavállalók jövőre továbbra is 10 százalék társadalombiztosítási járulékot fizetnek. A munkáltatók a kifizetett bérek után 24 százalék nyugdíjjárulékot, 11,5 százalék egészségbiztosítási járulékot, 3,5 százalék táppénz­járulékot utalnak át a tb-alapoknak, valamint munka­­vállalónként 1800 forintos egész­ségügyi hozzájárulási kötelezettsé­gük is lesz, így a jelenlegi 42,5 szá­zalékról 39 százalékra csökken a munkaadók járulékterhe, viszont személyenként 1800 forinttal meg­emelkedik. Összességében bruttó 51 429 forintnál nem változnak a terhek, ennél alacsonyabb béreknél növekednek, magasabbaknál vi­szont csökkennek. Ezért kompen­zációként a munkaerő-piaci alapból 2 milliárd forintot elkülönítenek mondotta Draskovics Tibor, a Pénzügyminisztérium közigazgatá­si államtitkára az Országos Keres­kedelmi Szövetség csütörtöki ta­nácskozásán. Kenó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint az október 30-ai, szer­dai Kenó-nyerőszámok a követ­kezők: 2, 3, 6, 7, 13, 16, 21, 26, 27, 37,41,43, 45, 46, 47, 50, 55, 59, 67, 78. 1996. NOVEMBER 1., PÉNTEK Az FKGP-frakció javaslatai Kuncze Gábor belügyminiszter­nek le kell mondania, mert őt ter­heli a felelősség a robbantások miatt - jelentette ki Torgyán Jó­zsef, a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoport­jának szokásos heti sajtótájékoz­tatóján, csütörtökön, a képviselői irodaházban. Az FKGP elnöke elmondta, hogy 43 robbantásos esetből mindössze hármat derítettek fel, ami elfogadhatatlan arány. Tor­gyán József szerint a rendőrség nem akar erélyesen fellépni eb­ben a kérdésben. Visszautasította Garamvölgyi László ORFK-szó­vivő nyilatkozatát, amely szerint „a robbantásokhoz hozzá kell szokni”. Torgyán József a sajtó­tájékozatón részletesen kifejtette véleményét az Állami Privatizáci­ós és Vagyonkezelő Rt.-nél történt változásokkal kapcsolatban. „Az a tény, hogy Kocsis Istvánt nem me­nesztették az ÁPV Rt-től, hanem vezérigazgatóból helyettes lett, azt mutatja: minden marad a régiben, tovább folytatódnak a privatizációs visszaélések” - mondta az FKGP elnöke. A politikus szerint semmi remény nincs arra, hogy a sikerdí­jak körüli áttekinthetetlen helyzet­ben változás történjen. Kérdésekre válaszolva Torgyán József cáfolta, miszerint megálla­pították volna az ÁPV Rt. felü­gyelőbizottsági tagjainak, köztük az FKGP által delegált Sipos Ár­pádnak a felelősségét. A Függet­len Kisgazdapárt nem kívánja visszahívni tisztségéből Sipos Ár­pádot, bár Torgyán József elis­merte: már több ízben figyelmez­tette őt, hogy intenzívebb munkát vár el tőle. „Síposnak nem lett volna szabad hagynia, hogy kizár­ják az ÁPV Rt. igazgatótanácsá­nak üléséről, s azt sem, hogy ne te­kinthessen bele az iratokba” - je­lentette ki Torgyán. Ismét drágult a benzin és a gázolaj Ismét drágult a Mol Rt. hálózatában forgalmazott üzemanyagok ára. Buda Dénes, a Mol Rt. sajtóirodájának vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy csütörtökön 0 órától a 98-as ólmozott benzinért 1 forint 60 fillérrel többet, tehát literenként 131 forintot kell fizetni. A 91-es ól­mozatlan 1 forint 70 fillérrel kerül többe, így literenként 120 forintba kerül. A 95-ös ólmozatlan benzin ára 1 forint 80 fillérrel emelkedett, az üzemanyag litere 123 forint 50 fillér. A 98-as ólmozatlan benzin 1 forint 70 fillérrel drágult, így literét 132 forintért adják. A gázolaj és a fűtőolaj ára 1 forint 50 fillérrel emelkedett és most egyformán 118 forint 50 fil­lérbe kerül litere. Az áremelést a Mol-nál a forint-dollár árfolyamának változásával, illetve a kőolajtermékek mediterrán tőzsdei jegyzésének folyamatos és dinamikus emelkedésével magyarázzák. ^ Amerika elnököt választ­­ II. Bill Clinton, az Egyesült Államok negyvenkettedik elnöke 1946. augusztus 19-én született az Arkansas állambeli Hope-ban William Jefferson Blythe néven. Apját sosem ismerhette meg, mert a jóvágású, vidám természetű texasi kereskedelmi utazó közlekedési balesetben életét veszítette, amikor felesége négy hó­napos terhes volt leendő gyermekükkel. A félárva kisfiút gya­korlatilag szigorú erkölcsű nagyszülei nevelték, mert anyja, Vir­ginia Kelly sokat volt távol a hope-i háztól, New Orleansban ké­szült ápolónőnek. A kis Bill nagyapjától tanulta meg, hogy az emberek egyenlőek, és bőrük színe nem számít. A családi vegyes­kereskedés is zömében feketék lakta körzetben működött. Bill Clintonra 1976-ban köszöntött rá a szerencse, és megválasztották az állam főügyészének. Két évvel később - harminckét éves korában - az ország legfiatalabb kormány­zója lett. A következő kormányzói választásokon azonban ismét alul­maradt, miután sikertelenül próbál­kozott adót kivetni a rendszámtáb­lák után. Tanulva hibájából és a csúfos kudarcból, visszafogta libe­rális ösztöneit, és nyitott a konzer­vatív érdekek felé. 1982-ben vissza is szerezte a kormányzói tisztséget. 1986-87-ben a kormányzók orszá­gos szövetségének az elnöke lett, 1990-ben pedig a szabadkeres­kedelem és a vállalkozások talaján álló, mérsékelt és középutas politi­kát hirdető testület, a Demokrata Vezetés Tanácsa elnökeként tény­kedett. Két évvel később, 1992- ben valóra vált ifjúkori álma: a sza­vazatok negyvenhárom százaléká­val - de az elektori többség meg­szerzésével - az Egyesült Államok elnökévé választották. Bill Clinton mindmáig rajong az olvasásért és a zenéért, szeret gol­fozni és szaxofonozni. Gyengéi kö­zé sorolják, hogy imád enni, és nem veti meg az édességet sem. Rendkí­vül felkészült, széles tudású, érdek­lődő ember­­ ízig-vérig politikusi alkat, génjeiben hordozza a közjót szolgáló és a közszereplést biztosí­tó, szenvedélyes cselekvési hajla­mot. Erőtől duzzadó, energiával te­li, ragyogó elme. Roppant közvet­len, barátságos, elbűvölő és bőbe­szédű típus, akiről még egyik legkí­méletlenebb politikai ellenfele, Newt Gingrich republikánus házel­nök is azt mondta egyszer, hogy ha­tártalanul élvezi a társaságát. Bírá­lói mindazonáltal a szemére vetik, hogy fegyelmezetlen és az ellenté­tek embere: mindenkinek a kedvé­ben akar járni, illegeti magát, mint a szélkakas, és hagyja magát sodor­tatni a szemben álló érdekek által. Személye körül gyakran össze­csapnak a szélsőséges indulatok: vannak, akiknek lesújtó erkölcsi véleményük van róla, simulékony­­nak, álszentnek, csapodárnak, kor­ruptnak és megalkuvónak tartják. Ő az első amerikai elnök, aki a második világháború után született. A negyvenes-ötvenes éveiket tapo­só „baby boom”-nemzedék vérbeli, modern megtestesítője, a korszak ideológiai kötöttségektől megsza­badult, vargabetűket leíró és csa­pongó gondolatvilágú, XXI. szá­zad felé tekintő képviselője. Ha novemberben ismét őt választják meg a Fehér Ház lakójának, akkor Franklin Roosevelt elnök óta - fél évszázad elteltével - ő lesz az első demokrata párti politikus, akinek sikerült a kettős bravúr. Az elnöki házaspárnak egyetlen gyereke van, Chelsea nevű lányuk tizenhat éves. (Vége) Rácz Péter Halászati együttműködés (Folytatás az 1. oldalról) Az együttműködés hasznának jó példájául a szarvasi Haltenyész­tési Kutató Intézetet hozta. Az első alkalommal megren­dezett halászati konferencia há­rom napján a halászat és a kap­csolódó tudományterületek kép­viselői előadásokkal és poszterek bemutatásával keresik a lehetsé­ges, kölcsönös érdekeken alapuló együttműködési lehetőségeket. A témakörök között a haltenyész­tés, a biotechnológia és a halte­nyésztés kapcsolata, takarmány­előállítás, tenyésztéstechnoló­gia, a környezet és a haltenyész­tés kapcsolata, a haltenyésztés műszaki berendezései és a mar­keting szerepelnek. A konferen­cia programja termékbemutató­val és szakmai kirándulásokkal egészül ki. K. Zs. Húsz gyermekük van Az ország legnépesebb családja a Tolna megyei Fácánkerten, illetve a falu közelében lévő tanyán él. Luk­ács Ernőéknek 20 gyermekük szü­letett, s valamennyien jól vannak, a legkisebb ötéves. Lukácsék évtize­dek óta a maguk építette és folya­matosan bővített tanyán élnek, saját, valamint bérelt földön gazdálkod­nak. Ellátják magukat hússal, tejjel, zöldségfélével, s az eladásra termelt növényekből jutnak pénzhez. A családdal november 1-jén a TV Ap­ropó című műsorában ismerkedhet­nek meg az érdeklődők. Jelentkezzenek a károsultak! Ismeretlen tettesek augusztus 23-án az Express újságban amerikai munkalehe­tőséget és bevándorlást hirdettek ví­zum-ügyintézéssel a jelentkezőknek. Mintegy 600-an jelentkeztek, akik Törökbálinton vehettek részt egy tájé­koztató kurzuson, s további egyeztetése­ket is kilátásba helyeztek az ostravai Hotel Vistában (Csehország). A rendel­kezésre álló adatok szerint a tájékozta­tási kurzuson részt vevőknek 1000 ame­rikai dollár befizetése ellenében hamis iratokat és átvételi elismervényeket ad­tak át a csalók. A rendőrség kéri, hogy a károsultak akár személyesen, esetleg levélben, továbbá a 06 (23) 420-055, vagy a 06 (23) 420-271 telefonközpont 64-es mellékállomásán jelentkezzenek a budaörsi kapitányságon. / Milyen idő is várható? 1 Európa délnyugati vidékei felett anticiklon található, amelynek te­rületén általában kevés a felhő. A Brit-szigetek térségében, valamint a Skandináv-félsziget felett ciklon örvénylik. Ezeken a területeken gyakran változik a felhőzet, többfe­lé esik az eső, a Skandináv-félsziget északi részén havazik. Pénteken egy nedvesebb léghullám a Kárpát-medencét is eléri, átmenetileg megnövekszik a fel­hőzet, és kisebb eső is várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2, 7 fok között alakul, de a tartósan derült, szélvédett helyeken gyenge fagyra is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 13 fok között való­színű. A mai napon gyengülő hi­degfronti hatás várható. A hidegfrontra érzékenyek­nél általában lelassul a szervezet reakciója, nö­vekszik az inegrküszöb, többnyire nyugodtabbak­­ká válnak. A külvilág zavaró ingerei iránt - ha átmenetileg is - de toleránsabbakká válnak. Az úton lévők dolgát gyak­ran megnehezíti a nedves, csúszós útfelület. A közlekedés gyalogostól, járművezetőtől egyaránt nagy figyelmet köve­tel a balesetek megelőzése érdekében. Jó utat és baleset­­mentes közlekedést kíván a „FEKÉT” Alapítvány.

Next