Békés Megyei Nap, 1997. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-02 / 1. szám

2 BÉKÉS M £GYEI NAP Teng Hsziao-ping kórháza került Kórházban ápolják a kínai politikai élet nagy veteránját, Teng Hsziao­­pinget - jelentette kedden a kínai nyelvű hongkongi sajtó. Az AFP ál­tal idézett - pekingi hivatalos forrásokra hivatkozó - értesülések sze­rint a 92 esztendős Tenget még a múlt héten szállították kórházba meg­romlott egészségi állapota miatt, s jelenleg Pekingben, a 301. számú katonai kórházban kezelik. Elsüllyedt egy orosz halászhajó Kigyulladt és elsüllyedt kedden egy orosz halászhajó a Japán-tenge­ren. A Kargat nevű hajó legénységének több mint hatvan tagját egy holland és egy orosz hajó vette fedélzetére, de négy ember életét vesz­tette, köztük a halászhajó kapitánya. Az ITAR-TASZSZ beszámolója szerint a Kargat még hétfőn gyulladt ki egyelőre ismeretlen okból. Földrengés Indonéziában Erős földrengés volt keddre virradóra az indonéz szigetvilág keleti ré­szén, Ambon szigetén, az indonéz fővárostól, Jakartától 2350 kilomé­terre északkeletre. A hatos erősségű rengés következtében a házak fa­lán kisebb repedések keletkeztek. Személyi sérülés az első jelentések szerint nem történt. Az álmukból felriadt emberek kirohantak az utcák­ra. A földrengés központja a szigetet övező Banda-tengerben volt, és az első, a legerősebb rengést még legkevesebb négy utórezgés követ­te, amelyek közül a legerősebb 5,5-ös erősségű volt. Újszülött csecsemő halála az alagútban Egy kaukázusi alagútban rekedt gépkocsiban szervezete erős lehűlése következtében meghalt egy újszülött csecsemő Grúziában. Az alagút mindkét bejáratánál lavinaomlás történt. A grúz hatóságok keddi közlé­se szerint 300 utassal hozzávetőleg 100 gépjármű rekedt csütörtökön a Grúzia és az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétia között négy kilomé­ter hosszan húzódó Rokszkij alagútban. Több tehergépkocsi-vezető csak járművével együtt hajlandó kijönni, ezért vár. A bent rekedt autókban volt két állapotos nő is, akinél megindult a szülés. Az egyik újszülöttet a mentők ki tudták hozni, s biztonságba helyezték, a másik azonban meg­halt. A mentést a zord időjárás is nehezíti. Önként vállalt cigarettaszünet Václav Havel cseh köztársasági elnök munkatársai elhatározták, hogy nem dohányoznak többé a kormányhivatalokban, szolidaritásból az ál­lamfővel, akit tüdőrákkal műtötték meg. A javíthatatlan dohányzók ezentúl csak a kancellárián kívül kijelölt helyiségekben gyújtanak majd rá - vállalták önkéntesen. A dohányzás áldozata lett Egy brazil igehirdetőnő egy heves összeszólalkozás után konyhakés­sel levágta férje hímvesszejét, mert elege lett annak rendszeres hétvé­gi italozásából és dohányzásából - közölte a Sao Paulótól száz kilomé­ternyire északnyugatra lévő Campinas város rendőrsége kedden a Re­uter szerint. Silas Leite da Silva üvegiparos mentőt hívott, mert fele­sége, Neide Maria Begalli levágta péniszének 90 százalékát, mialatt ő aludt. A levágott testrészt a hétfői agresszió után visszavarrták, s a sér­tett teljes gyógyulásra számíthat. Neje elmenekült az incidens után, ké­sőbb azonban elfogták, s felvétették egy kórház elmeosztályára. Szom­szédai szerint az áldozat csöndes férfi, aki hétvégeken nyakalta az italt, ráadásul lopva cigarettázott. E szokása dühítette feleségét, aki tiltotta neki a dohányzást a családi otthonban. Waffen SS-ek Ausztráliában Hitler elitegységeiben, a Waffen SS-ben szolgált egykori katonák is vannak az Ausztráliában élő német kolónia tagjai között, és sokan kö­zülük nyugdíjat kapnak a német államtól - írta kedden a „The Daily Telegraph”. A lap szerint az egykori Waffen SS-ek közül többen részt vettek Kelet-Európa megszállásában, és a háború során elkövetett leg­kegyetlenebb háborús bűnökért felelősek. Waffen SS-ek részt vettek zsidók tömeges lemészárlásában is. Itta csináld magad-óvszer! Immár csináld magad alapon gumióvszert is lehet készíteni, ami­nek nagy előnye, hogy tökéletesen passzol a rászorultra. A Reu­ter jelentése szerint Dél-Afrikában megkezdték a liquidom nevű kondomkence és a felviteléhez szükséges 12 milliméteres kiskefe forgalmazását. A használati utasítás szerint az élénk színben pompázó folyékony latexszel - no meg a kefe segedelmével - be kell kenni a megfelelő helyet, majd megvárni a száradást. Az egész művelet nem tart tovább 5-7 percnél, ám ehhez sem kell ra­gaszkodni mereven: ha valakinek lanyhulna a türelme, akkor haj­szárítóval gyorsíthat a száradáson. Használat után az abszolút mérték utáni házi készítésű óvszer ugyanúgy legöngyölíthető, mint a gyári gyártmány. A csomago­láson azonban ott a figyelmeztetés, hogy az óvszer hatásfoka nagyban függ alkotójának ecsetelésétől, a helyes felviteltől, s nem nyújt biztos védelmet. A forgalmazó cég ugyanakkor azzal érvel, hogy a feltűnő színű festék révén jól látható, hol maradt még csu­pasz felület, s ha valaki a vastagot szereti, újabb réteget vihet az elsőre. Az új óvszert egy osztrák testfestő, Karl Machhammer ta­lálta fel. Két kézzel kapott érte a dél-afrikai Condomania nevű cég, s megvette az egész világra szóló szabadalmat. A kondom­kence vörös, holdsárga és még négy másik színben kapható. Eu­rópában - csakúgy mint a világ más fertályain - az újévtől kezd­ve lesz kenhető. Vezetők szilveszteri és újévi köszöntői A megbékélés éve lesz Borisz Jelcin orosz elnök újévi tévébeszédében hitet tett amel­lett, hogy az 1997-es esztendő a nemzeti egyetértés és megbéké­lés éve lesz országában. Jelcin köszönetet mondott az ország la­kosságának, hogy támogatták a nyári elnökválasztáson, illetve szívműtétje kapcsán segítettek leküzdeni betegségét. - Kötelességemnek érzem, hogy cselekedetekkel szolgál­jam meg a támogatást és a bizal­mat - mondta az elnök. Jelcin az élet jobbá és nyugodalmasab­bá tételét nevezte a legfonto­sabb feladatának, hogy meg­szűnjenek a bér- és nyugdíjel­maradások és végre rend legyen az országban. - Hiszek benne, hogy az új esztendő Oroszországban a nem­zeti egyetértés és megbékélés éve lesz. - Egyetlen országunk van, ahol békében és egyetértésben kell élni, s ennek érdekében ma­gunk mögött kell hagyni a viszá­lyokat - szögezte le Jelcin újévi jókívánságait tolmácsolva a la­kosságnak. Jómódú ország maradunk Helmut Kohl német kancellár szil­veszteri beszédében gondolkozásuk megváltoztatására szólította fel a németeket. „Mi, németek egyszerű­en nem folytathatjuk úgy, ahogy ed­dig. Aki ezt mégis megkísérli, jö­vőnket játssza el” - jelentette ki a kancellár az új év alkalmából tartan­dó beszédének előzetesen közzé tett kézirata szerint. „Németország a jövőben is jó­módú ország marad, ha mindnyájan helyes magatartást tanúsítunk. Eh­hez hozzátartozik a takarékosság is” - állapította meg Kohl, és kifejezte meggyőződését, hogy a szövetségi polgárok képesek megbirkózni a kor nagy gazdasági és társadalmi nehézségeivel. „Országunk nagy kihívások előtt áll” - mondta. A keményebbé vált nemzetközi versenyben a németek­nek fel kell készülniük az évtizede­ken át a megszokottaktól eltérő sza­bályokra, és meg kell változtatniuk gondolkodásukat. Fel kell gyorsíta­ni a gazdasági fellendülést, hogy biztosítva legyenek a meglévő munkahelyek, és újakat lehessen te­remteni. Ennek során nem lenne szabad csak a foglalkoztatottakra gondolni, hanem azok érdekében is cselekedni kell, akik munkahelyet keresnek. Kiemelte, hogy a szociális piac­­gazdaság alkalmas rendszer a meg­változott valósághoz való igazodás­hoz, ugyanakkor ismét több saját felelősségvállásra és saját kezdeményezére szólította fel a né­meteket. A nagyszabású adóreform is ezt hivatott szolgálni. Kohl véle­ménye szerint nem elegendő csu­pán az anyagi feltételek biztosítása. „Döntő jelentőségű, hogy érték­rendünk helyes legyen” - állapította meg. Erkölcsi alapkonszenzus nél­küli társadalomnak nincs jövője. 1997 eldönti Románia sorsát 1997 hosszú időre eldönti Romá­nia sorsát - figyelmeztetett ke­véssel éjfél előtt a közszolgálati rádió és televízió adásaiban Emil Constantinescu román államfő. Úgy vélte, hogy míg 1996 gazda­sági-társadalmi viszonylatban kedvezőtlen év volt, addig a poli­tikában, az etnikum-, felekezet- és emberközi kapcsolatokban olyan előrelépés történt, amelyet egyik politikai erő sem sajátíthat ki magának, mert ez a román nép többségének érdeme. Hangsúlyozta, hogy gazdasági téren fájdalmas, de teljességet szükséges időszak következik. A román elnök már az új év első napjaitól kezdve kegyetlen har­cot hirdetett a nemzetgazdaságtól iszonyú összegeket elvonó kor­rupció, a maffia típusú érdekszö­vetségek és a szervezett bűnözés ellen, illetve erőteljes offenzívát az ország európai és euroatlanti integrációja érdekében. Újévi köszöntőjében Emil Constantinescu külön szólt a gyermekeknek szentelt átfogó programok fontosságáráról, hangsúlyozva, hogy kész a nem­zetközi gyermekév nemes törek­véseit folytató nemzeti program élére állni. Klestil és Vranitzky köszöntője Thomas Klestil osztrák elnök a rádióban elhangzott újévi kö­szöntőjében hangsúlyozta: az osztrákok, akik 1998-ban először veszik át a soros elnökséget az Európai Unióban, ötletgazdagsá­gukkal, nyitottságukkal jelentő­sen befolyásolhatják Európa to­vábbi sorsát, s főleg a környezet­védelmi politikában, szomszéda­ik megértése révén, a határokon átnyúló kitekintési képességük­kel tehetnek sokat Európáért. A több mint három hónapos súlyos betegség után hivatalosan először megszólaló Klestil azt ígérte, hogy ismét „aktív elnök” lesz. Ugyanakkor úgy vélte, hogy az osztrákok EU-tagságuk első két évében nem juttatták elég erőteljesen kifejezésre saját érde­keiket és elképzeléseiket. Franz Vranitzky osztrák kan­cellár a legfontosabb, bár legne­hezebb feladatnak Ausztriában és Európában a teljes foglalkoztatás biztosítását nevezte. Bizakodó­nak mutatkozott a tekintetben, hogy az utóbbi hetek heves bel­politikai vitái ellenére Ausztriá­ban az idén nem kerül sor előre­hozott parlamenti választásokra, s a koalíciós pártok együtt való­sítják meg a jövőben is a közösen elhatározott reformokat. Az Ausztria semlegességével össze­egyeztethető aktív szolidaritást bizonyítja, hogy osztrák katonák részt­ vettek a bosznia-hercegovi­­nai béketeremtésben, s az ENSZ keretében jelen vannak a Golán fennsíkon és Cipruson - mondta a kancellár. Bizonyára az Auszt­ria esetleges NATO-tagságáról folyó belpolitikai vitára utalva Vranitzky hozzátette: „senki nem követeli tőlünk, hogy belépjünk egy katonai szövetségbe, s ezt Ausztria biztonsága szempontjá­ból sem tartjuk szükségesnek”. 1997. JANUÁR 2., CSÜTÖRTÖK Második megkeresztelkedés II. Alekszij orosz ortodox egyház­fő újévi nyilatkozatában a lelki és szellemi újjászületés gyümölcse­inek sokasodását kívánta honfi­társainak az új esztendőben. Egy­ben kifejezte reményét, hogy az értelem, a szeretet, a hit, az igaz­ság és az egyetértés segítségére lesz Oroszországnak az újjászü­letésben. Moszkva és Oroszország pát­riárkája emlékeztetett: folytató­dik az egyházi élet általános megújulása. Ezért okkal nevezik ezt a folyamatot Oroszország második megkeresztelkedésének. Országszerte százával nyílnak új­ra a templomok, és kolostorok tu­catjai is megnyitják kapuikat. Az egyházfő elégedetten szólt arról, hogy az állam és az egyház viszonyát a jószándék, a hívők és az oroszok összességének javát szolgáló együttműködés jellem­zi. Visszautasította azonban azo­kat a vádakat, hogy az általa ve­zetett egyház államvallássá akar­ja tenni az ortodoxiát. II. Alekszij emlékeztetett: az elmúlt évben az ortodox egyház jótékonysági missziója keretében különös figyelmet fordított a leg­inkább elesettek, a háborúk áldo­zatai és a menekültek segítésére. Megjelentek az első egyházi kór­házak, árvaházak és idősottho­nok. Ugyanakkor az egyházi újjá­születés akadályaként szólt az eszközök szűkösségéről és arról, hogy az ortodox hitre keresztel­tek közül mindmáig nagyon so­kan távol maradnak az egyház­tól. Sikerült a pénzügyi stabilizáció Az orosz kormánynak az elmúlt évben sikerült a pénzügyi stabili­záció. Moszkva külpolitikáját pe­dig az jellemezte, hogy más or­szágokkal való szembenállás nél­kül határozottan megvédelmezte az orosz érdekeket - vonta meg az 1996-os év mérlegét kedden Viktor Csernomirgyin kormány­fő. A miniszterelnök újévi nyilat­kozatában hangsúlyozta: a ke­ménykezű pénzügypolitikáról való lemondást és a bankóprés beindítását sürgető felhívások el­lenére sikerült a pénzügyi stabilis­­záció! "A­­ 31 százalékos tavalyi inflációval szemben az idén 22 százalék volt a pénzromlás mér­téke, ami jó alap a jövő évi gaz­dasági élénkítéshez. Csernomirgyin az orosz kül­politikáról szólva hangsúlyozta: az elmúlt évben az orosz érde­keknek határozott, más orszá­gokkal való konfrontáció nélküli védelmezése jellemezte. Sikerült bizonyos kompromisszumot elér­ni a hagyományos fegyerzet­­csökkentési megállapodás úgy­nevezett szárnykorlátozásai ügyében, és más atomhatalmak­kal együtt Oroszország aláírta az atomrobbantások teljes betiltásá­ról szóló szerződést. Moszkva fő erőfeszítéseit a NATO-bővítés határozott ellen­zésére és az európai biztonság EB­ESZ általi erősítésére fordítot­ta. Csernomirgyin sikeresnek ne­vezte Oroszország Ázsia-politi­­káját. E sikert mutatta Li Peng kí­nai kormányfő minapi moszkvai látogatása is. Jelentős előrelépést sikerült elérni a FÁK-on belüli integrációban is 1996-ban. Éberségre kérte a franciákat Az ideinél jobb évet ígért 1997-re a franciáknak Jacques Chirac ál­lamfő: kedd este elmondott újévi köszöntőjében a politikus kijelen­tette, hogy 1997-ben az ideinél nagyobb gazdasági növekedésre számít. A francia államfő 10 per­ces tévébeszédében szinte kizáró­lag belpolitikai témákkal foglal­kozott: egyáltalán nem szólt a vi­lág főbb válságövezeteiről, s az európai integráció ügyét is csak nagyon röviden említette, meg­erősítve, hogy kitart e folyamat továbbvitele mellett. Az újévi kö­szöntő legfőbb érdekessége a hangsúlyok módosulása volt: mi­közben három héttel ezelőtt, egy akkori tévébeszédében Chirac azt hangsúlyozta, hogy Franciaország egy mélységesen konzervatív ál­lam, amely nehezen reformálható meg, most a „franciák dinamiz­musát, vitalitását” méltatta, amely lehetővé teszi majd, hogy alkal­mazkodjanak a kor követelmé­nyeihez. Chirac elismerte, hogy az 1996-os év nehéz volt - ugyan­akkor leszögezte, hogy ő maga bi­zakodik, mert „Franciaország vál­tozik, modernizálódik”. A kö­zeljövő terveiről szólva a munka­­nélküliség elleni harc mellett Chirac a további adócsökkentések fontosságát, valamint a közigaz­gatás egyszerűsítését hangsúlyoz­ta; emellett ígéretet tett a francia társadalom egyik súlyos problé­májának, az iskolai erőszakos cse­lekményeknek visszaszorítására. Ami pedig a terrorizmust illeti (december elején egy pokolgépes merényletet hajtottak végre Pá­rizsban ismeretlen tettesek­, Chirac egyszerűen éberségre kérte fel a franciákat. A reformok esztendeje lesz Slobodan Milosevic szerb elnök sze­rint az 1996-os évet - a Jugoszlávia elleni ENSZ-szankciók feloldásá­nak évét - Szerbia jól használta ki, s a következő év a reformok esztende­je lesz. A szerb televízió által közve­tített új évi köszöntőjében a szerb el­nök hangsúlyozta: .A belső nehéz­ségek ellenére növekedett a társadal­mi össztermék értéke, emelkedtek keresetek, s csökkent a munkanél­küliség. Ez azonban nem elég, hi­szen sok ember még mindig nehéz körülmények között élt. Milosevic szerint az 1997-es évben Szerbia még nagyobb eredményeket fog el­érni, s az országban megreformálják a tulajdon­viszonyokat és a termelé­si szerkezetet. „Az 1997-es év egyben a hatal­mas befektetési tervek esztendeje lesz, s ezek a tervezetek meg fogják változtatni Szerbia arculatát. Arra is számítunk, hogy nagyon gyors ütemben emelkedik majd a társa­dalmi össztermék értéke, s felgyor­sul az export bővülése is“ - mondta Milosevic elnök új­évi üzenetében.

Next