Békés Megyei Nap, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-20 / 297. szám

j n BÉKÉS MEGYEI NAP 7 NAP tévé A Vészhelyzet újra beköltözött kedd esti televíziózásunk programjába. A folytatásról gyorsan kiderült, hogy in­kább rosszabb, tartalmatlanabb, mint volt a régi, a feszültség­teremtéshez azonban változatlanul értenek. Sőt, na­gyon is értenek, hiszen egynéhány helyzetből olyan „vészhelyzetet” hoz­nak össze, amit egyszerűen nem lehet otthagyni. Ez viszont újabban aranyat ér, hiszen akárhány tévéállomáson minduntalan azt kérik a bemondók és műsorvezetők, hogy „maradjanak ve­lük”. Ennyi izgalmat, vért, lelki alagu­tat és igazi, amerikai klinikás show-t hogyan is lehetne otthagyni, így aztán 50 percig szorongva és kiguvadt sze­mekkel lessük, mi lesz az újra pácba keveredett Ross doktorral, avagy Green doktorral, a szegény, de lelkiek­ben annál gazdagabb főnővérrel, Carollal, aki (mint olvastam valahol) olyan élethűen alakít, hogy az ameri­kai ápolónők szövetségének tisztelet­beli tagjává választották. És akkor még nem is szóltunk barátunkról, a kis Carter doktorról, akit folyton piszkál a Benton doktor: nos, nélkülük nem len­ne igazi a Vészhelyzet. Kétségtelen, hogy ez a Daliással vetekedő sorozat bekapcsolódott az életünkbe, és lehet bármennyire üres, alkalmasint tartal­matlan, mégis siker. Ez az a bizonyos érthetetlen ellentmondás: nincs benne semmi, mégis elkel. Azt hiszem, ez is művészet! Persze, nem a klasszikus ér­telemben, hanem úgy, ha azt mondjuk például: ez a fickó életművész, vagyis profi a maga kis dombvidékén. Ha pe­dig valami sokkal jobbat is akarnak látni, nézzék meg vasárnap késő este a TV 2-n Gothár Péter 1984-es magyar filmjét, a címe Uramisten. Az is tele van feszültséggel, csak éppen másféle­képpen. De hát kinek ez, kinek az. A viszontolvasásig. Sass Ervin FILMSZÍNHÁZ SZOMBAT Battonya, Alkotmány 19.00: Ál/Arc (sz. am. akció). Békés, Korona 19.00: Az őserdő hőse (mb. sz. am.). Békéscsaba, Phaedra Nagyterem 15.45, 17.45, 20.00, 22.00: James Bond: A holnap markában (sz. am.). Békéscsaba, Phaedra Kisterem 11.00,15.00:101 kis­kutya (mb. sz. am.); 19.00, 21.00: Apák napja (sz. am. komédia). Békéscsaba, Phaedra Kamaraterem 18.30: Tükör (sz. orosz); 20.30: Túl a felhőkön (sz. fr.-orosz). Dévaványa, József A. 19.00: Fedőneve: Donnie Brasco (sz. am.). Füzesgyarmat, Főnix 19.00: Ebadta delfin (mb. sz. am.). Gyoma, Apolló 18.00, 20.00: The Peacemaker (sz. am. akció). Gyula, Petőfi 15.45, 17.45: Herkules (mb. sz. am. rajzfilm). 20.00: Álljon meg a nászmenet! (sz. am. víg­játék). Gyula, Petőfi Kisterem 17.30: A cigányok ideje (sz. jugoszláv). Kondo­ros, Alkotmány 19.00: 101 kiskutya (mb. sz. am.). Köröstarcsa, műv. ház 18.00: Két túsz között (sz. am.). Mezőberény, Király 19.00: The Peacemaker (sz. am. akció). Orosháza, Szivárvány 17.45, 20.00: Tűz a mélyben (sz. am.). Szarvas, Turul 18.00, 20.00: Bean (sz. ang. vígjáték). Tótkomlós, Korzó 19.00: Kapcsolat (sz. am.). VASÁRNAP Békés, Korona 19.00: Az őserdő hőse (mb. sz. am.). Békéscsaba, Phaedra Nagyterem 15.45, 17.45, 20.00, 22.00: James Bond: A holnap markában (sz. am.). Békéscsaba, Phaedra Kisterem 11.00, 15.00: 101 kiskutya (mb. sz. am.). 19.00, 21.00: Apák napja (sz. am. komé­dia). Békéscsaba, Phaedra Kamara­terem 18.30: Tükör (sz. orosz). 20.30: Túl a felhőkön (sz. fr.-orosz). Szabadság 20.00: Az elnök különgépe (sz. am.). Dévaványa, József A. 19.00: Fedőneve: Donnie Brasco (sz. am.). Füzesgyarmat, Főnix 19.00: Ebadta delfin (mb. sz. am.). Gyoma, Apolló 18.00, 20.00: The Peacemaker (sz. am. akció). Gyula, Petőfi 15.45, 17.45: Herkules (mb. sz. am. rajzfilm). 20.00: Álljon meg a nászmenet! (sz. am. vígjáték). Gyula, Petőfi Kisterem 17.30: A cigányok ideje (sz. jugoszláv). Kétegyháza, Béke 19.00: Anaconda (sz. am.). Körösla­­dány, Asztalos 19.00: Meglesni és meg­szeretni (sz. am.). Mezőberény, Király 19.00: The Peacemaker (sz. am. akció). Mezőhegyes, műv. ház 18.00: Ál/Arc (sz. am. akció). Nagyszénás, Szabad­ság 19.00: Államérdek (sz. am.). Oros­háza, Szivárvány 17.45, 20.00: Tűz a mélyben (sz. am.). Szarvas, Turul 18.00, 20.00: Bean (sz. ang. vígjáték). Szeg­halom, Ambrus 19.00: Jackie Chan: Első csapás (sz. am. akció). Tótkomlós, Korzó 19.00: Kapcsolat (sz. am.). Újkí­gyós, Nemzeti 19.30: Féktelenül II. (mb. sz. am. akció). 1997. DECEMBER 20., SZOMBAT v­­­ üÉ 1 mwwmi v W/ CaVDN­­Ó- ÉS TELEVÍZIÓ­MCsccer SZOMBAT KOSSUTH: 4.30 Reggeli krónika 8.06 Kopogta­tó 8.30 Fúvóm az énekem... 8.35 Kerek perec 9.00 és minden órakor: Hírek, időjárás 9.05 Csa­ládi tükör 9.35 Pótkerék 10.05 Szombat délelőtt 12.00 Déli krónika 12.30 Faluról falura 13.05 Új zenei újság 13.40 Háló-társ 14.05 Oxigén 15.05 Irodalmi újság 16.00 Tizenhat óra 17.30 Népze­nei portré 18.00 Esti krónika 18.20 Elő-futam 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.29 Az ötöslot­tó nyertes számai 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája 20.05 Színész­múzeum 21.05 Rádiószínház: Az elhagyott ro­bot 21.47 A Solaris együttes lemezeiből 22.00 Késő esti krónika 22.20 A 23. óra 23.05 Noktürn 0.00 Hírek, időjárás 0.10 Himnusz PETŐFI: 4.30 Hírek, időjárás 4.33 Hajnali dalla­mok 6.03 Pax rádió 6.35 Sportszombat 8.03 Ze­nezóna 9.04 Sabadabada 10.00 A Magyar Rá­dió Karinthy Színpada 11.07 Operettparádé 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Daráló 13.45 Hang-dominó 14.00 Szív küldi... 15.05 Páratlan óra 16.00 Ízes történetek 16.30 Emberek és egyéb állatfajták 17.04 Zene­zóna 18.01 Hogy tetszik lenni? 18.30 Szuper mamák és papák 19.03 Varázsnaptár 20.00 Sportkoktél 21.03 Magyar folkritmusok 21.50 Magyarán szólva 22.00 Órásmester - Lengyel Nagy Anna 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi... 0.00 Magyar és idegen nyelvű vízjelző szolgálat URH: Óránként hírek, időjárás 0.15 Éjfél után 3.04 Kell a musical 4.04 Csak egy kis emlék 5.03 Nótacsokor BARTÓK: 6.00 Hírek, időjárás 6.00 Muzsikáló reggel 6.40 Kulturális lapszemle 7.30 Rejtvény 8.00 és minden páros órakor: Hírek, időjárás 8.10 Pódium 9.12 Levéltitok 10.05 Hangfelvéte­lek felsőfokon 11.30 Kincses Veronika operaári­ákat énekel 12.05 Repríz 14.05 A kamarazene kedvelőinek 15.00 Opera-művészlemezekből 16.05 Új kompaktlemezeinkből 18.05 Komolyze­nei újdonságok 19.15 A régi muzsika kedvelői­nek 19.30 Kapcsoljuk a New York-i Metropolitan Operaházat 21.05 Stúdióbeszélgetés 22.40 Hangszerszólók 23.00 Összkiadás 0.00 Hírek, időjárás, Szózat MTV 1­­5.50 Nap-kelte 8.00 Jó reggelt adj, Iste­nem! 8.10 Cartoon Network 9.10 Ficánkoló 9.15 Maja, a méhecske 9.40 Gyurmaország 9.45 Trombi és a tűzmanó 9.55 Gryllus Vilmos dalos­könyve 10.00 Karácsonyország 11.00 Família Kft. 11.35 Szomszédok 12.10 McKenna 13.00 Híradó 13.10 Hagyományőrző 13.35 Járóföld­­ hazai tájakon 14.05 Telesport 15.05 A bolond­­gyógyász 16.40 Vers mindenkinek 16.45 Álom­polgár 17.30 Zóna 17.55 Thalassa, a tenger ma­gazinja 18.30 Jelenségek az állatvilágban 19.00 Minden, ami zene 19.05 Lottóshow 19.30 Hír­adó, sporthírek 20.00 Büszkeség és balítélet 21.55 Show-bálvány 23.35 Koktél­ bár RTL KLUB­­7.00 Kölyökklub 11.00 Lassie 11.30 Űrapu 12.00 Nászút féláron 13.30 BRAVO TV 15.30 A farkasok visszatérése 16.30 Kettős be­vetés 17.30 Mentőangyalok 18.30 Kész átverés 19.00 Híradó 19.30 Kedvenc 20.00 Ászok ásza 22.00 Ökölvívás 23.00 K. O. 0.30 Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő TV 2: 6.45 Teo 7.00 Egérfogó 7.30 Pufóka 8.00 Dávid, a törpe 8.30 Cápali és Cápeti 9.00 Ne­kem nyolc! 10.00 Kük 10.30 Hét x hét 11.00 Dögkeselyű 13.00 Gazdagok és szépek 15.00 Liliomfi 17.00 Csak egy mozi 17.30 A helyik dok­tor 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.30 Szerelem első látásra 19.55 Az aranygyermek 22.00 Börtöncsapda 23.45 Titokzatos játékok TV 3: 8.00 Az ezüst kiscsikó 8.30 Ziggy ajándé­ka 9.00 Lassie 9.30 Denver, az utolsó dinoszau­rusz 10.30 Alf 11.00 A hóbortos Twixt család 11.30 Cinema 10.00 Ismétlések 12.00 Dinasztia 13.00 Egy rém rendes család 13.30 Gillette World Sport Special 14.00 Kosárlabda NBA 16.00 Hegylakó 17.30 Babilon 5 18.30 Beverly Hills 90210. 19.30 Hír3 20.00 Chicago Hope 21.00 A halott város 23.30 Miss Pszichozsaru 0.30 Modelltévé MTV 2­­5.50 Nap-kelte 8.05 PC-ábécé 8.35 Az élő tenger 9.40 Nemzetiségi magazinok 12.05 Szórvány 12.30 Akkord 13.00 A szerelem jogán 14.50 Ó-Európa 15.05 Gyöngyök 15.35 Nekem ne lenne hazám? 15.45 Kon-Tiki 16.40 Állam­­háztartási reform 16.45 Válaszolunk 17.00 Telesport 19.00 A magyar irodalom képes törté­nete 19.30 Família Kft. 20.05 Kodály Zoltán ze­neszerzőverseny 21.05 Apponyi Geraldine, Al­bánia királynéja 21.40 Arborétumok, gyűjtemé­nyes kertek 21.55 Kasszafúrók 23.15 Magyarok cselekedetei DUNA TV: 5.00 és óránként: Híradó és Képes Krónika 6.45 A Vatikáni Rádió adása 7.00 Hí­rek 7.05 Reggeli muzsika, Póráz 7.20 Faluné­ző 7.30 Animációs filmek gyerekeknek 8.40 Győztesnek születtek 9.00 KiCSODA a miCSODA? 9.30 Szóbazár 10.05 Tarkabarka 11.10 Cousteau kapitány újra felfedezi a vilá­got 11.55 Vers 12.05 Lapozó 12.20 Csendül a nóta 12.50 Makacs Kata 14.10 Élő egyház 14.25 Dunakorzó 16.00 Pop-sa-rock 16.25 Ziccer, amit kár lenne kihagyni 17.10 Megbé­kélés 17.40 Mese 18.00 Híradó 18.20 Dunatáj 18.55 Anyák, feleségek, szeretők 19.50 Szín­házi élet 20.30 Nagymesterek kamarazenéje 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Fede­zetlen szerelem 23.15 Híradó 23.45 Egészsé­ges erotika HBO: 5.45 Holt Költők Társasága 8.00 Bolon­dos dallamok 8.30 Superman legújabb kalandjai 9.30 Egyről a kettőre 10.00 Jó barátok 10.30 Ka­liforniába jöttem 11.05 Melrose Place 11.55 Ezüstkerék 13.45 Hókuszpókusz 15.30 Bundesliga 17.35 Elbaltázott nászéjszaka 19.10 National Geographic 20.05 Minden gyanú felett 21.55 Othello 0.00 Sztriptíz 1.35 Kassza­­­siker 3.20 Csillagkapu MSAT 1­0.00 Music Box 10.30 Maszat 11.00 Állati mesék 11.30 Power Rangers 12.00 Music Box Top Ten 12.30 Pacific Blue 13.30 Bulivonal 14.00 Rocktükör 14.30 MSAT-klub 15.00 Csengetett, Mylord? 16.00 Budo 16.30 Autó-motorsport 17.00 Elképesztő övezet 18.00 Gyilkos utcák 19.00 Kopasz krapek 19.30 Az őrült stopos 21.20 Túlélni az élet já­tékait 23.10 Electric Blue SZÍV TV: 6.00 Klip hátán klip 6.30 Testszépítés 7.00 Egészségmagazin 7.30 Szédülj el! 8.00 Én kicsi pónim 8.30 Action Man 9.00 Én kicsi pónim 9.30 Bodobácsfalvi rosszcsontok 9.45 Hogyan növekednek? 10.00 A lap dala 10.30 Más 11.00 NASA 11.30 Három mókuskölyök 12.00 Autó­sport 12.30 Egészségmagazin 13.00 Celeste 14.00 Salty 14.30 Rin-Tin-Tin 15.00 Philip Marlowe 16.00 Könnyek az esőben 18.00 Konyhashow 18.30 Pepsi-show City 19.00 Csa­ládi magazin 19.30 Én kicsi pónim 20.00 Nem boszorkányság 20.30 Hívd Andreát! 21.30 Em­berevő cápa 23.30 Sztárbár 0.00 Döntő pillanat SPEKTRUM TV: 8.00 Clive James 9.00 Sebes­ségmánia 10.00 Arcélek 10.30 Kirándulás a jö­vőbe 11.00 A vadonban 12.00 Ínyenctúrán Fran­ciaországban 12.30 Végveszélyben 13.00 A tör­ténelem fordulópontjai 13.30 Csontváz-part 14.30 Vonatozás Svájcban 15.30 Gombakalauz 16.00 Holdutazás 17.00 Jézus és kora 18.00 Y- akták 18.25 Eltűnt törzsek nyomában 19.25 Tengernyi titok 19.50 Az Északi-sark 20.20 Egy önjelölt isten 21.05 Rendhagyó útikalóz 22.00 Miért pont a szex? ATV­ 16.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés, hírek, időjárás, stúdió 19.05 Mese 19.15 Quelle­­kirakat 19.35 Ingatlanpanoráma 19.45 László atya műsora 20.00 Ismeretlen dimenziók 20.30 A hang 21.20 Quelle­ kirakat 21.40 Ingatlanka­­valkád 21.50 Tévébolt 22.30 Aszcendens BUKAREST: 6.00 Jó reggelt! 7.30 Alfa és óme­ga 8.00 Képes hírek 8.05 Gyermekműsor 9.00 Élet, mint az élet 9.50 Palace 11.30 Mork és Mindy 12.00 Filmmúzeum 12.30 Mapamond 13.00 Képes hírek 13.10 Bábel tornya 15.00 Po­litikai magazin 15.30 Nyelvművelő műsor 16.00 Start-Trec 17.00 Rajzfilmek 17.30 Hollywoods 18.00 Teleenciklopédia 18.55 Álljunk meg egy szóra 19.00 Híradó 20.00 Másodlagos effektus 20.55 Közkívánatra 22.35 Képes hírek 22.40 A vendetta 23.30 Sport VASÁRNAP KOSSUTH: 6.00 Vasárnapi újság 8.00 és min­den órakor: Hírek, időjárás 8.24 Édes anyanyel­vünk 8.30 Új évezred felé... 9.05 Világóra 10.05 Istentisztelet közvetítése a baptista imaházból 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli krónika, sport 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 12.55 Va­sárnapi levél 13.05 Névjegy 14.05 Szonda 14.35 Népdalkörök pódiuma 15.05 Művészlemezek 16.05 Dokumentumműsor 17.00 Terasz 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Svéd Sándor operettfelvéte­leiből 20.05 Rádiófónia 21.05 Kabarészeparé 22.00 Késő esti krónika 22.20 Berkes Kálmán klarinétozik, Takács Nagy Gábor és Kádár Ist­ván hegedüs 23.40 Szimfonikus slágerek 0.00 Hírek, időjárás 0.10 Himnusz PETŐFI: 6.00 Hírek, időjárás 6.08 Végre vasár­nap! 7.38 Sportreggel 8.00 Jó reggelt, Európa! 9.04 Ó, ó, ó nagymami 10.00 Gordiusz-magazin 11.07 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Sihaha Sebestyén füstölgése 14.00 Együtt a család 16.00 Popta­risznya 17.08 Sporthírek 20.00 Két nap az élet 20.42 Szimfonikus rock 21.03 A Rádió Dalszín­háza: Vidróczki 23.00 Hírpercek 23.15 Az én hó­napom - március 0.00 Magyar és idegen nyelvű vízjelző szolgálat URH: Óránként hírek, időjárás 0.15 Éjfél után 3.04 Távoli földrészek könnyűzenéje 4.04 Nóták BARTÓK: 6.00 Hírek, időjárás 6.03 Muzsikáló reggel 8.00 és minden páros órakor: Hírek, idő­járás 8.10 Ruppert István orgonahangversenye a Mátyás-templomban 9.05 Ferencsik János ve­zényel 9.55 Karácsonyi hangulatban 10.05 Kap­csoljuk Osztravát 11.00 Kapcsoljuk Kölnt 12.00 Kapcsoljuk Rejkjavikot 13.00 Stúdióbeszélgetés 13.05 Kapcsoljuk Rokkolát 14.00 A Cantus Corvinus és a Concentus Hungaricus hangver­senye 15.00 Zenekari operarészletek 16.05 A Bartók rádió klubja 17.00 Kapcsoljuk Varsót 18.05 Hagyomány és életmód 19.00 Stúdióbe­szélgetés 19.05 Kapcsoljuk Londont 21.00 Klasszikus mesterek műveiből 22.00 Kapcsoljuk Atlantát 0.00 Hírek, időjárás, Szózat 0.05 Ap­­pendix MTV 1­­6.30 Gazdaképző 7.00 Ficánkoló 7.05 Trombi és a tűzmanó 7.10 Lilla tündér lesz 7.35 Motoszka 7.55 Léleksimogató 8.25 Így szól az Úr! 8.30 Tévémagiszter 10.00 Gazdit keresünk 10.35 Glóbusz 11.30 Csala Judit nótákat énekel 12.05 Szerencsepercek 12.30 Jani házhoz megy 13.00 Végtelen történet 14.35 Három kí­vánság 15.35 Örömhír 16.00 Walt Disney bemu­tatja 17.10 Önök kérték! 18.05 Helló, világ! 18.50 Minden, ami zene 19.00 A Hét 19.45 Híradó 20.00 Büszkeség és balítélet 21.55 Viszonyok 22.50 Tonik 23.15 Legendás gitárosok RTL KLuB: 7.00 Kölyökklub 11.00 Lassie 11.30 Űrapu 12.00 Sajtóklub 12.30 Szemtől szemben 13.00 Szívvel és lélekkel 14.00 Csendőrök New Yorkban 15.30 Az elvarázsolt dollár 17.00 Feke­te medvék a Nagy-tavaknál 18.15 Fókusz plusz 18.30 Dóra jelenti 19.00 Híradó 19.30 Vészhely­zet 20.15 Törvényszéki héják 22.10 Jobb szép­nek és gazdagnak lenni 23.50 Szemtől szem­ben 0.20 Dóra jelenti TV 2: 6.45 Karácsonyváró 7.00 Klikk 7.30 Biblia gyerekeknek 8.00 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal 8.30 Káposztafalva lakói 9.00 Kölyök­­színpad 10.00 Follow me! 10.30 A-Z-ig 11.00 Segíts magadon! 11.30 Gyökereink 12.00 Hűsé­ges az Isten 12.30 Nótaszó 13.00 Az Acapulco­­öböl 15.00 A Szuper­csapat 16.00 Top 10 16.30 Sportvilág 17.00 Jeruzsálem, a mennyek orszá­ga 18.00 Tények 18.10 Napló 19.00 Szerencse­­kerék 19.30 Szerelem első látásra 19.55 Nem vagyunk mi angyalok 22.00 Uramisten 23.40 Napló TV 3­ 8.00 Profitvadász 8.30 A világ legrejtélye­sebb állatai nyomában 9.00 Marci és Rozsdás 9.30 Alf 10.00 Szeszélyes természet 11.00 Nan­cy Drew 11.30 Modelltévé 12.00 Beverly Hills 90210. 13.00 Szamárköhögés 15.00 Angyal 16.00 Sherlock Holmes 17.00 Aloha 17.30 Űr­­szekerek 18.30 Melrose Place 19.30 Hír3 20.00 Quinn doktornő, a varázsló 21.00 Facérok 23.20 Cracker 0.20 Profitvadász MTV 2: 6.30 Gazdaképző 7.00 Ficánkoló 7.05 Trombi és a tűzmanó 7.10 Lilla tündér lesz 7.35 Motoszka 7.55 Léleksimogató 8.25 Így szól az Úr! 8.30 Tévémagiszter 10.00 A névtelen vár 11.05 Telesport 13.00 Dallamról dallamra 13.30 Űrgammák 14.00 Well on the Way 14.35 Pinocchio kalandjai 15.30 Zenebutik - Zenehíd 16.30 Tranzit 17.00 Svédcsavar 17.50 Nekem ne lenne hazám? 18.00 Klub ’97 18.25 Kérdezz! Felelek 18.50 Klipmix 19.00 Szombat, vasárnap, hétfő 21.30 Zene­óra 22.30 Telesport 22.55 Az igazság órája 23.55 Magyarok cselekedetei DUNA TV: 5.00 és óránként: Híradó és képes krónika 6.45 A Vatikáni Rádió adása 7.00 Hírek 7.05 Reggeli muzsika 8.00 Mindennapi matema­tika 8.20 Teddi mackó karácsonya 8.55 Az ókor mediterrán városai 9.50 Pop-sa-rock 10.15 Zic­cer, amit kár lenne kihagyni 10.55 Gyöngyből az angyal 11.25 A kanadai vadon csodái 11.50 Vers 12.05 Ameddig a harang szól 12.20 Abilene 13.50 Postabontás 14.15 Sportképek 16.30 Emlékképek 16.50 A 92 éves Farkas Fe­renc köszöntése 17.35 Mese 18.00 Heti hírmon­dó 19.05 Kányádi Sándor beköszöntője 19.10 Adventi muzsika 19.25 Zsobok 19.55 Kányádi Sándoré a szó 20.00 Emberek a havason 21.35 Nyulaskerti séta 22.40 A téglagyártól a tehervo­­natig 23.45 Csiky Boldizsár: Erdélyi énekek és táncok 0.00 Sportképek HBO: 5.45 Szédült hétvége 7.25 Sztárközelben James Woods 8.00 Animánia 8.30 Bír-lak 9.00 Ali 9.30 Kung-fu 10.35 National Geographic 11.30 Két tojás száz bajt csinál 13.05 Folt a zsákját 14.40 Békavári uraság és barátai 16.00 Télapu 17.40 A Dumbo-hadművelet 19.00 Bundesliga 20.05 Mennyi? 30! 20.35 Jumanji 22.20 Kocsisor New Yorkban 23.10 Tökéletes másolat 1.15 Csalóka 2.55 Bundesliga 4.00 Az utolsó üzenet MSAT: 0.10 Music Box 10.30 Power Rangers 11.00 Slapaj kalandjai 11.30 Popeye 12.00 Címlapsztori 13.00 Őrült sportok 13.30 Divat 14.00 Csengetett, Mylord? 16.10 MSAT-klub 16.30 News­da 17.00 Koncert 18.00 Pacific Blue 19.00 Gabriella show-ja 19.30 Mit­les, Mr. Beadle­ s? 20.00 Dilizsaruk 20.30 A szemtanú halála 22.20 Elképesztő övezet 23.20 Címlapsztori 0.20 Sárkánytűz SZÍV TV: 6.00 Pepsi Show City 6.30 Meditáció és jóga 7.00 Családi magazin 7.30 Csillag­jegyző 8.00 Én kicsi pónim 8.30 Action Man 9.00 Én kicsi pónim 9.30 Fészek 10.00 Külön­járat 10.30 Utazás Gasztronómiában 11.00 Szárnyaló szarvasok 12.00 Utazási magazin 12.30 Egészségmagazin 13.00 Forró szél 14.00 Salty 14.30 Számítástechnika 15.00 Csongrádi Kata show-ja 16.00 Misztikus játék 18.00 Legyező 18.30 NASA 19.00 Nők maga­zinja 19.30 Én kicsi pónim 20.00 Állatok csatá­ja 20.30 Show-műsor 21.30 Robocop 23.30 Konyhashow __ SPEKTRUM TV: 8.00 Nagy koponyák 9.00 Oroszlánok földjén 10.00 így működik 10.30 Benyovszky Móric és a malgasok földje 11.00 Létérzések 11.30 Cyberspace 12.30 Szemtanú 13.00 Vércseppek a havon 14.00 Bársonyos karmok 14.30 A Smithsonian-expedíció 15.30 Közelképek Kínáról 16.30 Ünnepek és szoká­sok 17.00 Az élet vize 18.00 Fazonok, frizurák, formák 18.30 A harcművészet titkai 19.10 Anyatermészet 20.05 National Geographic­­atlasz 21.00 A túlélés művészei 22.00 Övön felül ATV: 20.00 Testek vonzásában 21.30 Quelle-ki­rakat 22.00 Tévébolt 22.35 Veszélyben az Álla­mok BUKAREST: 6.00 Jó reggelt 7.30 Vallási műsor 8.00 Képes hírek 8.05 Rajzfilmek 8.35 Shirley Holmes kalandjai 9.00 Gyermekműsor 9.45 A falu temploma 10.00 Falumagazin 11.30 Népze­nei kincseink 12.00 Nagy utazások 13.00 Képes hírek 13.10 Atlasz 13.40 Bábel tornya 17.00 Rajzfilmek 17.30 Hollyoaks 17.55 Robingó 18.40 A vasárnap sportja 18.55 Álljunk meg egy szóra! 19.00 Híradó 17.55 Lottósorsolás 20.00 Hiba a készülékben 21.25 Nemzetközi egyveleg 22.25 Trió fogadás 22.30 Képes hírek 22.35 Lyvia Sylva 23.05 Moldva, útifilm HELYI RTV-MŰSOROK SZOMBAT ALFÖLD RÁDIÓ (FM 104 MHz): 4.00-6.00 Nonstop zene 6.00-8.45 Zenés információs műsor. Benne: 6.00 Hírek 6.15 Útinform 6.30 Lapszemle 6.40 Névnap 6.50 Évfordulók 7.00 Hírek 7.10 Lapszemle - Békés Megyei Nap 7.45 Piaci körkép 8.00 Hírek 8.15 Útinform 8.30-8.45 Zenés programajánló 9.00-9.40 Le­veles kívánságműsor 10.00 Női szeszély 10.45 Hírek 11.00-11.10 Rock and roll percek 11.15-11.45 Főzőcske 11.57 Búcsú CSABA RÁDIÓ (FM 104 MHz): 12.00- 12.15 Déli hírhullám 12.30 Útinform 12.45 Névnapi köszöntő 13.00 Hírek 14.00 Hírek 14.10 A nap vendége 14.30 Sporthírek 15.00 Hírek 15.05 Kívánságműsor 15.30 BBC- hírek 16.00 Hírek 16.20 Gazdasági hírek 16.30 BBC-hírek 16.45 Telefonos játék 17.00 Hírek 18.00 Esti hírhullám 19.00 BBC-hírek 19.30 Telefonos játék 20.00 Hírek 20.30 Ak­tuális esti program telefonos játékokkal 21.00 Hírek 22.00 Hírek 23.00 BBC-hírek 23.10 Éj­szakai élő kívánságműsor 1.00 Műsorzárás 1.00-4.00 Rádió Virgin CERVINUS RÁDIÓ (FM 92,5 MHz): 6.00- 8.00 Cervinus Wekker (Benne: 6.00 Reggeli krónika 7.15 Pártay Lúcia és Aigner Szilárd élő telefonos időjárás-jelentése 7.20 Lapoz­gató 7.35 Névnapköszöntő 7.45 Évfordulók­ 9.10 A nap témája 11.30 Hírharang 12.00 Időutazás 13.05 Pártay Lúcia és Aigner Szi­lárd telefonos időjárás-jelentése 13.30 Deutsche Welle hírmagazin 14.00 Élő telefo­nos kívánságműsor 17.10 Zeneturmix 19.15 Gyereksarok 19.40 Sport 20.10 Zenés éjsza­kai műsor GYULA RÁDIÓ (FM 96 MHz): 2.00-6.00 Hajnali zengő 9.00 Reggeli hírmagazin 9.15 Műsorismertetés 9.20-12.00 Várom a hétvé­gét! 12.30 Gyula expressz 13.15 Szív küldi... 14.00 Műsorzárás RÁDIÓ 47 OROSHÁZA (FM 88,6; 17.00-5.00): 17.00 Ötórai tea 17.30 Hírek egy mon­datban 18.00 Hírek 18.03 Traccsparti 18.30 Hírek egy mondatban 18.45 Szív küldi... 19.00 Traccsparti 20.00 „Szombat esti láz”-as traccs­parti 22.00 Napnyugta - napzáró zenék START RÁDIÓ (FM 88,9 MHz): 6.00- 8.30 Élesztő - információs magazin 6.30 BBC- hírek 7.00 Hírek, időjárás 7.30 BBC-hírek 8.00 Hírek, időjárás. Óránként: hírek 8.10 La­kossági apró 10.00-11.00 Természetgyó­gyászat - életmódmagazin 10.15 Aktuális programajánló 11.15 Útinform, zene 13.10 Lakossági apró 13.15 II. félidő - sportműsor TORONY RÁDIÓ (FM 94,4 MHz): 12.00 Rá­hangoló 13.00 Különjárat 15.00 Quiz Show 17.00 Singapur Disco Club slágerlistája 18.00 Élő kívánságműsor 20.00 Warner óra 21.00 Saturday Night fever ZENIT RÁDIÓ OROSHÁZA (FM 88,6 MHz): Minden reggel 5 órától 11 óráig CSABA TV: 6.00 Képújság 9.00 ATV 12.00 Képújság 16.00 Műsorzárás KÖRÖS TV:18.00 Sláger­ shop 18.30 Műsor­ismertetés 18.35 Achtung Baby produkció 19.45 Pufóka fóka kalandjai 20.00 Heti Ké­pes Hírek 20.50 Körös-völgyi Képeskönyv 21.30 Színkör (ism.) 22.10 Acéllabirintus (am. film) 23.50 Záróra VASÁRNAP ALFÖLD RÁDIÓ (FM 104 MHz): 4.00 Adás­kezdés 5.45 Beköszönő 5.50 Műsorismerte­tés 6.00 Hírek 6.15 Útinform 6.45 Évfordulók, névnap 7.00 Hírek 7.15 Útinform 7.45 Sport­­összefoglaló 8.00 Hírek 8.30 Kertész félóra. Házigazda: Szakolczai István 9.00 Leveles kívánságműsor 9.20 Sztárinterjú 9.45 Hírek 10.00 Kívánságműsor­­ élőben 10.45 Hírek 11.10 Micimackó muzsikája 11.55 Elköszönő 12.00 Adászárás CSABA RÁDIÓ (FM 104 MHz): 12.00- 12.15 Déli hírhullám 12.30 Útinform 12.45 Névnapi köszöntő 13.00 Hírek 14.00 Hírek 14.10 A nap vendége 14.30 Sporthírek 15.00 Hírek 15.05 Kívánságműsor 15.30 BBC- hírek 16.00 Hírek 16.20 Gazdasági hírek 16.45 Telefonos játék 17.00 Hírek 18.00 Esti hírhullám 19.00 BBC-hírek 19.30 Telefonos játék 20.00 Hírek 20.30-23.00 Aktuális esti program telefonos játékokkal 21.00 Hírek 22.00 Hírek 23.00 BBC-hírek 23.10 Éjszakai élő kívánságműsor 1.00 Műsorzárás 1.00- 4.00 Rádió Virgin CERVINUS RÁDIÓ (FM 92,5 MHz): 6.00- 8.00 Cervinus Wekker (Benne: 7.15 Pártay Lúcia és Aigner Szilárd élő telefonos időjárás-jelentése 7.20 Lapozgató 7.35 Névnapköszöntő 7.45 Évfordulók) 8.10-10.00 Fülbevaló 11.30 Főzőcske 13.05 Pártay Lúcia és Aigner Szilárd telefonos időjárás-jelentése 13.30 Deutsche Welle 14.00 Kívánságműsor 16.45 Programajánló 17.10 Barátnők 18.10 Telefonos játék 19.11 Gyereksarok 19.40 Sport 20.10 Vasárnap éjszaka RÁDIÓ 47 OROSHÁZA (FM 88,6 MHz; 17.00-5.00): 17.00 Ötórai tea 17.30 Hírek egy mondatban 18.00 Hírek 18.03 Traccs­parti 18.30 Hírek egy mondatban 18.45 Szív küldi... 19.00 Napi mérleg 19.30 Sport 19.40 Esti mozaik 20.00 Vasárnapi levélturmix 22.00 Napnyugta START RÁDIÓ (FM 88,9 MHz): 6.00- 8.30 Élesztő - információs magazin 6.30 BBC- hírek 7.00 Hírek, időjárás 7.30 BBC-hírek 8.00 Hírek, időjárás. Óránként: hírek 8.10 La­kossági apró 10.15 Aktuális programajánló 11.15 Útinform, zene 12.00-13.00 Kívánság­­műsor 13.10 Lakossági apró 13.15 II. félidő - sportműsor TORONY RÁDIÓ (FM 94,4 MHz): 12.00 Rá­hangoló 13.00 Őszidő 14.00 Barázdabil­legető 15.00 MILLA Trió 16.00 Nyolcvan 18.00 Élő kívánságműsor 20.00 Sportkoktél: a hétvége sportja, humor, sok zenével ZENIT RÁDIÓ OROSHÁZA (FM 88,6 MHz): Minden reggel 5 órától 11 óráig CSABA TV: 14.00 Képújság 15.10 ATV 18.00 Műsorismertetés 18.05 Hírmix - heti összefoglaló 18.15 Sztárrandevú (ism.) 19.00 Hírmix 19.10 Háttér (ism.) 19.35 Sport­hírek 20.00 Hírmix 20.15 ATV 21.55 Sporthí­rek 22.20 Képújság KÖRÖS TV: 18.00 Slágershop 18.30 Műsor­­ismertetés 18.35 Beszélgetés Tóth Péterrel a fiatal zongoristával 19.00 Celeste (170/29.) 19.50 Esti mese 20.05 A hét híre 20.40 Sport7 22.40 Záróra

Next