Békés Megyei Nap, 1998. június (5. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-02 / 127. szám

2 BÉKÉS MEGYEI NAP Újabb kísérleti atomrobbantás Pakisztán két újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre szomba­ton - közölte a Reuters hírügynökséggel Gohar Ajub Han külügymi­niszter pár órával azután, hogy a CNN amerikai hírtelevíziónak úgy nyilatkozott: nincs tudomása készülő atomrobbantásról. Afganisztáni földrengés Mintegy 4000 halálos áldozata van a szombati északkelet-afga­nisztáni földrengésnek - közölték hétfőn Faizábádban az Acted francia emberbaráti szervezet vezetői, helyi afgán illetékeseket idézve. Abdullah Abdullah, a tálibellenes afgán koalíció külügy­miniszter-helyettese vasárnap Londonban még úgy nyilatkozott a BBC rádiónak, hogy a halottak száma több mint ötezer. A tálibok is ennyire becsülik a halottak számát. Kőzápor Jeruzsálemben Kőzáporral támadtak egymásra vasárnap Jeruzsálem óváro­sában, a Damaszkuszi kapunál ultraortodox zsidók és arabok - je­lentette a Reuters. Az összecsapásban tíz ember kisebb sérüléseket szenvedett: négy zsidó, négy arab és két rendőr. Megjavították a számítógépet Két nappal a meghibásodás után a Mir-űrállomás legénysége a földi irányító központ szakembereinek tevékeny közreműködésé­vel hétfőn beindította a fedélzeti számítógépet. „Az űrhajósok most töltik be a programot a fedélzeti számítógépbe. Az újraindí­tás után tesztelték a számítógépet, s látszólag minden jól műkö­dött” - közölte a Reutersszel a Moszkva melletti Koroljovban ta­lálható földi irányítóközpont szóvivője. Magyarországra elhurcolt gyerekek Hétfőn Pozsonyban Ivan Hudec szlovák kulturális miniszter a dóm szomszédságában álló ,,Bibiana” játszóház falán emléktáblát leplezett le. A szlovák és angol nyelvű emléktábla azoknak a szlovák gyere­keknek állít emléket, akiket a néhány hónappal ezelőtt keletkezett szlovák felvetések szerint a századfordulón a magyarok erőszakkal elhurcoltak az akkori Magyarország magyarok lakta területeire, és ott magyar nevelőszülőknél elmagyarosították őket. Felmentés nukleáris kísérletekre A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) felmentést adott Franciaországnak az egészségkárosítás vádja alól azon nukleáris kí­sérletei kapcsán, amelyeket a dél-csendes-óceániai Mururoa és Fangataufa korall szigeteken végzett 1996 januárjáig. Ünnepi szentmise Rómában Negyvenezer hívő előtt mutatta be a pünkösdi ünnepi szentmisét vasárnap II. János Pál pápa a va­tikáni Szent Péter téren. A mise keretében a katolikus egyházfő - egyszerű püspökként - 14, a világ különböző országaiból érkezett gyermeket bérmált meg. A pün­kösd a Szentlélek leszállásának ünnepe, s ennek megfelelően a Szentléleknek az egyházban és a világban játszott szerepéről be­szélt a pápa. „A Szentlélek hatásá­nak köszönhetően az ember teljes mértékben felismeri, hogy nem a testiség rejti lelki természetét, ha­nem ellenkező­leg, a lélek ad ér­telmet a testnek” - mondta. A kato­likus egyházfő ki­tért a vallási mozgalmak és közös­ségek pünkösd alkalmából tartott vatikáni találkozójára. A pápa „az egyház új tavaszaként” köszöntöt­te ezeket a mozgalmakat, s mint mondta, ezt az új tavaszt a Szent­lélek a II. vatikáni zsinattal hozta meg. Új párt megalapítása Magyar Nemzeti Szabadság Párt néven új tömörülés tartotta alakuló gyűlését vasárnap, a budapesti Új­köztemető 298-as - 301-es parcel­lájánál. Ekrem Kemál György az új párt céljaként azt jelölte meg, hogy az ’56-os forradalomnak is le­gyenek elismert képviselői a ma­gyar parlamentben. A gyűlésen mintegy félszáz alapító tag vett részt. A párt kedden nyújtja be a bí­róságra bejegyzési kérelmét. ö/KAPCSOLAT K­lfiLU Ügyeletes újságírónk a 06 (30) 220-900-as telefonszámon várja olvasóink hívásait. Sikeres húsos majális Gyulán Több mint ezernégyszázan vettek részt szombaton a Gyulai Húskom­binát Rt. második alkalommal megrendezett családi majálisán - tud­tuk meg a szervezőktől, akik a belépőjegyek ellenében átadott pólók számából tudták megmondani, hányan is voltak kíváncsiak az egész napos programra. A napjainkra jellemző szeszélyes időjárás - a lehe­tőségekhez mérten - kedvezett a rendezvénynek, hiszen a péntek esti nagy eső nem befolyásolta az eseményeket, a délután 6 órai nagy zá­porig pedig a szabadtéri rendezvények mindegyikét zökkenők nélkül megtartották a cég sportpályáján. A legnagyobb izgalmakat a tizen­két csapat részvételével megtartott focibajnokság hozta, míg a zajos siker kétségtelenül Balázs Pali koncertjét jellemezte. Az éjfélig tartó nosztalgiadiszkón is sokan maradtak a helyszínen felállított cirkuszi sátorban. A szervezők gondos előkészítő munkáját némileg átrajzolta a pén­teki esti villámlással kísért zápor, ezért a kispályás labdarúgó-baj­nokság két játékterének vonalait a kezdés előtt nem sokkal újra kel­lett rajzolni. Az egyik legnagyobb érdeklődés, nem véletlenül, a két csoportba sorsolt tizenkét csapat összecsapásait kísérte. Az A cso­portban a Rendészet, a Készáru­raktár, a Füstölő B üzem, a Cso­magoló B üzem, a Műszak és a Vágó IF, a B csoportban pedig a Feldolgozó, a Hűtőház, a Húsbolt, a Szeletelő, a Marhacsontozó és a Vágó I. mérte össze a tudását öt plusz egy fővel a tízperces mérkő­zéseken. Igazi siker volt ez a prog­ram, hiszen a tavalyi kilenc csapat az idén újabb hárommal egészült ki, amelyek olykor szikrázó, s nem egy esetben magas színvonalú mérkőzéseket játszottak egymás ellen Kurucz András és Tóth Péter nagyvonalú játékvezetése mellett. A két csoport első helyezettje ját­szotta a döntőt, amit éles küzde­lemben a Rendészet nyert a Füstö­lő B üzem ellen, az előkelő harma­dik helyen a csoportmeccseken is érett játékot bemutató Szeletelők végeztek. Közben folytak a gyermekek­nek megrendezett játékos ügyessé­gi versenyek és megkezdődtek a darts- és a teniszversenyek. Sok látogatót vonzott a tűzoltók bemu­tatkozása, a tartalmas és ízletes ebéd után pedig libegőre, körhin­tára és roppant szimpatikus póni­­lovakra ülhettek fel a Gyulai Hús­kombinát Rt. dolgozóinak gyer­mekei is, hiszen a családi majális egyben a nekik rendezett gyer­meknap is volt. Az étkezés utáni könnyed szórakozást segítette a magyarnóta-énekes és a Milla Trió humortársulatának előadása. Ezt színpompás és egyedinek számító repülős és ejtőernyős bemutató követte, az izgalmakat pedig a tombolasorsolás, sörivó- és kötél­húzóverseny csak növelte. Vacso­ra után Balázs Pali és együttese lé­pett fel a nagy cirkuszi sátor szín­padára és dalaikat a résztvevők hangos ovációval fogadták. A kö­zel százperces műsor volt az egész nap csúcspontja - ahogy a többi résztvevő is fogalmazott. A lelkes közönséget Balázs Pali megéne­keltette, majd a vidéki buszok ha­zaindulása után nosztalgiadiszkó következett egészen éjfélig. A szervezők is megerősítették: na­gyon sokan kitartottak az egész napos programsorozat utolsó pilla­natáig, egészen éjfélig. Bezdán János, a helyi szakszer­vezet vezetője, az esemény főszer­vezője a rendezvény után elmond­ta, mindennél többet mond, hogy ezernégyszázan látogattak ki az eseményre. - Legfőbb célunk volt, hogy munkatársaink ne csak a munkapadok mellett találkozza­nak, hanem családtagjaikkal együtt ilyen mindenkinek szóló rendezvényen is. A mostani majá­list a tavalyinál is jobban sikerült­nek nevezte érdeklődésünkre Bezdán János. Ehhez hozzátette: újabb és újabb következtetéseket vontak le a mostani rendezés ta­pasztalataiból, így az 1999-ben megrendezendő családi majális program­ját tovább finomítják. A résztvevők egyébként így bú­csúztak egymástól: Jövőre, vele­tek, ugyanitt! Bod Tamás A majális egyben gyermeknap is volt Sporteredmények A kispályás labdarúgó-baj­nokság: 1. Rendészet, 2. Füstölő B üzem, 3. Szeletelő. Teniszver­seny: 1. Gyepes Norbert, 2. Szá­raz Ferenc, 3. Nyíri István. Dartsverseny: 1. Perei Gréti, 2. Horváth Csaba, 3. Elek Tibor. Kötélhúzó verseny: 1. Füstölő B üzem, 2. Húskiadók. Sörivó­verseny: 1. Gyepes Norbert (csakúgy, mint tavaly). Médiaérdeklődés A csaknem másfél ezer embert megmozgató gyulai családi majá­lis igazi médiaérdeklődést váltott ki. Ezt mi sem jelezte jobban, mint hogy a rendezvény napjára a Békés Megyei Nap külön összeál­lítást szentelt az eseménynek, s a történésekről ezúton is részletesen beszámolunk. Ugyancsak idetar­tozik, hogy a Gyulai Húskombi­nát Rt. családi majálisának szen­telte szombat déli kívánságműso­rát a fürdővárosban működő Top FM Rádió. 1998. JÚNIUS 2., KEDD Készen a kormányzásra Készen állunk a kormányzásra, az új kabinet megalakításának azonban jelenleg még akadálya, hogy a köztársasági elnök mind­eddig nem kérte fel a győztes párt vezetőjét a kormány létreho­zására - mondta Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke a párt szombati, Budapesten rendezett országos választ­mányának ülésén. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a késlekedéssel fontos na­pokat veszíthet el az ország. Egy­ben arra kérte a fideszes politiku­sokat, hogy nyilatkozataikban ne sürgessék a köztársaság elnökét. A pártelnök egyebek mellett arról is szólt: az új kormány megalakí­tásának fontos elve, hogy világos felelősségi viszonyok jöjjenek létre: amelyik koalíciós párt ve­zet egy tárcát, azért maga vállalja a felelősséget, „keresztezett mi­nisztériumok” ne jöjjenek létre. Ma még befizethető­ az adó A társasági adó hatálya alá tar­tozó vállalkozók még kedd éjfé­lig postára adhatják, illetve át­utalhatják adóbevallásaikat és adóbefizetéseiket - tájékoztatta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési H­ivatal (APEH) sajtófőosztálya az MTI-t vasárnap. Az adózás rendjéről szóló tör­vény szerint hivatalosan május 31-éig kell a társasági adóbeval­lást feladni, a pünkösd miatt azonban az ünnepet követő első munkanap a végső határidő. A társasági adó hatálya alá tartozó adóalanyoknak már tavaly év vé­géig be kellett fizetniük várható adójuk 90 százalékát, a keddi ha­táridő pedig a teljes adó befizeté­sének, visszaigénylésének és a bevallások postázásának határ­napja. Bokor Pál, az APEH elnökhe­lyettese elmondta, hogy a decem­beri feltöltési kötelezettséget a többség valószínűleg teljesítette. Renó A Renó május 29-ei nyerőszá­mai a következők: 5 9 11 21 25 26 28 32 34 38 49 52 55 58 59 63 68 70 73 76 A következő 24 órában a Kár­pát-medence fölé újra szára­zabb és továbbra is meleg lég­tömegek áramlanak. Az ország nagy részén csak időnként, északkeleten azonban többször növekszik meg a gomolyfelhő­­zet, és főként keleten valószínű zápor, zivatar. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között várható. Lottószámok Ötös lottó: A 22. játékhéten az 5/90-es lottó nyerőszámai a követke­zők: 11,30,60,83,88. A Jo­kerszám: 238507. Hatos lottó: A 22. játékhéten a 6/45-ös lottó nyerőszámai a követke­zők: 24,30,36,40,41,43,a pótszám: 34. Értékes tombolanyeremények A tombolajegyek óriási sikert arattak, ezt bizonyítja: nagyon sok kelt el belőlük. Talán nem is véletlenül, hiszen a nyeremények között igen értékesek is fellel­hetők voltak. A legszerencsésebbnek Nyíri István bizonyult, aki egy mindent tudó mountain bike kerékpárt nyert, míg Bognár Andrea csa­ládjával együtt egy egyhetes be­utalót a Gyulai Húskombinát sza­­nazugi üdülőjébe. Tombolajegyeikkel kilencen nyertek sétarepülési lehetősé­get. A fődíj egy mountain bike volt A cég vezérigazgatója is megjelent a családi majálison A foci sava-borsa: a gól FAZEKAS FERENC FELVÉTELEI

Next