Békés Megyei Nap, 2000. augusztus (7. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-02 / 179. szám
2000. AUGUSZTUS 2., SZERDA Berényi pedagógusok Münsingenben A mezőberényi Orlai Petries Soma Általános Iskola hat tanára egy hetet töltött július végén a város németországi testvértelepülésében, a Baden-Würtenbergi Münsingenben - tájékoztatta lapunkat az iskola igazgatója, Körösi Mihály. Mint azt az igazgatótól megtudtuk, látogatásuk során megismerkedtek a helyi általános iskolák tanítási módszereivel, különös tekintettel a másság elfogadásának lehetőségeivel és a diák-szülői jogok érvényesülésével. Találkoztak annak az iskolának a képviselőivel, mellyel a német-magyar-angol-francia Comenius programban működnek együtt egy európai diákújság kiadásán. ,,A programban részt vevő iskolák képviselői októberben Mezőberényben egyeztetnek” - fűzte hozzá a fentiekhez Körösi Mihály, aki azt is elmondta, hogy egy másik münsingeni iskolával megegyeztek abban, hogy tovább folytatják a cserelátogatásokat. Egy harmadik ottani iskolával abban állapodtak meg, hogy együttműködnek az első és a negyedik osztályosok oktatásában, nevelésében. A berényi delegációt a münsingeni városházán is fogadták, ahol megismerkedhettek a város és az egész tartomány oktatási koncepciójával. P. R. Egy csöpp szeretet Gondolatok a szoptatásról, az anyatejről (Folytatás az 1. oldalról) Az anyatej a baba optimális tápláléka, s az anyai szervezet a baba szükségleteinek, igényeinek megfelelően termeli az anyatejet. A szoptatás az anya-gyermek kapcsolat szempontjából is igen fontos, s mindkettőjük számára kedvező biológiai és lelki folyamatokkal jár. A baba szempontjából a fogak, a szájpad környéki izmok kialakulásában, s később a hangképzésben is óriási szerepe van a szopásnak. Énekesnőnk valóban helyesen cselekszik: szoktuk is ajánlani az édesanyáknak, hogy a lefejt tejüket hűtőben tárolják, s később is adjanak anyatejet gyermeküknek. Annál is inkább, mert az édesanyák teje a baba 6-7 hónapos korában csökkenni szokott, így az előzetesen helyesen tárolt anyatej később is felhasználható. Persze nem a végtelenségig: ahhoz, hogy sokáig elálljon, pasztörizálni kellene. Ennek híján pár hétig, hónapig tárolható. - Meddig, a baba milyen idős koráig optimális szoptatni? - Azt szoktuk mondani, hogy hat hónapos kort követően már szüksége van a babának más táplálékra is, elsősorban gyümölcsökre, főzelékfélékre, de természetesen a szoptatást, akár kétéves koráig is folytathatjuk. Az első hat hónapban mindenféleképpen az anyatej az optimális táplálék, ezt követően már kiegészíthetjük azt. Egyéves korig szoktuk ajánlani az anyatejjel való táplálást, de természetesen lehet tovább is. - Nem minden édesanyának van teje. Régen, a hatvanas években az édesanyák adtak tejet rászoruló társaik babáinak, sőt szoptatták is más gyerekét... Mindennek jómagam is részese voltam, s „tejtestvérem” is van. Ma már mintha ettől idegenkednének... - Valóban így volt, ám jelenleg sajnos sem Békéscsabán, sem a megyében nem működik anyatejgyűjtő állomás. Mindennek anyagi okai vannak. A „háztól házig akció” sem igazán jött be, bár igaz, az országos tiszti főorvos asszony sem javasolta, mert a feltételei nem adottak. Törekvések vannak: Békéscsabán dr. Pécsi-Huszár Zoltán képviselő javasolta a közgyűlésnek az anytejgyűjtő állomás létrehozását. A javaslatra visszatérnek még a városatyák. A lefejt anyatejhez azonban a kórházak újszülött osztályain ma is hozzájutnak azok a babák, akiknek az édesanyja nem rendelkezik elegendő anyatejjel. S egymás közt is megbeszélik az édesanyák az ilyen jellegű gondjaikat. - Önöknek, védőnőknek óriási szerepük van az édesanyák segítésében, a szoptatás örömének elés megismertetésében, hiszen ezt is, mint mindent, tanulni kell... - Ez így van. Békéscsabán, s számos településen 1993 óta rendezzük meg a szoptatási napot - az idén immár nyolcadszor -, melyre meghívjuk az édesanyákat babáikkal együtt. Az idén augusztus 4-én 9.30 órakor a városháza dísztermében ünnepelünk. V. A. Bogártalálkozó tűzijátékkal Gyomaendrődön a Hármas- Körös gyomai szabad strandján immár negyedik éve - az idén augusztus 4. és 6. között - rendezik meg a nemzetközi Volkswagen bogártalálkozót. A résztvevők augusztus 4-én érkeznek, másnap 10 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó, majd azt ügyességi versenyek követik. Az érdeklődők fitneszbemutatót láthatnak, illetve Takács Tamást és a Blues Company-t hallgathatják. A tombola főnyereménye egy Volkswagen bogárhátú lesz. A nap tűzijátékkal zárul. Augusztus 6-án a zárórendezvényeket tarják meg. M. L. A NAP NYERTESEI A Békés Megyei Nap kiadója, a Körösi Napvilág Kft. „Velünk minden NAP nyerhet!” című augusztusi nyereményjátékán a Körösi Napvilág Kft. ajándékaként egy-egy, a kiadó gondozásában megjelent kiadványt nyert Lúd Bt. (Tótkomlós, Széchenyi u.), KPM Gépjavító (Békéscsaba, Csorvási út), Püski János (Elek, Kétegyházi út), Sípos András (Körösladány, Köröstarcsai út), Zombori Attila (Szarvas, tanya). Gratulálunk! A nyereményt postán küldjük. KÖRÖSI NAPVILÁG KFT. Könyvek közcélra Bensőséges háziünnepség helyszíne volt kedden kora délután az orosházi könyvtár: ekkor adták át azt a százezer forint értékű könyvcsomagot, mellyel dr. Gulyás Mihály emlékének adóznak. A város rendszerváltás utáni első szabadon választott polgármesterének végakarata ugyanis az volt tavaly júliusi halála előtt, hogy a temetésén részt vevők ne virágcsokorral érkezzenek, hanem az erre szánt összeget gyűjtsék urnába, s ezt fordítsák közcélra. Ehhez járult még a város - mely saját halottjának tekintette a 78 esztendősen elhunyt lokálpatriótát - adománya. Paz érintettek úgy döntöttek, hogy Gulyás Mihály szelleméhez a könyvek a legméltóbbak, s ezek a várost a leghívebben a Justh Zsigmondról elnevezett közkönyvtárban szolgálják. A kiválasztásnál döntő szempont volt, hogy a kiadványok kifejezzék a volt polgármester által vallott értékeket, így elsősorban magyar történelmi témájú munkák sorakoznak tegnaptól az olvasóterem polcain. A könyvekben egyébként bélyegzőlenyomat őrzi Gulyás Mihály emlékét. A rendezvényen a város nevében Szilasi H. Tibor kulturális tanácsnok méltatta a lokálpatrióta munkásságát, a család nevében pedig a Budapesten élő ifjabb Gulyás Mihály emlékezett édesapjára. K. Gy. Falunap az összetartozás jegyében Már hagyománnyá vált, hogy Hunyán augusztusban falunapot tartanak az összetartozás jegyében. Idén is kitettek magukért a szervezők - Lóczóné Farkasinszky Ildikó jegyző, Petényi Szilárdné omk-igazgató, Raczkó Enikő, Lóczó Géza hitoktató és Szilágyi Zoltán -, amint az augusztus 12-ei, egész napos programból kiderül. A zenés ébresztőt követően a sportpályán családi vetélkedőn, kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők. Akik úgy érzik, hogy elég erősek, azok benevezhetnek a Falunap Legerősebb Embere címért folyó versenybe, két kategóriában, 20 év alatt és fölött. Tizenegy órától a gyomaendrődi mazsorettcsoport szórakoztatja a közönséget, délután kettőkor a Zűrzavar zenekar lép fel gyermekműsorral, s ugyanekkor kezdődik a kispályás labdarúgótorna is. Délután háromkor Dáridó lesz a „Mi Lajcsinkkal”, négykor az Örménykúti Hagyományőrző Együttes, ötkor a gyomaendrődi Körösmenti Néptáncegyüttes és a Vadvirág Néptánccsoport, hatkor pedig a kondorosi Ten Sing együttes lép a színpadra. Este hét órakor a Kincses Színház „Nem vagy legény” c. előadását láthatják a nézők, s mielőtt elkezdődne a Falubál (a csillagos ég alatt Irányi Lászlóval), megtartják a tombolasorsolást. A hunyai falunap ugyanis nem csak az összetartozás, hanem a jótékonyság jegyében is zajlik, a költségek levonása után maradó bevételt a szervezők - illetve a többletbevételt befizetők - a napközi épületének rendbetételére ajánlják fel. T. L. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik DÉNES RÓBERT temetésén megjelentek, sírjára koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család \ Leégett tarlók Több tarlótűz is adott kedden munkát a tűzoltóknak a megyében. Délután fél három körül jelentették, hogy Telekgerendás Békéscsaba felöli külterületén gyulladt meg a tarló, 4 hektárnyi terület égett le. Medgyesegyháza és Almáskamarás között szintén a tarló kapott lángra ismeretlen okból és terjedt el 10 hektáron. Kár sehol nem keletkezett, a tűzoltóknak sikerült rövid időn belül eloltaniuk a tüzeket. A rendőrség ügyeletétől balesetről értesültünk. Békéscsabán a Lenkei út és a Mezőberényi út kereszteződésében ütött el egy személyautó egy segédmotor-kerékpárost, aki súlyos sérüléseket szenvedett. G. R. Most már tényleg jön a Tesco Hivatalos bejelentés és megerősítés hiányában is tényként kezelhetjünk, hogy Békéscsabán, az Agroker jelenlegi Szarvasi úti telephelyén a közeljövőben áruházat épít a Tesco. A hír csütörtökön válik teljes mértékben hivatalossá, amikor a megyeszékhelyen a Fiume Szállóban sajtótájékoztató keretében jelentik be az első Békés megyei hipermarket hamarosan induló kivitelezését. Az említett sajtótájékoztató eredeti időpontja július 13. lett volna, de nem részletezett technikai okokra hivatkozva augusztus 3- ára módosították a Tesco békéscsabai sajtótájékoztatójának dátumát. A Békés Megyei Nap Áruházláncok célkeresztjében Békéscsaba című cikkében ez év június 3-án elsőként számolt be arról, hogy a Tesco hipermarketet kíván építeni a Viharsarok fővárosában. A Tesco csütörtöki békéscsabai tájékoztatóján részt vesz Hanó Miklós helyi alpolgármester, Madarász Tamás, a Tesco Globál Rt. hálózatfejlesztési igazgatója, Szabó László, az Agroker Rt. vezérigazgatója és ..Vukovich Miklós, Békéscsaba főépítésze. JLP^ BÉKÉS MEGYEI NAP Újabb Nyírfa-ügy? Az olajügyben ismertté vált Nógrádi Zsolt nem kevesebbet állított az RTL Klub műsorában, mint hogy a nemzetbiztonsági szolgálat munkatársai mintegy 18 ezer oldalas dokumentumot adtak át neki, amelyben 130 politikus neve szerepel különböző korrupciós és olajügyekben érintettként. Tóth Károly képviselőtől (MSZP), aki az előző ciklusban is tagja volt a nemzetbiztonsági bizottságnak, az ügy hátteréről és lehetséges hatásairól érdeklődtünk. - Hihető-e és mennyiben Nógrádi Zsolt állítása, mely szerint a titkosszolgálattól kapott információkat, sőt dokumentumokat? - Általában megítélhetetlen, hogy Nógrádi úr mondatainak mennyi a valóságtartalma, az biztos, hogy valamennyi van. Ezt támasztja alá a legfőbb ügyész is, amikor bejelenti: konkrét (politikusokat nem érintő) adócsalási és más, kisebb ügyekben megindul a vizsgálat. Nógrádit - saját bevallása szerint is - rendszeresen felkészítik a vallomásokra, én azt gondolom, a kerettörténetekre. A felkészítők lehetnek aktív vagy volt titkosszolgálati, illetve rendőrségi emberek, vagy egyszerűen profi befolyásolók - ezt én nem tudom. A helyzet akkor a legkritikusabb, ha aktív nemzetbiztonsági tisztek. - Ön szerint ez elképzelhető? - Akik azt mondják, hogy nem, azokat emlékeztetném arra, hogy volt már egyszer egy Nyírfa-ügy, amikor aktív, ráadásul vezető beosztású nemzetbiztonsági tiszt adott ki titkos anyagot. Ma jól megérdemelt jutalomként az egyik legnagyobb biztonsági cég tulajdonosa, komoly állami megrendelésekkel. Tehát nem lehetetlen, hogy most is ez történt. Egyébként szerintem ma az országban nagyon kevés olyan ember él, aki egy ilyen befolyásolási műveletet ennyire profi módon meg tud szervezni. Ez egy jól megkomponált történet. Indul az olajüggyel, majd megnevezi az első politikus-csoportot, köztük Pintér Sándort, akinek a közvélemény előtt voltak már zavaros ügyei. Pénteken a legfőbb ügyész bejelenti a konkrét (hangsúlyozom: kisebb) ügyek kivizsgálását, mintegy legitimálva a vallomást. Mit mond a közvélemény? Na, ugye, csak mondott ez a Nógrádi valamit. Vasárnap a tévéstúdióban felröppenti Boross Péter nevét, akiről köztudomású, hogy együtt dolgozott Pintérrel az első ciklusban, amikor az olajügyek többsége is zajlott. Azután már 130 képviselő érintettségéről beszél, a végén pedig kiderül, hogy az adatok megkérdőjelezhetetlenek, mivel 18 ezer oldalnyi dokumentumot kapott aktív titkosszolgálati tisztektől. Ez a kompozíció bárhogy továbbvihető, bármikor elővehető tíz-húsz név, és aki erre a listára rákerül, szinte reménytelen lekerülnie róla. - Jelent ez az ügy valami veszélyt a szolgálat működésére nézve? - Egyértelműen. A Nyírfa-ügy idején a nemzetbiztonsági szolgálat hónapokra lebénult. Befelé fordult, önmagával volt kénytelen foglalkozni, belül nyomozta, hogy honnan szivárogtak ki az információk, vizsgálták a szabályozókat, hátha mégis azokkal van baj. Másrészt: társadalmi kapcsolatok nélkül nincs titkosszolgálat, de az is meginog, ha az érintettek azt látják, hogy az adatokat nem nemzetbiztonsági célok érdekében használják, hanem politikai játszmákban bukkannak fel. Nagyon káros, ha a szolgálatok azt érzik, hogy időnként néhány politikus át akarja venni a szerepüket. Sajnos, van a politikában egy szűk réteg, amely azt hiszi, semmi sem drága, és minden eszköz megengedett a saját céljai érdekében. - Azt mondta, ilyenkor elindul a belső nyomozás. Kideríthető, hogy adott-e belső ember Nógrádi Zsoltnak titkos dokumentumokat? - A Szolgálatnál profik dolgoznak. Nekik tudniuk kell, hogy valóban megjelennek-e a Nógrádi-vallomásokban olyan nevek, amelyek szerepelnek ilyen-olyan aktákban. Hogy ilyen ügyekben, ahol politikusok és nagyvállalkozók szerepvállalásáról beszélhetünk, keletkeztek-e ténylegesen információk? És, hogy kért-e valaki ilyen jellegű feldolgozást, mármint olyat, hogy a különböző aktákban szereplő információkat az olajügyek mentén rakják össze. Ezt belül tudni kell. Másrészt fontos, hogy megtalálják a valódi felkészítőket, akár belső emberek azok, akár csak visszaélnek a titkosszolgálat nevével. Ez a demokratikus működés miatt létkérdés. Őszintén szólva, én azt vártam, hogy a vasárnapi tévényilatkozat kapcsán hétfőn, az olajbizottság ülésén megjelenik Kövér László volt, és Demeter Ervin jelenlegi miniszter, és kijelentik előttünk: uraim, ez nem igaz, ez képtelenség, de mindent megteszünk, hogy megtudjuk, kik a bűnösök ebben a súlyos visszaélésben. Ehelyett kiadtak egy kommünikét. Hogy miért? Mert nem veszik komolyan a bizottságot, csakúgy, mint a legfőbb ügyész, aki a sajtót előbb tájékoztatta egy általunk kezdeményezett vizsgálatról, mint minket. Ugyanígy a belügyi tárca, ahonnan hét aktát küldtek át, ám kettő már megérett a selejtezésre. Az országos rendőrfőkapitány, aki közölte: nem térképezhető fel azon cégek tulajdonosi szerkezete, amelyek ellen annak idején eljárás indult, mert ez alkotmánysértő lenne, így aztán üldözzük a sofőrt, az anyagmozgatót, a takarítónőt, pedig előrelépést egyedül a cégek tulajdonosi köreinek vizsgálata jelenthetne. Pallag Lászlót sokan kárhoztatják a széles nyilvánosság miatt. Az azonban kétségtelen, hogy ma kisebb az esély az ügy „elkenésére”. Ezt elismerem, bár szerintem túl nagy árat fizetünk ezért. Megint a tulajdonosi körre térek vissza. Ha - tegyük fel - kb. 20 ember köré csoportosulnak ezek a cégek, s ezek körül találunk politikusokat, arra azt mondom: hozzuk nyilvánosságra! De így most söréttel lőtt az elnök úr és a tanúja, és túl sok embert sebeztek meg. Ez nagyon nagy hibaszázalék. És van még egy veszély: a 130 képviselő emlegetése olyan nagyságrend, ami megrendítheti az egész demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalmat. Nem azt mondom, hogy ne vizsgáljuk. De a számokkal nem szabad könnyelműen dobálózni. Pallag László abszolút jó szándékú, sok mindent jól csinált, ám sajnos, gyakran kezeli tényként azt, amit neki mások mondanak. - Ön politikai játszmákat említett. Átpolitizálódott-e a szolgálat, vagy van esély, hogy ebben a kérdésben a koalíció az ellenzékkel, a kormányzat a parlamenti bizottsággal képes lesz együttműködni? - Vegyük az első kérdést. A szolgálat vezetői igyekeznek bizonyos mezsgyéket nem átlépni, megmaradni szakembernek. De mindig fennáll a veszély (és minél agresszívebb a politika, annál inkább, hogy valaki politikailag is bizonyítani akar. Minden hivatalban van egy megfelelési kényszer, ezért nem jó, ha a szolgálat vezetője a legharcosabb pártpolitikusok közül kerül ki. A másik: kértük a nemzetbiztonsági bizottság összehívását, szeretnénk meghallgatni Kövér László és Demeter Ervin urakat, valamint Nógrádi Zsoltot. Szerintem a többség a meghallgatási javaslatot most megszavazza. Az ellenkezője ugyanis annak a hallgatólagos beismerését jelentené, hogy valóban van köze a Szolgálatnak a Nógrádi-ügyhöz. B. Koltai Gabriella Helyesbítés „Országos ünnepség Nyertes Zsuzsával című, augusztus 1-jén megjelent cikkünkben Vajda Jánosnak, a Munkáspárt alelnökének neve tévesen Hajdú Jánosként jelent meg. Vajda János alelnöktől és olvasóinktól ezúton is elnézést kérünk. B. N.