Békés Megyei Nap, 2000. november (7. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-22 / 273. szám

>000. NOVEMBER 22., SZERDA Önbíráskodók A Békéscsabai Városi Rendőr­­apitányság tegnap két helyi lakost vett vizetbe önbíráskodás bűntettének ala­­pos gyanúja miatt - tudtuk meg a me­­yei rendőr-főkapitányság ügyeletén. A öt fiatalember egy harmadiktól szere­tt volna régebbi keletű tartozást be­­ajtani, s ennek érdekében kissé túllőt­ek a célon: fenyegetőztek és bántalmaz­ik az adóst A rendőrségi eljárás az­tkövetők ellen megindult. Két kisebb baleset is történt tegnap d­éli órákban. Néhány perccel a harang­zó után Békéscsabán, pontosabban Idzőmegyeren egy Lada személygép­­ocsi hajtott neki egy fának, az autó 43 sztendős utasa súlyos sérüléseket szeg­eden. Könnyebben sérült viszont az a b­ikliző gyulai hölgy, aki egy ereszteződésben nem adta meg az előbbséget egy arra közlekedő Volks­wagen Passatnak. A kerékpáros ass­­zony nyolc napon belül gyógyuló sérü­­­lseket szenvedett A megyei lánglovagoknak tegnap há­­om avartűz mellett egy gyulai mellék­­pület kigyulladása adón némi munkát, s két méterszer három méteres ingat­ni a reggeli órákban lobbant lángra, a űz mintegy KM­ ezer forintos anyagi árt okozott H. J. Lopott Jaguar Kilépésre jelentkezett a nagylaki atárátkelőn egy olasz állampolgár az Itala vezetett Jaguar gépkocsival. A­özel 20 millió(!) forintot érő csoda­masinából egy nem túl jól öltözött ötét bőrű sofőr szállt ki, aki viszony­ig kevés poggyásszal rendelkezett, miellett a kocsin nem volt nemzet­­özi biztosítás, kölcsönszerződés p edig november 20-án járt volna le. A körülmények gyanút keltettek a­atárőrökben, akik ellenőrizték az iratokat s kiderült hogy az álomau­­ót a triesti Interpol-iroda keresi, gyanis az olasz hatóságok lopás mi­tt elrendelték a körözését. A kocsit­­ foglalták a határőrök, az ügyet és a­ofőrt pedig átadták a Makói rendőrkapitányságnak. G. E. Kaszaper visszautasítja a vádakat Az önkormányzat feljelenti Molnár Jánost A kaszaperi önkormányzat visszautasítja Molnár János pusztaszőlősi lakos vádjait, aki megyei laptársunk keddi számá­ban egyebek közt népszerűség­­hajhászással, a helyi nyugdíja­sok gyalázásával, pontatlan in­formációközléssel gyanúsítja Csürhés István polgármestert, il­letve úgy vélekedik, hogy Ka­szaper első emberének a földte­rületre és a kastélyra, semmint a lakosságra van szüksége. (Ha­sonló tartalmú olvasói levél szerkesztőségünkhöz is érkezett, ám az a felmerült jogi-etikai akadályok miatt nem jelent meg.) A nagy nyilvánosságot kapott vádakkal kapcsolatban Csürhés István polgármester és Kovács András önkormányzati képvise­lő sajtótájékoztatót hívtak össze, melyen visszautasították a nyug­díjas férfi állításait, aki ellen egyébként pert fontolgat az ön­­kormányzat. Egyben hangsú­lyozták: az utóbbi időben szá­mos fejlesztés indult meg a janu­ár elsején Kaszaperhez csatolt településrészen, melynek lakói döntő többségben a Tótkomlós­tól való elszakadásra voksoltak. Csürhés István megemlítette egyebek közt a Dózsa téri útalap elkészültét, a 40 fős pusz­taszőlősi szociális otthon tervei­nek elkészültét, illetve a megva­lósításhoz elkészített pályázat benyújtását (az otthon tervezett helye a jelenleg közösségi célo­kat szolgáló kastély lesz), illetve a bérlakásprogram megvalósítá­sát. Ez utóbbi lényege: az önkor­mányzat 14 millió forintot nyert a Gazdasági Minisztériumtól, melynek túlnyomó részéből megvásárolják a pusztaszőlősi használaton kívüli postaépüle­tet, s ott három bérlakást alakíta­nak ki. A megjelent cikk egyébként nagy vihart kavart az egyébként is feszült hangulatú településré­szen. Kedden délután falugyű­lést tartottak a kastélyban, ahol Csürhés István polgármester az érdeklődőknek is kifejtette állás­pontját az üggyel kapcsolatban. Molnár János lapunk érdeklő­désére elmondta: állításait fenn­tartja és áll elébe a peres eljárás­nak. K. Gy. Falugyűlésre készülődő szőlősiek Negyvenfős szociális otthon lesz a kastélyban? A SZERZŐ FELVÉTELEI A versenyhivatal még nem határozott A Magyar Hírlap hétfői számában rról ad hírt, hogy a Gazdasági Ver­­enyhivatal egyelőre nem foglalkozik viharsarki gazdák problémájával, kik gazdasági erőfölénnyel való összaéléssel vádolják a Békési Gabo­­n Rt.-t. Mint arról annak idején be­­zámoltunk, a társaság a termelőkkel v­elején megkötött szerződés szerint mnánként 17 ezer forintért veszi át a­ukoricát, miközben annak ára ennél íval magasabb. Karsai Jószef bar­­anyai gazdálkodó szerint ráadásul a lékési Gabona Rt. adásvételi, nem edig az ilyenkor szokásos termékér­tkesítési szerződést kötött a gazdák­kal. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert utóbbi esetben a szerződő feleket közös felelősség terheli a vis maiort tekintve. A Magyar Hírlap szerint a verseny­joghoz értő szakértők szerint a gazdák sokkal körültekintőbben járhattak vol­na el a szerződés megkötésekor, ugyanakkor a szerződési gyakorlat a gabonaféléknél mindig tekintettel van a tőzsdei ármozgásokra. Ez azt jelenti, hogy a betakarítás után kialakuló ára­kat építik be a megállapodásba. Jelen­leg a kukorica tőzsdei ára tonnánként 32-33 ezer forint körül mozog - fogal­maz a Magyar Hírlap írása. M. L. Nyomasztó családi hisztéria sem mindennapi előadást láthatott a Gyulai Várszínház kama­­atermének közönsége hétfőn este. A budapesti Szkéné Szín­­ház által előadott Piroska - családi hisztériák című darab mon­­danivalója - naturalisztikus előadásmódja mellett is - hi­­ánnyal mély nyomot hagyott a nézőkben Kiss Zoltán felvétele Egyenlő arányban osztják szét a „fájdalomdíjat” A Mol Rt. kedden átutalta azt a 12 millió forintot, melynek meg­fizetése része a nemzeti olaj- és gáztársaság és a község között nemrég köttetett megállapodás­nak - tájékoztatta lapunkat Csür­hés István kaszaperi polgármes­ter. Mint ismert, a pusztaszőlősi gázkitörés kárpótlása több szálon történik: egyrészről a Mol a tele­pülésrész minden lakott háza után 50 ezer forint gyorssegélyt fizet ki az érintett háztartásoknak (ennek folyósítása december ele­jén történik). Ezzel párhuzamo­san az érintett biztosítótársaság szakemberei kárbecslést folytat­nak, melynek során az egyéni ká­rokat mérik fel. A 1,2 millió forint afféle „fájda­lomdíj” a kaszaperi önkormány­zatnak, melynek sorsáról a na­pokban dönt a képviselő-testület. Az illetékes szakbizottság a na­pokban tárgyalt az ügyről, mely azt javasolja a község vezetői­nek: Kaszaper és Pusztaszőlős érintett háztartásai közt egyenlő arányban osszák fel az összeget. Ez 12-14 ezer forintot jelent la­kásonként. Ha a javaslatot elfo­gadja a képviselő-testület, a kifi­zetés még Mikulás előtt megtör­ténhet - tette hozzá Csürhés Ist­ván, K. Gy. Gyulai siker a Foodapesten (Folytatás az I [UNK] oldalról) A hagyományosan meghirdetett Siker-, illetve Újdonságdíjakra 70 cég összesen 240 termékkel neve­zett, ez pályázati csúcsot jelent a kiállítás történetében. A díjak odaítéléséről a Magyar Élelme­zésipari Tudományos Egyesület által szervezett zsűri döntött. Új­donságdíjat az 1998 novembere után piacra bevezetett termékek kaphattak, Sikerdíjat pedig az el­múlt Foodapest óta a piacon ki­emelkedő forgalmat elért termé­kek. A Sikerdíj nyertesei között ott találjuk a Gyulai Húskombiná­tot is a gyulai kolbásszal, az Új­donságdíj nyertesei között is csak ők képviselik megyénket a szele­telt mangalicakolbásszal, illetve a gyulai ínyenc fűszereshús-család­­dal. A Hungexpo PR főosztályának tájékoztatása szerint megyénket összesen 13 kiállító képviseli. Ezek: az Agrimill-Agrimpex Rt., a Békéscsabai Hűtőipari Rt., a Csa­bai Konzervgyár Rt., Orosházáról az Egyesült Magyar Csomagoló­üveg Kft., a Gallicoop Rt. Szarvas­ról, a már említett Gyulai Húskom­binát, az orosházi Merián Rt., a sarkadi Minőség Vasipari Gyártó, Szolgáltató Kkt., Mezőberényből a Német Pékség, Orosházáról az OVM-Karsai Rt., a békési Prevail Co. Kft., a Szarvas-Fish Kft. és a Szarvasi Motorella Kft. M. L. BÉKÉS MÉRVEI NAP 3 Pályázat ifjú illusztrátoroknak Olvass, alkoss, pályázz! címmel hirdet rajzversenyt általános iskolá­sok részére az orosházi Justh Zsig­­mond Könyvtár és a TIT orosházi szervezete - tájékoztatták lapunkat a kiírók, akik arra ösztönzik az alsó és felső tagozatos gyermekeket, hogy készítsenek illusztrációkat magyar költők verseihez. A majdani alkotások csak rész­ben szabadon választottak: a pályá­zat szervezői ugyanis kategórián­ként - 6-10, illetve 11-14 évesek - tíz-tíz verset jelöltek ki, melyekből viszont a reménybeli illusztrátorok maguk választhatnak. A versek jegyzéke az orosházi iskolákban, il­letve a helyi gyermekkönyvtárban tekinthető meg. A pályamunkák el­készítésében technikai megkötés nincs, a szervezők kérése csupán annyi, hogy az alkotások A/4-es méretben, a hátoldalon a vers címét és a pályázó jeligéjét feltüntetve jussanak el a gyermekkönyvtárba a megadott határidőig, december 9- éig. A pályázó nevét és címét lezárt borítékban kell mellékelni. A versek által ihletett rajzokat szakemberekből álló zsűri bírálja el, majd december 15-én hirdetnek eredményt. K. Gy. Készül a 2001-es koncepció A jövő évi költségvetés tervezé­­se jegyében hívták össze a kar­doskúti képviselő-testület soron következő, csütörtöki ülését - de­rül ki a lapunkhoz is eljuttatott ér­tesítésből. A tanácskozás első na­pirendi pontja keretében Ramasz Imre polgármester ismerteti az idei első háromnegyed évi gazdálko­dás fő számait, majd módosítják azokat a rendeleteket, melyek meghatározzák a 2001-es büdzsét. Ezt követően kerül terítékre a jövő évi költségvetés koncepciója. A bejelentéseket, interpellációkat megelőzően a község vezetői dön­tenek az év végi falugyűlés idő­pontjáról is. K. Gy. Közmeghallgatás a környezetvédelemről A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztasá­gáról szóló önkormányzati ren­delettervezetről tart közmeg­hallgatást Kondoros Nagyközség Önkormányzata, képviselő-testü­­lete csütörtökön délután kettőtől a polgármesteri hivatal tanács­kozótermében. A rendeletter­vezet előadója Kasík Pál, a műszaki osztály vezetője lesz. A képviselők a közmeghallgatást követően megtartják novemberi soros ülésüket, melyen a 2000. évi költségvetési rendelet tel­jesítésének első háromnegyed évi állásáról lesz szó. T. L. Okogazdálkodási nap Szarvason a péntek az ökogazdálkodás jegyében telik majd azoknak, akik elmennek a Biokultúra Egyesület dél-alföldi regionális szervezete által a Tessedik Sámuel Főiskola MVKFK Tessedik-termében 10 órától rendezendő fórumra. A program szerint Hetényi István - Szarvas alpolgármestere - megnyitója után az FVM két szakembere tart majd előadást. Dr. Tóthné Mohácsi Gabriella a vidékfejlesztés lehetőségeiről a 2001-2002-es költségvetés szá­mai alapján, míg dr. Gyurasits Elemér az ökogazdálkodás he­lyéről a Nemzeti Agrár-környe­zetvédelmi Program rendszeré­ben, illetve kapcsolódás a SAPARD-hoz címmel ad át minden bizonnyal érdekes és ér­tékes információkat az öko­gazdálkodással foglalkozóknak. Délután termelői fórumot tarta­nak a Dél-Alföld ökogazdáinak, ahol dr. Solt Gábor, a Bio­kultúra Egyesület elnöke és dr. Roszik Péter, a Biokontroll Hungária Kht. igazgatója beve­zető előadásai után lesz mód kérdések feltételére, kötetlen beszélgetésre, tapasztalatcseré­re. T. L. A Békéscsabai Rendőrka­pitányság igazgatásrendészeti és közrendvédelmi osztálya novem­ber 19-én razziát tartott a megye­­székhely Szabó Dezső utcai pia­cán. Az akcióban reggel 8-tól délig 21 rendőr vett részt, s elfogtak 19 (18 román és 1 ukrán) személyt, akik a magyarországra ki- és be­utazás feltételeit megszegték, en­gedély nélküli jövedelemszerző te­vékenységet folytattak. G. E. KÖRÖSI NAPVILÁG KFT. A NAP NYERTESEI A Békés Megyei Nap kiadója, a Körösi Napvilág Kft. „Velünk minden NAP nyerhet!" című novemberi nyereményjátékán a Körösi Napvilág Kft. ajándéka­­­ként egy-egy, a kiadó gondozásában megjelent kiadványt nyert Karasz Pál (Tót­komlós, Fürst u.), Kovács Lajos (Gyula, Árpád u.), Gyányi Sándor (Dévaványa, Eke u.), Gulyás János (Kondoros, Bacsó Béla u.), Kristóf Istvánná (Békéscsaba, külterület). Gratulálunk! A nyereményt postán küldjük. pH Ügyeletes újságíróink a 06 (30) 207-5471-es és a 06 (30) 207-5472-es telefonszámon várják olvasóink hívásait.

Next