Békés Megyei Nap, 2000. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-11 / 289. szám
2000. DECEMBER 11., HÉTFŐ Gyerekek a menekülttáborból Az Életfa Kulturális Alapítvány és a Békési Úti Közösségi Házak a „Hagyományunk műhelye” sorozat keretében a hétvégén a Békéscsabai Menekültügyi Befogadó Állomáson lakó gyerekeket látták vendégül, akik bábokból karácsonyi angyalkákat készítettek a Meseházban. Műsort adott a Napsugár Bábegyüttes. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta. M. L. Gyerekek és bábok. Önfeledt pillanatok az alapítvány rendezvényén FAZEKAS FERENC FELVÉTELE Ladát és lovat loptak A Békés Megyei Rendőrfőkapitányság központi ügyeletese tegnap este lopásokról, őrizetbe vételekről és közlekedési balesetekről tájékoztatott. Vasárnap délelőtt Orosháza külterületén hajtott árokba egy személygépkocsi, s a benne ülő két személy könnyű sérülést szenvedett. Szombaton délután 3 órakor Vésztőn személyautó segédmotorral, 6 órakor Békéscsaba külterületén két személyautó, 7 órakor pedig Kondoroson kerékpáros gyalogossal ütközött. A felsorolt balesetek mindegyikében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek a szereplők. Vasárnap jelentette be a rendőrségen egy újkígyósi lakos, hogy tanyájának istállójáról valaki leverte a lakatot, s elvezette az ott lévő szürke lovat, Bercit. Ugyancsak vasárnap történt, hogy a sarkadi Diófa utcából ismeretlen személy ellopta az ott parkoló ATC-584 rendszámú Lada 1500-as személygépkocsit. Rablás gyanúja miatt csuktak rács mögé a szarvasi rendőrök két gyomaendrődi, az orosházi rendőrök pedig két orosházi lakost. A gyulai kapitányság munkatársai egy eleki személyt csalás gyanúja miatt vettek őrizetbe a hétvégén. G. E. Roma Mikulás járt Vésztőn - Kérem, ez zártkörű rendezvény, sajnálom, nem engedhetem be - mondta szombat este, úgy 6 óra tájban egy roma származású biztonsági ember a vésztői Kék Laguna étterem bejárati ajtaja előtt. Az éttermet a cigányok barátja, a maga is cigány Flóra Tihamér üzemelteti és ma este roma Mikulás-rendezvényt tartanak a házban roma gyerekek megajándékozására - tette hozzá. A vitának nem mondható beszélgetés kilétem tisztázása után azonnal rendeződött annál is inkább, mert erre a Mikulás-ünnepségre szóbeli meghívásom volt. Csak erről a biztonsági őrt elfelejtették értesíteni. A vésztői cigányságot összefogni próbáló Balogh Zoltánná, a Vésztői Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke és Budai Zoltán, a Sárréti Romák Érdekvédelmi Szervezetének helyi vezetője karöltve munkálkodik annak érdekében, hogy ennek a rétegnek a felzárkózási és megélhetési esélye ne illúzió legyen csupán. Számos átképzési programok - varrás, szabás, díszműves, kovács - indítása mellett a cigány gyermekek részére pedig higiénés hét keretében nyaraltatás, kirándulás szervezésével próbálnak segíteni, hogy a gyerekek magukkal szemben is igényesek legyenek mind a tisztálkodás, mind a viselkedés normáinak betartásában. A kezdeti sikerek biztatóak, ám az elfogadható és általuk remélt felzárkózás még a két cigány származású vezető szerint is messze van. Munkájukhoz tartozik, hogy a pályázatokon elnyert összegeket sorstársaik megsegítésére fordítják. Az elmúlt évben például 840 ezer forintot nyertek a Gyermekmentő Szolgálattól. Ezt az összeget a rászoruló cigány gyermekek étkeztetési díjára fordították. A két szervezet létrehozta a Romagyermekekért Alapítványt, ebből a pénzből többnyire a nyári gyermek üdültetéseket oldják meg. Szombaton a Nemzeti Etnikai Közalapítványtól kapott 150 ezer forintot a helyi cigány kisebbségi önkormányzat megtoldotta 50 ezer forinttal, s ebből az összegből több mint 70 gyermek és szülei, valamint a táborozást segítők részére vacsorával egybekötött Mikulás-ünnepséget tartottak a Kék Laguna vendéglőben. A gyerkőcök természetesen a vacsorán kívül - egy igazi roma Mikulástól - egy-egy csomagot is kaptak. A vésztői cigány társadalom két vezetője a jövő évi tervekről szólva több összejövetelről tett említést. Ezek közül kiemelte a gyermeknap ajándékkal összekötött megünneplését, a nyári táboroztatást, valamint körvonalazódik egy új buli megrendezése, melyet február végén terveznek, ez pedig a cigányfarsang lesz. Oravszki Ferenc Játszóház A mezőhegyesi József Attila Általános Művelődési Központ december 15-én, pénteken 14 órától karácsonyi játszóházat szervez az ámk klubövezetében. A szervezők arra kérik a gyerekeket, hogy vigyenek magukkal ollót, ragasztót, színes papírokat és különböző terméseket. M. Sz. M. Csabai szlovák napok A csabai adventi, karácsonyi népszokásokat elvenítik fel decemberi klubfoglalkozásaikon a békéscsabai Szlovák Klub tagjai, így december 11-én 15 órakor a Vasutas Művelődési Házban csabai szlovák karácsonyi szokásokat elevenítenek fel, s bevehemeznek is majd a nyugdíjasok. December 14-én 15 órakor a Szlovák Kultúra Házában karácsonyi kézimunkákat készítenek az asszonyok, 18-án pedig a kisebbségek napi megemlékezésen vesznek részt a városháza dísztermében. December 22-én 18 órakor az idei esztendő utolsó klubfoglalkozása lesz a Szlovák Kultúra Házában ünnepi köszöntővel - citeraszóval, sztrapacskával. V. A. BÉKÉS MEGYEI NAP 3 Advent - rajzzal, kórusművekkel A Békéscsabai Református Gyülekezet szervezésében az elmúlt szombaton délelőtt kiállítás nyílt a Deák Ferenc utcai gyülekezet által meghirdetett adventi rajzpályázat alkotásaiból. A megjelent gyermekeket Csaholczi László református lelkész és Szabó Ilona tanárnő köszöntötte. Mint elhangzott, a rajzokat látván valóban úgy érezhetjük, hogy megelevenedik, valóra válik a karácsonyi rege. A képeken a szeplőtelen fogantatás, Mária a kis Jézussal, az őket köszöntő háromkirályok, a hírt hozó angyalok, pásztorok elevenednek meg. A kiállításmegnyitó után a templomban négy békéscsabai kórus közreműködésével hallhattunk adventi hangversenyt, karácsonyi dalokkal. A József Attila Általános Iskola énekkarát Birkásné Hartmann Ildikó tanárnő vezényelte, a Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola és Kollégium fiúkórusát Surinásné Tóth Olga, a Savio Szent Domokos Katolikus Általános Iskola énekcsoportját Turóczy Olga, a 9. Számú Általános Iskola kórusát pedig Rusznákné Tóth Erzsébet vezette. A hangverseny után a rajzpályázat legjobbjai vehették át az őket megillető díjaikat: a több mint 60 beérkezett pályamű közül 13-at díjazott a szakmai zsűri. A kilencéveseknél Kesjár Mihály és Markó Adrienn (3. számú iskola), Kovács Emese (szlovák iskola), a tízéveseknél Fullár Nikoletta és Kiss Attila (szlovák iskola), Szabó Barbara (10-es iskola), a tizenegy éveseknél Novák Hanga (Gyomaendrőd), Szárgászján Arpine (10-es iskola), Szeverényi Krisztina (3-as iskola) és egy középiskolás, Illés Vanda (Szlovák Gimnázium) alkotása nyert díjat. A bibliai témákat is feldolgozó gyermekrajzok január hetedikéig láthatók a gyülekezeti teremben. V. A. Az adventi hangversenyen a békéscsabai József Attila Általános iskola énekkara is fellépett Birkásné Hartmann Ildikó tanárnő vezetésével fazekas ferenc felvétele Ifjú táncosok vizsgáztak A Fegyveres Erők Klubjának Dance Tánciskolája vasárnap gálaelőadással egybekötött vizsgát rendezett az 1. Számú Általános Iskola tornatermében. Az eseményen 117 diák adott számot tudásáról több korcsoportban: az óvodás kezdőktől az ifjúsági korcsoporton át a felnőttekig mindenki parkettára lépett, hogy vérpezsdítő dallamokra szambázzon, mambózzon vagy ép tviszteljen egyet A csarnok zsúfolásig megtelt: rengeteg szülő, nagyszülő és barát ment el megnézni az eseményt amelyen a legnagyobb sikert az iskola több országos versenyt is megjárt tanulói aratták, de szégyenkeznie senkinek sem kellett P. G. Emelkedik a kábeltévédíj Mint ilyentájt a legtöbb településen, így Telekgerendáson is a költségvetés volt a fő témája a helyi képviselő-testületnek. A napokban megtartott ülésen meghatározták a főbb irányelveket. A képviselők döntöttek arról is, hogy az 1984 óta működő és tizenöt csatornával rendelkező Teleki Szóig. Közhasznú Társaság a jövőben havonta hatszáz forintért szolgáltatja majd a kábeltelevíziós adást. A négy esztendőre szóló vízdíjszabályozást szintén elfogadta a testület. A településen idén még tartanak egy testületi ülést, melyen az önszerveződő csoportok tájékoztatója mellett az önkormányzat ciklusprogramjának végrehajtási tapasztalatairól, valamint a jövő évi munkatervről lesz szó. G. P. Az életünk egy nagy mese A mesék varázslatos világát eleveníti fel az a kiállítás, mely egy békési alkotó, Diószegi Eszter munkáiból - olaj és akvarell ceruzarajzaiból - nyílt pénteken este Békéscsabán, az ifjúsági ház előterében. Mint azt megnyitójában Mészáros Zsuzsa művészettörténet-tanár, a kulturális intézmény munkatársa elmondta, nem véletlenül döntöttek úgy, hogy ebben a hónapban Diószegi Eszter alkotásait mutatják be, hiszen a december a gyerekek hónapja. „Rengeteg programunk lesz nekik itt az ifjúsági házban, így olyan képeket szerettünk volna kitenni, melyek nekik is valók, őket is megörvendeztetik” - fogalmazott a művészettörténet-tanár, aki szerint az egy darabig könyvillusztrálással is foglalkozó Diószegi Eszter szürrealistának tekinthető abban az értelemben, hogy kellemes, csodálatos álmait jeleníti meg a képein. „Az életünk egy nagy mese, melyben mi vagyunk a szereplők” - idézte a művészt Mészáros Zsuzsa. A megnyitón a kölyökstúdiósok mellett a 2. Sz. Általános Iskola diákjai is felléptek. A kiállítás január elejéig tekinthető meg. P. R. Millenniumi pályázókat díjaztak A Békés Megyei Könyvtár játszótermében szombaton a könyvtár millenniumi pályázatának résztvevőit és a „Mit adtak a magyarok a világnak?” elnevezésű gyermekpályázat pályázóit látták vendégül Békéscsabán. Az ünnepélyes díjkiosztó ünnepség vendége a Szélkiáltó Együttes volt. A megyénkben és a határainkon túl élő gyermekek számára meghirdetett millenniumi képző-, iparés népművészeti pályázatra 140 alkotás érkezett be. A„Mit adtak a magyarok a világnak?” gyermekpályázattal együtt tegnap ötvenöt díjat adtak át. Utóbbira nemcsak megyénkből, de Romániából, Szlovákiából, Jugoszláviából is neveztek be gyermekek. A díjakat Litauszky Györgyné, a könyvtár igazgatóhelyettese nyújtotta át. A millenniumi képző-, ipar- és népművészeti pályázatnál két első díj született: Uhrin Andrea egyéniben, míg a csoportos kategóriában -Józsa Anett, Kocsis Adrienn, Kolarovszki Ádám, Kriskó Gabriella és Martincsek Réka - részesültek kiemelt díjazásban. A „Mit adtak a magyarok a világnak?” gyermekpályázat kiemelt díjazottjai a következők: Balla Ferenc (Jugoszlávia, Bezdán), Csicsely Katinka (Békéscsaba), Varga Fanni (Szlovákia, Komárom) és Csipás Levente (Békésszentandrás). A díjazottak értékes könyvjutalmakat vehettek át. A könyvtár éves gyermekprogramjait egyébként a Nemzeti Kulturális Alapprogram ötszázezer forinttal támogatta. V. A. A díjkiosztó gálaműsorát a Szélkiáltó Együttes nyújtotta az ünneplő gyerekeknek. A Szélkiáltót először üdvözölhettük a megyeszékhely könyvtárában fazekas ferenc felvétele LIGET FÜRDŐ ÉS KEMPING gyomaendrőd A NAP NYERTESEI A Békés Megyei Nap szerkesztősége, valamint a Liget Fürdő és Kemping Gyomaendrőd „Velünk minden NAP nyerhet!” című decemberi közös nyereményjátékán a Liget Fürdő és Kemping Gyomaendrőd ajándékaként egy-egy ezer forint értékű családi belépőt nyert a gyomaendrődi Liget fürdőbe Tari István és neje (Sarkad, Szent István tér). Tarján József (Orosháza, Hajnal u.), ÁFÉSZ (Gyula, Árpád u.), Szente Sándor (Nagyszénás, Kazinczy u.), Koritár János (Békéscsaba, Berényi út). Gratulálunk! A nyereményt postán küldjük.