Békés Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-16 / 242. szám

AZ OLVASÓ BÍRÁS Néhány szó az elhanyagolt gyulai sportpályákról Sok gyulai sportemberrel beszélgetem már erről a problémá­ról. Közülük többen kifogásolták, hogy Gyula város sportpályái nagyon elhanyagolt állapotban vannak. Már egy éve, hogy Gyulának két NB-s csapata van és még­is mind a két pálya el van hanyagolva. A pálya kapuján belépve, a látvány eleinte nem is rossz. Elég jó talajú az edzőpálya, ahol leg­többször a városi bajnokság mérkőzéseit bonyolítják le. Az első szo­morú látvány a fakorlát, mely több helyen el van törve. A pálya kö­zepe és kapu előtti része teljesen alkalmatlan arra, hogy ott kor­szerű játékot mutassanak be. Van még egy pálya: a külső motorpálya. Ennek a talaja is jó, de nincs a pálya elkerítve a nézőktől, ezért ott NB I-es mérkőzést rendezni nem szabad. A feladat persze nem könnyű, de nem is megoldhatatlan. Szük­séges ehhez a városi tanács és a pártbizottság segítsége. Ugyanis őszintén szólva a városi tanács vezetői igen keveset törődnek a sporttal. Lássák be végre a város vezetői, hogy Gyulán jó sportélet van és a jobb eredményekhez több támogatásra, gondoskodásra van szükség. A gondoskodás a szocialista sport támogatását jelentené, hogy Gyula város sportja végre fellendülne. Úgy érzem, ehhez van némi köze a Békés, megyei Sportfelügyelőségnek is. A sportfelügye­lőség megnézhetné a gyulai igen mostoha körülményeket és he­lyes útmutatással s bizonyos költséggel hozzájárulhatna a jelenlegi állapotok megváltot*-a*ásához. Ifj. Szabó Ferenc, Gyula A ruházati termékek minőségének javításáért a belkereskedelmi miniszter a tb­'.h­­­íjipari miniszterrel egyet­értésben utasítást adott ki a ru­házati termékek minősítő vegyes bizottságának működéséről. Ez a szerv dönt a ruházati termékek minőségi osztályba sorolásánál felmerült vitás ügyekben. Az új szerv munkájában részt vesznek az illetékes minisztériu­mok, a kereskedelmi minőségel­lenőrző intézet, az OKISZ és az illetékes ipari minőségellenőrző intézetek képviselői. Az új szerv működésétől a ru­házati termékek minőségének je­lentős javulását várják. (MTI) Reszelőjét vágassa újra — jobb lese, mint­ újkorában — Az OROSHÁZI MEZÖGAZDASÁGI FAIPARI KISZ reszelővágó Üzeménél. OROSHÁZA, Töhötöm utca 31. APRÓHIRDETÉSEK PAJTÁSOK! AZ ÚTTÖRŐHÁZ KÖNYVTÁRA gazdag, színes köny­vekkel várja a város minden olvasni vágyó tanulóját. Belépés díjtalan. Nyitva minden délután 4—6 óráig, sürgősen eladó Békéscsaba, III., Ka­­zinczy u. 11. számú, háromszobás, be­költözhető fél ház, esetleg részenként is. Felhívás! A Dorogi Szénbányászai Tröszt földalatti bányamunkára 18— 45 év közötti férfiakat keres. A dol­gozók részére munkaruhát, lábbelit, a nős vagy családfenntartók részére 58 mázsa szenet adnak díjtalanul. 6­60 forintért biztosítják a napi három­szori étkezést. Ezenkívül hűségjutalom s évi 18 nap fizetett szabadság van biztosítva. Kereseti lehetőség: vájá­roknak 2400 forinttól, csapatcsillések­­nek 1800 forinttól, szállítócsilléseknek 1400 forinttól. Bővebb felvilágosítást a városi, járási és községi tanácsok munkaügyi megbízottjai adnak. Piac mellett beköltözhető szoba-kony­­ha-kamrás házrész — 24 ezerért — el­adó. Békéscsaba, Jókai utca 8. SIÉP­JÁRMŰVEZETŐK FIGYELEM­­ Gépjárművezetők részére tanfolyam­­mentes, középfokú vizsgaelőkészítő oktatás indul október 20-án, Békéscsa­ba, Trefort utca 2/2. szám alatt. Elő­készítő oktatás hat vasárnapon lesz megtartva. Érdekeltek a jelentkezési lapjukat azonnal átvehetik J. Szabó József gépkocsivezetőnél, Békéscsaba, III., Bánom utca 2/b. S­HP-s HOFFER traktor. Garvenc-fé­­le centrifugál targoncás szívó-nyomó szivattyú, vert kúthoz való szivattyú­­csővel együtt, két angol kapa, kis daru eladó. Szivattyús kút, vert kút fúrását, mosatást vállalok. Kiss Ká­roly, kútfúró, Sarkad, Szív u. 13/b. Kisipari, mély gyermekkocsi igényes­nek eladó. Békéscsaba, Katona u. 2. Építkezelőt vesz fel a Békéscsabai Földművesszövetkezet. J­elentkezni: Békéscaba, Szabadság tér 20. alatt. 1 darab diófarönk eladó. Doboz, új­telep, Petőfi u. *2. felhívás A Békéscsabai Városi Tanács VB. mezőgazdasági osztálya felhívja a ku­­koricaszártulajdonosokat, hogy a ku­­koricaszárat november 15-ig takarít­sák le a szántóföldekről. Az idei nagymérvű mélykártétel mi­att már most felhívjuk a kukorica­szár tulajdonosok figyelmét, hogy a kukoricaszárat (kórót) 1958 március­á­­ig etessék fel jószágaikkal, illetve hasznosítsák, mivel 1958 március 1-től kezdve a kórót és ízeket tárolni nem lehet kinn a szabadban, illetve el kell földelni, vagy megsemmisíteni. Akik ezen felhívásunknak nem tesznek eleget, azok ellen kénytelenek leszünk — a fennálló rendelkezések a­­­lapján — a büntető eljárást megindí­tani. Békéscsaba Városi Tanács VB. mezőgazdasági osztálya. A BÉKÉSI Járműgyártó Ktsz-nél állandóan kapha­tók felújított biliárdasztalok valamint biliárdasztal-kellé­kek. — Biliárdasztalok JAVÍT­ÁSÁT vállaljuk szövetkezetünknél és helyszínre kiszállva is. Megvételre keresünk hasz­nált biliárdasztalokat.­­ BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja az MSZMP Békés megyei Végrehajtóbizottsága. Szerkesztőség: Békéscsaba, József Attila u. 4., I. emelet Telefon: 22­ 96 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Felelős nyomdai r.: Kendra György BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1657. október 16., szerda Szolnoki MTE—Tótkomlósi MTK 3:0 (2:0) Szolnok, vezette: Pengő. Szolnoki MTK: Solti — Csaba, Török, Kurucz — Gy. Kiss, Szarkas — Vilis, Máté, Cs. Far­kas, Palika, Dege. Tót­komlósi MTK: Karasz — Roszkos, Paksi, Nyíregyházky II. — Nagy, Lopusnyi — Pipis, Dru­­ga, Nyíregyházky I., Kanka II., Tuska. Edző: Kollár József. A tótkomlósiak gépkocsija Szarvason galambolozott. Ott órákat álltak és a csapat csak a mérkőzés kezdetére érkezett meg. Az utazástól fáradt vendégek en­nek ellenére elég jól bírták a ha­zaiak első rohamait. A 12. perc­ben némi szerencsével Máté meg­szerzi a vezetést. Ezután váltako­zó lett a játék és a Tótkomlósi MTK többször veszélyeztetett, de a csatárok elkéstek a jó helyze­teknél. Az I. félidő végefelé Pa­lika szabadrúgásból elért gólja nö­veli a hazaiak előnyét. Szünet után esett a játék szín­vonala, sokszor csapkodó lett a játék. A Tótkomlósi MTK több­ször feljött, de a góllövésben nem volt szerencséjük. A 80. percben Karasz a kitörő Cs. Farkassal ösz­­szeütközött, a kapus a földön ma­radt, majd kivitték. A tíz fővel játszó vendégek továbbra sem ját­szanak alárendelt szerepet. Az utlsó percekben Cs. Farkas egy váratlan lefutásból beállítja a végeredményt. A viszontagságos utazástól és éhségtől fáradt Tótkomlósi MTK együttese nagyon igyekezett és a mezőnyjáték alapján szorosabb eredmény igazságosabb­ett vol­na. Jók: Solti, Máté, Cs. Farkas, il­letve Roszkos, Paksi, Nyíregy­­házky 1. NB 111, további eredmények: Szolnoki Kinizsi—Orosházi K. 2:1 Tiszakécske—Szarvas 2:2 Mezőtúr— Bes. Agyagipar elma­­radt. Marfű—T­örökszentmiklós 1:0 Versenyfelhívás az iskoláztatás elősegítésére A Zala megyei Tanács Végrehajtó Bi­zottságának művelődésügyi osztálya az iskolázás elősegítésére versenyfelhívást tett közzé. A Művelődésügyi Minisztéri­um a tankötelezettségre és az általános iskoláról szóló 1951. évi 15. törvényere­­jű rendelet végrehajtásának elősegítésé­re, továbbá a mulasztások elleni harc és az iskolázás előmozdítására alkalmas esz­köznek tartja a megyén belüli verseny­mozgalmat. Javasolja, hogy egyenlő versenyfelételekkel hasonló mulasztási átlagú megyék versenyezzenek. Egyenlőre Baranya, Békés, Győr, Sopron, Somogy, Vas és Veszprém megye ,továbbá Pécs megyei jogú város részvételét helyesli a versenyben. Amennyiben a mulasztás el­leni versenymozgalom a tapasztalatok a­­lapján eredményesnek bizonyul, a követ­kező tanévben esetleg a megyék egyes csoportjai között indítanak versenymoz­­galmat. A Művelődésügyi Minisztérium általá­nos iskolai főosztálya vállalta a verseny elbírálását és a legjobb eredményt elérő megyék, iskolák jutalmazását. A verseny­­ 1958. június 30-ig, a tanév végéig tart.. A minisztérium a legjobb e­­redményt elérő megyét elismerő oklevél­lel tünteti ki. A legjobb eredményt el­érő iskolák miniszteri elismerésben része­sülnek. A kitüntetéseket és jutalmakat 1958. szeptemberében küldik meg a nyer­teseknek. (MTI) NB III tabella 1..Szolnoki MTE 7 5 2­19:3 12 2.Szolnoki Kinizsi 7 6­ 114:7 12 3.Martfű 7 5 1113:3 4.Orosházi Kinizsi 7 2 4110:78 5.Gyulai TE 7 3 13 15:107 6.Bcs. Agyagipar 6 3 1210:9 7.Tótkomlós 7 3 137:9­6­ 8.Tiszakécske 8 2 338:15 7 1339:155 7 2 147:165 11 9.Mezőkovácsháza 7 3­ 415:116 10.Mezőtúr 6 2 228:96 11. Mezőhegyes 8 3­­510:136 12.Bcsabai MÁV 7 2 2 311:176 13.Szarvas 14.Jászapáti 15.Törökszentmiklós 7 1248:114 16.Szolnoki Vasutas 7­ 347:163 Bemutatjuk őket... Aki szerda, vagy péntek este belép a Sztálin úti Meteor pályá­ra, ugyancsak meglepődik. A sok izgalmas csatát „látott” pálya most sötét, csa­k egyik sarkában küszködik a sötéttel két villany­­körte. És ebben az andalító fél­homályban melegítős lányok ado­gatnak, lecsapnak, védenek. A kifeszített háló fölött száll át a nyitás — a túloldalon —, ha ide­jében észreveszik — igyekeznek feladni, leütni. Ha nem?... ha va­lakit orron talál egy lecsapás, mint Sztracinsziki Csii? Egy kis „szipogás”, aztán megy tovább a játék, mert az újonc NB I-es csa­pat, a Vörös Meteor röplabdás lányai a mostoha körülmények között is méltó ellenfelei akarnak maradni­ a fővárosi csapatoknak. A lányok nagyszerűen kezdtek: legyőzték a Bp. Dózsát Budapesten 3:2-re és a sokszoros bajnok, négy váloga­tottal felálló Bp. Petőfi csak a legnagyobb küzdelemben, 6 pont­tal tudta kétvállra fektetni őket. Lipták Andrással, a csapat „e­­zen­kezű” edzőjével nehéz beszél­getni. Hol a „nagycsapat” tagjai­nak, hol pedig a 6—7 fiatal kis­lánynak ad utasítást. Pedig a népszerű „Bandinak” volna mit mesélnie. Hiszen ott állt a ma­gyar röplabda-sport bölcsőjénél és csapatai országos bajnokságot, Ságvári emlékversenyt nyertek. A Petőfi SZIT és a Bcs. MÁV e­­gyüttesével nagyszerűen szerepel­tek az NB I-ben, közben pedig o­­lyan válogatott játékosokat ne­­velt, mint a két Galambos, Kiss Gitta, Pataki, Sótyi, Bocsik. Ar­ról, hogy csapatai 1951 óta nem folytathatták a remek szereplést, nem ő tehet, hanem a helytelen bajnoki rendszer. De saját nevelé­sű játékosaival, akiket sikerült egy csapatban összekovácsolni, nagy sikert ért el: megnyerte a Bcs. Meteor az NB II bajnokságát Újra visszakerültek lányai a leg­jobbak közé. Büszkén mondja az edző, hogy az együttes tagjai na­gyon megértik egymást és megér­demlik azokat az áldozatokat, a­­melyeket a KPDSZ és a sportkör hozott értük. Valamennyien ke­reskedelmi vállalatoknál dolgoznak Amíg a tornaterembe nem men­nek, kénytelenek ilyen későn ed­zeni. Az esélyekről nem szívesen beszél Lipták sporttárs. „Minden­képpen bent szeretnénk maradni a legjobbak között. Én­ azt hi­szem, a lányok lelkesedése, no meg a tavasszal itthon sorra kerülő mérkőzéseik — elég biztosítékot adnak — fejezi be szavait. A csapatkapitánnyal, Kovács Marival beszélgetünk ezután. Hat éve „röpizik”, játéka ma már a vállogatottság szintjén mozog. A­­mikor megemlítjük ezt neki, sze­rényen mosolyog, és riport ide, ri­port oda, két gyors tanácsot küld az ifik felé. Csak aztán válaszol: „Nag­yon szép lenne, de most nem ez a legfontosabb! Bent kell maradnunk, ez a fő cél! Ugye „Zsofa”? Ez a kérdés a csa­pat másik „üdvöskéjéhez” szállt. Such „Zsofka” élénken helyesli és menten megcáfolja azt a hírt, hogy esküvője után abbahagyjad a játékot. „Kár volna visszavonulni most, amikor végre az „ígéret földjén” vagyunk — mondja a ki­tűnő játékos. A fiatalok, Lonovics Kati, Bozsó Ica és a 14 éves Zá­­borszki Kati felcsillanó szemmel mesélik, milyen jól érzik magukat a csapatban. Ma még nem tagjai a kezdő hatosnak, de remélik, szor­galmas munkájukkal bekerülnek az „egybe”! Túlzás lenne azonban azt állíta­ni, hogy nincsenek nehézségek a röplabdások házatáján. Sürgősen meg kell javí­tani a világítást Mert a hátralévő szabadtéri edzé­seken nem lehet „tangófénynél” játszani, jól edzeni. Fájó pont az is, hogy eg£ lomtárszerű öltözőben kell szoronganiok, és mosdani még ma sem tudnak megfelelően. Még jegyezzük fel azt is, amit az örökös edzőpartner, a Bes. Közle­kedés NB III-as csapatának tag­ja, Margittai Dezső mondott: az sem lenne baj, ha egy-két lány legalább olyan pontos lenne az edzéseken, mint Kovácsék! Ezeken a bajokon alighanem hamar lehet segíteni. A Meteor­lányok tehetséges, fiatal gárdát al­kotnak, egész biztos lelkes, csupa­szív, jó játékukkal sok bajnoki pontot és még több hívet szereznek maguknak — no meg kedvenc sportáguknak. A kezdet kitűnő volt — várjuk a folytatás’’ — . —

Next